Bírói és Államügyészi Akadémia

„Avégből, hogy az ítélőbírói és államügyészi karnak a népi demokrácia szellemében való megújhodása meggyorsítható legyen, lehetővé kell tenni, hogy népi származású dolgozók a büntető bírói és az államügyészi feladatok betöltéséhez szükséges ismereteket és képesítést - megfelelő társadalomtudományi előképzés után - az egyébként fennálló szabályoktól eltérően szerezhessék meg. Ebből a célból az igazságügyminiszter egyéves büntetőbírói és államügyészi akadémiát (a továbbiakban: akadémia) szervez.”

Bevezetés

1948-at, a "fordulat évét" követően az új magyar állam vezetése előtt hatalmának hatékony megszilárdításának feladata állt. E cél elérésére az igazságügy új elveinek kidolgozása és szervezetének átalakítása, valamint a szervezetben dolgozó régi, tapasztalt bírói, ügyészi kar átnevelése illetve eltávolítása, majd ezek helyére újonnan képzett, a proletárhatalmat hűségesen szolgáló káderek beállítása szolgálhatott hatékony eszközül. Az új kádereket a lehető legrövidebb idő alatt kellett munkába állítani, ezért a bírói és ügyészi feladatok ellátására alkalmas szakemberek képzésének eddigi 8-9 évét - egy évre csökkentették. Az új képzési formát egy kormányrendelet hozta létre.

A Bírói és Államügyészi Akadémia első évfolyama 1949. szeptemberében indult, 92 hallgató kezdte meg a tanulmányait, a második évfolyam két csoportban, 1950. november 6-án és november 22-én kezdődött. Minthogy az Akadémia célja egy, az új államrendet feltétlen hűséggel szolgáló bírói és államügyészi kar kialakítása volt, ezért a végül felvételt nyert hallgatók előzőleg alapos rostáláson estek át. A válogatás legfőbb szempontjai a származás, a megelőzőekben végzett munka, a párt- vagy tömegszervezeti tagság voltak.

A Bírói és Ügyészi Akadémia hallgatóinak műveltsége és alapképzettsége erősen vegyes és hiányos volt, ezért az akadémisták tanulmányaik megkezdése előtt előkészítő tanfolyamon vettek részt, amely általános műveltségük szintjét volt hivatva emelni (az 1950/51. évi második tanfolyamot négyhetes, a tervezett harmadik évfolyamot hathetes előkészítő tanfolyam előzte meg).

Az 1950/51. évi Akadémia tananyaga általános ideológiai ismeretekből, általános állam és jogelméletből, továbbá a bírói és államügyészi munkához szükséges jogi ismeretekből állt.

Időközben az igazságügy egész szervezetét átfogó reform terve is megszületett, a Politikai Bizottság 1950. okt. 19-én hozott határozata értelmében az igazságügy szervezetében strukturális átalakításokat és jelentős létszámcsökkentést kellett végrehajtani. A létszámcsökkentés lehetővé tette az "osztályidegen, aktív fasiszta és egyéb népidemokrácia-ellenes elemek" kiszorítását az igazságügy szervezetéből. Ugyanez a határozat döntött a teljes bírósági, ügyészségi apparátus átszervezéséről is. ("meg kell szüntetni a felesleges bírósági tanácsokat", ezek helyett bírákból és népi ülnökökből álló tanácsok ítélkezzenek, "felesleges bíróságok megszüntetése", "hiányzó bíróságok megszervezése").

A Politikai Bizottság két évvel később, 1952. máj. 22-i ülésén foglalkozott az 1950-s PB-határozat óta eltelt időszak eredményeivel. A határozat intézkedik az ügyészségek, bíróságok különböző beosztású és végzettségű dolgozóinak ("az apparátusban dolgozó káderek") rendszeres továbbképzéséről is.

Egy jelentés, amely az Igazságügyi Kollégium számára készült 1952. ápr. 2-án, részletesen foglalkozik az Akadémiát végzett ügyészek fejlődésével. Az első Akadémián végzettek közül 30-an, a második Akadémiáról 39-en kaptak ügyészi beosztást. Az "akadémista ügyészek" mellé instruktorokat állítottak, akik az "akadémistákkal" általában közös szobában dolgoztak, és az egyes ügyeket közösen oldották meg. Az "akadémisták" eleinte csak hallgattak tárgyalásokat, később az instruktor jelenlétében már tárgyaltak is könnyebb ügyeket. Néhány hónap elteltével már önállóan is vezettek egyszerűbb tárgyalásokat. "Az elvtársak igen élénkek a tárgyaláson, vádbeszédeikben azonban az ügy jogi vonatkozásaival alig foglalkoznak, inkább politikai, ideológiai fejtegetésekbe bocsátkoznak, s hajlamosak a kisebb ügyek jelentőségét eltúlozni." "A legsúlyosabb nehézség ezeknél a kádereknél főleg a fogalmazás, helyesírás terén mutatkozik, a vezetőknek és az instruktoroknak a legkomolyabb észrevételük a fogalmazással és a helyesírással kapcsolatban van, de maguk az elvtársak is kivétel nélkül emiatt panaszkodnak."
A Bírói és Ügyészi Akadémia harmadízben 1952. febr. 15-én kezdődött el. Az előző évek tapasztalataiból kiindulva tematikájában bizonyos változtatásokat eszközöltek:

  • Az előkészítő tanfolyam idejét négy hétről hat hétre emelték fel, a magyar nyelvtani ismeretek fejlesztésére ez idő alatt 96 órát szántak.
  • Az ideológiai és jogi anyagot összekapcsolták (például proletárdiktatúra - alkotmány- és államigazgatási jog).
  • A bírósági és ügyészségi gyakorlatot négy hétről hat hétre emelték fel

Az 1953-ra tervezett Akadémia megindítása körül nehézségek mutatkoztak, egy, az Igazságügyi Kollégium 1953. márc. 11-i ülésére készült beszámolóból tudjuk, hogy az Akadémia szervezése körül gondok merültek fel, a területi személyügyi megbízottaknak márciusra még nem sikerült kellő számú , az Akadémiára megfelelőnek mutatkozó "kádert javaslatba hozni". Az Adminisztratív Osztály Igazságügyi Alosztályának anyagában nincsenek további dokumentumok, amelyek arra utalnának, hogy ez a negyedik egyéves akadémiai képzés is megindult volna. A továbbiakban a régi, és az egyetemekről 1948. után kikerült jogászok tovább- és átképzésére helyeződött a hangsúly.

Ezen a napon történt április 07.

1919

Bajorországban kikiáltják a Tanácsköztársaságot.Tovább

1957

A Népsport beszámolt az Úttörő Stadion megnyitásáról.Tovább

1963

A jugoszláv szövetségi parlament elfogadja az ország második alkotmányát, amely Jugoszláviát föderatív szocialista köztársasággá...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők