Jó szerencse, és minden más

Egy "T" lakás története az ötvenes években

Az államvédelmi, majd állambiztonsági szervek mind a külső, mind pedig a belső ellenséges, vagy ellenségesnek tartott erők tevékenységének felderítésére és leleplezésére számtalan titkos operatív eszközt alkalmaztak. Ezek között a legfontosabb a titkos együttműködésbe bevont ügynökök hálózata volt. Egy nyíregyházi politikai rendőrségi beszervezés és egy konspirációs lakás felhasználásának története elevenedik meg a dokumentumok alapján.

Bevezetés

Az államvédelmi, majd állambiztonsági szervek mind a külső, mind pedig a belső ellenséges, vagy ellenségesnek tartott erők tevékenységének felderítésére és leleplezésére számtalan titkos operatív eszközt alkalmaztak. Ezek között a legfontosabb a titkos együttműködésbe bevont ügynökök hálózata volt. A hálózat megfelelő működtetésében alapvető jelentősége volt a tartótiszt és az ügynök közötti rendszeres találkozóknak. A tartótiszt ezeken a találkozókon számoltatta be az ügynököt a végrehajtott feladatokról, és minden olyan momentumról, amely operatív szempontból fontos lehetett. Az ügynöknek az előzőleg megadott feladatok végrehajtásáról írásos jelentést kellett készítenie, amelyet vagy készen vitt a találkozóra, vagy a helyszínen írt meg.

A nem ellenőrzött, általános feladatokat ellátó ügynökökkel általában nyilvános helyen, éttermekben, szórakozó helyeken, vagy a szabadban találkoztak. Bár az ilyen jellegű kapcsolattartásnak is megvoltak a megfelelő konspirációs szabályai, kétségtelen, hogy ezeken nagy volt a lebukás veszélye, emellett az ügynök beszámoltatása is nehézségekbe ütközött, főleg akkor, ha nem készített írásos jelentést. Ezért a már kellően ellenőrzött hálózati személyekkel zárt térben, „K" és „T" lakásokon bonyolították le a találkozókat. Itt könnyebben el lehetett beszélgetni, a jelentést megíratni, vagy az előre megírt jelentést megbeszélni, javíttatni. Kedvező feltételeket biztosítottak ezek a lakások az ügynökök politikai és szakmai nevelésére is, de kisebb volt a veszély, ha a költségtérítést, pénz- vagy tárgyjutalmat zárt helyen, és nem egy bisztróban adták át a beszervezett személynek.

Az államvédelmi, állambiztonsági szervek számára tehát alapvető fontosságú volt, hogy megfelelő számú konspirációs és találkozási lakás álljon rendelkezésre. A kettő között a leglényegesebb különbség az volt, hogy a konspirációs vagy „K" lakás a szerv tulajdonában állt, vagy a szerv bérleménye volt, és fedéssel használták azokat, míg a találkozási vagy „T" lakást természetes vagy jogi személy birtokolta, bérelte, aki azt az államvédelmi, illetve az állambiztonsági szervek rendelkezésére bocsátotta, anyagi ellenszolgáltatásért, vagy anélkül.

Az ilyen lakások elsősorban a hálózati személyekkel és az SZT tisztekkel való kapcsolattartást szolgálták, de felhasználhatták operatív akciók és konspirált megfigyelések lebonyolítására is. Ebből következik, hogy míg az ügynökök esetében a beszervezés fő szempontja a jó hírszerző lehetőség volt, addig a lakástulajdonosok esetében a politikai (és erkölcsi) megbízhatóság volt a döntő. A „T" lakás tulajdonosa vagy bérlője, azaz a lakásgazda az államvédelmi (állambiztonsági) hálózat tagjának minősült, így beszervezésére alapos tanulmányozás után, a beszervezési tervnek megfelelően került sor.

Találkozási lakást minden olyan helyen létesíteni lehetett, ahol a megfelelő konspirációs és biztonsági feltételek adottak voltak. A vidéki városokban különösen nehéz volt a megfelelő helyiséget megtalálni, hiszen a kisméretű, általában földszintes lakóházakban, ahol a lakók jól ismerték egymást, könnyebben feltűnhetett, ha idegen személyek látogatták valamelyik lakást. „T" lakás létesítésére ezért főleg a nagyobb, emeletes bérházak voltak alkalmasak, ezekben eleve nagyobb volt a mozgás, a lakók kevésbé ismerték egymást, így az idegenek megjelenése kevésbé volt feltűnő.

Nyíregyházán a kevés szóba jöhető nagyobb, többemeletes bérház egyike az első világháború előestéjén felépült háromemeletes Nyírvíz-palota volt a Széchenyi utca és a Szabadság (az 1920-as évek második feléig Széchenyi, 1946-ig Horthy Miklós) tér sarkán. A hatalmas méretű, szecessziós stílusú bérházat a Nyírvízszabályozó Társulat építtette. A sarok feletti kupolát egy réti sas díszítette, amelyet különböző időkben sokan turulmadárnak akartak látni, így sorsát nem kerülhette el: az ötvenes évek legelején eltávolították az épületről.

Ebben az épületben nézett ki magának egy lakást a Belügyminisztérium Szabolcs-Szatmár megyei Főosztályának államvédelmi szerve 1955-ben. A lakás alkalmas volt a legfontosabb konspirációs szabályok betartására, és mivel a lakója napközben nem tartózkodott otthon, zavartalan találkozási lehetőséget biztosított a tartótiszt és az ügynökök számára. Nem állt fenn egyéb kizáró ok sem, azaz az épületben nem működtek nyugati országok külképviseleti szervei, és megfigyelt ellenséges személyek lakása sem volt a házban. A kiszemelt lakásgazda párttag volt, és mind politikai, mind pedig erkölcsi szempontból megbízhatónak számított.

Hogy a szerv pontosan mikor nézte ki magának a szóban forgó lakást, nem lehet megállapítani, az azonban biztos, hogy 1955. szeptember végén a kiszemelt lakás lakójáról és a közvetlen szomszédokról már környezettanulmányt készítettek. Arra csak következtetni lehet, hogy miként figyeltek fel a lakásra: a jelölt személyes megismeréséről felvett jelentésből kitűnik, hogy miután megözvegyült, és egyedül maradt gyermekével, megszűnt a jogosultsága a kétszobás lakásra. A leendő lakásgazda elmondta, hogy a hatóságok folyamatosan zaklatták, hogy el fogják venni a lakást. Hogy ez a zaklatás már a beszervezés előjátéka volt, vagy csak ez hívta fel az ÁVH figyelmét, az iratokból nem lehet kideríteni. Igazából nem is lényeges, sokkal fontosabb az, hogy az illető megszabadulhatott a zaklatásoktól azáltal, hogy az egyik szobát - havi 100 forint „lakbér" fejében - rendszeresen az ÁVH rendelkezésére bocsátotta. A beszervezési dosszié tartalmazza a helyszínrajzot, amiből egyértelműen kiderül, hogy a jelen esetben a „Szerencse-lak" névre hallgató „T" lakás nem az egész lakást jelentette, hanem csak az egyik szobát.

Az iratok éppen annyira szólnak a beszervezés folyamatáról és benne Ramocsa Lajos államvédelmi alhadnagy munkájáról, mint a beszervezett lakásgazdáról és a „T" lakásról. A személyes megismerkedéshez készített tervből és a megismerésről szóló jelentésből kiderül, hogy a tiszt a munkahelyén kereste fel az illetőt, amivel könnyen leleplezhette volna a még ki sem alakult titkos kapcsolatot. A beszervezési javaslat sem sikerült hibátlanra, hiszen Ramocsa többek között azt sem dolgozta ki részletesen, hogy miként vegye rá az érintettet lakás felajánlására. A beszervezési tervben például az szerepelt, hogy a jelölttel azonnal közlik, hogy milyen célból akarnak vele beszélni: ez - érthetően - a felettese rosszallását váltotta ki. Feltehetően mindezek miatt javasolta az engedélyező, hogy a beszervezést ne Ramocsa alhadnagy, hanem az osztályvezetője hajtsa végre, ám a beszervezésről szóló jelentést mégis ő jegyezte.

A közölt iratok elsősorban a „T" lakás beszervezésének módszereibe engednek bepillantást, ám belőlük az államvédelmi szervek működésére vonatkozóan is levonhatók következtetések. A dokumentumok azt mutatják, hogy a Belügyminisztériumba, illetve a megyei főosztályokba, vidéki rendőrségekbe integrált ÁVH ugyanazzal a személyi állománnyal, szervezettel, infrastruktúrával, és ugyanazokkal a módszerekkel működött tovább, mint amikor még formálisan is önálló szervezetként funkcionált. A rendőrség szervezetébe rejtett államvédelem zavartalan továbbéléséről legnyilvánvalóbban a beszervezett lakásgazda nyilatkozata árulkodik, aki lakását az Államvédelmi Hatóságnak ajánlotta fel, amit a beszervezést végrehajtó, és a nyilatkozatot is tollbamondó államvédelmi tisztek nem javíttattak ki az illetővel.

A lakás B-dossziéjában őrzött iratok azt is mutatják, hogy az 1956 után újjászerveződő állambiztonsági szolgálat ugyancsak az ÁVH szervezetére és infrastruktúrájára épült, átvéve annak még használható hálózatát is. A jelek szerint a „Szerencse-lak" fedőnevű „T" lakás nem „dekonspirálódott" az 1956-os forradalom alatt, így azt ugyanazokkal a feltételekkel, és továbbra is havi 100 forint lakbér ellenében még évekig használhatták. A forradalom csak kisebb pauzát eredményezett a lakáshasználatban. A pénzbeli juttatásról vezetett (itt nem közölt) kimutatás szerint 1956 őszén elmaradtak a látogatások: az 1956. augusztusi lakbér után a lakásgazda az 1957. januárra esedékes összeget kapta meg.

1959 őszén a lakás alkalmatlanná vált a további használatra, ugyanis november elején a lakásgazda feleségül ment egy volt zászlóshoz, akit „háborús és népellenes bűncselekmények miatt a Szovjetunióban 25 évre ítélték el". A látókörbe került személyről a szerv hálózati és egyéb úton azonnal információkat szerzett. Megállapították, hogy az illető egy veszélyes ellenséges személy, aki baráti körben rendszeresen szidta a rendszert és a Szovjetuniót. A házasságkötés után a férj a feleség Nyírvíz-palotában lévő lakásába költözött, ami egy sor dekonspirációs veszélyforrást hordozott, és használhatatlanná tette a lakást a további operatív célokra. A fizetési jegyzék szerint már októberben sem nagyon használták a „Szerencse-lakot" (csak az esedékes bér tizedét fizették ki), és novemberben a lakást és gazdáját ki is zárták a hálózatból.

A közölt iratok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött beszervezési dossziéban találhatók, amelynek a jelzete: ÁBTL 3.1.1. B-89194. Az iratokban szereplő neveket - az államvédelmi és rendőrtisztek kivételével - monogramokkal helyettesítettem. Mivel a szóban forgó lakás pontos azonosíthatóságának nincs jelentősége, csak az utcát és a házszámot adtam meg, az emelet- és a lakásszámot nem. Az iratok a rajtuk feltüntetett szigorúan titkos minősítésüket elvesztették.

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő