Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Bevezető 

1962. október 20-án, szombat reggel, ötvenhat fős szerény kis csapat várakozott indulásra készen a pesti

, hogy hivatalos útra az osztrák fővárosba utazzanak. Az idő szép volt, az út kellemesnek ígérkezett. Az utazás izgalmát csak fokozta, hogy nem akármilyen járművön utaznak Ausztria fővárosába, hanem a bemutatkozó látogatásra Bécsbe induló Sirály II. szárnyashajón. A várakozó utasok ekkor még nem is sejtették,milyen „ünnepélyes fogadtatás" készül számukra.

De ne vágjunk a történet elébe, ismerkedjünk meg röviden a két ország közötti politikai helyzettel és a hajózás új kihívásaival, amelyek az 1962-ben Magyarországra érkező első szárnyashajókhoz

.

A második világháború alatt, majd az azt követő szovjet megszállás miatt az utazások lehetősége a mélypontra süllyedt. A vasfüggöny leereszkedése után pedig nemcsak a nyugati, de a szocialista országok felé is lezárult a határ. 1956 után indulhatott meg újra a szocialista országok felé az utazás lehetősége, majd fokozatosan a nyugati utazási feltételek is javultak. A Duna, mint fontos nemzetközi hajóút jelentős szerepet játszott ebben.

Az utazni szándékozó átlag magyar állampolgárnak - különösen vízi úton - 1962-ben éppen olyan elérhetetlenül távolinak tűnt Bécs, mint egy akkori osztrák állampolgárnak Budapest. A kettéosztott Európát ekkor még hidegháborús légkör lengte körül, ám a „nagypolitika" mozgásai már sejtetni engedtek bizonyos enyhülést Magyarország és Ausztria között. A Kádár-kormányzat nyugati nyitási törekvéseiben különleges szerepe volt a magyar-osztrák viszonynak. A hagyomány, a földrajzi közelség, a gazdasági motiváció, az állampolgárok százezreinek személyes érdekeltsége kiemelt jelentőségűvé és szinte természetessé tette a kölcsönös erőfeszítéseket a kapcsolatok normalizálására. Ausztriában az 1960-as évek elején alakultak ki a szocialista, illetve a szociáldemokrata párt hatalmi pozícióba kerülésével a közeledés belpolitikai előfeltételei. Az államközi kapcsolatok valójában csak 1964-re rendeződtek

, de amíg erre sor került, a két ország kapcsolatában különös súllyal esett latba a vízumpolitika kölcsönösségen alakuló kialakítása.

Szárnyashajó a Dunán, háttérben a Mátyás-templom

A vízumkiadási eljárás egyszerűsítése érdekében a Külügyminisztérium kollégiuma több ízben foglalkozott a kérdéssel. Kiemelték az Ausztriából hazánkba történő idegenforgalom növelésének politikai jelentőségét, s azt, hogy „kinti barátaink alátámasztják", hogy Ausztriából hozzánk látogató egyszerű, dolgozó kisember, hazatérve valóságos propagandistájává válik Magyarországnak. Éppen ezért
fontosnak tartották, hogy az Ausztriából Magyarországra történő utazásokat elősegítsék, s ennek érdekében „a meglehetősen elavult, nehézkes vízumrendszerünkben változtatást kell eszközölni". Kiemelt kérdés volt, hogy „a követség által határidőre kért vízumkérelmeket a jelzett időre megkapják", de a legfontosabb feladat mégis azok az adminisztratív jellegű változtatások voltak,
amelyek az adminisztráció csökkentését voltak hivatva elősegíteni és az ügyintézés meggyorsítását célozták. Ilyen konkrét intézkedés volt a nagyobb csoportok részére kollektív vízum kiállításának engedélyezése (párt, szakszervezeti utazások, sportolók), valamint a határidő lerövidítése. Ezen intézkedéseket osztrák részről is elengedhetetlennek

A forrásközlésünkben bemutatott dokumentumok azonban ezt az igyekezetet nem támasztják alá, sőt, az 1962. október 20-án a Sirály II. szárnyashajón Bécsbe érkező magyar kirándulócsoport számára hosszas huzavona után megtagadták a beutazó vízumot, s úgy

a helyzetet, hogy „magyar »provokátorok« egész hadserege akart betörni Bécs városának csendes falai közé"

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők