Gyanús galambok, gyanútlan galambászok és az állambiztonság 1958-ban

„A galambsportban nem gyakori az ilyen tömeges röptetés. […] Értesüléseink szerint osztrák, nyugatnémet, belga és holland galambok vesznek részt. Szükséges a szoros belső és külső ellenőrzés, mert feltűnés nélkül kicsi csomag gyanánt egy vagy több galambot is lehet átadni magyar személynek, aki egy-két nap múlva engedi útnak. A galamboknál üzenetváltásra alkalmas fémtokban cigarettapapír vékonyságú speciális papíron jelentős terjedelmű szöveg közölhető. Ezért a magyar galambszövetség kb. 30–40 személyt rendel ki tagjai közül rendezőnek.”

Bevezető 

Gyerekkori olvasmányaiból, Jules Verne regényéből bizonyára mindenki ismeri a - francia eredetben német (Mathias Sandorf) nevű - magyar szabadságharcos történetét. Sándor Mátyás és társai az ország függetlenségének kivívása érdekében szerveztek összeesküvést, melynek központja Triesztben volt. Hazai - magyarországi és erdélyi - híveikkel postagalambok által szállított, rejtjelezett üzenetek útján tartották a kapcsolatot. Egy galamb azonban rossz kezekbe került, és nem sokkal a tervezett felkelés kirobbanása előtt az összesküvést felszámolták, vezetőit elfogták és kivégezték. Egyedül Sándor Mátyásnak sikerült megszöknie - és így tovább.

Nem tudom, hogy Kajtár Ferenc főhadnagy, a magyar állambiztonság kémelhárító osztályának a tisztje olvasta-e Verne regényét. Az alábbi történet azt valószínűsíti, hogy olvasta, és nagy hatást gyakorolt rá, ez azonban puszta spekuláció. Ami biztos, hogy Kajtár 1929-ben született, 1949-ben Pécsett szerzett tanítói oklevelet, majd a helyi dohánygyárban és a megyei tanácsnál dolgozott. 1950-től az ELTE Természettudományi Karán tanult, ahol 1956-ban kapta meg földrajz szakos középiskolai tanári diplomáját. Az egyetem elvégzése után került a Belügyminisztérium (BM) államvédelmi szervének kémelhárító részlegére. 1956. október 24-én a BM József Attila utcai épületének védelmében megsebesült, ezért hetekig kórházban majd otthonában lábadozott. 1957 januárjában állt ismét munkába, a politikai nyomozó főosztály kémelhárító osztályán. A különösebb operatív tapasztalatokkal nem rendelkező tisztnek nehezen találták meg a megfelelő munkaterületet, mígnem 1958 januárjában a Magyarországra beutazó külföldi sportolók ellenőrzését bízták rá. Minősítési lapja

az elhárítási vonal megszervezése a főhadnagy feladata volt.

Kajtár nagy vehemenciával fogott hozzá a munkának. Úgy látta, hogy a kapitalista országokból a Magyarországon megrendezett sporteseményekre érkező személyek ellenőrzésre szorulnak, mert a rendelkezésre álló adatok szerint előszeretettel követnek el illegális cselekedeteket, elsősorban csempésznek, és üzeneteket közvetítenek úgy befelé, mint kifelé. Kajtár szerint alapos volt a gyanú, hogy a sporteseményeket az imperialista titkosszolgálatok - beépített embereiken keresztül - hírszerzésre használják fel, ezért a beutazók ellenőrzésére javasolta egy objektumdosszié

A dossziéba gyorsan gyűltek az iratok, amelyek arról , hogy a tiszt figyelmét egyetlen, itthon megrendezett nemzetközi sportesemény sem kerülhette el, legyen az például a Vasas-Real Madrid labdarúgó mérkőzés, vagy az úszó Európa-bajnokság.

Kajtár és a magyar állambiztonság éberségét egy olyan, elsőre ártatlannak tűnő rendezvény szervezői és résztvevői sem tudták kijátszani, mint az 1958. július végén NSZK-beli és osztrák résztvevőkkel megrendezett postagalamb-röptetés. Mint az első, alább közölt

olvasható, a beérkezők mozgását elsősorban azzal indokolták, hogy „feltűnés nélkül kicsi csomag gyanánt egy vagy több galambot is lehet átadni magyar személynek, aki egy-két nap múlva engedi útnak. A galamboknál üzenetváltásra alkalmas fémtokban cigarettapapír vékonyságú speciális papíron jelentős terjedelmű szöveg közölhető." Nem tudni, hogy esetleges gyerekkori olvasmányélményei hatására, de Kajtár megannyi Sándor Mátyás (nota bene Mathias Sandorf) beutazására számított, és így is kezelte a hivatalos sportdelegációban érkező vendégeket.

A figyelés és ellenőrzés döntő részét mindazonáltal nem a szűk értelemben vett politikai rendőrség, hanem a BRFK Igazgatásrendészeti Osztálya Engedélyügyi Alosztályának vezetője, Jávor László őrnagy, valamint az alosztály egyik beosztottja, Vasenda Lajos hadnagy végezte. Ők bizonyos fokú galambsport-szakmai tudással is rendelkeztek, nem voltak ismeretlenek ebben a közegben, így feltűnés nélkül együtt lehettek a csoporttal. A körükben végzett munkájukról frissiben, 1958. július 28-án részletes

számoltak be. Ennek szövegét nem közlöm, ugyanis azt egy az egyben tartalmazza Kajtár László több mint egy hónappal később (!) elkészített jelentése (Lásd a 4. dokumentumot!).

Az állambiztonság mindazonáltal nem bízott meg teljesen a „mezei" rendőrökben, ugyanis a galambászokat a Politikai Nyomozó Főosztály figyeléssel (és környezettanulmányozással) foglalkozó osztálya is szemmel tartotta (Lásd a 2. dokumentumot!).

Az állambiztonság és konkrétan Kajtár főhadnagy számára minden gyanús volt, kezdve azzal, hogy a németek háromszor akartak röptetni (a „galambsportban nem gyakori az ilyen tömeges röptetés"). Legfőképpen a győri születésű tolmács viselkedését figyelték gyanakvással, aki önellentmondásba keveredett a Bécsben való letelepedésének idejét illetően (mintha nem lett volna mindegy, hogy 1908-ban vagy 1912-ben került az osztrák fővárosba). Gyanús volt, hogy az illető le akart szállni a buszról, hogy meglátogassa a testvéreit (bebizonyosodott, hogy valóban léteznek), és amikor ez nem sikerült, akkor egy csomagot küldött nekik (nem titokban, és a tartalmáról Kajtár is megállapíthatta, hogy nem veszélyes). Mindezek ellenére javaslatot tett a szóban forgó személlyel kapcsolatos adatgyűjtésre (Lásd az 5. dokumentumot!). A jelek szerint azonban semmi érdemlegeset nem találtak az illetőről, lehetséges, hogy nem is kerestek.

Ezen a napon történt augusztus 01.

1914

A Német Birodalom hadat üzen az Orosz Birodalomnak.Tovább

1919

Elbukik a Magyar Tanácsköztársaság. Peidl Gyula alakít kormányt.Tovább

1941

Megszűnik a Nyugat c. irodalmi folyóirat.Tovább

1944

Kirobban a Varsói felkelés, amelynek célja a náci elnyomás megtörése.Tovább

1946

Bevezetik az új magyar fizetőeszközt, a forintot.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő