Szajna parti séták Nyíregyházán

Punk és állambiztonság egy vidéki városban a nyolcvanas években

1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését.

Bevezetés

A második világháború utáni nyugati társadalomfejlődés egyik jelentős fejleménye az önálló ifjúsági szubkultúrák megjelenése volt. Ezeknek országonként és koronként számtalan megjelenési formája, változata kialakult, ám közös volt bennük a szembenállás a hivatalossal, a fennállóval, a felnőtt társadalommal, az elkülönülés ezektől. A fiatalok minden korábbinál élesebb formában fejezték ki kívülállásukat, ami megmutatkozott a viselkedésükben, a térhasználatuk eltérő formáiban, az öltözködésben és általában a fogyasztási és szórakozási szokásaikban. Sok szempontból azonban ezek a szubkultúrák döntően az Amerikából származó új zenei kultúra, a rock n' roll és különböző irányzatai köré szerveződtek, ugyanis ez a zene demonstrálta leginkább az új generációk önálló identitását, vagy legalábbis egy új, az apákétól élesen különböző éntudat kialakításának az igényét.

Mivel az ifjúsági szubkultúrák a fennállóhoz képest határozták meg magukat, annak tagadását hirdették, a fennálló rend sokáig deviáns magatartásformaként kezelte őket, és ebből a szempontból az eltérő politikai rendszerek nem különböztek egymástól. A "normálistól" eltérő hajhosszt és öltözetet a vasfüggöny mindkét oldalán a "tisztességes polgárok" értetlensége és felháborodása, és sokszor rendőri retorzió is kísérte. A lázadó kultúrák egymást követő hullámait azonban a fennálló rend fokozatosan megszelídítette, magába olvasztotta, miközben persze maga is megváltozott. Észak-Amerikában és Nyugat-Európában ez elsősorban a lázadás kommercializálását jelentette: a lázadó szubkultúrák javai széles rétegek által fogyasztható áruvá váltak.

A hetvenes évek közepétől azonban olyan új, földalatti szubkultúrák alakultak ki, mint az új hullám, illetve a punk, amelyek immáron a kommersz rock-kultúrával szemben határozták meg magukat, újra felélesztve a popipar által beszippantott és sterilizált rock n' rollban a lázadás szellemét. Bár sorsát a punk sem kerülhette el, hiszen hamar a felszínre került, és maga is a szórakoztatóipar részévé vált, az irányzatnak mégis elvitathatatlan érdeme, hogy ezt a zenei kultúrát ismét közel vitte a fiatalokhoz. Egyrészt azzal, hogy a létrehozóit leemelte a csillogó színpadokról és kis klubokba zsúfolta, másrészt azáltal, hogy azt hirdette, a fiatalok ne kizárólag hallgassák a zenét, hanem maguk is csinálhatják. Tizenéves és huszonéves fiatalok tömegei kerültek ezáltal passzív kultúrafogyasztóból kultúrateremtő szerepbe.

A zenei szubkultúrák különböző hullámai - némi fáziskéséssel - Magyarországot is elérték, ahol ellenkultúra jellegük még inkább kifejezésre jutott, ami a rendszerek eltérő jellegével magyarázható. Ugyanis a zene és a lázadás átjött a vasfüggönyön, azonban - néhány pol-beat együttest leszámítva - az itthoni fiatalok nem a nyugati fogyasztói kultúra, hanem a magát szocialistának nevező rendszer ellen lázadtak, amely pedig nem egyszerűen devianciaként, hanem kifejezetten politikai kérdésként kezelte a kérdést. A pártállam állandó veszélyforrást látott a kontrollja alól kibújni igyekvő "szervezetlen ifjúságban". Különösen veszélyesnek tekintették az új hullámot, amely demonstratív módon fejezte ki egy autonóm közeg kialakításának igényét, akkor, amikor úgy tűnt, a kultúrpolitikának sikerült a könnyűzenét szabályozott keretek között tartania. Ráadásul ezek az underground zenei törekvések sokszor ténylegesen is kapcsolatba kerültek értelmiségi társaságokkal (pl. a Beatrice és a Fölöspéldány csoport), sőt, sokszor kifejezetten az ellenzéki körökkel (1982-ben a szamizdat Beszélő tudósított a "szegedi punkháborúról").

Az új hullámon belül is elsősorban a punk zenekarok haragították magukra a rendszer védelmezőit. Több együttes (pl. a CPg, a Mosoi, a Közellenség és az Auróra Cirkáló) tagjai ellen büntetőeljárás indult 1983-1984-ben, és többeket börtönbüntetésre is ítéltek. Figyelemreméltó, hogy ezeknek az együttesek egy része vidéki városokban alakult, ami azt jelzi, hogy a punk-kultúra "Csináld magad!" jelszava a nyolcvanas évekre szerte az országban elterjedt. Nem kerülte el Nyíregyházát sem, amit - a más városok hasonló csoportosulásaival is kapcsolatot kereső - Agydaganat nevezetű együttes alapítása jelez. Vezetőjének disszidálásával a legendás zenekar felbomlott, ám az itt közölt dokumentumok azt bizonyítják, hogy a vetés termékeny talajra hullott, és a nyolcvanas évek közepén is több punk-együttes működött a városban.

Az alábbi iratok egyetlen ügyben keletkeztek. 1985. augusztus 12-re virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A-betűt és PUNK feliratot rajzolt Nyíregyháza legnagyobb lakótelepén, a Jósavárosban, közelebbről a Korányi Frigyes utca és a Korányi köz sarkán álló ABC falára. Az esemény másnap jutott megyei rendőr-főkapitányság III/III. osztálya tudomására, ahol "Figuráns" fedőnéven, falra írással elkövetett izgatás bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást a tettes vagy tettesek felderítésére. A firkálásról készült fényképfelvételeket írásszakértői vizsgálatra küldték, és megkezdték a számításba jöhetők körének szűkítését. Elsősorban a hasonló cselekményért már látókörükbe került személyeket ellenőrizték, a bizalmas nyomozás jellegének megfelelően hálózati személyek, alkalmi és társadalmi kapcsolatok és operatív tisztek segítségével.

Az ügyben keletkezett iratok jól illusztrálják a rendőrség módszereit, amivel a hasonló cselekmények elkövetőit igyekezett felderíteni. Szinte természetesnek vehető, hogy elsősorban a lakótelepi fiatalok között keresték az elkövetőt. Operatív meghallgatások során a figyelem két házibulizó társaságra, valamint az elkövetés idején a Jósavárosban megfordult személyre terelődött. Több hónapos nyomozás után az operatív úton beszerzett adatok alapján a szerv nagy valószínűséggel megállapította az elkövető személyét, és kezdeményezték a büntetőeljárás megindítását. A nyílt eljárás azonban nem vezetett eredményre, az illető bűnösségét nem sikerült bizonyítani. A megyei III/III. osztály azonban úgy ítélte meg, hogy az illető életvitele, magatartása a társadalomra veszélyforrást jelent, ezért kutató-nyilvántartásba vették, és megszervezték az ellenőrzését.

Az üggyel kapcsolatban keresett iratok mégsem a falfirkálás tettesének felderítési módszerei szempontjából érdekesek, hanem azért, mert bepillantást engednek a nyíregyházi fiatalság egy részének életébe, szokásaiba. Azt persze nem lehet állítani, hogy ők reprezentálták volna a helyi ifjúság többségét, ám kétségtelen bizonyítékát adták egy nagy hatású és provokatív, akkor már majdnem egy évtizedes zenei kultúra, az új hullám, illetve a punk jelenlétének. Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy ezek az iratok a keletkeztető szerv, a politikai rendőrség nézőpontját tükrözik. Először is azért, mert a szervet leginkább a firkálás tettesének a felderítése foglalkoztatta, így csupán ebben az összefüggésben foglalkoztak a gyanús fiatalokkal. Másrészt azért, mert mint említettem, a rendszer már deviánsként, és potenciális bűnözőként tekintett a fiatalok bizonyos csoportjaira.

Ebből adódik, hogy az iratokban feltűnő fiatalok leginkább zavaros fejű, Hitlert és a nácikat éltető, a köztörvényes bűncselekmények elkövetésétől sem visszariadó személyekként jelennek meg. Kétségtelenül visszataszító és vállalhatatlan dolgok ezek, azonban azt is látnunk kell, hogy a horogkeresztek rajzolgatása, Hitler és a nácik (illetve sokszor csak általában a németek) dicsőítése tünet. A nagyrészt munkáscsaládból származó, tízes éveiket taposó, lakótelepi fiatalok kilátástalanságból, perspektíva nélküliségből fakadó, mindent tagadó vak dühének a tünete. Ezek a szimbólumok csak azért fontosak a számukra, mert botrányosak, mert botrányosnak tartja nem csak a rendszer, hanem minden "normális" ember is. "Mit hozhatnánk fel mellettük? Hogy a maguk differenciálatlan, agresszív, üvöltözős módján, a számukra érthető és elérhető kulturális formában és médiumok segítségével, öncenzúra nélkül adtak kifejezést rossz érzésüknek, rosszullétüknek, hőzöngésüknek vagy előítéleteiknek? Hogy nemcsak ők kulturálatlanok, hanem azok is, akik egy számukra idegen és általuk ismeretlen kiszolgáltatottságban élő ifjúság szubkultúráját fasisztának bélyegzik meg? - tette fel a kérdést Klaniczay Gábor az illegális Beszélő 10. számában, egyben meg is válaszolja azt.

A fentebb elmondottakból következik, hogy ezeket az iratokat erős kritikával kell kezelni és olvasni. Természetes az is, hogy, mint minden történetet, a rock-kultúra történetét sem lehet kizárólag az állambiztonsági iratok alapján megírni. Amire ezek a dokumentumok kiválóan alkalmasak, az a pártállam és az ifjúság viszonyának a megismerése, feltárása. Nem szabad megfeledkezni egy másik lényeges dologról sem. Ezekben a szövegekben az együttesek csupán tagjaik által dokumentáltan, illetve szellemes zenekarnevek (Szajna parti séták, Cicavízió stb.) formájában vannak jelen, a zenéjükről, a dalszövegeikről, a koncertjeikről, mindarról, ami által ezek a formációk élők voltak, nem sok mindent tudunk meg. Mégis, az ehhez hasonló, nagyobbrészt még feltárásra és feldolgozásra váró források segíthetnek az 1956 utáni ifjúsági szubkultúrák, így a punk-kultúra pártállami környezetének megismerésében.

A közölt iratok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található, "Figuráns" című dossziéban (3.1.5. O-19071) találhatóak. A szövegeket az eredeti központozás és írásmód ("rokkfesztivál", "pank") szerint közlöm, csupán a nyilvánvaló helyesírási hibákat javítottam. A neveket monogramokkal helyettesítettem, kizárólag a rendőrtisztek nevét írtam ki. Az iratok elvesztették a szigorúan titkos minősítésüket.

Ezen a napon történt október 18.

1904

A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.Tovább

1915

Első világháború: A harmadik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagy erejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia...Tovább

1944

Szovjet csapatok megszállják Csehszlovákiát. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” elrendeli a teljes mozgósítást.Tovább

1956

A DISZ „az ifjúság jogos követeléseit támogató javaslatokat tett közzé” a Szabad Ifjúságban és a Szabad Népben is. A nyilatkozat javasolta...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő