Források  

Kérés a Tervhivataltól

O R S Z Á G O S T E R V H I V A T A L
B U D A P E S T

Alulírott azzal a kéréssel fordulok az Országos Tervhivatal Elnökségéhez, hogy egy afrikai tanulmányutam finanszírozását a Beruházási Bank útján, 26.000 (Huszonhatezer) forint kiutalásával elősegíteni szíveskedjék, amely összeget én három év alatt feltétlenül vissza fogom fizetni. Kérésemet következőkkel okolom meg.

Több afrikai és ázsiai út van mögöttem és ez az utam egy Budapest-Kismaju (Szomáliföld) vízi útvonal tanulmányozását is magában foglalná, amelynek jelentősége a mellékelt 10 éves Afrika tervem megszemlélése által érthetővé válik. E terv megvalósítása céljából a támogatás elnyerése esetén elutazásom előtt egy Magyar Afrika társaságot akarok alapítani, amely iránt saját baráti körömben máris nagy érdeklődés mutatkozik. Főleg olyan egyének mutatnak megértést és érdeklődést tervem iránt, akik Afrikában már voltak és személyesen észlelték, hogy milyen nagy jelentősége lesz ennek a földrésznek Magyarországra nézve is a közeli jövőben már.

Az csak látszat, hogy jelenlegi helyzetünkben ilyen problémák túl messzemenőek. Bizonyos az, hogy a szocializmus felé való haladásunk a társadalom dolgozó rétegeiben örömöt, másoknál meg nem értést, vagy közömbösséget, sőt kedvetlenséget okoz és utóbbiak nem szűnnek meg áskálódásukkal azt a tempót lassítani, amellyel népi demokráciánk nagy államférfiai a társadalmasítás útján haladnak. Bizonyos azonban az is, hogy nem minden elégedetlen elemet lehet megérdemelt sorsára juttatni és így szabadlábon élve ellen agitációjukat folytathatják, anélkül, hogy a közigazgatásnak vagy a törvényszéknek ellenük fellépnie lehetséges volna. Viszont teljesen másféle, afrikai, viszonyok közé kerülve, de lényegileg Magyarországhoz tartozva kiábrándulhatnának téves maradi eszméikből. Eltekintve Afrika terve egyéb szükségszerűségétől, ez a szociális szempont is vezérli és meg vagyok győződve, hogy egy Kismajun (Szomáliaföldön) létesítendő magyar telep gondolata és ténye annyira megmozgatna egyes a termelés iránt itthon passzív vagy ellenséges elemeket, hogy ott aktivizálódnának a népi demokratikus kormányzat mellett.

Társadalmunkban bele kell dobni valami újszerűt, hogy ne legyen talajuk azoknak, akik készakarva letargikus hangulatot szeretnének kitenyészteni, de kell, hogy ez az új eszme ne legyen olyan, mint a népi demokráciában való továbbhaladásunkat veszélyeztethetné és ami a Szovjetunióval fennálló jó viszonyunknak árthatna. Egy ilyen tengerhajózási vonal létesítése az emberi haladás irányában fekszik és így fenti feltételeknek nem mond ellent. Kismaju a Szomáliaföldön az Egyenlítő vonalától alig 100 kilométerre fekszik és jelenleg kis kikötőváros. A nyugateurópai nemzeteknek annyi kikötőjük van Afrika partján, amennyi szinte túl is megy szükségleteik határán és így Kismaju akár évszázadokon keresztül is elfeledett tengerparti falucska maradhatna, ha a magyar érdeklődés, az új feladat vonzóereje, a magyar társadalom felelős erői azt kézbe nem vennék és bizonyos, hogy a bérletszerűen ott meginduló magyar kezdeményezés a világkereskedelem hasznára volna, anélkül, hogy a kapitalizmust erősítené.

Ez az eszme nem akar harmadik út lenni.

Azzal tisztában vagyok, hogy csak két út lehet és hogy a kettő közül a szocializmus fog győzni. Társadalmunknak mégis a mai helyzetében szükség van valami szellemi impulzusra, amely vagy amilyenhez hasonló már évszázaddal ezelőtt úgy a nyugati államokban, mint keleten észlelhető volt. Minden országnak volt egy távoleső fiókországa, amit azelőtt gyarmatnak hívtak, ma testvér országnak nevezhetnénk, aminthogy ez a terv nem is akar valamiféle magyar gyarmatot létesíteni, ami a kor szellemmel ellentétben állana, most, amikor már a gyarmatok felszabadításáról van szó. De ezen a stádiumon keresztül kell esni minden országnak, hacsak nem akar elmaradni abban a kontemplációban, hogy mit keresünk mi Anglia és Franciaország gyarmati területein. Emberjogilag is van keresni valónk, mert Afrika földjét régen öntözte magyar vér is főleg a francia idegenlégió azon tradicionális szokása folytán, hogy Afrika földjét nem francia katonákkal, hanem nagyobbrészt idegenekkel tartja elnyomásban.

A második világháború következményeként sok ezer volt leventét soroztak be máris a francia idegenlégióba, az angol hajózásban, a hadihajókon is számtalan magyar szolgál évek óta, egyébként pedig Afrika olyan tartozéka Európának, hogy ahhoz emberileg, kereskedelmileg minden európai nemzetnek joga van.

Ha mi rendszeresen követeljük jogainkat Afrikában megkapjuk. De néma gyermeknek anyja sem érti szavát!

Budapest, 1948. szeptember 24-én