Bírói és Államügyészi Akadémia

„Avégből, hogy az ítélőbírói és államügyészi karnak a népi demokrácia szellemében való megújhodása meggyorsítható legyen, lehetővé kell tenni, hogy népi származású dolgozók a büntető bírói és az államügyészi feladatok betöltéséhez szükséges ismereteket és képesítést - megfelelő társadalomtudományi előképzés után - az egyébként fennálló szabályoktól eltérően szerezhessék meg. Ebből a célból az igazságügyminiszter egyéves büntetőbírói és államügyészi akadémiát (a továbbiakban: akadémia) szervez.”

Bevezetés

1948-at, a "fordulat évét" követően az új magyar állam vezetése előtt hatalmának hatékony megszilárdításának feladata állt. E cél elérésére az igazságügy új elveinek kidolgozása és szervezetének átalakítása, valamint a szervezetben dolgozó régi, tapasztalt bírói, ügyészi kar átnevelése illetve eltávolítása, majd ezek helyére újonnan képzett, a proletárhatalmat hűségesen szolgáló káderek beállítása szolgálhatott hatékony eszközül. Az új kádereket a lehető legrövidebb idő alatt kellett munkába állítani, ezért a bírói és ügyészi feladatok ellátására alkalmas szakemberek képzésének eddigi 8-9 évét - egy évre csökkentették. Az új képzési formát egy kormányrendelet hozta létre.

A Bírói és Államügyészi Akadémia első évfolyama 1949. szeptemberében indult, 92 hallgató kezdte meg a tanulmányait, a második évfolyam két csoportban, 1950. november 6-án és november 22-én kezdődött. Minthogy az Akadémia célja egy, az új államrendet feltétlen hűséggel szolgáló bírói és államügyészi kar kialakítása volt, ezért a végül felvételt nyert hallgatók előzőleg alapos rostáláson estek át. A válogatás legfőbb szempontjai a származás, a megelőzőekben végzett munka, a párt- vagy tömegszervezeti tagság voltak.

A Bírói és Ügyészi Akadémia hallgatóinak műveltsége és alapképzettsége erősen vegyes és hiányos volt, ezért az akadémisták tanulmányaik megkezdése előtt előkészítő tanfolyamon vettek részt, amely általános műveltségük szintjét volt hivatva emelni (az 1950/51. évi második tanfolyamot négyhetes, a tervezett harmadik évfolyamot hathetes előkészítő tanfolyam előzte meg).

Az 1950/51. évi Akadémia tananyaga általános ideológiai ismeretekből, általános állam és jogelméletből, továbbá a bírói és államügyészi munkához szükséges jogi ismeretekből állt.

Időközben az igazságügy egész szervezetét átfogó reform terve is megszületett, a Politikai Bizottság 1950. okt. 19-én hozott határozata értelmében az igazságügy szervezetében strukturális átalakításokat és jelentős létszámcsökkentést kellett végrehajtani. A létszámcsökkentés lehetővé tette az "osztályidegen, aktív fasiszta és egyéb népidemokrácia-ellenes elemek" kiszorítását az igazságügy szervezetéből. Ugyanez a határozat döntött a teljes bírósági, ügyészségi apparátus átszervezéséről is. ("meg kell szüntetni a felesleges bírósági tanácsokat", ezek helyett bírákból és népi ülnökökből álló tanácsok ítélkezzenek, "felesleges bíróságok megszüntetése", "hiányzó bíróságok megszervezése").

A Politikai Bizottság két évvel később, 1952. máj. 22-i ülésén foglalkozott az 1950-s PB-határozat óta eltelt időszak eredményeivel. A határozat intézkedik az ügyészségek, bíróságok különböző beosztású és végzettségű dolgozóinak ("az apparátusban dolgozó káderek") rendszeres továbbképzéséről is.

Egy jelentés, amely az Igazságügyi Kollégium számára készült 1952. ápr. 2-án, részletesen foglalkozik az Akadémiát végzett ügyészek fejlődésével. Az első Akadémián végzettek közül 30-an, a második Akadémiáról 39-en kaptak ügyészi beosztást. Az "akadémista ügyészek" mellé instruktorokat állítottak, akik az "akadémistákkal" általában közös szobában dolgoztak, és az egyes ügyeket közösen oldották meg. Az "akadémisták" eleinte csak hallgattak tárgyalásokat, később az instruktor jelenlétében már tárgyaltak is könnyebb ügyeket. Néhány hónap elteltével már önállóan is vezettek egyszerűbb tárgyalásokat. "Az elvtársak igen élénkek a tárgyaláson, vádbeszédeikben azonban az ügy jogi vonatkozásaival alig foglalkoznak, inkább politikai, ideológiai fejtegetésekbe bocsátkoznak, s hajlamosak a kisebb ügyek jelentőségét eltúlozni." "A legsúlyosabb nehézség ezeknél a kádereknél főleg a fogalmazás, helyesírás terén mutatkozik, a vezetőknek és az instruktoroknak a legkomolyabb észrevételük a fogalmazással és a helyesírással kapcsolatban van, de maguk az elvtársak is kivétel nélkül emiatt panaszkodnak."
A Bírói és Ügyészi Akadémia harmadízben 1952. febr. 15-én kezdődött el. Az előző évek tapasztalataiból kiindulva tematikájában bizonyos változtatásokat eszközöltek:

  • Az előkészítő tanfolyam idejét négy hétről hat hétre emelték fel, a magyar nyelvtani ismeretek fejlesztésére ez idő alatt 96 órát szántak.
  • Az ideológiai és jogi anyagot összekapcsolták (például proletárdiktatúra - alkotmány- és államigazgatási jog).
  • A bírósági és ügyészségi gyakorlatot négy hétről hat hétre emelték fel

Az 1953-ra tervezett Akadémia megindítása körül nehézségek mutatkoztak, egy, az Igazságügyi Kollégium 1953. márc. 11-i ülésére készült beszámolóból tudjuk, hogy az Akadémia szervezése körül gondok merültek fel, a területi személyügyi megbízottaknak márciusra még nem sikerült kellő számú , az Akadémiára megfelelőnek mutatkozó "kádert javaslatba hozni". Az Adminisztratív Osztály Igazságügyi Alosztályának anyagában nincsenek további dokumentumok, amelyek arra utalnának, hogy ez a negyedik egyéves akadémiai képzés is megindult volna. A továbbiakban a régi, és az egyetemekről 1948. után kikerült jogászok tovább- és átképzésére helyeződött a hangsúly.

Ezen a napon történt szeptember 24.

1949

Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.Tovább

1989

Az SZDSZ bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben: a köztársasági elnök megválasztásának...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő