Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Sajtótájékoztató a Szabadság sétahajón


Hétfőn, azaz augusztus 21-én Gagarin hajókiránduláson vett részt a Dunán, majd visszatérve a Bem rakpartra, a Szabadság sétahajón találkozott a magyar és a külföldi sajtó képviselőivel. A Népszabadság képviselője Gagarin legkedvesebb magyarországi élménye iránt [popup title="érdeklődött" format="Default click" activate="click" close text="Gagarin válaszában jelezte, hogy „nagyon nehéz lenne kiválasztani egy olyat, amelyikre azt mondhatnám, hogy az volt a legkedvesebb, az gyakorolta rám a legmélyebb hatást. […] Nekünk nagyon megtetszett az önök országa, az önök népe és fővárosuk, Budapest.” (Magyar Nemzet, 1961. augusztus 22. 2.)"], illetőleg, hogy mikor kerülhet sor „nem trenírozott” átlagemberek

.
A Népszava szerkesztősége arról , hogy mikor utazhat az első ember a Holdba, a Vosztok-típusú űrhajók alkalmasak-e Hold-utazásra? Az űrhajós azonban jósként nem vált be. A évében csupán három évet tévedett, de abban már alaposan hibázott, hogy nem az oroszok, hanem a szovjet sikereket megelégelő – Gagarin által is leszólt – amerikaiak hajtották végre a bravúrt. További kérdésként hangzott el, hogy milyen az a film, amelyet Tyitov készített az űrben? Mikor láthatja a nagyközönség? Mennyire adják vissza a felvételek azt a rendkívüli élményt, amelyben az űrhajósnak része volt, amikor kitekintett az űrhajó ?

A Magyar Rádió kérdése arról szólt, hogy Gagarin a közelmúltban sokfelé járt, megilletné őt a Szovjetunió utazó nagykövete cím. Hogyan vélekedik erről? Melyik feladat a nehezebb: az űrrepülés, vagy a diplomáciai tevékenység? Válaszában jelezte, hogy „Inkább legyek én jó űrhajós, mint rossz diplomata. […] Hogy kinek a munkája nehezebb? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, gondolom, fel kellene küldeni az űrbe egy diplomatát, s miután visszatér, őt kellene megkérdezni, melyik a nehezebb” – hangzott a frappáns válasz, bár Gagarin hozzátette: „természetesen minden munkának megvan a maga szépsége is, nehézsége is.”
A kelet-német ADN-hírügynökség budapesti tudósítója azt firtatta, hogyan alakul programja a következő hónapokban és meglátogatja-e az NDK-t? Gagarin válaszában kitért arra, hogy legközelebbi programja a „tanulás a mérnöki akadémián”. Az NDK meghívásra igen diplomatikusan reagált, ui. megkerülte a berlini válságra való utalást, s csupán arra utalt, hogy annak időpontja „sok mindentől függ”.

Sétahajókázás a Szabadság hajón

(balról a második Gagarin, negyedik Kamanyin altábornagy, mellette Gagarin felesége)

Budapest, 1961. augusztus 21.

(MTI)

Kérdésként hangzott el, hogy „mi az oka annak, hogy Cyrus Eaton meghívása ellenére sem sikerült találkoznia a két amerikai

. Gagarin válaszában kifejtette, hogy a dolog nem rajta múlt, és az amerikai űrrepülőket kellene megkérdezni, miért nem jutottak el a találkozóra, miért nem jöttek el. Gagarin leszögezte, hogy a „találkozó elmaradása veszteség az amerikai űrhajósok számára, mert a mi technikánk és felkészülésünk az űrhajózásra […] magasabb színvonalon áll. A tapasztalatcsere tehát számukra lett volna előnyösebb. Gondolom, mi is meríthettünk volna valamit az ő tapasztalataikból, de meggyőződésem, hogy végül is ők vesztettek többet”, mivel ez a találkozás politikai szempontból is hasznos lett volna, mert elősegíthette volna a két nép, az Egyesült Államok és a Szovjetunió népeinek közeledését, s nem utolsó sorban a világűr további meghódítását. „Ha nem akarnak találkozni velünk, ne találkozzanak. Mi végrehajtjuk programunkat, a jövőben is repülni fogunk az űrben. Nekik pedig azt : érjenek utol bennünket.”

A sajtótájékoztató után baráti találkozót tartottak a fegyveres erők képviselőivel. Több ezres tömeg gyűlt össze a Magyar Néphadsereg központi klubja előtt és környékén, a Váci utcában. Az éljenzések és taps hallatára az erkélyre ment, és üdvözölte a budapestieket. Ezalatt a központi klub színháztermét zsúfolásig megtöltötték a találkozó résztvevői. A világ első űrhajósát és a találkozó résztvevőit Czinege Lajos honvédelmi miniszter üdvözölte a fegyveres erők nevében, majd Jurij Gagarin mondott beszédet. A lelkes hangulatú, baráti találkozó befejezéseként ajándékokat adták át Gagarinnak.

 

Ezen a napon történt július 15.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők