Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

A

 1961-ben két darab Rakéta típusú szovjet  beszerzésére adott megrendelést a .
A Krím-félszigeten lévő  épült 283-as, valamint a 291-es gyártási számú szárnyashajók 1962 augusztusában érkeztek meg Budapestre. Honosítási eljárásuk során a Sirály I. és a Sirály II. kapták. A 64 főt befogadó hajók menetsebessége 60 km volt óránként. A Sirály még elmaradt a mai utasszállítók kényelmétől, bár már itt is függönyök, padlószőnyeg és kényelmes ülések növelték az utasok komfortérzetét. Az utastérben a kilátás korlátozott volt, annak zajszűrésére ekkor még nem figyeltek oda, így a motor hangja jócskán behallatszott, mivel az utasteret nem választották el a gépháztól. Az utastér hátsó részében helyezték el a büfét. A hajó farrésze volt.

A Sirály I.-et 1962. augusztus 14-én mutatták be a hazai sajtó és idegenforgalom képviselőinek, szeptember 12-én pedig újságközlemények hirdették meg a szárnyashajóval indított budapesti

, valamint október-november hónapokra a Budapest-Mohács és Budapest-Esztergom közötti járatok . Ezek voltak az úgynevezett „kísérleti járatok", s hogy milyen érdeklődés övezte, azt az alig két hónap alatt szállított 6000 utas száma is tanúsítja. 

A Sirály II. szárnyashajót a Dunai Gőzhajózási Társaság

 hívta meg Bécsbe egy bemutatkozó látogatásra, melynek időpontját 1962. október 20-ára (a dátum kiválasztása nem volt véletlenszerű) időzítették. A hajó fedélzetén minisztériumi és MAHART munkatársak, újságírók és az  küldöttsége, köztük a budapesti és vidéki munkatársai foglaltak helyet, akik saját költségükön indultak hétvégi kirándulásra Bécsbe. A munkatársak között jelentős számban hosszú idő óta szorgalmasan dolgozó gépkocsivezetők, adminisztrátorok, gépírók és takarítónők is voltak. Az előre eltervezett program szerint már az érkezés napjára, október 20-ára városnézést, estére pedig baráti találkozót szerveztek az Osztrák Béketanács és a Nemzetközi Békeintézet munkatársainak részvételével. Vasárnapra és hétfőre múzeumlátogatást iktattak be, majd a városnézés folytatását tervezték. A hazaindulásra október 22-én, kedden reggel került volna sor.

Sirály I.Sirály II.

Az utazást eredetileg két autóbusszal, két hétvégére tervezték. Ezt azonban elvetették, mivel egy sokkal izgalmasabb utazás lehetősége kecsegtetett, ez pedig a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozó látogatása volt. Az illetékes szervek úgy döntöttek, hogy a két látogatást egyszerre bonyolítják le, vagyis az osztrák Béketanács meghívását összekötik a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozásával. Az útnak így kettős célja volt: az egyik a hajó szakmai bemutatása, a másik a politikai jellegű ún. „békeút". A hajó hivatalos bemutatása mellett nem kis politikai felhang is kiérződött, amit az osztrák hatóságok azonnal átláttak. Az, hogy mindez az osztrák hivatalos szervek nemtetszését váltja ki, fel sem merült senkiben. Heinz Altschul, az Osztrák Béketanács titkára is remek lehetőségnek tartotta a tervet, elsősorban azért, mert így az osztrák békemozgalomnak is publicitást tudnak biztosítani és az ebben rejlő propagandalehetőséget is jól ki tudják használni. A cél megvalósítása érdekében az Országos Béketanács szerződést kötött a MAHART-tal erre az útra. Így fonódott össze a szárnyashajó és a kikötőben várakozó csoport sorsa 1962. október 20-án egy napra, egy bécsi utazás erejéig.  

Az induláskor ugyan némi gondot okozott, hogy a csoport vízuma nem érkezett meg időben, bár az utazást minden részletre kiterjedően előkészítették. A csoportos útlevelekre és néhány egyéni útlevélre már október első napjaiban szabályosan megkérték az osztrák követségtől a vízumot. Az utazás célját „hétvégi kirándulás az osztrák Béketanács meghívására" jelölték meg. Az utazás előtt hat nappal, Heinz Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztériumban a vízumkérést elintézték és továbbították a magyar Külügyminisztériumba. A budapesti osztrák követség október 17-én és 18-án viszont jelezte, hogy a vízumok engedélyezése még nem érkezett meg. Október 19-én, péntek délelőtt pedig arról adott tájékoztatást, hogy az időben beadott vízumok ügyében „sem pozitív, sem negatív döntés még nincsen". Délután fél kettőkor Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztérium utasítására a vízumokat nem adják ki, és az engedélyezést visszavonták azzal az indoklással, hogy „a november 18-i osztrák parlamenti választások miatt nagyobb turistacsoportok beutazását »sem keletről sem nyugatról« nem engedélyezik." Ez a válasz a magyarokat nem elégítette ki, mivel a nyugati csoportokra való célzás

volt, hiszen nyugat felől nem létezett a vízumkényszer.

Közben, további intézkedések eredményeként, az utazás előtti napon, azaz október 19-én az osztrák követség többször ígéretet tett a Külügyminisztériumban Beck István követnek, valamint a Béketanács munkatársának, hogy a vízumot megsürgetik és „az éjszakai órákban is rendelkezésünkre áll", ezért éjszakai telefonszámot kértek annak érdekében, hogy az esetleges telexüzenetet azonnal továbbítani tudják.

A tárgyalások október 20-án reggel is folytatódtak. A Béketanács megbízottai több alkalommal beszéltek az osztrák követség első titkárával és konzuljával, akik újabb sürgetésekről számoltak be, és későbbi közléseket ígértek. Fél kilenckor telefonon a követségre kérték György Endrét, akivel közölték, hogy „nem történt elutasítás", csak „a döntés még nem érkezett meg", és azon reményüknek adtak hangot, hogy a vízumok bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Amennyiben a budapesti hajókikötőből elindul a Sirály szárnyashajó, akkor kedvező határozat esetén Bécsben, kiszálláskor megkaphatják a vízumot azok, akik addig azt nem kapták meg, sőt a vízumkérő lapokat is átadták, hogy azokat ne kelljen Bécsben újra kiállítani. 

Időközben a Külügyminisztérium utasította a bécsi követséget a közbenjárásra, ez azonban nem vezetett eredményre. Sebes István bécsi magyar követ október 19-én közölte, hogy talán a jövő hétre megadják a vízumokat. A hajó állandó rádióösszeköttetésben volt a MAHART-on keresztül a Hazafias Népfronttal, hogy elutasítás esetén azonnal visszafordulhassanak.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 04.

1914

I. világháború: A német haderő lerohanja Belgiumot, hogy megindíthassa támadását Franciaország ellen. Válaszul Nagy-Britannia hadat üzen...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.

 

Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.

 

Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.

 

Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.

 

Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.

 

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. július 23.

Miklós Dániel

főszerkesztő