Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Ajándékok, autogramok


Az ajándékok külön fejezetet érdemelnek Gagarin látogatásakor. A már említett 1961. augusztus 15-ei politikai bizottsági jegyzőkönyvben szerepelt, hogy Gagarin számára „megfelelő ajándékokról” kell gondoskodni. Ha Gagarin feleségével jön, akkor „az ajándékok biztosításánál az asszonyt is be kell kalkulálni”, s „költőpénzt kell rendelkezésére bocsátani”. Az emléktárgyak és ajándékok között, amelyekkel a Gagarin családot elhalmozták két bronzplakett is volt. Farkas Aladár Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai, amelyek megmintázásához a művész már az április 12-ei első űrrepülés hírére hozzáfogott. Az egyik bronzplakett a földgolyótól elszakadó, s a végtelen felé törő embert, a másik Jurij Gagarint és German Tyitovot ábrázolja. Gagarin köszönettel fogadta a művész figyelmességét. Az emberektől az első ajándékokat még Sztálinvárosban kapta Gagarin. A Baranya megyeiek ajándékát a megyei tanács elnöke adta át Komlón: a Zsolnay porcelángyár díszes kivitelű eozin vázát készített, külön erre az alkalomra Gagarinnak. Emellett számos más ajándékot adtak neki.

Az ajándékok adása mellett az autogram-kérésnek is különleges technikája alakult ki, hiszen az emberek minden praktikát bevetettek egy-egy Gagarin-aláírás megszerzéséért. Legtöbben megcímzett levelezőlapot adtak át Gagarinnak, és arra kérték, hogy aláírását küldje el postán a Szovjetunióból. Az újságírók lapjuk számára kértek néhány soros üdvözletet Gagarintól. Akik ajándékot adtak Gagarinnak, viszonzásképpen autogramot kértek. Az autogram-kérők között nemcsak az egyszerű és kíváncsi emberek tűntek fel, hanem megjelentek a politikusok, köztük Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is, aki ugyanúgy sorba állt, mint a többi ember. A Magyar Nemzet szerint a legötletesebb autogram-szerző Szabó József sárbogárdi postás volt, aki a sárbogárdi vasútállomáson szerezte meg Gagarin aláírását akkor, amikor Gagarin különvonata öt percre megállt Komlóról hazafelé jövet az állomáson. A

az eset úgy történt, hogy a postás fellépett Gagarin mellé a dobogóra és a Hazafias Népfront községi bizottságának üdvözlő táviratát nyomta Jurij Gagarin kezébe, aki azt átvéve aláírta az átvételi elismervényt.

Jurij Gagarin magyarországi látogatásakor autogramot ad

Érdekességként megemlítjük, és forrásunkban is közöljük, hogy Gagarin 1961-ben még egyszer járt Magyarországon, igaz, csak átutazóban. Ezt bizonyítja az MSZMP KB Titkárságának 1961. október 5-én keltezett határozata, amely szerint Gagarin 1961. október 8-án, vasárnap átutazott Magyarországon. Az utazás nagyon rövid volt, mindössze egy órás, ugyanis 9 óra 10 perckor érkezett, és 10 óra 10 perckor már tovább is repült. A kormány tagjai fogadták Gagarin őrnagyot, a Ferihegyi repülőtéren villásreggelit adtak tiszteletére, s a sajtót és a televíziót is felkérték, hogy felvételeket készítsen róla. Talán Jurij Gagarin hirtelen bekövetkezett

is közrejátszhatott abban, hogy többé nem látogatott hazánkba.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, levéltári forrásokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság az egykori fogadtatás részleteiből. A kép, amelyet a háromnapos magyarországi látogatás után sokan megőriztek, rendkívül színes és gazdag. Gagarin egyszerűsége, közvetlensége, szerénysége és állandó mosolya meghódította Magyarországot is. A Kádár-rendszer kezdeti éveiben kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a rendszer, a szocializmus-kommunizmus vélt fölényét. Gagarinban az embert, a szerény űrhajóst önmagáért is szerethették, és szívükbe zárhatták az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el. A látogatás minden percét megtervezték és megszervezték, s a látogatás kínálta lehetőséget a hivatalos propaganda is alaposan kihasználta.

A látogatás abból a szempontból is jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek, hogy egyfajta kaput nyitott a világra az emberek számára, mozgósítani tudott nagy tömegeket egy látványos és politikailag mindenképpen hasznot hozó látogatás érdekében. Ugyanakkor elterelte a figyelmet a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti fal felépítését követő nemzetközi válságról, amelyek súlyos háborús veszélyt jelentettek, illetőleg kimenetelét még nem lehetett biztosan tudni, hiszen a Magyar Néphadseregen belül is részleges mozgósításokat el.

  

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1946

http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő