Jurij Gagarin Magyarországon

1961. augusztus 19–22.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság Gagarin látogatásából. Kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a szocializmus vélt fölényét, és jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek. Gagarinban az embert önmagáért is szerethették az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el.

Ajándékok, autogramok


Az ajándékok külön fejezetet érdemelnek Gagarin látogatásakor. A már említett 1961. augusztus 15-ei politikai bizottsági jegyzőkönyvben szerepelt, hogy Gagarin számára „megfelelő ajándékokról” kell gondoskodni. Ha Gagarin feleségével jön, akkor „az ajándékok biztosításánál az asszonyt is be kell kalkulálni”, s „költőpénzt kell rendelkezésére bocsátani”. Az emléktárgyak és ajándékok között, amelyekkel a Gagarin családot elhalmozták két bronzplakett is volt. Farkas Aladár Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai, amelyek megmintázásához a művész már az április 12-ei első űrrepülés hírére hozzáfogott. Az egyik bronzplakett a földgolyótól elszakadó, s a végtelen felé törő embert, a másik Jurij Gagarint és German Tyitovot ábrázolja. Gagarin köszönettel fogadta a művész figyelmességét. Az emberektől az első ajándékokat még Sztálinvárosban kapta Gagarin. A Baranya megyeiek ajándékát a megyei tanács elnöke adta át Komlón: a Zsolnay porcelángyár díszes kivitelű eozin vázát készített, külön erre az alkalomra Gagarinnak. Emellett számos más ajándékot adtak neki.

Az ajándékok adása mellett az autogram-kérésnek is különleges technikája alakult ki, hiszen az emberek minden praktikát bevetettek egy-egy Gagarin-aláírás megszerzéséért. Legtöbben megcímzett levelezőlapot adtak át Gagarinnak, és arra kérték, hogy aláírását küldje el postán a Szovjetunióból. Az újságírók lapjuk számára kértek néhány soros üdvözletet Gagarintól. Akik ajándékot adtak Gagarinnak, viszonzásképpen autogramot kértek. Az autogram-kérők között nemcsak az egyszerű és kíváncsi emberek tűntek fel, hanem megjelentek a politikusok, köztük Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is, aki ugyanúgy sorba állt, mint a többi ember. A Magyar Nemzet szerint a legötletesebb autogram-szerző Szabó József sárbogárdi postás volt, aki a sárbogárdi vasútállomáson szerezte meg Gagarin aláírását akkor, amikor Gagarin különvonata öt percre megállt Komlóról hazafelé jövet az állomáson. A

az eset úgy történt, hogy a postás fellépett Gagarin mellé a dobogóra és a Hazafias Népfront községi bizottságának üdvözlő táviratát nyomta Jurij Gagarin kezébe, aki azt átvéve aláírta az átvételi elismervényt.

Jurij Gagarin magyarországi látogatásakor autogramot ad

Érdekességként megemlítjük, és forrásunkban is közöljük, hogy Gagarin 1961-ben még egyszer járt Magyarországon, igaz, csak átutazóban. Ezt bizonyítja az MSZMP KB Titkárságának 1961. október 5-én keltezett határozata, amely szerint Gagarin 1961. október 8-án, vasárnap átutazott Magyarországon. Az utazás nagyon rövid volt, mindössze egy órás, ugyanis 9 óra 10 perckor érkezett, és 10 óra 10 perckor már tovább is repült. A kormány tagjai fogadták Gagarin őrnagyot, a Ferihegyi repülőtéren villásreggelit adtak tiszteletére, s a sajtót és a televíziót is felkérték, hogy felvételeket készítsen róla. Talán Jurij Gagarin hirtelen bekövetkezett

is közrejátszhatott abban, hogy többé nem látogatott hazánkba.

Ma már nehéz kihámozni az egykorú tudósításokból, levéltári forrásokból, mi volt a pátoszos túlzás, mi a valóság az egykori fogadtatás részleteiből. A kép, amelyet a háromnapos magyarországi látogatás után sokan megőriztek, rendkívül színes és gazdag. Gagarin egyszerűsége, közvetlensége, szerénysége és állandó mosolya meghódította Magyarországot is. A Kádár-rendszer kezdeti éveiben kiemelkedően fontos esemény volt a világ első űrhajósának látogatása, mivel a fogadtatás bizonyította a rendszer, a szocializmus-kommunizmus vélt fölényét. Gagarinban az embert, a szerény űrhajóst önmagáért is szerethették, és szívükbe zárhatták az emberek, mivel olyan tettet hajtott végre, amit azelőtt még senki, függetlenül attól, hogy sokan még az űrrepülés tényét sem hitték el. A látogatás minden percét megtervezték és megszervezték, s a látogatás kínálta lehetőséget a hivatalos propaganda is alaposan kihasználta.

A látogatás abból a szempontból is jó szolgálatot tett az ’56-os forradalom óta még mindig nemzetközi elszigeteltségben lévő Kádár rendszernek, hogy egyfajta kaput nyitott a világra az emberek számára, mozgósítani tudott nagy tömegeket egy látványos és politikailag mindenképpen hasznot hozó látogatás érdekében. Ugyanakkor elterelte a figyelmet a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti fal felépítését követő nemzetközi válságról, amelyek súlyos háborús veszélyt jelentettek, illetőleg kimenetelét még nem lehetett biztosan tudni, hiszen a Magyar Néphadseregen belül is részleges mozgósításokat el.

  

Ezen a napon történt március 28.

1914

Bohumil Hrabal cseh író (†1997)Tovább

1943

Sergey Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész, karmester (*1873)Tovább

1945

A visszavonuló német csapatok felrobbantják a komáromi Duna-hidat.Tovább

1955

Nagy Imre miniszterelnök Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének írt levelében formálisan is kénytelen volt lemondani miniszterelnöki...Tovább

1969

Dwight David Eisenhower tábornok, az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke, hivatalban 1953–1961-ig (*1890)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők