Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Bevezető 

1962. október 20-án, szombat reggel, ötvenhat fős szerény kis csapat várakozott indulásra készen a pesti

, hogy hivatalos útra az osztrák fővárosba utazzanak. Az idő szép volt, az út kellemesnek ígérkezett. Az utazás izgalmát csak fokozta, hogy nem akármilyen járművön utaznak Ausztria fővárosába, hanem a bemutatkozó látogatásra Bécsbe induló Sirály II. szárnyashajón. A várakozó utasok ekkor még nem is sejtették,milyen „ünnepélyes fogadtatás" készül számukra.

De ne vágjunk a történet elébe, ismerkedjünk meg röviden a két ország közötti politikai helyzettel és a hajózás új kihívásaival, amelyek az 1962-ben Magyarországra érkező első szárnyashajókhoz

.

A második világháború alatt, majd az azt követő szovjet megszállás miatt az utazások lehetősége a mélypontra süllyedt. A vasfüggöny leereszkedése után pedig nemcsak a nyugati, de a szocialista országok felé is lezárult a határ. 1956 után indulhatott meg újra a szocialista országok felé az utazás lehetősége, majd fokozatosan a nyugati utazási feltételek is javultak. A Duna, mint fontos nemzetközi hajóút jelentős szerepet játszott ebben.

Az utazni szándékozó átlag magyar állampolgárnak - különösen vízi úton - 1962-ben éppen olyan elérhetetlenül távolinak tűnt Bécs, mint egy akkori osztrák állampolgárnak Budapest. A kettéosztott Európát ekkor még hidegháborús légkör lengte körül, ám a „nagypolitika" mozgásai már sejtetni engedtek bizonyos enyhülést Magyarország és Ausztria között. A Kádár-kormányzat nyugati nyitási törekvéseiben különleges szerepe volt a magyar-osztrák viszonynak. A hagyomány, a földrajzi közelség, a gazdasági motiváció, az állampolgárok százezreinek személyes érdekeltsége kiemelt jelentőségűvé és szinte természetessé tette a kölcsönös erőfeszítéseket a kapcsolatok normalizálására. Ausztriában az 1960-as évek elején alakultak ki a szocialista, illetve a szociáldemokrata párt hatalmi pozícióba kerülésével a közeledés belpolitikai előfeltételei. Az államközi kapcsolatok valójában csak 1964-re rendeződtek

, de amíg erre sor került, a két ország kapcsolatában különös súllyal esett latba a vízumpolitika kölcsönösségen alakuló kialakítása.

Szárnyashajó a Dunán, háttérben a Mátyás-templom

A vízumkiadási eljárás egyszerűsítése érdekében a Külügyminisztérium kollégiuma több ízben foglalkozott a kérdéssel. Kiemelték az Ausztriából hazánkba történő idegenforgalom növelésének politikai jelentőségét, s azt, hogy „kinti barátaink alátámasztják", hogy Ausztriából hozzánk látogató egyszerű, dolgozó kisember, hazatérve valóságos propagandistájává válik Magyarországnak. Éppen ezért
fontosnak tartották, hogy az Ausztriából Magyarországra történő utazásokat elősegítsék, s ennek érdekében „a meglehetősen elavult, nehézkes vízumrendszerünkben változtatást kell eszközölni". Kiemelt kérdés volt, hogy „a követség által határidőre kért vízumkérelmeket a jelzett időre megkapják", de a legfontosabb feladat mégis azok az adminisztratív jellegű változtatások voltak,
amelyek az adminisztráció csökkentését voltak hivatva elősegíteni és az ügyintézés meggyorsítását célozták. Ilyen konkrét intézkedés volt a nagyobb csoportok részére kollektív vízum kiállításának engedélyezése (párt, szakszervezeti utazások, sportolók), valamint a határidő lerövidítése. Ezen intézkedéseket osztrák részről is elengedhetetlennek

A forrásközlésünkben bemutatott dokumentumok azonban ezt az igyekezetet nem támasztják alá, sőt, az 1962. október 20-án a Sirály II. szárnyashajón Bécsbe érkező magyar kirándulócsoport számára hosszas huzavona után megtagadták a beutazó vízumot, s úgy

a helyzetet, hogy „magyar »provokátorok« egész hadserege akart betörni Bécs városának csendes falai közé"

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 03.

1974

Elkezdődik a Watergate-ügy bírósági eljárása.Tovább

1975

Elhelyezik a paksi atomerőmű alapkövét.Tovább

1990

Egyesül az NDK és az NSZK: Németország ismét egységes állam.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Az ArchívNet idei harmadik száma a külkapcsolatok világát járja körül. Fontos kiemelni, hogy a külső ágensekkel való kapcsolattartás nemcsak a mindenkori központi kormányzathoz kötődő külügyminisztérium privilégiuma. A most megjelenő írásokban több példát is láthatunk arra nézve, hogy egyes szervezetek (legyenek azok hazaiak vagy külföldiek) miként tartották a kapcsolatot egymással, illetve kormányzati szervekkel.
A tematikát figyelembe véve és időrendben haladva Szabó Mátyás (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem) forrásismertetése a legkorábbi, aki az OsztrákMagyar Monarchia és az Európai Dunabizottság közti kapcsolattartás mélyebb rétegeibe nyújt betekintést. A szerző írásában bemutatja, hogy az önálló külügyminisztériummal nem rendelkező magyar birodalomfél egyes szaktárcái miként tudták akaratukat érvényesíteni a Ballhausplatzon keresztül egy nemzetközi szervezet felé. A hivatali érintkezés egy konkrét ügy, az Oszmán Birodalom adósságrendezésén keresztül kerül bemutatásra.
A hidegháború alatti, a már megszilárdult hatalmi blokkok korszakának időszakáról szól Krajcsír Lukács (tudományos munkatárs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) forrásismertetése. Az 1960-as években zajló első irakikurd háború a nyugati és keleti hatalmi tömbök figyelmét is felkeltette. A keleti blokk országai a monarchia megbuktatása után kifejezetten politikai szempontok alapján támogatták az új, nyugatnak hátat fordító rezsimet, amely azonban kommunista- és kurdellenes nézeteket vallott. Nem meglepő módon a kezdeti jó viszony megromlott, így később az sem okozhatott meglepetést, hogy a kirobbanó polgárháborúban a Szovjetunió és annak érdekszférájába tartozó államok már a kurd felkelőket támogatták – Magyarország például humanitárius szállítmányokkal.
Regionális konfliktusok után egy világesemény a magyarság egy jól körülhatárolható részére gyakorolt hatását mutatja be Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár). Négy dokumentum segítségével prezentálja, hogy a kijevi magyar közösség milyen módon reagált 1986 tavaszán a csernobili atomerőműben bekövetkező katasztrófára. A főként a külügyi apparátusból származó iratok ismertetése előtt azonban kitér írásában arra is, hogy a korabeli helyi magyar kolónia milyen létszámmal és milyen háttérrel rendelkezett.
A tematikus írások mellett az ArchívNet idei harmadik számában olvasható Kosztyó Gyula (kutató, Clio Intézet) publikációja, amely nem egy külügyi, hanem belügyi intézkedés körülményeit mutatja be. 1944 késő tavaszán-nyarán a Magyarországhoz tartozó Kárpátaljára ejtőernyős szovjet diverzánsokat-partizánokat dobtak le, akik ellen a helyi magyar csendőrség és katonaság egyaránt fellépett. Az írás egyben képet is ad Kárpátalja 1944 májusi helyzetéről, amely területen megkezdődött a zsidóság deportálása, és amely terület ugyan még nem vált hadi zónává, de már érezhető volt, hogy a „vihar előtti csend” állapotában van.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei negyedik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban
 

Budapest, 2022. augusztus 26.

Miklós Dániel
főszerkesztő