Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.Tovább
Nincs királyi út!
A textilkirály és a matematikus
Az alább közölt levélváltás kezdeményezője a maga szakterületén elismert és népszerű, Goldberger Leó, aki a fővárosi úri társaság életének is meghatározó alakja volt. Ismerte és tisztelte az ekkor már világhírű matematikus Fejér Lipótot, és nagy tisztelettel fordult hozzá egy matematikai kuriózum rejtélyének feloldásáért. A tisztelet kölcsönösnek bizonyult. A kiváló matematikus – aki a rejtélyes feladványt nem ismerte – nem átallott azonnal tollat ragadni, és válaszában alaposan kifejtette a megoldást.
Bevezetés
Ezt a címet adta egyik könyvének Sain Márton matematikus, matematikatörténész. Miért nincs „királyi út"? Mert a „legtökéletesebb tudomány", a matematika világában sem minden olyan tökéletes és fenséges, az eredményekért, a feladatok megoldásáért pedig meg kell küzdeni. Kemény munka nélkül a tehetség sem boldogul. A világhírű matematikus, Fejér Lipót számára sem jelentett röviden megválaszolható kérdést egy különleges szám rejtélyének feltárása és bebizonyítása.
Fejér Lipót (Pécs, 1880. február 9. - Budapest, 1959. október 15.) a 20. század egyik legjelentősebb matematikusa, a trigonometrikus sorok modern elméletének kidolgozója, az MTA tagja volt, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. A világhírt már egyetemi hallgatóként kiérdemelte. 1906-ban adjunktus, 1911-ben nyilvános rendes tanár lett Kolozsvárott, ugyanezen évben Budapestre hívták meg a tudományegyetem egyik matematikai tanszékére, amelyet haláláig vezetett. Ő lett a budapesti tudományegyetem első, valóban világhírű matematikatanára, és csaknem fél évszázados munkássága alatt kiválóbbnál kiválóbb tanítványok tucatjait nevelte fel. Interpolatióról című munkájával elnyerte az MTA nagyjutalmát (1911-1917). Tagja volt a Göttingeni Tudományos Társulat matematikai-fizikai osztályának, a Bajor és a Lengyel Tudományos Akadémiának, illetve a Calcuttai Matematikai Társulatnak. 1933-ban a chicagói világkiállításra meghívott négy legkiválóbb európai tudós közé került. Haladó gondolkodású, nagy műveltségű ember volt, baráti viszonyt ápolt Ady Endrével. Ő és Riesz Frigyes lett a világhírű magyar matematikai iskola megalapítója.
Fejér a Tanácsköztársaság utáni antiszemita légkörben sem ment külföldre, pedig csábító ajánlatok várták, itthon pedig 1944-ben katedrájától is megfosztották, és élete is veszélyben forgott. A csoportot, amelyet a nyilasok kivégzésre szántak, és amelynek ő is tagja volt, egy honvédtiszt mentette meg a haláltól. A legenda szerint a Bólyai János-díj átvételekor - amihez Jules Henri Poincaré (1854-1912), a századforduló híres francia matematikusa is gratulációját küldte - az egyetem egyik antiszemita beállítottságú tanára, tudván, hogy a professzor 1900 körül változtatta nevét Weiszről Fejérre, gúnyosan megkérdezte, vajon rokona-e ez a Fejér Lipót kiváló katolikus teológusunknak, Fejér Ignácnak? Erre Eötvös Loránd rezzenéstelen arccal megjegyezte: „igen, a törvénytelen fia".
Az alább közölt levélváltás kezdeményezője a maga szakterületén Fejérnél nem kisebb egyéniség, Goldberger Leó (Budapest, 1878. május 2. - Mauthausen, 1945. május 5.), a Goldberger-gyár elnök-vezérigazgatója, a magyar textilipar korszerűsítője, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatója volt. 1900-ban, jogi tanulmányainak befejezése után a Goldberger-cég szolgálatába lépett. 1905-ben, amikor a vállalatot családi részvénytársasággá alakították át, igazgatósági tag és ügyvezető igazgató, 1908-ban vezérigazgató, 1910-ben elnök-vezérigazgató lett. Megszervezte a textilkivitelt és nemzetközi hírnevet szerzett a vállalatnak. Az 1920-as években kapcsolatba került a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal, és a Horthy-korszakban a gazdasági intézmények és egyesületek egész sorában töltött be vezető tisztséget. A Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének elnöke, a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) és a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa és 1935-től felsőházi tag volt. 1944-ben nem követte kiváltott és Portugáliába menekített rokonságát, hanem önként csatlakozott a többi deportálthoz. Néhány nappal mauthauseni szabadulása után éhen halt.
A textilipar koronázatlan királya nem csupán saját szakmájában volt elismert és népszerű, hanem a fővárosi úri társaság életének is meghatározó alakjává vált. Mindenkit ismert, aki „számított", beleértve a politikai, a tudományos, az irodalmi és a kulturális élet személyiségeit. Ismerte és tisztelte az ekkor már világhírű matematikus Fejér Lipótot is, és nagy tisztelettel fordult hozzá egy matematikai kuriózum rejtélyének feloldásáért. A tisztelet kölcsönösnek bizonyult. A kiváló matematikus - aki a rejtélyes feladványt nem ismerte - nem átallott azonnal tollat ragadni, és válaszában alaposan kifejtette a megoldást. A levélváltásból megtudhatjuk, hogy régi jó barátot tiszteltek egymásban, valamikor együtt nyaraltak a Semmeringen (Ausztria), illetve, hogy Goldberger Leó nevelt lánya, Popper Edit Fejér Lipót hallgatója volt.
A levelek jelzete: Z 675 Goldberger Leó iratai, 15. csomó, 66. tétel
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 24.
1949
1989
Az SZDSZ bejelentette, hogy aláírások gyűjtésével népszavazás kiírását kezdeményezi négy kérdésben: a köztársasági elnök megválasztásának...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében
„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.
A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.
Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.
Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!
Budapest, 2021. augusztus 18.
L. Balogh Béni
főszerkesztő