A MALÉV utasszállítógépének katasztrófája

1975. január 15-én a Berlinből utas nélkül hazatérő repülőgép ferihegyi repülőtér leszállópályájának csapódott, és a kilenc tagú személyzet szörnyet halt. A korabeli jegyzőkönyvek és a repülési naplók a baleset körülményeit mutatják be.

Bevezetés

Annak ellenére, hogy a Ferihegyi Repülőtér első leszállópályája már 1943-ban elkészült, a létesítmény valódi használatba vétele és története csak évekkel a második világháború után kezdődött. 1947-ben született kormánydöntés az újjáépítésről. Ekkor kezdték meg a romok eltakarítását, a következő évben pedig a futópálya betonozását. A repülőtér az évtizedek során fokozatosan fejlődött, számos külföldi légitársasággal kötött szerződéseket, több országba indított újabb és újabb járatokat, balesetek azonban - mint általában egy repülőtér „életében" -itt is előfordultak.

A sajtó - különösen hazánkban és a régióban - nem ezektől volt hangos, mégis több feljegyzés, jegyzőkönyv, fénykép és egyéb dokumentum készült repülő-szerencsétlenségekről. Ezek közül talán a legsúlyosabb volt a kilenc ember halálát követelő 1975. január 15-i baleset, amikor egy Malév HA-MOH lajstromjelű IL-18-as repülőgépe a leszállópályának csapódott és felrobbant.

A gép két nappal korábban a Budapest-Berlin-Budapest útvonal teljesítésére indult, de a kedvezőtlen budapesti időjárás miatt a visszaindulás időpontját 14-re, majd 15-re tették át. A gép utasok nélkül, kilenc fős személyzettel a fedélzetén indult el a magyar fővárosba, 10 perccel az előző járatot követően (amint azt jegyzőkönyvek is tartalmazzák és igazolják, a felszállás engedélyezett volt). A repülés a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia területe felett is zökkenőmentes volt, több irányító központtal tartottak fent rádió-összeköttetést. A pilóta utazás közben értesült arról, hogy az időjárás Budapest felett - a korábbi enyhülés ellenére - romlott, és javasolta, hogy szálljanak le Prágában. Debrecen is felvetődött lehetséges leszállóhelyként, ekkor azonban hírt kapott, hogy az előttük járó repülőgép 15 óra 22 perckor sikeresen leszállt Ferihegyen.

A jegyzőkönyvekből az derül ki, hogy a gép Budapest körzetébe érkezésekor nem volt teljes az összhang az irányító központtal, a válaszok nem mindig voltak érthetőek vagy kivehetőek, bár a repülőgép nyugtázta az átstartolási utasítást. A főhajózó-rádiós navigátor meghallgatási jegyzőkönyve szerint: „Bennem azt az érzést keltette, hogy a szó kimondásának végén Szatmári Istvánt valami pszichikai vagy fizikai hatás érte." A becsapódást megelőző másodpercekben a repülőgép vezető előrenyomta a magassági kormányt, balra dőlt, így a gép meredek szögben a földhöz csapódott (1. dokumentum), mintegy 340 km/h sebességgel. A becsapódást követően a gép felrobbant és „megsemmisült" - a jegyzőkönyvek szavait idézve.

A balesetet követően számtalan vizsgálat indult a katasztrófa okainak és pontos történetének kivizsgálására, ezek során hallgatták vissza azokat a magnetofon-felvételeket, amelyeket közvetlenül a detonáció előtt és után a diszpécserek, a koordinátorok, a gép és a torony folytattak (2-6. dokumentum) Ezen kívül számos felvételt készítettek a balesetről és annak környékéről. Ezek sok esetben még homályosabbá teszik az eseményeket, a mellékelt fényképek viszont bizonyítják a jegyzőkönyvek igazát: a repülőgép gyakorlatilag - az egy farokrész kivételével - valóban szinte megsemmisült és apró alkatrészekre esett szét a becsapódást követően.

Ezen a napon történt július 08.

1911

Nagy földrengés Kecskeméten.Tovább

1946

Az egység jegyében megalakult a Magyar Zsidók Országos Egyesülete.
A SZIT üzemi úttörőcsapatok szervezését kezdi meg.Tovább

1974

A KISZ KB jelzésére a KB Párt és Tömegszervezeti Osztálya előterjesztést készített Aczél György számára, hogy a „nyilvánosság legteljesebb...Tovább

1983

A Hazafias Népfront támogatásával megalakították a Népfőiskolások Baráti Körét. Ez a lépés is a demokratikus erők összefogását szolgálta,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők