Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Sajtó és média


Gagarin és családja magyarországi látogatását a politikai szándékoknak megfelelően a Kossuth Rádió és a Televízió is kiemelt figyelemmel kísérte, és rendszeres időközökben a TV-híradó filmösszeállítások bemutatásával közvetítette az egész látogatást. A Magyar Filmhíradó munkatársainak is különleges feladatot jelentett Gagarin néhány napos magyarországi látogatása, hiszen a világ minden részéről értesítették a Filmhíradót, hogy igényt tartanak tudósításokra, így a Magyar Filmhíradó munkatársai megörökítették Gagarin látogatásának valamennyi epizódját: elkísérték Komlóra, a sétahajózásra, beszámoltak a sajtókonferencia eseményeiről is. A Gagarin Magyaroszágon című riportfilm, amelyet hét operatőr forgatott, már 1961. augusztus 24-étől a közönség elé került. Bemutatta a látogatás néhány eseményét a heti filmhíradó is. A sajtóhíradások közül a Népszabadságé különösen eltúlzott volt: napi 8–9 oldalon számolt be Gagarin 1961. augusztus 19–21-i látogatásáról. A Népszabadság napokon át a mindennapi élet apró eseményeit is megörökítette, ezekből idézünk néhány jellemzőt: „A József körúti 19-es számú fodrászüzletben még a bura alól is kiszaladtak a nők és különböző csavarókkal, fülleszorítókkal, hajhálóval »díszítve« furakodtak a tömeg közé. Mit számított most a frizura!” A Budapesten is hódít az „űrmosoly” című cikk pedig az Űrutas csoki szeletet propagálta: „Űrutast tessék! Egy forint az Űrutas! – furakodik előre a Széna tér s a Mártírok útja sarkán összegyűlt tömegben egy fehérköpenyes, szöszi, bodros hajú fiatal lány, s közben szinte dalolva, nevetve

tálcán az áruját” […] „Kóstolja meg. Finom. Meglátja, úgy mosolyog tőle, mint Gagarin!” Ehhez hasonló – mai szemmel esetenként bárgyú – életképekkel volt tele a lap napokon keresztül.

Gagarin a Mártírok útján (ma: Margit körút) integet az embereknek.

A gépkocsiban Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes

és Marosán György államminiszter.

(MTI)

A rajongás alól az újságírók és tudósítók sem tudták kivonni magukat. Szabó L. István, a Népszabadság újságírója Gagarin különgépével együtt érkezett Budapestre. Moszkvában ítéletidő tombolt, így alig tudtak felszállni. Szabó pedig az útról és egy jól sikerült teázásról egyebek között Repülőélmények az első űrhajóssal: Gagarinékkal úton Magyarországra címmel a következőket írta: „Mire Ukrajna fölé ért a gép, a szél is csendesebb lett, a hangulat is felmelegedett. Teáztunk, s megindult a tréfálkozás”, amikor Gagarin „egy kis játékra ölébe vette Gálocskát, elnevezték űrdadának”. Addig emelkedett a hangulat, hogy a Dnyeper felett jókedvünkben már birkóztunk is az űrhajóssal.

altábornagynak minden tekintélyére szüksége volt a .” Szabó egyébként rákérdezett az amerikai kollégákra is. Gagarin némileg lekezelő válasza a következő volt: „Személyesen még egyet sem ismerek, de olvastam a repüléseikről szóló beszámolókat, s ezek alapján rátermett, jól felkészült embereknek vélem őket. Ugyan az eredmények, amiket eddig elértek, nagyon kezdetiek a szovjet űrkutatási teljesítményekhez hasonlítva. Nem is lehet a 16 perces amerikai repülési «rekordot» a 25 órás szovjet űrrepülési tartamhoz hasonlítani. S hogyan lehetne a 8 ezer kilométeres amerikai sebességet a mi 28 ezer kilométeres sebességünk mellé állítani? Mi azért megadjuk az USA űrrepülőinek az őket megillető elismerést. Űrrepülési kísérleteik kezdetleges technikai felkészültség mellett folynak, de ez nem jelenti, hogy ők maguk ne lennének bátor és jól felkészült űrhajósok. De az amerikai technika színvonala nagyon szűk őket.”

  

Ezen a napon történt augusztus 13.

1961

A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt, Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárják a város...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők