Szajna parti séták Nyíregyházán

Punk és állambiztonság egy vidéki városban a nyolcvanas években

1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését.

Bevezetés

A második világháború utáni nyugati társadalomfejlődés egyik jelentős fejleménye az önálló ifjúsági szubkultúrák megjelenése volt. Ezeknek országonként és koronként számtalan megjelenési formája, változata kialakult, ám közös volt bennük a szembenállás a hivatalossal, a fennállóval, a felnőtt társadalommal, az elkülönülés ezektől. A fiatalok minden korábbinál élesebb formában fejezték ki kívülállásukat, ami megmutatkozott a viselkedésükben, a térhasználatuk eltérő formáiban, az öltözködésben és általában a fogyasztási és szórakozási szokásaikban. Sok szempontból azonban ezek a szubkultúrák döntően az Amerikából származó új zenei kultúra, a rock n' roll és különböző irányzatai köré szerveződtek, ugyanis ez a zene demonstrálta leginkább az új generációk önálló identitását, vagy legalábbis egy új, az apákétól élesen különböző éntudat kialakításának az igényét.

Mivel az ifjúsági szubkultúrák a fennállóhoz képest határozták meg magukat, annak tagadását hirdették, a fennálló rend sokáig deviáns magatartásformaként kezelte őket, és ebből a szempontból az eltérő politikai rendszerek nem különböztek egymástól. A "normálistól" eltérő hajhosszt és öltözetet a vasfüggöny mindkét oldalán a "tisztességes polgárok" értetlensége és felháborodása, és sokszor rendőri retorzió is kísérte. A lázadó kultúrák egymást követő hullámait azonban a fennálló rend fokozatosan megszelídítette, magába olvasztotta, miközben persze maga is megváltozott. Észak-Amerikában és Nyugat-Európában ez elsősorban a lázadás kommercializálását jelentette: a lázadó szubkultúrák javai széles rétegek által fogyasztható áruvá váltak.

A hetvenes évek közepétől azonban olyan új, földalatti szubkultúrák alakultak ki, mint az új hullám, illetve a punk, amelyek immáron a kommersz rock-kultúrával szemben határozták meg magukat, újra felélesztve a popipar által beszippantott és sterilizált rock n' rollban a lázadás szellemét. Bár sorsát a punk sem kerülhette el, hiszen hamar a felszínre került, és maga is a szórakoztatóipar részévé vált, az irányzatnak mégis elvitathatatlan érdeme, hogy ezt a zenei kultúrát ismét közel vitte a fiatalokhoz. Egyrészt azzal, hogy a létrehozóit leemelte a csillogó színpadokról és kis klubokba zsúfolta, másrészt azáltal, hogy azt hirdette, a fiatalok ne kizárólag hallgassák a zenét, hanem maguk is csinálhatják. Tizenéves és huszonéves fiatalok tömegei kerültek ezáltal passzív kultúrafogyasztóból kultúrateremtő szerepbe.

A zenei szubkultúrák különböző hullámai - némi fáziskéséssel - Magyarországot is elérték, ahol ellenkultúra jellegük még inkább kifejezésre jutott, ami a rendszerek eltérő jellegével magyarázható. Ugyanis a zene és a lázadás átjött a vasfüggönyön, azonban - néhány pol-beat együttest leszámítva - az itthoni fiatalok nem a nyugati fogyasztói kultúra, hanem a magát szocialistának nevező rendszer ellen lázadtak, amely pedig nem egyszerűen devianciaként, hanem kifejezetten politikai kérdésként kezelte a kérdést. A pártállam állandó veszélyforrást látott a kontrollja alól kibújni igyekvő "szervezetlen ifjúságban". Különösen veszélyesnek tekintették az új hullámot, amely demonstratív módon fejezte ki egy autonóm közeg kialakításának igényét, akkor, amikor úgy tűnt, a kultúrpolitikának sikerült a könnyűzenét szabályozott keretek között tartania. Ráadásul ezek az underground zenei törekvések sokszor ténylegesen is kapcsolatba kerültek értelmiségi társaságokkal (pl. a Beatrice és a Fölöspéldány csoport), sőt, sokszor kifejezetten az ellenzéki körökkel (1982-ben a szamizdat Beszélő tudósított a "szegedi punkháborúról").

Az új hullámon belül is elsősorban a punk zenekarok haragították magukra a rendszer védelmezőit. Több együttes (pl. a CPg, a Mosoi, a Közellenség és az Auróra Cirkáló) tagjai ellen büntetőeljárás indult 1983-1984-ben, és többeket börtönbüntetésre is ítéltek. Figyelemreméltó, hogy ezeknek az együttesek egy része vidéki városokban alakult, ami azt jelzi, hogy a punk-kultúra "Csináld magad!" jelszava a nyolcvanas évekre szerte az országban elterjedt. Nem kerülte el Nyíregyházát sem, amit - a más városok hasonló csoportosulásaival is kapcsolatot kereső - Agydaganat nevezetű együttes alapítása jelez. Vezetőjének disszidálásával a legendás zenekar felbomlott, ám az itt közölt dokumentumok azt bizonyítják, hogy a vetés termékeny talajra hullott, és a nyolcvanas évek közepén is több punk-együttes működött a városban.

Az alábbi iratok egyetlen ügyben keletkeztek. 1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését. Elsősorban a hasonló cselekményért már látókörükbe került személyeket ellenőrizték, a bizalmas nyomozás jellegének megfelelően hálózati személyek, alkalmi és társadalmi kapcsolatok és operatív tisztek segítségével.

Az ügyben keletkezett iratok jól illusztrálják a rendőrség módszereit, amivel a hasonló cselekmények elkövetőit igyekezett felderíteni. Szinte természetesnek vehető, hogy elsősorban a lakótelepi fiatalok között keresték az elkövetőt. Operatív meghallgatások során a figyelem két házibulizó társaságra, valamint az elkövetés idején a Jósavárosban megfordult személyre terelődött. Több hónapos nyomozás után az operatív úton beszerzett adatok alapján a szerv nagy valószínűséggel megállapította az elkövető személyét, és kezdeményezték a büntetőeljárás megindítását. A nyílt eljárás azonban nem vezetett eredményre, az illető bűnösségét nem sikerült bizonyítani. A megyei III/III. osztály azonban úgy ítélte meg, hogy az illető életvitele, magatartása a társadalomra veszélyforrást jelent, ezért kutató-nyilvántartásba vették, és megszervezték az ellenőrzését.

Az üggyel kapcsolatban keresett iratok mégsem a falfirkálás tettesének felderítési módszerei szempontjából érdekesek, hanem azért, mert bepillantást engednek a nyíregyházi fiatalság egy részének életébe, szokásaiba. Azt persze nem lehet állítani, hogy ők reprezentálták volna a helyi ifjúság többségét, ám kétségtelen bizonyítékát adták egy nagy hatású és provokatív, akkor már majdnem egy évtizedes zenei kultúra, az új hullám, illetve a punk jelenlétének. Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy ezek az iratok a keletkeztető szerv, a politikai rendőrség nézőpontját tükrözik. Először is azért, mert a szervet leginkább a firkálás tettesének a felderítése foglalkoztatta, így csupán ebben az összefüggésben foglalkoztak a gyanús fiatalokkal. Másrészt azért, mert mint említettem, a rendszer már deviánsként, és potenciális bűnözőként tekintett a fiatalok bizonyos csoportjaira.

Ebből adódik, hogy az iratokban feltűnő fiatalok leginkább zavaros fejű, Hitlert és a nácikat éltető, a köztörvényes bűncselekmények elkövetésétől sem visszariadó személyekként jelennek meg. Kétségtelenül visszataszító és vállalhatatlan dolgok ezek, azonban azt is látnunk kell, hogy a horogkeresztek rajzolgatása, Hitler és a nácik (illetve sokszor csak általában a németek) dicsőítése tünet. A nagyrészt munkáscsaládból származó, tízes éveiket taposó, lakótelepi fiatalok kilátástalanságból, perspektíva nélküliségből fakadó, mindent tagadó vak dühének a tünete. Ezek a szimbólumok csak azért fontosak a számukra, mert botrányosak, mert botrányosnak tartja nem csak a rendszer, hanem minden "normális" ember is. "Mit hozhatnánk fel mellettük? Hogy a maguk differenciálatlan, agresszív, üvöltözős módján, a számukra érthető és elérhető kulturális formában és médiumok segítségével, öncenzúra nélkül adtak kifejezést rossz érzésüknek, rosszullétüknek, hőzöngésüknek vagy előítéleteiknek? Hogy nemcsak ők kulturálatlanok, hanem azok is, akik egy számukra idegen és általuk ismeretlen kiszolgáltatottságban élő ifjúság szubkultúráját fasisztának bélyegzik meg? - tette fel a kérdést Klaniczay Gábor az illegális Beszélő 10. számában, egyben meg is válaszolja azt.

A fentebb elmondottakból következik, hogy ezeket az iratokat erős kritikával kell kezelni és olvasni. Természetes az is, hogy, mint minden történetet, a rock-kultúra történetét sem lehet kizárólag az állambiztonsági iratok alapján megírni. Amire ezek a dokumentumok kiválóan alkalmasak, az a pártállam és az ifjúság viszonyának a megismerése, feltárása. Nem szabad megfeledkezni egy másik lényeges dologról sem. Ezekben a szövegekben az együttesek csupán tagjaik által dokumentáltan, illetve szellemes zenekarnevek (Szajna parti séták, Cicavízió stb.) formájában vannak jelen, a zenéjükről, a dalszövegeikről, a koncertjeikről, mindarról, ami által ezek a formációk élők voltak, nem sok mindent tudunk meg. Mégis, az ehhez hasonló, nagyobbrészt még feltárásra és feldolgozásra váró források segíthetnek az 1956 utáni ifjúsági szubkultúrák, így a punk-kultúra pártállami környezetének megismerésében.

A közölt iratok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, "Figuráns" című dossziéban (3.1.5. O-19071) találhatóak. A szövegeket az eredeti központozás és írásmód ("rokkfesztivál", "pank") szerint közlöm, csupán a nyilvánvaló helyesírási hibákat javítottam. A neveket monogramokkal helyettesítettem, kizárólag a rendőrtisztek nevét írtam ki. Az iratok elvesztették a szigorúan titkos minősítésüket.

Ezen a napon történt július 14.

1956

Átadják a Keleti-főcsatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők