A magyar gyapot 1934-ben

„Talán mindannyian megérjük még, hogy ruházkodásunknak ez a fő anyaga magyar pamut-ból fog készülni.” – Már a ’30-as években is bizakodtak abban, hogy a hazai gyapottermesztés megoldhatja textiliparunk nyersanyagkérdését, és magyar alapanyagból előállíthatunk magyar pamutot. Az itt közölt, 1934–1935-ben keletkezett dokumentumok a gyapottermesztés megin-dítására tesznek javaslatot, de a kísérlet kudarcáról is beszámolnak.

„Egyelőre óva intjük a gazdát a kockázatos kísérletezéstől."

A pamuttermesztés kérdésében dr. Koós Mihály ny. államtitkár, az Országos Mezőgazdasági Kamara igazgatója nyilatkozott a Közgazdaság című újságnak, 1934. július 4-én. A magyar gyapottermesztési kísérletekről elterjedt hírek nagy érdeklődést váltottak ki. „Nemcsak a magyar mezőgazdaság esetleges új termelési ágáról és ennek esélyeiről van szó, hanem egy fejlődő, nagy magyar iparág nyersanyagellátásáról is."
Az eredménytelen kísérletek mindenkit kétkedővé tettek, az Országos Mezőgazdasági Kamara mégis foglalkozott a kérdéssel. Úgy vélték, hogy a kísérleteket eddig nem a megfelelő talajon végezték, és az eredeti, egzotikus termelési helyről származó vetőmagvakat használták. Most már tudták, hogy a gyapot a jobb minőségű, meleg homoktalajokat kedveli, és vannak olyan vetőmagvak, amelyek Európában - Romániában és Bulgáriában - akklimatizálódtak. Ezekben az országokban teljes sikerű termelés folyik, így valószínű, hogy a magyar klíma alatt is lehet szó gyapottermelésről. Egy évvel korábban Kecskeméten folytak kísérletek Bulgáriából behozott magvakkal, amelyek a növény kifejlődése, beérése, sőt minősége tekintetében is eredményesnek bizonyultak.
Ez azonban a dolognak még csak a növénytani, természetrajzi része. „Nem nyert még megállapítást, hogy a gyapottermelés gazdaságos-e." Az Országos Mezőgazdasági Kamara kísérletei most ennek tisztázására irányulnak. Jelenleg kilenc birtokon, két-két hold területen folynak próbatermelések, amelyek a gazdaságosság kérdését is tisztázni akarják - hangsúlyozta a közgazdász.
„Tekintettel arra, hogy ez a kérdés még nincs eldöntve, nem bíztathatunk senkit, hogy nagy költséggel gyapotot próbáljon termelni, és egyelőre óva intjük a gazdát a kockázatos kísérletezéstől." Köszönet illeti Goldberger Leót, aki az Országos Mezőgazdasági Kamara rendelkezésére bocsátotta a három éves próbatermelés költségeit, 10 000 pengőt.
A fizikai feltételek kedvezőek - mutatott rá dr. Koós Mihály - Románia már exportra is termel gyapotot. Sok más termény, mint a barack, a tengeri, a paprika egzotikus eredetű akklimatizált növény. Miért éppen a gyapotot ne lehetne meghonosítani?
„Ismétlem azonban, hogy ez csak a kérdés természetrajzi oldala, s ma még kétséget kizáróan nem lehet megállapítani, hogy a Szarka Nándor által Kecskeméten bulgáriai magvakból termesztett gyapot valóban nagy átalakulást hoz-e a magyar szövőipar nyersanyagellátásában." Szarka Nándor kísérletei azonban nem bizonyultak gazdaságosnak, sőt, éppen ráfizetett a pamutüzletre.
A magyar gyapot ügyével a textilesek 1935-től már nem foglalkoztak. A Pesti Tőzsde hasábjain 1934. november 3-án maga Goldberger Leó a nyersanyagkérdésről szólva éppen azt hangsúlyozta, hogy az egyedüli megoldás a deviza előteremtése, az ipari export fokozása. Ugyanitt 1935. április 11-én arra figyelmeztetett, hogy „az ipari autarkisztikus törekvéseknek is ésszerű határok között kell maradnia."
A Goldberger gyár a továbbiakban még nagyobb mértékben növelte exportját. A pótanyagok felhasználására tett kísérletek hasznosnak bizonyultak, mert a háború alatt a nyersanyagimport leállt, de magyar gyapot termesztésével akkor sem foglalkoztak.
Valóban nagy hasznot hozhatott volna a gyárnak, ha a legfontosabb nyersanyagát, a pamutot, vagyis a gyapotot hazai forrásokból szerezhette volna be. Ha valakinek, úgy G. Leónak súlyos gondokat vehetett volna le a válláról a hazai pamut. A pamutláz évében fel is kérte Schmidt Rezsőt, Magyarország geológiai természetének alapos ismerőjét a kísérleti pamuttermelés költségvetésének elkészítésére. A költségvetést 1934 januárjában megkapta. Annak készítője maga is a magyar pamuttermesztés lelkes és meg nem értett hívének mondta magát.
A lelkesedés ellenére az elképzelés igen óvatos volt. Mindössze tíz, egyenként öt holdas területen képzelte el a kísérleti termelést. Ennél nagyobb kísérleti telep létesítését már kockázatosnak tartotta.
1934. júniusban Goldberger Leó a felsőházban az 1934/35. évi költségvetés vitájában az árkérdéshez hozzászólva említette meg a magyar pamuttermelés kérdését.
Szarka Nándor kísérleteinek kudarcával a kérdés lekerült a napirendről, csak az '50-es években éledt újra. A monumentális kísérlet kimenetele végképp kijózanította a magyar pamuttermesztés szorgalmazóit.
Az idézett újságcikkeket a Goldberger gyárban gyűjtötték össze. A levéltári anyagban Z 1349, Goldberger Sám. F. és Fiai Rt., Ügyvezető Igazgatóság, 87-89. csomó, 607. tétel, Újságkivágatokban találhatók.

Ezen a napon történt augusztus 13.

1961

A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők