Bírói és Államügyészi Akadémia

„Avégből, hogy az ítélőbírói és államügyészi karnak a népi demokrácia szellemében való megújhodása meggyorsítható legyen, lehetővé kell tenni, hogy népi származású dolgozók a büntető bírói és az államügyészi feladatok betöltéséhez szükséges ismereteket és képesítést - megfelelő társadalomtudományi előképzés után - az egyébként fennálló szabályoktól eltérően szerezhessék meg. Ebből a célból az igazságügyminiszter egyéves büntetőbírói és államügyészi akadémiát (a továbbiakban: akadémia) szervez.”

Bevezetés

1948-at, a "fordulat évét" követően az új magyar állam vezetése előtt hatalmának hatékony megszilárdításának feladata állt. E cél elérésére az igazságügy új elveinek kidolgozása és szervezetének átalakítása, valamint a szervezetben dolgozó régi, tapasztalt bírói, ügyészi kar átnevelése illetve eltávolítása, majd ezek helyére újonnan képzett, a proletárhatalmat hűségesen szolgáló káderek beállítása szolgálhatott hatékony eszközül. Az új kádereket a lehető legrövidebb idő alatt kellett munkába állítani, ezért a bírói és ügyészi feladatok ellátására alkalmas szakemberek képzésének eddigi 8-9 évét - egy évre csökkentették. Az új képzési formát egy kormányrendelet hozta létre.

A Bírói és Államügyészi Akadémia első évfolyama 1949. szeptemberében indult, 92 hallgató kezdte meg a tanulmányait, a második évfolyam két csoportban, 1950. november 6-án és november 22-én kezdődött. Minthogy az Akadémia célja egy, az új államrendet feltétlen hűséggel szolgáló bírói és államügyészi kar kialakítása volt, ezért a végül felvételt nyert hallgatók előzőleg alapos rostáláson estek át. A válogatás legfőbb szempontjai a származás, a megelőzőekben végzett munka, a párt- vagy tömegszervezeti tagság voltak.

A Bírói és Ügyészi Akadémia hallgatóinak műveltsége és alapképzettsége erősen vegyes és hiányos volt, ezért az akadémisták tanulmányaik megkezdése előtt előkészítő tanfolyamon vettek részt, amely általános műveltségük szintjét volt hivatva emelni (az 1950/51. évi második tanfolyamot négyhetes, a tervezett harmadik évfolyamot hathetes előkészítő tanfolyam előzte meg).

Az 1950/51. évi Akadémia tananyaga általános ideológiai ismeretekből, általános állam és jogelméletből, továbbá a bírói és államügyészi munkához szükséges jogi ismeretekből állt.

Időközben az igazságügy egész szervezetét átfogó reform terve is megszületett, a Politikai Bizottság 1950. okt. 19-én hozott határozata értelmében az igazságügy szervezetében strukturális átalakításokat és jelentős létszámcsökkentést kellett végrehajtani. A létszámcsökkentés lehetővé tette az "osztályidegen, aktív fasiszta és egyéb népidemokrácia-ellenes elemek" kiszorítását az igazságügy szervezetéből. Ugyanez a határozat döntött a teljes bírósági, ügyészségi apparátus átszervezéséről is. ("meg kell szüntetni a felesleges bírósági tanácsokat", ezek helyett bírákból és népi ülnökökből álló tanácsok ítélkezzenek, "felesleges bíróságok megszüntetése", "hiányzó bíróságok megszervezése").

A Politikai Bizottság két évvel később, 1952. máj. 22-i ülésén foglalkozott az 1950-s PB-határozat óta eltelt időszak eredményeivel. A határozat intézkedik az ügyészségek, bíróságok különböző beosztású és végzettségű dolgozóinak ("az apparátusban dolgozó káderek") rendszeres továbbképzéséről is.

Egy jelentés, amely az Igazságügyi Kollégium számára készült 1952. ápr. 2-án, részletesen foglalkozik az Akadémiát végzett ügyészek fejlődésével. Az első Akadémián végzettek közül 30-an, a második Akadémiáról 39-en kaptak ügyészi beosztást. Az "akadémista ügyészek" mellé instruktorokat állítottak, akik az "akadémistákkal" általában közös szobában dolgoztak, és az egyes ügyeket közösen oldották meg. Az "akadémisták" eleinte csak hallgattak tárgyalásokat, később az instruktor jelenlétében már tárgyaltak is könnyebb ügyeket. Néhány hónap elteltével már önállóan is vezettek egyszerűbb tárgyalásokat. "Az elvtársak igen élénkek a tárgyaláson, vádbeszédeikben azonban az ügy jogi vonatkozásaival alig foglalkoznak, inkább politikai, ideológiai fejtegetésekbe bocsátkoznak, s hajlamosak a kisebb ügyek jelentőségét eltúlozni." "A legsúlyosabb nehézség ezeknél a kádereknél főleg a fogalmazás, helyesírás terén mutatkozik, a vezetőknek és az instruktoroknak a legkomolyabb észrevételük a fogalmazással és a helyesírással kapcsolatban van, de maguk az elvtársak is kivétel nélkül emiatt panaszkodnak."
A Bírói és Ügyészi Akadémia harmadízben 1952. febr. 15-én kezdődött el. Az előző évek tapasztalataiból kiindulva tematikájában bizonyos változtatásokat eszközöltek:

  • Az előkészítő tanfolyam idejét négy hétről hat hétre emelték fel, a magyar nyelvtani ismeretek fejlesztésére ez idő alatt 96 órát szántak.
  • Az ideológiai és jogi anyagot összekapcsolták (például proletárdiktatúra - alkotmány- és államigazgatási jog).
  • A bírósági és ügyészségi gyakorlatot négy hétről hat hétre emelték fel

Az 1953-ra tervezett Akadémia megindítása körül nehézségek mutatkoztak, egy, az Igazságügyi Kollégium 1953. márc. 11-i ülésére készült beszámolóból tudjuk, hogy az Akadémia szervezése körül gondok merültek fel, a területi személyügyi megbízottaknak márciusra még nem sikerült kellő számú , az Akadémiára megfelelőnek mutatkozó "kádert javaslatba hozni". Az Adminisztratív Osztály Igazságügyi Alosztályának anyagában nincsenek további dokumentumok, amelyek arra utalnának, hogy ez a negyedik egyéves akadémiai képzés is megindult volna. A továbbiakban a régi, és az egyetemekről 1948. után kikerült jogászok tovább- és átképzésére helyeződött a hangsúly.

Ezen a napon történt október 15.

1922

Eck Mór fővárosi bizottsági tag indítványt terjesztett a közgyűlés elé. Eszerint a zsidó egyetemisták és főiskolások védelme érdekében...Tovább

1928

Egyetemisták tüntetnek a numerus clausus módosításával kapcsolatos intézkedések ellen. Bezárják a budapesti Műegyetemet, a Közgazdasági...Tovább

1944

„A Szálasi-puccs és a fronthelyzet végképp szétbomlasztotta a dezorganizálódott úri–jobboldali szervezeteket.” A...Tovább

1944

A sikertelen kiugrási kísérletet követõen Szálasi Ferenc ragadja magához a hatalmat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő