Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Gagarin Budapesten


Gagarin és családjának érkezése előtti napon a főváros ünnepi köntöst öltött. Az Üllői úti és a nagykörúti üzletek kirakataiba kikerültek a Gagarint ábrázoló képek, sok helyütt a házak kapui fölé is táblát tettek a lakók „Szeretettel köszöntjük az első űrhajóst!” felirattal. Az épülő József Attila lakótelepet kitakarították, az erkélyekre virágokat helyeztek. Az érkezés időpontjában az erkélyek megteltek emberekkel, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy láthassák a nyitott kocsiban érkező űrhajóst. A pártbizottságok propagandatevékenységének is köszönhetően a gyárak zászlódíszt öltöttek, az ünnepi transzperensek az elért termelési eredményeket mutatták. Az ünnep díszei között ott mosolygott Gagarin világszerte jól ismert képe, alatta, a nemzeti ünnepre hazánkba látogató világhírű vendégnek szóló, üdvözlő szavak. Az

címlapján orosz nyelven köszöntötték Gagarin őrnagyot, akit „békediplomatának”, a „Szovjetunió utazó nagykövetének” neveztek.

1961. augusztus 19-én, szombaton már reggel hét órakor megkezdődött a „népvándorlás”. A Politikai Bizottság határozata értelmében teherautók, autóbuszok, gépkocsik indultak útnak Ferihegyre. Kilenc óra előtt több mint huszonötezer ember várta türelmetlenül Gagarin érkezését, hiszen spontán érdeklődők ezrei is csatlakoztak a tervezett fogadótömeg mellé. Gagarin és a néhány nappal korábban repült második űrhajós, portréi, vörös lobogók és nemzeti színű zászlók tömege hullámzott a fejek felett. A repülőtér főépületének homlokzatán hatalmas transzparensen orosz és magyar nyelvű köszöntötte a vendéget, aki 9 óra 40 perckor szállt le a Ferihegyi repülőtér betonjára az Aeroflot IL–14-es 61 773-as különgépével, majd a főépület elé gördült. A repülőgép ajtajában megjelenő, integető fiatalembert óriási lelkesedéssel fogadták a budapestiek. A fogadtatás pillanatok alatt elveszítette hivatalos jellegét. Először Marosán György és Kállai Gyula csókolta meg – a kommunista világban elterjedt szokás szerint – a magyar földre lépő Gagarint, aki meghatódva szorongatta a virágcsokrokat. Az ünneplésből kijutott az űrpilóta feleségének, Valentyina Ivanovnának és kislányuknak is.

A vendégek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent , Fock Jenő, Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Marosán György, Nemes Dezső, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor és Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagjai, valamint az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja. Jelen volt a fogadtatásnál V. I. Usztyinov, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, valamint a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Itt jegyezzük meg, hogy Kádár János Gagarin magyarországi látogatásakor, a hivatalos felfogás szerint „nyaralt”. Ennek viszont némileg ellent mond, hogy felesége Tamáska Mária itthon volt, sőt táncolt is Gagarinnal, mint azt a mellékelt fotók is mutatják.

Gagarin Kádár János feleségével táncol azon a fogadáson, amelyet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa adott Gagarin tiszteletére a Parlamentben
Budapest, 1961. augusztus 21.

(MTI)

A világ első űrhajósát a kormány nevében Kállai Gyula üdvözölte, aki kinyilvánította, hogy a magyar nép örökre szívébe zárta Gagarint attól a perctől kezdve, hogy felrepült a világűrbe, hiszen „Amikor a világűr térségeiben a legtávolabb volt tőlünk, szívünkhöz akkor került a legközelebb.” Gagarin egy ismeretlen világot tárt fel embertársai előtt, ezért joggal nevezték a „világűr Kolumbusának”, „békediplomatának”. Kállai Gyula üdvözlő beszéde után Gagarin köszönetet mondott mindazoknak, akik „űrrepülésem napján sok üdvözlő táviratot és levelet küldtek nekem”, és megköszönte a meghívást, majd a díszemelvényről lelépve az újságírók és a fotóriporterek gyűrűjében megszülettek az első interjúk és fotók.

A több mint egyórás Ferihegyi repülőtéri fogadtatás után Gagarin nyitott gépkocsiban, fehér bukósisakos motoros rendőrök kíséretében elhajtatott Budapest irányába. A Ferihegyi repülőtértől a Moszkva térig

, egészen Gagarin szállásáig a házak ablakaiban és az erkélyeken, az üzletek és kirakatok előtt, a járdákon és a járdaszegély menti fákra kapaszkodva az emberek kíváncsian lesték és várták Gagarint, aki a kocsikaraván elöl nyitott autójában állva integetett a tiszteletére összegyűlt embereknek. Bevonulása valóságos diadalmenet volt.

 

Gagarin útja a Ferihegyi repülőtértől a Moszkva térig

Szombat délben, az esti Hősök terén tartandó nagygyűlés előtt a Parlament Munkácsy-termében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke fogadta Gagarin őrnagyot és feleségét. A fogadás után Dobi István a parlament vadásztermében ebédet adott a vendégek tiszteletére. Dobi István pohárköszöntőjében a következőket mondta: „A kor, amelyben élünk, a nagy történelmi események kora […] Mi, akik e korban élünk, büszkék lehetünk rá, hogy alkotó, cselekvő részesei vagyunk e nagyszerű eseményeknek, szebbé, boldogabbá formálhatjuk e világot; építhetjük az új rendet, az emberi társadalom fejlődésének új állomását”. A pohárköszöntő után Gagarin kijelentette: „Meggyőződésem, hogy ha a világ tudósainak erőfeszítéseit, szellemi energiáit az emberiség békés, boldog jövője érdekében összpontosítanánk, az eddiginél is sokkal gyorsabban, sikeresebben haladhatnánk előre – a többi között az űr meghódításában is. Arra szólította fel a világ tudósait, hogy közösen munkálkodjanak, mivel „a világűr tágas, olyannyira, hogy valamennyien elférünk benne, s még marad is egy kis hely”.

A szombat délutáni utolsó program a Hősök terén megtartott nagygyűlés volt mintegy 200 ezer ember részvételével. A nagygyűlés résztvevőit Kállai Gyula üdvözölte, majd átadta a szót Marosán Györgynek, aki szokott hangos stílusában méltatta a szocialista rendszert, mely „minden sikerünk alapja”, s kifejezte meggyőződését, hogy „A jövő, amelyet az

programja mutat – a mi jövőnk is!” Beszédének végén megszólította Gagarint, s kijelentette, hogy „Nem ünnepelhettük volna szebben alkotmányunk ünnepét, mint így önnel együtt. Köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk. Testvérként, szeretettel és tisztelettel fogadjuk önt. Fiataljaink joggal úgy tekintenek önre, mint példaképre; erőt és ihletést nyernek abból a bátorságból, újra törekvésből, a tudomány nagyszerűségébe vetett hitből […], amely önt világraszóló cselekedetéhez elvezette”, majd a korban már megszokott fejezte be előadását. Ezután Gagarin méltatta augusztus 20-át, a magyar alkotmány ünnepét. : „Az űrhajózás előkészítésében részt vett az egész szovjet nép”. Előadásának további részében dicsérte a Szovjetuniót, megemlékezett azokról a tudósokról, műszaki szakemberekről, akiknek űrutazását köszönhette, s kijelentette, hogy fog még repülni az űrbe.

Gagarin a Hősök terén, az űrhajós balján Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, jobbján Marosán György, az MSZMP KB titkára áll.
Budapest, 1961. augusztus 19.
(MTI)


  

 

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők