Tiltott mosoly

Viccek az OSA Archívum gyűjteményéből

Egy paraszt bácsihoz kiszáll a rendőrség. Zsírt keresnek, de János bácsi közli velük, hogy neki bizony csak 1 kg zsírja van. A rendőrök erre kivezetik János bácsit az udvarra, egy ásót hoznak és megmutatják neki, hogy hol ásson. János bácsi nagy nyugalommal elkezd ásni, és hamarosan kiás egy zsírosbödönt. A rendőrök ráripakodnak, hogy miért hazudott, hogy nincs zsírja. Mire János bácsi azt feleli, hogy nincs ebben semmi. Csodálkozva kérdezik a rendőrök János bácsit, hogy miért ásott el egy üres bödönt. – Hát új szomszédom jött – mondja János bácsi – és hát lekádereztem, kérem alássan.

Bevezetés

Bizony, hosszú útra kell jegyet váltani, ha a vicc vagy a komédia történetének kezdetéhez szeretnénk visszajutni. De hogy túl messzire ne menjünk, először talán idézzük fel Szent Mór történetét, aki szorult helyzetében a tréfához fordult segítségért. Történt ugyanis, hogy egyszer a pogányok fogságába esett. Majd amikor egy forró vízzel teli üstbe rakták, az üst mellett álló pogányok vezérének panaszolta, hogy a víz nem elég meleg. Erre a vezér, mivel saját maga akart meggyőződni az állítás valótlanságáról, kezét a forró üstbe mártva megégette magát.
Látszatra ez a tréfa nem sokat segített szegény Móric állapotán. De a látszatnak ellentmond Sigmund Freud, amikor a Vicc és a tudatalatti című könyvében a vicc egyik lehetséges magyarázataként a megkönnyebbülést, a megszabadító hatást emeli ki. Véleménye szerint: „A vicc csapdát állít nekünk. Kijátssza az értelem kontrollját és becsapja a felettes ént. A vicc lényege tehát, hogy felszabadítja a tudatalattiba lenyomott érzelmi tartalmakat. Ilyen módon a kontroll feloldozása a szabadság örömét adja."[1]
Valószínűleg hasonló örömben volt része Faludy Györgynek is, amikor az ÁVH-s vallató tisztnek beismerte, hogy beszervezőinek neve Edgar Poe százados, Walt Whitman és Zabulon Edward Bubbel, akik éppen az ördöggel megegyező tulajdonságokkal rendelkeztek.[2]
Ha már a fenti két példa között nagyra sikerült az időugrás, akkor ezúttal ne időben, hanem térben távolodjunk el Magyarországtól. Mondjuk, utazzunk Münchenbe, ahol is az ötvenes években a Szabad Európa Rádió munkatársai azon fáradoznak, hogy minél több és minél hitelesebb képet nyerjenek a magyarországi állapotokról. Ennek érdekében 1951-től Kováts Carlo vezetésével megalakult a kutató- és kiértékelő osztály, amely nemcsak, hogy mindenfajta elérhető periodikát beszerzett (szám szerint 512-t), hanem a Rómában, Bécsben, Salzburgban, Grazban, Linzben felállított irodákban, illetve 1956 októberétől különböző menekülttáborokban, a vasfüggönyön túlról érkezett emberekkel interjúkat készítettek vagy készíttettek.[3] Az interjúk során sok-sok érdekes információt rögzítettek, mint például személyes sorsok, megaláztatások, menekülések, börtönbéli viszontagságok történeteit. Na és persze ne feledkezzünk meg a viccekről és az anekdotákról sem. Ezt a sorozatot az OSA Archívum feldolgozta és elérhetővé tette az alábbi jelzeteken: HU OSA 300-40-4 Information Items, 1951-1972, illetve HU OSA 300-1-2 Evaluation Information Items, 1951-1956.[4]
E sorozatok jellegzetessége - ahogyan arra már a fenti leírásukból is következtetni lehet -, hogy az objektivitásnak az árnyéka sem vetül rájuk. Hiszen ne feledjük, hogy az interjúalanyokkal szemben a Szabad Európa Rádió munkatársai ültek, akik az adatközlők számára - ha félhivatalosan is, de mégiscsak - az amerikai kormányt képviselték. Így aztán valószínűleg tudattalanul is azokat az adatokat mondták el, illetve az információkat olyan megvilágításba helyezték, ami a megítélésük szerint abban a helyzetben helyénvaló volt. Ez persze csak puszta feltételezés, ahogyan feltételezés az is, hogy ha tudjuk, az optikát melyik irányba és körülbelül hány fokra kell elcsavarnunk, akkor az elferdített kép tisztává válik.
Végezetül minden olvasót arra kérek, hogy nevessen az alábbi vicceken. Élvezze ki azt, hogy megfelelő háttértudás birtokában van. Hiszen az idő múlásával a jó vicc is elavul, és már nem tűnik mulatságosnak.

Ezen a napon történt július 04.

1954

A magyar labdarúgó válogatott 3-2-re elveszti Bernben a labdarúgó világbajnokság döntőjét a németek ellen.Tovább

1961

A K-19 atommeghajtású tengeralattjáró balesete.Tovább

2000

Lövöldözés Budapesten az Oktogonnál. Egy férfi (Bódi Zsolt) a McDonald’s étteremben két embert agyonlőtt, kettőt pedig megsebesített.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők