Bírói és Államügyészi Akadémia

„Avégből, hogy az ítélőbírói és államügyészi karnak a népi demokrácia szellemében való megújhodása meggyorsítható legyen, lehetővé kell tenni, hogy népi származású dolgozók a büntető bírói és az államügyészi feladatok betöltéséhez szükséges ismereteket és képesítést - megfelelő társadalomtudományi előképzés után - az egyébként fennálló szabályoktól eltérően szerezhessék meg. Ebből a célból az igazságügyminiszter egyéves büntetőbírói és államügyészi akadémiát (a továbbiakban: akadémia) szervez.”

Bevezetés

1948-at, a "fordulat évét" követően az új magyar állam vezetése előtt hatalmának hatékony megszilárdításának feladata állt. E cél elérésére az igazságügy új elveinek kidolgozása és szervezetének átalakítása, valamint a szervezetben dolgozó régi, tapasztalt bírói, ügyészi kar átnevelése illetve eltávolítása, majd ezek helyére újonnan képzett, a proletárhatalmat hűségesen szolgáló káderek beállítása szolgálhatott hatékony eszközül. Az új kádereket a lehető legrövidebb idő alatt kellett munkába állítani, ezért a bírói és ügyészi feladatok ellátására alkalmas szakemberek képzésének eddigi 8-9 évét - egy évre csökkentették. Az új képzési formát egy kormányrendelet hozta létre.

A Bírói és Államügyészi Akadémia első évfolyama 1949. szeptemberében indult, 92 hallgató kezdte meg a tanulmányait, a második évfolyam két csoportban, 1950. november 6-án és november 22-én kezdődött. Minthogy az Akadémia célja egy, az új államrendet feltétlen hűséggel szolgáló bírói és államügyészi kar kialakítása volt, ezért a végül felvételt nyert hallgatók előzőleg alapos rostáláson estek át. A válogatás legfőbb szempontjai a származás, a megelőzőekben végzett munka, a párt- vagy tömegszervezeti tagság voltak.

A Bírói és Ügyészi Akadémia hallgatóinak műveltsége és alapképzettsége erősen vegyes és hiányos volt, ezért az akadémisták tanulmányaik megkezdése előtt előkészítő tanfolyamon vettek részt, amely általános műveltségük szintjét volt hivatva emelni (az 1950/51. évi második tanfolyamot négyhetes, a tervezett harmadik évfolyamot hathetes előkészítő tanfolyam előzte meg).

Az 1950/51. évi Akadémia tananyaga általános ideológiai ismeretekből, általános állam és jogelméletből, továbbá a bírói és államügyészi munkához szükséges jogi ismeretekből állt.

Időközben az igazságügy egész szervezetét átfogó reform terve is megszületett, a Politikai Bizottság 1950. okt. 19-én hozott határozata értelmében az igazságügy szervezetében strukturális átalakításokat és jelentős létszámcsökkentést kellett végrehajtani. A létszámcsökkentés lehetővé tette az "osztályidegen, aktív fasiszta és egyéb népidemokrácia-ellenes elemek" kiszorítását az igazságügy szervezetéből. Ugyanez a határozat döntött a teljes bírósági, ügyészségi apparátus átszervezéséről is. ("meg kell szüntetni a felesleges bírósági tanácsokat", ezek helyett bírákból és népi ülnökökből álló tanácsok ítélkezzenek, "felesleges bíróságok megszüntetése", "hiányzó bíróságok megszervezése").

A Politikai Bizottság két évvel később, 1952. máj. 22-i ülésén foglalkozott az 1950-s PB-határozat óta eltelt időszak eredményeivel. A határozat intézkedik az ügyészségek, bíróságok különböző beosztású és végzettségű dolgozóinak ("az apparátusban dolgozó káderek") rendszeres továbbképzéséről is.

Egy jelentés, amely az Igazságügyi Kollégium számára készült 1952. ápr. 2-án, részletesen foglalkozik az Akadémiát végzett ügyészek fejlődésével. Az első Akadémián végzettek közül 30-an, a második Akadémiáról 39-en kaptak ügyészi beosztást. Az "akadémista ügyészek" mellé instruktorokat állítottak, akik az "akadémistákkal" általában közös szobában dolgoztak, és az egyes ügyeket közösen oldották meg. Az "akadémisták" eleinte csak hallgattak tárgyalásokat, később az instruktor jelenlétében már tárgyaltak is könnyebb ügyeket. Néhány hónap elteltével már önállóan is vezettek egyszerűbb tárgyalásokat. "Az elvtársak igen élénkek a tárgyaláson, vádbeszédeikben azonban az ügy jogi vonatkozásaival alig foglalkoznak, inkább politikai, ideológiai fejtegetésekbe bocsátkoznak, s hajlamosak a kisebb ügyek jelentőségét eltúlozni." "A legsúlyosabb nehézség ezeknél a kádereknél főleg a fogalmazás, helyesírás terén mutatkozik, a vezetőknek és az instruktoroknak a legkomolyabb észrevételük a fogalmazással és a helyesírással kapcsolatban van, de maguk az elvtársak is kivétel nélkül emiatt panaszkodnak."
A Bírói és Ügyészi Akadémia harmadízben 1952. febr. 15-én kezdődött el. Az előző évek tapasztalataiból kiindulva tematikájában bizonyos változtatásokat eszközöltek:

  • Az előkészítő tanfolyam idejét négy hétről hat hétre emelték fel, a magyar nyelvtani ismeretek fejlesztésére ez idő alatt 96 órát szántak.
  • Az ideológiai és jogi anyagot összekapcsolták (például proletárdiktatúra - alkotmány- és államigazgatási jog).
  • A bírósági és ügyészségi gyakorlatot négy hétről hat hétre emelték fel

Az 1953-ra tervezett Akadémia megindítása körül nehézségek mutatkoztak, egy, az Igazságügyi Kollégium 1953. márc. 11-i ülésére készült beszámolóból tudjuk, hogy az Akadémia szervezése körül gondok merültek fel, a területi személyügyi megbízottaknak márciusra még nem sikerült kellő számú , az Akadémiára megfelelőnek mutatkozó "kádert javaslatba hozni". Az Adminisztratív Osztály Igazságügyi Alosztályának anyagában nincsenek további dokumentumok, amelyek arra utalnának, hogy ez a negyedik egyéves akadémiai képzés is megindult volna. A továbbiakban a régi, és az egyetemekről 1948. után kikerült jogászok tovább- és átképzésére helyeződött a hangsúly.

Ezen a napon történt július 07.

1919

A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább

1939

Kárpátalján megszűnik a katonai közigazgatás, hatályba lép a polgári közigazgatásra vonatkozó rendelet.Tovább

1951

Az első színes televízióadás az Egyesült Államokban.Tovább

1985

Taróczy Balázs (Heinz Günthardttal) első magyar győztesként megnyeri a férfi párost Wimbledonban.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők