Volt politikusok levelei Kádár Jánoshoz megvont nyugdíjuk ügyében

„Az idegen megszállás alatti, a lehetetlenség határát súroló, áldozatos megbízatásom, melynek célja a háborúból való kilépés volt, azóta sűrűn képezte teljesen elferdített módon sajtókommentárok tárgyát. Ezzel szemben a legújabb, többé-kevésbé objektív beállítások ma már ezt egészen másképpen világítják meg, ami a megenyhült politikai légkörnek is természetes folyománya."

Bevezető

Az alábbi dokumentumok a két világháború között, illetve a II. világháború után magas pozíciót betöltött, majd a Rákosi-rendszerben félreállított, anyagilag és egzisztenciálisan ellehetetlenített, erkölcsileg meghurcolt volt politikusok kérelmeit tartalmazzák korábban megvont nyugdíjuk visszaadására. A három politikusból kettőnek puszta megélhetése is veszélybe került, míg az elsőnek, a „koalíciós" időben miniszterelnöki tisztséget betöltő Dinnyés Lajosnak inkább csak a szolgálataihoz képes kevés megbecsülés, az elmaradt és Rákosi által megígért miniszteri fizetés elmaradása okozott gondot.

 

Dinnyés Lajos

(1901-1961)

Dinnyés Lajos 1901 áprilisában született Alsódabason, középbirtokos családban. Budapesten a református gimnáziumba járt, majd a keszthelyi gazdasági akadémián szerzett felsőfokú szakismereteket. 1930-tól saját birtokán kezdett gazdálkodni, ugyanebben az időben lépett be a Független Kisgazdapártba is. 1931-ben erős választási küzdelemben győzte le a kormánypárt jelöltjét, és lett az Országgyűlés Képviselőházának egyik legfiatalabb ellenzéki tagja. Egész képviselőházi működése idején szívügyének tekintette a szegények, kisparasztok, kisbérlők, az orvosok sorsát, ugyanígy a hatalom által akkor üldözött népi írók vagy a zsidóság helyzetét.

1935-ben jelent meg vitairata „Az Átokcsatorna" címmel a Dunavölgyi Csatornáról. Ebben az írásában elemezte, miért volt szükség a csatornára, majd pedig bemutatta, hogy az átgondolatlanul megkezdett, szakszerűtlen építkezés milyen következményekkel járt, hogyan lett átok a környéken lakók számára. A szélsőjobboldali előretörést hozó 1939-es választáson nem került be a parlamentbe. Rendszeresen megjelenő cikkeiben fejtette ki német- és nyilas-ellenes nézeteit. A második világháborúban katonai szolgálatot teljesített, a német megszállás után el kellett rejtőznie, részt vett az ellenállásban is.

1945 áprilisában megválasztották parlamenti képviselőnek, képviselői helyét élete végéig megőrizte. Bekerült a Független Kisgazdapárt Országos Intézőbizottságába, de jó személyes kapcsolatokat ápolt a Magyar Kommunista Párt több vezető politikusával is. 1947-ben a kormány honvédelmi minisztere, 1947. május 31-én - Nagy Ferenc kényszerű lemondatása után - pedig Magyarország miniszterelnöke lett.

Miniszterelnöki működése alatt zajlott le az egyházi iskolák államosítása, a nagybankok és a 100 főnél több munkást foglalkoztató üzemek állami tulajdonba vétele. Ez idő alatt kötötték meg a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Annak ellenére, hogy miniszterelnöki működése megfelelt az MKP, majd a pártegyesítés után a Magyar Dolgozók Pártja elvárásainak Nyárádi István pénzügyminiszter disszidálása után 1948. december 10-én meg kellett válnia posztjától. Ezt követően az Egyesített Mezőgazdasági Kísérleti Intézet elnöke lett, majd 1952-től az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója. 1956. október 28-án bekerült az V. kerületi Ideiglenes Nemzeti Bizottságba. 1958. évi választások után pedig megválasztották az Országgyűlés alelnökévé. 1961-ben érte a halál.

Kádár János feljegyzése Apró Antal számára
Dinnyés Lajos korábbi miniszterelnök segítségkérésére.
Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 720. ő. e. – 1959. május 6.

Mint az a fenti dokumentumból látható, Dinnyés Lajos 1958 tavaszán kéréseivel

fordult, mert tőle remélte gondjainak megoldását, és régebbi magas pozíciójához képest megalázó mellőzöttségének orvoslását. A kettejük között zajlott beszélgetés után készítette Kádár János a „Feljegyzést elvtárs részére": „Szerintem Dinnyés jelenlegi politikai magatartása is támogatást jelent a kormány számára, és mint ilyen emberre a jövőben is lehet számítani. Egyébként mi - a párt - adósai vagyunk neki régi helytállásáért, mert ő méltányos volt, a párt oldaláról pedig az akkori vezető elvtársak méltánytalanul jártak el vele szemben."

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők