Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Ajándékok, autogramok


Az ajándékok külön fejezetet érdemelnek Gagarin látogatásakor. A már említett 1961. augusztus 15-ei politikai bizottsági jegyzőkönyvben szerepelt, hogy Gagarin számára „megfelelő ajándékokról” kell gondoskodni. Ha Gagarin feleségével jön, akkor „az ajándékok biztosításánál az asszonyt is be kell kalkulálni”, s „költőpénzt kell rendelkezésére bocsátani”. Az emléktárgyak és ajándékok között, amelyekkel a Gagarin családot elhalmozták két bronzplakett is volt. Farkas Aladár Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai, amelyek megmintázásához a művész már az április 12-ei első űrrepülés hírére hozzáfogott. Az egyik bronzplakett a földgolyótól elszakadó, s a végtelen felé törő embert, a másik Jurij Gagarint és German Tyitovot ábrázolja. Gagarin köszönettel fogadta a művész figyelmességét. Az emberektől az első ajándékokat még Sztálinvárosban kapta Gagarin. A Baranya megyeiek ajándékát a megyei tanács elnöke adta át Komlón: a Zsolnay porcelángyár díszes kivitelű eozin vázát készített, külön erre az alkalomra Gagarinnak. Emellett számos más ajándékot adtak neki.

Az ajándékok adása mellett az autogram-kérésnek is különleges technikája alakult ki, hiszen az emberek minden praktikát bevetettek egy-egy Gagarin-aláírás megszerzéséért. Legtöbben megcímzett levelezőlapot adtak át Gagarinnak, és arra kérték, hogy aláírását küldje el postán a Szovjetunióból. Az újságírók lapjuk számára kértek néhány soros üdvözletet Gagarintól. Akik ajándékot adtak Gagarinnak, viszonzásképpen autogramot kértek. Az autogram-kérők között nemcsak az egyszerű és kíváncsi emberek tűntek fel, hanem megjelentek a politikusok, köztük Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is, aki ugyanúgy sorba állt, mint a többi ember. A Magyar Nemzet szerint a legötletesebb autogram-szerző Szabó József sárbogárdi postás volt, aki a sárbogárdi vasútállomáson szerezte meg Gagarin aláírását akkor, amikor Gagarin különvonata öt percre megállt Komlóról hazafelé jövet az állomáson. A

az eset úgy történt, hogy a postás fellépett Gagarin mellé a dobogóra és a Hazafias Népfront községi bizottságának üdvözlő táviratát nyomta Jurij Gagarin kezébe, aki azt átvéve aláírta az átvételi elismervényt.

Jurij Gagarin magyarországi látogatásakor autogramot ad

Érdekességként megemlítjük, és forrásunkban is közöljük, hogy Gagarin 1961-ben még egyszer járt Magyarországon, igaz, csak átutazóban. Ezt bizonyítja az MSZMP KB Titkárságának 1961. október 5-én keltezett határozata, amely szerint Gagarin 1961. október 8-án, vasárnap átutazott Magyarországon. Az utazás nagyon rövid volt, mindössze egy órás, ugyanis 9 óra 10 perckor érkezett, és 10 óra 10 perckor már tovább is repült. A kormány tagjai fogadták Gagarin őrnagyot, a Ferihegyi repülőtéren villásreggelit adtak tiszteletére, s a sajtót és a televíziót is felkérték, hogy felvételeket készítsen róla. Talán Jurij Gagarin hirtelen bekövetkezett

is közrejátszhatott abban, hogy többé nem látogatott hazánkba.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, levéltári forrásokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság az egykori fogadtatás részleteiből. A kép, amelyet a háromnapos magyarországi látogatás után sokan megőriztek, rendkívül színes és gazdag. Gagarin egyszerűsége, közvetlensége, szerénysége és állandó mosolya meghódította Magyarországot is. A Kádár-rendszer kezdeti éveiben kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a rendszer, a szocializmus-kommunizmus vélt fölényét. Gagarinban az embert, a szerény űrhajóst önmagáért is szerethették, és szívükbe zárhatták az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el. A látogatás minden percét megtervezték és megszervezték, s a látogatás kínálta lehetőséget a hivatalos propaganda is alaposan kihasználta.

A látogatás abból a szempontból is jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek, hogy egyfajta kaput nyitott a világra az emberek számára, mozgósítani tudott nagy tömegeket egy látványos és politikailag mindenképpen hasznot hozó látogatás érdekében. Ugyanakkor elterelte a figyelmet a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti fal felépítését követő nemzetközi válságról, amelyek súlyos háborús veszélyt jelentettek, illetőleg kimenetelét még nem lehetett biztosan tudni, hiszen a Magyar Néphadseregen belül is részleges mozgósításokat el.

  

Ezen a napon történt május 25.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők