Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Gagarin Budapesten


Gagarin és családjának érkezése előtti napon a főváros ünnepi köntöst öltött. Az Üllői úti és a nagykörúti üzletek kirakataiba kikerültek a Gagarint ábrázoló képek, sok helyütt a házak kapui fölé is táblát tettek a lakók „Szeretettel köszöntjük az első űrhajóst!” felirattal. Az épülő József Attila lakótelepet kitakarították, az erkélyekre virágokat helyeztek. Az érkezés időpontjában az erkélyek megteltek emberekkel, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy láthassák a nyitott kocsiban érkező űrhajóst. A pártbizottságok propagandatevékenységének is köszönhetően a gyárak zászlódíszt öltöttek, az ünnepi transzperensek az elért termelési eredményeket mutatták. Az ünnep díszei között ott mosolygott Gagarin világszerte jól ismert képe, alatta, a nemzeti ünnepre hazánkba látogató világhírű vendégnek szóló, üdvözlő szavak. Az

címlapján orosz nyelven köszöntötték Gagarin őrnagyot, akit „békediplomatának”, a „Szovjetunió utazó nagykövetének” neveztek.

1961. augusztus 19-én, szombaton már reggel hét órakor megkezdődött a „népvándorlás”. A Politikai Bizottság határozata értelmében teherautók, autóbuszok, gépkocsik indultak útnak Ferihegyre. Kilenc óra előtt több mint huszonötezer ember várta türelmetlenül Gagarin érkezését, hiszen spontán érdeklődők ezrei is csatlakoztak a tervezett fogadótömeg mellé. Gagarin és a néhány nappal korábban repült második űrhajós, portréi, vörös lobogók és nemzeti színű zászlók tömege hullámzott a fejek felett. A repülőtér főépületének homlokzatán hatalmas transzparensen orosz és magyar nyelvű köszöntötte a vendéget, aki 9 óra 40 perckor szállt le a Ferihegyi repülőtér betonjára az Aeroflot IL–14-es 61 773-as különgépével, majd a főépület elé gördült. A repülőgép ajtajában megjelenő, integető fiatalembert óriási lelkesedéssel fogadták a budapestiek. A fogadtatás pillanatok alatt elveszítette hivatalos jellegét. Először Marosán György és Kállai Gyula csókolta meg – a kommunista világban elterjedt szokás szerint – a magyar földre lépő Gagarint, aki meghatódva szorongatta a virágcsokrokat. Az ünneplésből kijutott az űrpilóta feleségének, Valentyina Ivanovnának és kislányuknak is.

A vendégek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent , Fock Jenő, Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Marosán György, Nemes Dezső, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor és Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagjai, valamint az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja. Jelen volt a fogadtatásnál V. I. Usztyinov, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Itt jegyezzük meg, hogy Kádár János Gagarin magyarországi látogatásakor, a hivatalos felfogás szerint „nyaralt”. Ennek viszont némileg ellent mond, hogy felesége Tamáska Mária itthon volt, sőt táncolt is Gagarinnal, mint azt a mellékelt fotók is mutatják.

Gagarin Kádár János feleségével táncol azon a fogadáson, amelyet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa adott Gagarin tiszteletére a Parlamentben
Budapest, 1961. augusztus 21.

(MTI)

A világ első űrhajósát a kormány nevében Kállai Gyula üdvözölte, aki kinyilvánította, hogy a magyar nép örökre szívébe zárta Gagarint attól a perctől kezdve, hogy felrepült a világűrbe, hiszen „Amikor a világűr térségeiben a legtávolabb volt tőlünk, szívünkhöz akkor került a legközelebb.” Gagarin egy ismeretlen világot tárt fel embertársai előtt, ezért joggal nevezték a „világűr Kolumbusának”, „békediplomatának”. Kállai Gyula üdvözlő beszéde után Gagarin köszönetet mondott mindazoknak, akik „űrrepülésem napján sok üdvözlő táviratot és levelet küldtek nekem”, és megköszönte a meghívást, majd a díszemelvényről lelépve az újságírók és a fotóriporterek gyűrűjében megszülettek az első interjúk és fotók.

A több mint egyórás Ferihegyi repülőtéri fogadtatás után Gagarin nyitott gépkocsiban, fehér bukósisakos motoros rendőrök kíséretében elhajtatott Budapest irányába. A Ferihegyi repülőtértől a Moszkva térig

, egészen Gagarin szállásáig a házak ablakaiban és az erkélyeken, az üzletek és kirakatok előtt, a járdákon és a járdaszegély menti fákra kapaszkodva az emberek kíváncsian lesték és várták Gagarint, aki a kocsikaraván elöl nyitott autójában állva integetett a tiszteletére összegyűlt embereknek. Bevonulása valóságos diadalmenet volt.

 

Gagarin útja a Ferihegyi repülőtértől a Moszkva térig

Szombat délben, az esti Hősök terén tartandó nagygyűlés előtt a Parlament Munkácsy-termében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke fogadta Gagarin őrnagyot és feleségét. A fogadás után Dobi István a parlament vadásztermében ebédet adott a vendégek tiszteletére. Dobi István pohárköszöntőjében a következőket mondta: „A kor, amelyben élünk, a nagy történelmi események kora […] Mi, akik e korban élünk, büszkék lehetünk rá, hogy alkotó, cselekvő részesei vagyunk e nagyszerű eseményeknek, szebbé, boldogabbá formálhatjuk e világot; építhetjük az új rendet, az emberi társadalom fejlődésének új állomását”. A pohárköszöntő után Gagarin kijelentette: „Meggyőződésem, hogy ha a világ tudósainak erőfeszítéseit, szellemi energiáit az emberiség békés, boldog jövője érdekében összpontosítanánk, az eddiginél is sokkal gyorsabban, sikeresebben haladhatnánk előre – a többi között az űr meghódításában is. Arra szólította fel a világ tudósait, hogy közösen munkálkodjanak, mivel „a világűr tágas, olyannyira, hogy valamennyien elférünk benne, s még marad is egy kis hely”.

A szombat délutáni utolsó program a Hősök terén megtartott nagygyűlés volt mintegy 200 ezer ember részvételével. A nagygyűlés résztvevőit Kállai Gyula üdvözölte, majd átadta a szót Marosán Györgynek, aki szokott hangos stílusában méltatta a szocialista rendszert, mely „minden sikerünk alapja”, s kifejezte meggyőződését, hogy „A jövő, amelyet az

programja mutat – a mi jövőnk is!” Beszédének végén megszólította Gagarint, s kijelentette, hogy „Nem ünnepelhettük volna szebben alkotmányunk ünnepét, mint így önnel együtt. Köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk. Testvérként, szeretettel és tisztelettel fogadjuk önt. Fiataljaink joggal úgy tekintenek önre, mint példaképre; erőt és ihletést nyernek abból a bátorságból, újra törekvésből, a tudomány nagyszerűségébe vetett hitből […], amely önt világraszóló cselekedetéhez elvezette”, majd a korban már megszokott fejezte be előadását. Ezután Gagarin méltatta augusztus 20-át, a magyar alkotmány ünnepét. : „Az űrhajózás előkészítésében részt vett az egész szovjet nép”. Előadásának további részében dicsérte a Szovjetuniót, megemlékezett azokról a tudósokról, műszaki szakemberekről, akiknek űrutazását köszönhette, s kijelentette, hogy fog még repülni az űrbe.

Gagarin a Hősök terén, az űrhajós balján Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, jobbján Marosán György, az MSZMP KB titkára áll.
Budapest, 1961. augusztus 19.
(MTI)


  

 

Ezen a napon történt július 03.

1970

India és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők