Csahos kutyák és más mesék

Nyíregyházi punkok az állambiztonság látókörében

„Október elején hallottam, hogy az „Agydaganat” című együttes fellépett a Városmajori Műv. Házban, amely koncert botrányba fulladt, és kihívták a rendőrséget. Andró-Vaskó Sándor (Géza) a közönséget próbálta a rendőrök ellen hangolni. A Csicsó nevű srácot Andró név szerint pocskondiázta, és ezek ketten egymásnak is mentek. (Csicsó többszörösen büntetett előé-letű, felesége Margit, aki esti tagozaton végzi a gyors- és gépíró iskolát.) Hallomásom szerint a kihívott járőr a Gézát a botrányos magatartása miatt megütötte.”

Bevezetés 

A magyar punknak sokféle történelme van. Tárgyalható a fiatalság társadalmi

 belehelyezhetű egy általánosabb illeszkedhet a  lehet tárgyalni az vagy akár teljesen  Újabb lehetűségek nyíltak a téma iránt érdeklűdűk számára az állambiztonsági iratok kutathatóvá tételével: az utóbbi években több, ezen a forrásanyagon nyugvó feldolgozás is megjelent a

Jelen forrásközlés a punk és a politikai rendűrség, konkrétan a nyíregyházi Agydaganat együttes és vezetűje, valamint a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendűr-fűkapitányság állambiztonsági szervének „találkozásáról" szól. Az együttest nem kísérték országos botrányok, eljárást sem indítottak tagjai ellen, így a zenekar neve mindezidáig többnyire csak említés szintjén fordult elű a punk hazai történetével foglalkozó munkákban. A ritka kivételek egyike Kürti László, ám ő is csak a nőket és a heteroszexuális kapcsolatot degradáló dalszövegével kapcsolatban említi az Agydaganatot és az együttes Tanító néni című számát, amelynek a szövegét olyannyira vulgárisnak találta, hogy

Pozsonyi Ádámnak nem voltak ilyen fenntartásai, és közzé tette az ominózus dalszöveget. Pozsonyi könyve egyébként valamivel bővebben foglalkozik az Agydaganattal, így rövid értékelés mellett („Zeneileg klasszikus '77-es punk-rockot játszottak, a bevált sémák szerint, nem túl egyedien, nem túl intellektuálisan, de hatásosan.") egy hiteles szemtanú beszámolóját is közli a

Az együttes vezetője és frontembere, Andró-Vaskó Sándor 1981-ben került az [popup title="állambiztonság látókörébe." format="Default click" activate="click" close text="Az első dokumentumban említett– CPg együttessel kapcsolatos – levél szövegét közli Szőnyei: i. m. [2005.] 769–770. "] A következő évben már nyilvántartásba is vették: operatív nyilvántartó kartonját 1982. október 8-án állította ki a Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya. A nyilvántartásba vétel alapját az képezte, hogy Andró-Vaskó „[t]ársadalmi rendszerünkkel szemben áll, antiszociális beállítottságú. Lakásán ellenséges magatartást bizonyító iratokat, jelvényeket tartott. A KISZ és a szakszervezettől eltérő önvédelmi jelleggel működő szervezetet akart létrehozni. Folyamatosan ideologizál ellenzéki irányba." A kartonról kiderül az is, hogy a „szerv" 1982. október 5-én nevelő jellegű beszélgetést folytatott vele. Az Andró-Vaskóra vonatkozó anyagokat előbb a 35-F-10145 számú figyelő dossziéban gyűjtötték, majddisszidálása után áttették a

 Ez a dosszié nem került a Történeti Levéltárba, így nem tudjuk, hogy Andró-Vaskó Sándor - vagy, ahogy barátai, ismerősei szólították, Géza - miért és hogyan került a megyei állambiztonsági szervek látókörébe, és miben állt ellenséges tevékenysége, beállítottsága.

A fennmaradt és levéltárba került - itt közölt - jelentésekből mindenesetre megállapítható, hogy az Agydaganat frontemberének figyelése az operatív nyilvántartásba vételt követően,

 Ennek keretében az elkövetkező hónapokban legalább négy ügynököt bíztak meg az ellenőrzésével (közülük háromnak a jelentései alább olvashatóak), ám feltehetően más módszerekkel is gyűjtötték az információt dossziéjába. Ezekről semmi biztosat nem tudunk, ám az a tény, hogy Andró-Vaskó Sándorra F-, azaz figyelő dossziét nyitottak, azt jelzi, hogy személyét,

Az itt közölt állambiztonsági iratok nem magáról a punkról, hanem a punk és a hatalom viszonyáról szólnak, és ezt a viszonyt egyoldalúan a hatalom szemszögébőlláttatják. Csak egy példát említenék. Az egyik zenekar rajongóit egy állambiztonsági tiszt gyakorlatilag fasisztának állítja be, melynek „bizonyítékaként" azok agresszív viselkedését hozza fel.

A logika feltehetően úgy működött, hogy a fasiszták agresszívak, a szóban forgó rajongók agresszívak, ergo fasiszták. A verbális és fizikai agresszió „fasiszta tendenciaként" való beállításának, és ezzel az egész punk irányzat diszkreditálásának a hatása máig érezhető. Jellemző a zenei jelenségről szóló egyik első hazai híradás címe is: „A gyűlölet évei. A punktól az Új Hullámig". Gyulai Lászlóés Lukács János cikkének hangneme ugyan távolról sem negatív, és a szerzők lényegében megértéssel fordulnak a punk felé, mégis, az írást illusztráló képek egyikén egy olyan lány látható, akinek horogkeresztet van az  Gyulaiék írásával Wilpert Imre szállt vitába, aki az egész zenei jelenséget szélsőjobboldalinak, rasszistának és fasisztának állította be (megengedve, hogy ezen kívül némely romantikus újbaloldaliak is igényt formálnak rá). Wilpert azt is kifogásolta, hogy a punkkal foglalkozó hazai sajtót „zeneietlen,

A punk hatalmi értelmezésének erejét a legtipikusabban a CPg esete mutatja, amelyet olyan sikeresen mostak össze a Mos-oi együttessel, hogy mindmáig fasiszta, rasszista „Cigánypusztító Galeriként" él a köztudatban. Idézett tanulmányában még Kürti László is a neonáci tendenciák képviselőjének állítja be a zenekart, amelytől nem idegenek a rasszista, soviniszta, sőt autoritariánus felhangok sem - annak ellenére, hogy a CPg-nek egyetlen ilyen dalszövege sem ismert. Az pedig már-már mulatságos, hogy Kürti példaként az Anarchia című számukat hozza fel, hiszen az anarchizmus (akár populáris formáját nézzük, akár mint kidolgozott nézetrendszert) nemcsak az önkényuralmat, hanem minden uralmat és tekintélyt tagad.

Az állambiztonsági iratokban nem sokat olvashatunk a punkról mint társadalmi jelenségről. A politikai rendőrséget ugyanis nem érdekelte, hogy a punk „a csömör, az undor, az elkeseredés, az érzelmi-szociális traumák, az eszményekből kiábrándultság, a kötődésekből, eszményekből, értékekből való kifosztottság kifejeződéseként" ad hangot és teret [popup title="„a rossz közérzetnek, az ezzel kapcsolatos erőszakos, agresszív, nihilista, depressziós, türelmetlenül negativisztikus megnyilvánulásoknak"." format="Default click" activate="click" close text="Sebők: i. m. [1984.] 254."] Az állambiztonságot csak ezeknek a megnyilvánulásoknak a vélt vagy valós politikai tartalma, rendszerellenes volta érdekelte. Így egyáltalán nem kell csodálkoznunk azon, hogy ezekben az állambiztonsági szövegekben a zene alig van jelen, tulajdonképpen egy botrányossá váló Agydaganat-koncert kivételével, amelyről két ügynökjelentés is olvasható, csupán zenekarok alakulásáról és felbomlásáról, próbákról és koncertekre való készülődésekről tájékozódhatunk. (A forrásközlésben igyekeztem olyan jelentéseket válogatni, amelyekben a punk zene legalább ilyen mértékben jelen van.) A zene hiánya persze jelkép-értékű is lehet: Andró-Vaskó különböző zenekarai egy idő után éppen azért nem tudtak közönség előtt játszani, mert a megyei állambiztonság megakadályozta a fellépéseiket, még Budapesten is.

A jelentésekben 1984 tavaszán esik szó utoljára Géza együtteséről. Ezen a nyáron - a strandszezon beindulásával - Andró-Vaskó a haverjaival Sóstón egy

 Szeptember közepén „Pók Csaba" fedőnevű titkos megbízott azt jelentette, hogy a hírek szerint Géza disszidált, majd pár nap múlva sikerült azt is megtudnia, hogy állítólag egy ismerőse útlevelét felhasználva Jugoszlávián keresztül szökött Ausztriába. Vele tartott a barátnője is,  A magyar állambiztonság (és az általa működtetett hálózat) munkájának '80-as évekbeli hatékonyságáról sokat elárul, hogy az F-dossziés Andró-Vaskó Sándor - barátjához, a szintén megfigyelt Mák Antalhoz hasonlóan - gyakorlatilag a politikai rendőrség orra előtt távozott nyugatra.

Az iratok alapján úgy tűnik, hogy a nyíregyházi punk, legalábbis annak első hulláma, egyetlen emberhez, Andró-Vaskó Sándorhoz köthető. A dokumentumokból nem lehet megállapítani, hogy az új zenei jelenség irányította Andró-Vaskóra a megyei állambiztonság figyelmét, vagy fordítva, az ő személyén keresztül került a politikai rendőrség látókörébe a punk. Bárhogy is volt, a megyei rendőr-főkapitányság állambiztonsági szerve egyértelműen az ő személyéhez kapcsolta a punk zenét: a második generációs, Mák Zoltán vezette Cica Mica (Cicamica) együttesről például megállapították, hogy [popup title="„Andró V. S. zenei hagyományát [!] követve zenélnek ill. magatartási formát tanúsítanak"." format="Default click" activate="click" close text="ÁBTL 3.1.2. M-42194. 93–94. „Pók Csaba” fn. tmb. jelentése, 1985. november 23."] A jelentésekből persze az is kiolvasható, hogy a helyi punkok között is nagy tekintély övezte Gézát. Ezt mutatja, hogy disszidálása után a Cicamica együttes Andró-Vaskó Sándor Emlékzenekar néven is fellépett.

A második nyíregyházi punk-nemzedékről, konkrétan Mák Zoltánról és a Cica Mica együttesről „Pók Csaba" először 1985 végén adott jelentést, ekkor a politikai rendőrség már tudott a 

1 „Pók Csaba" 1986 elején készített foglalkoztatási tervében egyik fő feladatául határozták meg a punk irányzatot követő fiatalok megfigyelését, az általuk kedvelt szórakozóhelyek (Omnia, Korzó, Jereván, Balmazújvárosi ételbár) látogatását. Fokozottan kellett figyelemmel kísérnie és ellenőriznie a fent említett két punk együttes tagjait, a rendezvényeiken lehetőség szerint részt kellett vennie. A foglalkoztatási tervben előírták a titkos megbízott számára, hogy - a bizalom elnyerése érdekében - alkalmazkodjon a megfigyelt személyek életviteléhez, Mindez azt jelentette, hogy gyakorlatilag az állambiztonság írt elő egy fiatalnak olyan dolgokat, mint punk-koncertek látogatása vagy a punk külsőségek követése, amelyek miatt másokat veszélyesnek tartott!

Ezek az iratok elsősorban azt mutatják, hogy a politikai rendőrség miként szemlélte a fiatalok egy csoportját, egy zenei és kulturális jelenséget. Ebből következik, hogy sokkal többet elárulnak az állambiztonság szemléletéről, működéséről, mint a tulajdonképpeni tárgyukról. Ez utóbbival kapcsolatban azért sem árt az óvatosság, mert előfordulhat, hogy maga a hatalom, a rendőrség konstruálja meg a megfigyelése tárgyát, a megoldandó problémát. Az állambiztonság például minden eszközzel azt igyekezett „bizonyítani", hogy az elfogadott öltözködési, viselkedési, időtöltési, szórakozási normákat be nem tartó fiatalok nem egyszerűen normaszegők, hanem a társadalomra különösen veszélyes szervezett „csoportot", „bandát" alkotnak. Ehhez elég volt az is, ha a fiatalok egy csoportja hasonló öltözködési mintát követett, főleg akkor, ha besúgók is olyan információt adtak, hogy egy társaságnak „egyenruhája" van. „Pók Csaba" számolt be arról, hogy egy sörözőben látta Mák Antalt, Andró-Vaskó Sándort és még néhány fiatalt, akik közül az egyik Andróék egyenruháját, azaz

Ez utóbbi nem lehetett túlságosan egyedi, így uniformisként marad a zöld kockás nadrág, ráadásul milyen egyenruha az, amelyet egy hatfős társaságban mindössze egyetlen ember hord...

Ha egy csoportot az állambiztonsági szervek egyszer „létrehoztak", akkor azután annak „tagjai" közötti bárminemű kapcsolattartás a társaság szervezettségét támasztotta alá. Andró-Vaskó Sándor és barátnőjének nyugatra szökése után „Pók Csaba" arról értesült, hogy Mák Tóni telefonált az Egyesült Államokból egy ismerősüknek Nyíregyházára, hogy szívesen látja őket magánál. Az állambiztonság ebből az információból azt olvasta ki, hogy „a pank [!] irányzatot követő Andró V. S. csoportja és a körükből disszidált személyek" az illető telefonvonalat használják fel kapcsolattartásra, és „[f]eltételezhetően ilyen módon közölnek egymással bizalmas dolgokat, ill. adnak tippeket a disszidálásra."

A rendőrség ilyetén tevékenysége illeszkedett ahhoz a hatalmi diskurzushoz, amely a

 A folyamatosság azért is kézenfekvő, mert a galeri kifejezés Andró-Vaskó társaságával kapcsolatban szintén megjelenik. „Pók Csaba" 1983 elején arról számolt be, hogy a fővárosban dolgozó nyíregyházi fiatalok rendszeresen összejárnak, és egy sörözőben találkoznak. A szerv ebben olyannyira potenciális veszélyforrást sejtett, hogy szükségesnek látta az összejáró fiatalok személyének megismerését, tevékenységük megismerését. Ezzel kapcsolatban Szép Imre osztályvezető előírta, hogy a „hálózatot utaztatni kell Bp-re a galerihez." A hatvanas évektől eltérően persze ezek a fiatalok nem értesültek arról hogy őket „galeriként" tartják nyilván, így feltehetően nem is vált az identitásuk részévé.

Az itt közölt iratokból is kitűnik, hogy a megyei állambiztonsági szervek mindent megtettek a nem kívánatos együttesek fellépésének megakadályozására, az egészében nem kívánatosnak tekintett zenei jelenségek teljes eltiltására. Ők is érzékelhették azonban (nemcsak Nyíregyházán, hanem Szegeden és máshol is), hogy a fellépéseikben akadályozott zenészek nem véletlenül költöznek a fővárosba, ahol nagyobb mozgási szabadságot, megtűrt fellépési lehetőségeket remélhettek. Egy vidéki III/III-as beosztott érthetően kíváncsi volt, hogyan lehetséges ez. Így például amikor „Pók Csabát" megbízták, hogy a Budapestre költözött Andró-Vaskó Sándor és új együttese tevékenységét kísérje figyelemmel, feladatául adták azt is, hogy tudja meg, hogy a fővárosban [popup title="„a hasonló pank [sic!] irányzatot képviselő zenekarok fellépését a közönség hogyan értékeli, a hivatalos szervek működésüket engedélyezi-e, ha nem, akkor hogyan tudnak mégis fellépni."" format="Default click" activate="click" close text="ÁBTL 3.1.2. M-42194. 35–36. „Pók Csaba” fn. tmb. jelentése, 1983. június 27. "]

Ez is mutatja, hogy a nyolcvanas években az ifjúsági szubkultúrákkal, jelen esetben a punkkal szembeni ellenérzések és ellenlépések sokkal élesebben jelentkeztek vidéken, mint Budapesten. Nem véletlen, hogy a punk együttesek elleni rendőrségi, sőt bírósági retorziók elsősorban vidéki zenekarokat érintettek. Ezek azonban már nem nyíregyházi, hanem szegedi, veszprémi és győri történetek.

A dokumentumok közlésénél a nem a szorosan a tárgyhoz tartozó részeket elhagytam. Az iratok szövegében sűrűn előforduló állambiztonsági és egyéb - közérthető - rövidítéseket (áb.: állambiztonsági, tmb.: titkos megbízott, fn.: fedőnevű, op.: operatív, alk. op. kapcs.: alkalmi operatív kapcsolat, szig. t.: szigorúan titkos, Igrend. Oszt.: Igazgatásrendészeti Osztály, illetve társ.: társadalmi, társtud.: társadalomtudomány[i], szoc.: szocialista, műv.: művelődési, MG: mezőgazdasági, TK: tanárképző) nem oldottam fel. A közölt iratok elvesztették szigorúan tikos minősítésüket.

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő