Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Vidéki látogatás


Vasárnap, 1961. augusztus 20-án Gagarin és felesége vidékre látogattak. Vidéki útjuk során megálltak

, Pécsett, majd Komlón, ahol nagygyűlésen találkoztak a város lakóival. Visszafelé különvonatuk megállt Dombóváron és Sárbogárdon is.

Gagarin és kísérete reggel nyolc órakor érkezett Sztálinvárosba. A várost fellobogózták erre a napra, a lakosság nagy tömegben vonult ki az utcára, hogy tanúja lehessen az űrhajós érkezésének. Taps és éljenzés fogadta a nyitott gépkocsit, mindenki Gagarin közelébe akart jutni. A Dózsa mozinál Fejér megye és a város vezetői köszöntötték Gagarint, akit pillanatok alatt hatalmas embertömeg A sztálinvárosi ünnepség után a vendégek folytatták útjukat Pécs felé. Dunaföldváron, Pakson, Bonyhádon és másutt a lakosság zászlókkal, virágokkal vonult ki, s Gagarin az őt köszöntő emberek sorfala között folytatta útját. Pécs határában úttörők várták a diadalkapu alatt az űrpilótát. A megye és a város vezetői szintén a vendégek elé jöttek. A pécs-meszesi asszonyok virágesővel köszöntötték, a bányászok matyó babát és díszes kivitelű serleget ajándékoztak Gagarinnak. Ettől kezdve csak lépésben tudott haladni a kocsisor, mert a Széchenyi tér felé vezető útvonalat ezrek lepték el: az ünneplők sokasága között alig tudtak helyet biztosítani a motoros rendőrök. A pécsi Széchenyi tér zsúfolásig megtelt, ahol a vendégek néhány percre megszakították .

Gagarin és felesége Sztálinvárosban
1961. augusztus 20.
(MTI)

Az út következő állomása az új-mecsekaljai bányászvárosrész volt, ahol a lakosság szintén lelkesen fogadta Gagarint és feleségét. A küldöttség rövid pihenőt tartott az Olimpia Étteremben, majd tovább indult Komlóra, az „országjárás” végcéljához, ahol tovább folytatódott a protokolláris ünnepség.

 

Úttörők üdvözlik az érkező Gagarin őrnagyot.
Pécs-Mecsekalja, 1961. augusztus 20.
(MTI)

A bányászváros ezen a napon ünnepelte várossá nyilvánításának 10. évfordulóját. A hármas eseményt – az alkotmány napját, a jubileumi ünnepet és a világ első űrpilótájának látogatását – fellobogózva, ünnepi díszben ülte meg a város. A Komlóra érkező vendégeket a városhoz vezető úton orosz feliratú üdvözlet és diadalkapu fogadta. A város határában a helyi vezetők üdvözölték, majd KISZ-es fiatalok és úttörők virágokkal kedveskedtek a Gagarin házaspárnak. A tanácsháza előtti téren már a kora délelőtti óráktól kezdve özönlött a város lakossága és mintegy 25 000–30 000 főnyi tömeg vonult a város főterére, hogy részt vegyen a nagygyűlésen. Egy repülőgép tiszteletköröket írt le, és virágszirmokat szórt az ünneplőkre. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Fock Jenő mondott ünnepi beszédet, aki a látogatás propagandajellegének megfelelően

: „a magyar nép joggal büszke a felszabadulás óta, az alkotmány születése óta, különösen pedig az ellenforradalom óta elért eredményekre”. Gagarin a kommunizmus dicsőségének hangoztatása mellett ismeretterjesztő adatokkal is szolgált hallgatósága számára. Arról beszélt, hogy a hordozórakéta hat meghajtóműve együttesen húszmillió lóerős. „Képzeljék csak, ha húszmillió lovat befognánk, hogyan lehetne azzal kocsikázni?”– kérdezte. Majd beszélt az előkészületekről, és arról, hogy a súlytalanság milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre. Befejezésként elmondta, hogy German Tyitov augusztus 6–7-ei űrrepülése miatt nem tudott eljönni, mert orvosi megfigyelés alatt van, így tolmácsolta az ő üdvözletét is. Érdekességként jegyezzük meg, hogy Gagarin mindig fejből beszélt, nem használt előre leírt mondatokat, s Komlón elmondta, hogy nem szereti az írott szónoklatot, mert zavarják a vesszők és írásjelek, s főként azért nem, mert nem látja a papírtól az embert, neki pedig az emberek a legfontosabbak.

A küldöttség különvonattal tért vissza Budapestre. A szerelvény fellobogózott, díszbe öltözött állomásokon haladt keresztül, a vasúti pálya mellett pedig százak és százak álltak, hogy legalább egy pillantást vessenek arra, aki elsőként járt a világűrben. Rövid időre megálltak a dombóvári állomáson, majd a vonat Sárbogárd felé indult tovább,s az esti órákban érkeztek a Kelenföldi pályaudvarra.

 

Ezen a napon történt július 14.

1956

Átadják a Keleti-főcsatornát.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők