De néma gyereknek anyja sem érti szavát!

Kövér Ibrahim György 10 éves Afrika terve

Az első magyar Afrika terv

„Az első Magyar Afrika terv többszörös afrikai és több ázsiai út eredményeként, harminc éves teoretikus tanulmányok alapján is azt a megoldást találta legigazságosabbnak, hogy Afrika birtokában körülbelül 20.000 négyzetkilométer mandátumterületeket számítva, Európa minden kis nemzete is részesüljön és így Magyarország is. Ezeket a mandátumokat az egyenlítő mentén létesítenék nem elsősorban gazdasági, inkább tudományos célzattal, hogy a föld észlelhető rendellenességeit klimatikus és egyéb tekintetben közvetlenül az egyenlítő vonalán építendő meteorológiai állomások figyeljék meg.”

Bevezetés 

Az 1947 nyarán életre keltett Országos Tervhivatal kétségkívül új és szokatlan színfoltja volt a korabeli Magyarország gazdasági, társadalmi életének. Az 1947. évi 17., törvénycikk rendelte el a tervgazdálkodást és a tervek kidolgozására és végrehajtásának ellenőrzésére Tervgazdasági Tanács, illetve Országos Tervhivatal felállítását. A tervek kidolgozásához, ellenőrzéséhez - különös tekintettel a háború utáni újjáépítésekre, később pedig a gazdasági szerkezet felülről történő átalakítására - már kezdettől fogva hozzátartozott a beruházások ellenőrzése, illetve beruházási hitelkérelmek elbírálása. Ez a pénzosztogató szerep gyakorlatilag az ország életének minden területére rálátást biztosított. Üzemektől kezdve bányákon, színházakon, (ekkor még) egyházi iskolákon át a különböző közintézményekig számosan fordultak beruházási hitelért a Tervhivatalhoz, amit az általában (a gazdaságpolitikai célok és a pénzösszeg függvényében, de persze nem mindig a kívánt mértékben) meg is ítélt.

Olykor-olykor magánszemélyektől is érkeztek kérvények, legtöbbször találmányok támogatását kérték, de volt, aki a hazai gazdaság fellendítésére, energiatermelésre dolgozott ki terveket. Ezen kérvényeket is elbírálták, a találmányok adott esetben támogatásban is részesültek, de a tervekre, felvetésekre is válaszoltak, ha pénzt nem is adtak.

Egy ilyen állampolgári kérést iktattak a Tervhivatalban 1948. október 5-én. A beadó, bizonyos Kövér György, írói nevén Kövér Ibrahim egy kevésbé ismert utazó, térképész, afrikai útjához szeretett volna pénz kérni. Az indok e ténynél is meglepőbb: mandátumterületeket javasol kijelölni az Egyenlítő mentén az európai országok részére tudományos célzattal (Föld rendellenességeit, éghajlatot tanulmányozandó), melyeket a Szaharán keresztül vasútvonalak kötnének össze a Földközi-tenger partvidékével. Szerinte a terv számos előnnyel járna: gazdasági előnyök, demokrácia terjedése, balkáni népek sovinisztikus villongásainak levezetése.

Magyarország is csak hasznot húzna belőle, hiszen "társadalmunkba bele kell dobni valami újszerűt, hogy ne legyen talajuk azoknak, akik készakarva letargikus hangulatot szeretnének kitenyészteni". Mert "minden országnak volt egy távol eső fiókországa", ha nem akar Magyarország lemaradni, akkor neki is erre az útra kell lépnie. Természetesen jogot is talál az Afrikai területszerzéshez: a francia Idegenlégióban számos magyar ontotta vérét Afrika földjén, sőt teszi most is, nem is beszélve az angol hadihajókon szolgálókról, "egyébként pedig Afrika olyan tartozéka Európának, hogy ahhoz emberileg, kereskedelmileg minden európai nemzetnek joga van." - zárja le gondolatmenetét Kövér György.

A saját tervezésű, az 1937-es párizsi világkiállításon díjat nyert térképével illusztrált terv túl sok kommentárt, vagy éppen túl keveset igényelne. Néhány sajátosságot azonban kiemelnénk. Kövér úgy értékeli a politikai helyzetet és a további kilátásokat, hogy Afrikában csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képvisel számottevő erőt - Franciaországról (az idegenlégió ellenére) megfeledkezik. A térképről kiderül a mandátumok elhelyezkedésének furcsasága: Belga Kongót nem érintené a felosztás, a Szovjetunió nem szerepel a mandátumterületet kapók között, viszont a Cionista Állam (Izrael) igen. A nemzeti elfogódottság is tükröződik, mint látható a magyar terület a kontinens alakja miatt kissé megnövelt méretű lenne.

A szerző igyekszik támogatókat is felsorakoztatni maga mögé. Vajon csak nekünk nyilvánvaló, hogy Germanus Gyulától a Külügyminisztériumig mindenütt diplomatikusan (és ki tudja hány helyen kevésbé diplomatikusan) kitértek a terv felvállalása elől?

Az Országos Tervhivatal ügyintézői is így tettek. Nem kellett megjegyzéseket fűzni a beadványhoz, mivel az nem volt beruházási jellegűnek tekinthető - így egyszerűen visszautasították.

A 19173/1948. sz. OT ügyirat tartalmazza Kövér György beadványát, amely egy oldal általános ismertetés (az itt említett 4 ívnyi részletes tervezet nem került beadásra), további három gépelt oldal a kimondottan a Tervhivatalnak írt levél és a térkép. A beadványt Berei Andor főtitkár a Közgazdasági Osztálynak szignálhatta ki (bár erre vonatkozóan nincsen feljegyzés), ahol Tímár László osztályvezető írta meg a választ mind Bereinek, mind az előadói íven Kövér Györgynek.

Az irat lelőhelye: Magyar Országos Levéltár, Az államigazgatás felsőbb szervei 1945-, Országos Tervhivatal, Általános iratok (XIX-A-16-a), 19173/1948. OT sz.

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők