Mindszenty bíboros amerikai menedékének instabil első hónapja

A menedék[1] 1956. november 4-től december 4-ig terjedő első időszakát[2] Edward Wailes[3] kinevezett követ táviratai, illetve a neki címzett amerikai külügyminisztériumi (State Department, a továbbiakban SD) utasítások alapján kívánjuk alaposabban megvizsgálni. Már egy gyors szemrevételezés alkalmával jól érzékelhető, hogy az első hónap folyamán a menedék igencsak ingatag lábakon állt. Ennek két fő oka volt. Egyrészt az a politikai és egyházvezetői aktivitás és annak a követségre nézve esetlegesen kedvezőtlen következményei, amit a menedékesként befogadott Mindszenty bíboros tanúsított. Ez az amerikai oldal számára rendkívül meglepő volt. A humanitárius menedékét a bíboros ugyanis politikai menedékjogként fogta fel, miközben Eisenhower elnöktől valójában humanitárius alapú menedéket kapott.[4] A másik súlyos ok az volt, hogy Ivan Szerov,[5] a KGB elnöke két magas rangú beosztottjával[6] operatív tervet dolgoztatott ki a bíboros kicsalogatására, amely művelethez magyar ügynököt vetettek be. Erről a Szerov által Hruscsovnak telefonon adott jelentés 3. pontja tanúskodik.[7]

A KGB fenti terve csakis november 4. után születhetett, de 27-re[8] már le is mondtak a végrehajtásáról. Moszkva Mindszenty ügyében és az amerikai követség diplomáciai mentességének megsértésével végül nem óhajtott konfrontálódni az USA-val. Értelmetlen lett volna, hiszen Washington korábban egyértelműen jelezte, hogy nem tervez beavatkozást, és ennél fogva a magyar forradalom kezelésében a szovjeteknek szabad keze van. Erre a tervre, pontosabban annak a feladására, Szerov a híressé vált interjújában is kitért.[9]

Mindszenty József 1962-ben.
Forrás: Wikimedia Commons

A menedék egyoldalú és határozottan gyors lezárása a szovjet megszállókat eleinte tehát kifejezetten foglalkoztatta. Eközben a Kádár-kormánynak ekkor nem volt elég ereje ahhoz, hogy ilyen lépéseket fontolgasson. A szovjet terv részleteiről sajnálatos módon nem tudunk többet. Nem ismeretes, hogy a menedékes szabad távozása érdekében az USA valóban megkereste volna-e a Kádár-rezsimet. A még nyitott kérdések között az is szerepel, hogy melyik ügynök, pontosan milyen mesével tett volna kísérletet arra, hogy Mindszentyt rábírja a távozásra. El kellett volna érnie, hogy a gyanakvó bíboros valóban elhiggye, nem kell tartania lefogástól, miközben tudomással bírt arról, hogy Maléteréket Tökölre csalták és letartóztatták. Erősen kérdéses, hogy ez az ügynök az amerikaiak tudtával személyesen találkozhatott volna Mindszentyvel. Ugyanis a házigazdák felé is szüksége lett volna egy „fedősztorira.” És azt a tapasztalt Wailes követnek még el is kellett volna hinnie és megadnia a kivételes engedélyt.

Balogh Margit az alábbiak szerint tárta fel a szovjetek által az amerikai követségre beküldött magyar ügynök lehetséges sztoriját. Alfred Puhan bécsi I. o. titkár,[10] a Nagy Lajos életútjával részletesen foglalkozó és 1957. április 5-én kelt hosszú táviratában[11] azt jelezte, hogy egy Nagy Lajos (Szeged, 1908–?) nevezetű személy az ausztriai menekülttáborban[12] (Stockerau, Alsó-Ausztria) szovjet ügynökként beszélt saját magáról, és ezzel nyilvánvalóan felhívta magára az amerikai titkosszolgálat figyelmét. Állítólag komornyikként[13] vagy mindenesként 1948-ban találkozott Mindszentyvel. Miután a szovjetek még 1956. november 16-án elfogták, arra kényszerítették, hogy „…szerezzen a bíborosra terhelő, általa aláírt, szovjet ügynöki beszervezési nyilatkozatot, amely ürügyül szolgálhat arra, hogy [a szovjetek] a bíboros kiadatását kérjék.[14] Puhan jelentése szerint Nagy Lajos november 27-én, tehát Szerov telefonon adott fenti jelentésének a napján, ment be az amerikai követségre.[15] Wailes nem engedélyezte, hogy találkozzon Mindszentyvel, de az illető azt leírhatta a bíborosnak, milyen fondorlatos cselre vette rá a KGB. A levél elolvasása után Mindszenty egy üzenetet küldött ki vele a Vatikánba. Balogh hozzáteszi: a követség a sztorinak csak egyes részleteit igazolta vissza, és fél évvel később Puhan is azt írta, hogy Nagy sztoriját fenntartásokkal szükséges kezelni.

Puhan fentebb hivatkozott táviratára válaszként Katona Géza[16] segédattasé emlékeztetőt[17] készített. Eszerint Nagy Lajos Wailes követtel nem találkozhatott, nemhogy Mindszentyvel, és a bíboros utólag nehezen azonosította be, hogy pontosan ki is lehetett.[18] Ebből számunkra az következik, hogy a szovjet operatív terv amolyan „próba szerencse” kísérlet lehetett, és Szerovék messze túlértékelték Nagy Lajos lobbierejét. Katona természetesen nem engedélyezte a Mindszentyvel kért személyes találkozót, de Nagy erősködésére beletekintett abba a levélbe, amelyet az ügynök át akart adni a bíborosnak. Mivel Katona elutasító válasza nyomán Nagy igencsak vonakodott a levéllel távozni, a diplomata azt a jelenlétében elégette.[19] Tehát az ügynök azon állítása, hogy a bíborosnak sikerült átadnia az üzenetét, nem fedi a valóságot. Arra következtethetünk, hogy a megfélemlített ügynök nem merte megbízóinak visszaadni a kézbesítetlen levelet. Katona erősen kételkedett abban, hogy Mindszenty kényes válaszlevelet bízott volna Nagyra. Ha valamilyen üzenet mégis kijuthatott, az Városi atya[20] útján, az 1956. karácsonyi gyóntatatás alkalmával történhetett. Fél évvel az eset után Katona a fentiekre tudott visszaemlékezni. Az emlékeztetőjének a tárgya az alábbi volt: „Állítólagos szovjet kísérlet Mindszenty bíboros bajba keverésére.” Más szavakkal a fedett CIA-tiszt – minden gyanakvása ellenére – a novemberi személyes találkozó során nem érzékelte, hogy az adott esetben szovjet műveletről lehetett szó. Ezt fél évvel később sem vette teljesen bizonyosra.

Amit a magunk részéről hihetőnek vélünk az az, hogy a KGB olyan ügynököt alkalmazhatott, aki személyesen ismerhette Mindszentyt, vagy legalábbis ezt állította magáról. Kizárt azonban, hogy az adott ügynök 1957. november végén eljuthatott egészen az amerikai követig. Az pedig Szerov jelentése alapján nem igazán stimmel, hogy a szovjet titkosszolgálat a bíboros kiadatásának kérését célozta meg. Ehhez Eisenhower elnöknek és az SD felső vezetésének el kellett volna hinnie, hogy Mindszenty valójában beszervezett szovjet ügynök volt, és meg kellett volna vonnia tőle a menedékét. Ez a lépés akár az USA reputációját is alaposan megtépázta volna, hiszen nehezen lehetett volna igazolni, hogy a követség elhagyását követően a bíboros életét és testi épségét nem fenyegette volna veszély. Az amerikai oldal egyébként soha nem gondolkodott azon, hogy megvonja a menedéket, hanem arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bíboros életét és testi épségét veszélyeztető helyzet változatlanul fennáll. Az USA mindvégig kölcsönösen elfogadható megoldásra törekedett a magyar oldallal és a Vatikánnal. Az volt az álláspontjuk, hogy az utóbbi két érdekelt félnek kell egymással megegyeznie. Tényként kezelhetjük azonban, hogy a fenti ügynöki akció sikertelen maradt. Nagy Lajos már a CIA-tiszt Katona Géza hálóján fennakadhatott. Mindszenty továbbá vélhetően nem is szerzett tudomást a KGB akciójáról (legfeljebb arról, hogy egy bizonyos Nagy Lajos kereste), miként az 1957 januárjában is történt, amikor még csak nem is közölték vele az elhárítás azon ajánlatát, hogy a Marton családdal együtt távozzon Magyarországról.[21]

Az sem ismeretes, milyen további tervei voltak a KGB-nek Mindszentyvel. Az tűnik valószínűbbnek, hogy a GULAG-ra hurcolták volna, semmint, hogy átadták volna a magyar hatóságoknak egy újabb kirakatperben való felhasználására. A „szökevény bűnözőként” kezelt bíboros másodszori bíróság elé állítása inkább abban az esetben lett volna feltételezhető, amennyiben a magyar kémelhárítás csalta volna ki őt a menedékéből. Az erre 1957 januárjában felépített csapdáról, amelybe Martonékat tervezték bevonni, már részletesen szóltunk.[22] Ezek szerint a feladott szovjet műveletet egy magyar próbálkozás követte januárban. Lehetséges, hogy Jámbor Árpád alezredes[23] ezt nem is egyeztette a KGB-vel. Ekkor már azt érezhették a magyarok, hogy a menedék lezárása az ő reszortjuk. De ők sem az erőszakos megoldásban gondolkodtak. Mindkét elképzelés nagy hibája az volt, hogy azt feltételezte, hogy egyáltalán létezhet olyan megoldási javaslat, amelyet Mindszenty elfogadna, és nem ragaszkodna a követségen való maradásához. Ha valóban született ilyen szovjet–amerikai megállapodás,[24] akkor a KGB-t 1957 januárjában már nem érdekelte Mindszenty sorsa. Ehhez képest 1956 novemberében a szovjetek úgy érezték, hogy szabad kezük van és számukra sürgős Mindszenty kihozatala. Talán a Maléter Pál, majd Nagy Imréék hitszegő lefogása után logikusan következő lépésnek tekintették? A KGB részéről valamiféle önjáró automatizmus érvényesülhetett?

Az amerikai követség által hozott biztonsági szabályok

Ezt követően vizsgáljuk meg, milyen megfontolásokra jutott az amerikai oldal a menedék megóvása és a követség működésének a fenntartása érdekében.[25] E szabályokat reaktív jelleggel, fokozatosan fogalmazták meg, mégpedig Mindszenty egyes váratlan politikai lépései nyomán. Különösen a menedék első heteiben, amikor az USA komolyan számolt a követségre történő szovjet és/vagy magyar behatolással és a bíboros elhurcolásával (miközben a szovjet tervet kicsalásra, nem pedig erőszakos megoldásra dolgozták ki). Az alább ismertetett iratok szerint csapdaállításra viszont nem gondoltak. Szerov neve sem jelent meg az amerikai dokumentumokban.

Edward Wailes és az SD között közvetlenül a menedék kezdete után számos táviratváltásra került sor. A kinevezett követ már 1956. november 9-én – amikor Mindszentynek az ENSZ főtitkárához küldött üzenetét[26] megtáviratozta az SD-be – azt írta, hogy „…visszautasítottuk  – bízom abban, hogy helyesen – hogy a bíboros a követséget műveletekre[27] (akciókra) használja .”[28] Turchányi Egon[29] távozása kapcsán a kinevezett követ másnap, november 10-én pedig úgy értékelte: hogy „a követség problémája[30] egyszerűsödött, mivel amikor a titkár jelen volt, volt némi nehézségünk abban, hogy a bíborost visszatartsuk attól, hogy a követségen műveleti központot állítson fel.”[31] Az SD válasza Herbert Hoover aláírásával egyértelmű volt: „Rendkívül fontos, hogy a követséget [a bíboros] ne használja bárminemű politikai tevékenység bázisául.”[32]

Leszűrhetjük tehát, hogy az az amerikai álláspont, mely szerint politikai tevékenység a menedékes számára nem engedélyezhető, már azelőtt kialakult, hogy Mindszenty elkezdett leveleket küldeni a hivatalban levő elnöknek és külügyminiszternek.[33] Ilyen nyilvánosságot kapó politikai tevékenység a magyar fél részéről nemcsak a menedéket, hanem magát a követséget is rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta volna. Az Egyesült Államok helyesen mérte fel, hogy a menedék, és ezáltal a követség működése is komoly veszélybe kerülhet. Éppen ezért a saját érdekében önmérsékletre próbálták Mindszentyt sarkallni. Ez csak abban a mértékben sikerült, hogy a leveleit a diplomáciai posta keretein belül tartották, továbbá nem engedélyezték neki látogatók fogadását és rajtuk keresztül üzenetek kiküldését.

Az amerikaiak inkább erőszakos kihurcolástól tartottak, és annak az eshetőségére készültek fel. Nem hittek abban, hogy Mindszenty élne az első kínálkozó lehetőséggel és feladná a menedékét.[34] November 19-én Wailes „Bizalmas” minősítésű táviratában kifejtette, milyen jegyzékeket készítettek a menedékkel kapcsolatos vészhelyzetre.[35]

A fenti táviratra úgy szólt a tárca november 22-i válasza, hogy a rövidebb jegyzék célja az legyen, hogy az épületbe behatolni szándékozó szovjet vagy magyar egység parancsnokát lebeszéli a bíboros azonnali elviteléről, és arra ösztönzi, hogy további utasításokért a központi kormányzathoz vagy a magyar külügyminisztériumhoz forduljon. Az egyik mondat így hangzott: „Az Egyesült Államok Kormánya arra utasította a követséget, hogy minden Mindszenty bíboros átadására vonatkozó követelést utasítson el.”[36] Megjegyezzük, hogy egy KGB-s osztag esetében ez vélhetően nem működött volna. Az SD november 22-én még tovább pontosította az amerikai álláspontot, óvintézkedések bevezetésére utasítva a követséget.[37]

Wailes november 23-i távirata számunkra kulcsfontosságú megállapítást tett: A magyar média jelentése szerint mintegy negyven fő, köztük Nagy Imre, a kormány azon biztosítéka mellett hagyták el a jugoszláv nagykövetséget, hogy nem lesz bántódásuk. „Amennyiben hivatalosan a tudomásunkra hozzák a bíboros státuszának kérdését, azt javaslom, hogy vizsgáljuk meg annak a lehetőségét, hogy párhuzamos bánásmódot[38] kérünk. Ez természetesen a bíboros beleegyezésétől függ [az eredeti szövegből kihúzva: ami szintén problematikus].”[39] Más szavakkal, a békés megoldást illetően a követ szkeptikus volt. Ugyanakkor a bíboros belegyezése nélküli megoldást nem tartotta lehetséges járható útnak. Végezetül Wailes rámutatott: annak az eshetőségéhez, hogy a magyar kormány komolyan fontolóra vegye a bíboros esetét, további érvként felhozható, hogy a menedék ügyéből a nyilvánosságot kizárják.

Szerov Nagy Imrének és a társainak a november 23-i sikeres kicsalása után tett próbát a Mindszentyt érintő hasonló tervével. Ám aligha bízhatott komolyan abban, hogy a bíboros bedőlne egy hasonló trükknek. Ehhez a megfontoláshoz járulhatott hozzá az a tény, hogy november 25-én a Népszabadság komoly támadást indított Mindszenty ellen. Ez az amerikai értékelés szerint nem azt jelezte, hogy Kádárék hajlandóak lennének beleegyezni a szabad távozásába. Szerov tehát egy gyenge lábakon álló próbát tett, majd egyszerűen lefújta a tervet, és mai ismereteink szerint további kísérleteket nem tervezett.

A Népszabadság Mindszenty ellenes cikke. Forrás: Népszabadság, 1956. november 25. 3.

December 1-jén Hoover aláírásával az SD azt jelezte Wailesnek, hogy – különös tekintettel a Népszabadság anyagára – ellenzi a bíboros napi életéről szóló cikk megjelenését. Az ilyen jellegű nyilvánosságot a szovjet vagy magyar hatóságok esetleg kihasználhatnák arra, hogy igazolják a bíboros elleni (nyilvános vagy leplezett) fellépésüket. Kizárólag a követ tájékoztatására az SD azt is közölte, hogy a tárca nyomás alatt áll: az amerikai sajtó érdeklődik a menedékjoggal [sic!] kapcsolatos politikájuk, illetve az iránt, mit tennének akkor, ha a magyarok vagy a szovjetek a bíboros átadását követelnék. A tárca kereken visszautasította, hogy ezen kérdések taglalásába belemenjen, és mindenkit, aki ilyen kérésekkel lépett fel, arra ösztönözött, hogy tartózkodjon ettől. Ez ugyanis veszélyeztethette volna a bíboros biztonságát, illetve az ilyen jellegű sztorik nyílt felhívást jelenthettek volna arra, hogy az amerikai sajtó vagy éppen a közvélemény a követségről való távozását követelje. [40]

A menedék instabil első hónapjának vizsgálatához tartozik még Wailes december 4-i távirata, mely szerint az „úgynevezett Kádár-kormány” új sajtófőnöke, Szirmai István[41] a december 3-i sajtókonferenciáján úgy nyilatkozott, hogy Mindszenty nem tartózkodik Magyarországon. Egy amerikai újságíró további rákérdezésére pedig azt mondta, hogy a kormány az ülésein még csak meg sem tárgyalta a bíboros ügyét.[42] A követség ezt úgy értékelte, hogy „Kádár megkönnyebbülten fogadja Mindszenty jelenlegi státuszát, aki se nem mártír, nincs abban a helyzetben sem, hogy vezető legyen, és nem olyan probléma, amelyet nekik jelenleg meg kellene oldaniuk.”[43]

 

A Washingtonban keletkezett diplomáciai iratok

A fentiekhez két olyan anyagot tudunk még hozzátenni, amelyek Washingtonban keletkeztek, és amelyeket Wailes vélhetően nem olvasott. November 5-én délelőtt az Eisenhower elnökletével tartott megbeszélésen az SD jogi főtanácsadója[44] a jelenlévő szűk kör[45] számára bejelentette, hogy Mindszenty bíboros a követségükön tartózkodik, majd hozzátette: „Vissza fogjuk utasítani, hogy átadjuk. […] Nemzetközi pozíciónk nem túl erős, ami a bíboros védelmét illeti. Talán bevonhatnánk megsegítésének ügyébe az ENSZ-t.”[46] Ez arról árulkodik, hogy már a menedék megadását követő napon az amerikai vezetés számolt olyan megkeresésekkel, amelyek Mindszenty kiadását követelik. Az ENSZ-t azonban sem akkor, sem pedig a későbbiekben nem vonták be a menedék megóvásába. A második dokumentum egy héttel később, november 12-én keletkezett. Wailesnek a megbízólevele átadása nélkül követként való további működése mellett az irat azt az érvet is felsorakoztatja, hogy „folytatódó jelenléte további védelmet nyújt Mindszenty bíborosnak…”[47] Miközben a menedék megadását semmiképpen sem minősíthetjük olyan folyamatnak, amely alaposan előkészített módon zajlott volna, jól érzékelhető, hogy az amerikai oldal igencsak megragadott mindent eszközt Mindszenty bíboros személyének a megvédésére.

Mindszenty bíboros menedékének instabil első hónapja tehát erőszakos kihurcolás vagy sikeres kicsalogatás nélkül fejeződött be, miközben az óvintézkedéseket bevezető budapesti követség és a szenzációkra éhes amerikai sajtó is számolt ezzel a negatív eshetőséggel. A téma január közepéig, Jámbor alezredes fent említett sikertelen csapdaállításáig kissé el is csitult. Eközben az amerikai oldal több lépésben pontosította a menedék stabillá tételét célzó szabályait. A menedékből való távozásra tett további kísérletek már nem egyoldalúan, hanem egyeztetett módon zajlottak, bár egészen 1971. szeptember végéig így is sikertelenek maradtak.

 

MELLÉKLETEK

 

1. Melléklet

 

„19.

 

I. A. Szerov [titkos] telefonüzenete Budapestről az SZKP Központi Bizottságának a KGB magyarországi tevékenységéről, többek között Mindszenty bíboros letartóztatásának tervéről – 1956. november 27.

 

SZKP KB

Ny. Sz. Hruscsov elvtársnak

 

A KGB magyarországi tevékenységéről jelentem a következőket…

 

3. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a budapesti amerikai követség elkezdte meghosszabbítani Mindszenty bíboros tartózkodását a misszió területén. Miután a magyar kormány nemet mondott arra a kérelemre, hogy tegyék lehetővé Mindszenty kiutazását az országból, az amerikaiak a római pápához fordultak segítségért, aki szintén megtagadta a segítséget ebben az ügyben.

Egy ügynököt küldtünk Mindszentyhez a misszióba, hogy ajánlja fel, illegálisan kivisszük az országból. A szándék az volt, hogy ha Mindszenty ebbe beleegyezik, letartóztatják, amint kilép a misszió területéről.

A mai napon ügynöki jelentésből megtudtuk, hogy Mindszenty személyes iratait és a katolikus egyház ügyeivel foglalkozó bizottság iratait Szabó Imre vikáriusnak adta át megőrzésre.[48] Házkutatás során a dokumentumokat elkoboztuk; fordításuk folyamatban.” [49]

 

2. Melléklet

 

„Kérdés: Hogyan volt Mindszentyvel?

Válasz: Volt egy megállapodásunk az amerikaiakkal, hogy Magyarország a mi befolyási övezetünk, ők ebben nem fognak minket akadályozni. Ezért aztán a Hruscsovval történt megállapodásom értelmében beszüntettem a Korotkov[50] és Vertyiporoh által előkészített műveletet, amelyikben Mindszentyt kihoztuk [sic!] volna az amerikai követségről. Egyébként az amerikai követség Washingtonnal folytatott rejtjeles levelezését kontrolláltuk.”[51]

 

3. Melléklet

 

„Emlékeztető

 

TITKOS

Tárgy: NAGY, állítólagos szovjet kísérlet Mindszenty bíboros bajba keverésére

Kapja: Mr. N. S. Barnes

Küldi: G. A. Katona

Dátum: 1957. május 3.

Hivatkozások: Mr. McKisson levele Mr. Barnesnak (1957. április 22.)

                        Bécs 986. sz. távirata (1957. április 5.)

 

Szeretnék néhány megjegyzést fűzni (a Mr. McKisson levelében felvetett kérdésekhez) arra vonatkozóan, milyen állítólagos szerepet játszott Nagy Lajos abban a szovjet kísérletben, hogy bajba keverjék Mindszenty bíborost, amint azt Bécs 986. sz. távirata leírta.

 

Valamikor 1956 vége felé (a pontos dátumra konkrétan nem emlékszem), miközben a követség földszinti előcsarnokában néhány jóhiszemű[52] konzuli ügyféllel beszélgettem, egy férfi és egy nő lépett oda hozzám, akik addig tíz-tizenöt perce várakoztak arra, hogy befejezzem a többi látogatóval folytatott beszélgetésemet. A férfi Nagy Lajosként, Mindszenty bíboros régi ismerőseként mutatkozott be. A nő bemutatásán meglehetősen átsiklottunk, de azt feltételeztem, hogy Nagy felesége volt. Az egyik lábán beépített gyógycipőt viselt és egy sétabotot használt a járáshoz. Személyesen akartak Mindszenty bíborossal találkozni, és azt kérték, hogy intézzek el nekik egy audienciát. Mivel egész délelőtt különféle dolgok minden felől nyomás alatt tartottak, és mivel szabadulni óhajtottam a látogatók folyamatos áradatától, meglehetősen indulatosan és kurtán arra kértem a párt, hogy precízebben azonosítsák magukat, továbbá tegyék nyilvánvalóvá a látogatásuk okait. Elmagyaráztam, hogy egy ilyen kérelmet csakis a követ engedélyével lehetséges teljesíteni, és különben is, a követ nem szokott ilyen kérelmeket jóváhagyni.

 

Ügy tűnt, hogy a pár meglehetősen kitartó volt. Mr. Nagy azt a tényt hangsúlyozta, hogy egy időben komornyikként vagy mindenesként a bíboros háztartásában dolgozott, és hogy a kapcsolataival egy üzenetet („egy nagyon fontosat”) kell átadnia Őeminenciájának. Ezen a ponton meglehetősen emelt hangon kijelentettem, hogy részükről értelmetlen ebben az ügyben vitatkozniuk velem. Amikor már távozni készültem, Mr. Nagy enyhén megragadta a kabátom ujját, és elém tolt egy borítékot, és azt kérdezte, hogy az abban foglalt üdvözletet át lehet-e adni a bíborosnak. Kinyitottam a levelet és azt észleltem, hogy az megmagyarázza az írójának kilétét, és jókívánságokat tartalmaz. A levelet visszaadtam Mr. Nagynak, és csupán annyit szögeztem le, hogy Mr. Nagy üdvözletét szóban át fogom adni a bíborosnak. Mr. Nagy azt óhajtotta, hogy a jókívánságait azonnal továbbítsam a bíborosnak, hogy ilyen módon megvárhassa a választ. Ez, mint közöltem vele, teljes mértékben kizárt. Úgy tűnt, hogy aggasztja, hogy a követség épületét a levéllel együtt hagyja el, és azt kérdezte, hogy megsemmisítésre itt hagyhatja-e? Elvettem a levelet, félbe téptem és átadtam az egyik közelben álló tengerészgyalogosnak azzal, hogy azt dobja be az égetőbe. Ezt követően a pár meglehetősen lehangoltan, de minden további nélkül távozott.

 

A Mr. Nagy által tett állítások (amelyek a hivatkozott távirat ötödik bekezdésében szerepelnek) teljes mértékben alaptalanok és nem igazak. Mr. Nagy nem beszélt Wailes-zel, és kétséges, hogy felismerte volna-e a követet, amennyiben az előcsarnokban várakozva véletlenül meglátta volna. Másodszor, valóban átadott nekem egy a bíborosnak szóló levelet, az azonban a jelenlétében, az épületből való távozása előtt megsemmisítésre került.

 

Azon állítására vonatkozóan, hogy egy levélen keresztül sikerült a bíborosnak Táboritól[53] üzenetet átadnia, semmiféle további felvilágosítással nem tudok szolgálni. Tábori neve teljes mértékben ismeretlen számomra. Továbbá, mivel minden a bíborosnak címzett levelet kibontok, (ezt nyíltan végzem, az utóbbi tudtával),[54] nem emlékszem semmiféle Táboritól érkező levélre vagy olyanra, amely arra vonatkozott volna, hogyan bántak a szovjetek Naggyal. Az ilyen leveleket – nyilvánvaló okokból – nem mutatjuk meg a bíborosnak. Ezeket egy különálló dossziéban tároljuk arra az alkalmas időre várva, amikor ezeket a tételeket vagy átadhatjuk neki, vagy más módon túl teszünk rajtuk.

 

Ami pedig Nagynak a távirat hatodik bekezdésében szereplő állításait[55] illeti, határozottan kijelenthetem, hogy a bíboros semmiféle ilyen üzenetet vagy utasítást nem juttatott el Nagynak. Ami azt illeti, a bíborosnak a Vatikánba számos kézzel írt üzenetét már elküldtük a külügyminisztériumba, ahonnan azokat visszaküldték Budapestre, mivel a jelen formájukban kézbesíthetetlennek voltak.

 

Egyetlen lehetőség létezik arra, hogy a bíboros [a követségről] bármilyen üzenetet kiküldhetett. És ez akkor történhetett, amikor Wailes követ Városi atyának engedélyezte, hogy röviddel karácsony előtt elvégezze a gyóntatási ceremóniát. Lehetséges, hogy azon félórás időintervallumban, amikor 1956. december 23-án Mindszenty bíboros és Városi atya egyedül tartózkodtak a bíboros lakrészében, valamiféle szóbeli üzenet átadásra került. Amikor Városi atya belépett, majd távozott a követség épületéből, túlságosan is meg rémülve ahhoz, hogy megkockáztassa, hogy bármi írásbeli dolgot személyesen kivigyen.

 

Emlékszem, hogy a bíborosnak megemlítettem Mr. Nagy látogatását, csupán azért, hogy ellenőrizzem a sztoriját. A bíborosnak nehezére esett, hogy tisztán felidézze a személyét, és csakis azt követően, hogy részletesebben leírtam neki, volt Őeminenciájának valamiféle sejtése Nagyról. Rendkívül kétséges, hogy a bíboros bármilyen érzékeny levelet bízott volna Nagyra még akkor is, ha az utóbbi bármilyen módon is érintkezésbe léphetett vele.”[56]

 

4. Melléklet

 

„És a kétkedés lehetőségén túllépve, hadd tegyem ezt világossá: Az Egyesült Államoknak nincs olyan rejtett célja, hogy a szatellit országok függetlenségét kívánja. A természetes óhajunk az, hogy ezeknek a népeknek, amelyektől a mi saját nemzeti életünkből oly sok származik, állítsák helyre a szuverenitását, és hogy olyan kormányaik legyenek, amelyeket ők maguk szabadon választanak. Mi nem úgy tekintünk ezekre a nemzetekre mint potenciális katonai szövetségeseinkre. Barátoknak, egy új, baráti és többé már nem megosztott Európa részeinek látjuk őket. Meg vagyunk győződve arról, hogy a függetlenségük, amennyiben azt azonnal megadják nekik, nagymértékben hozzá fog járulni egész Európában, Nyugaton és Keleten, a béke stabilizálásához.”[57]

 

5. Melléklet

 

„… a bíboros érkezésekor a követség azonos szövegű jegyzéket[58] készített a szovjet parancsnokságnak, illetve bármely más érintett személynek, amelyeket a követ és Spencer Barnes[59] akkori ügyvivő írtak alá. Az a tervünk, hogy ha netán kísérlet történne a bíboros kihozatalára, ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy a katonai vagy rendőri parancsnok olvassa el ezt és a bíborossal együtt vigye is magával…” [Wailes az általa javasolt jegyzék rövid szövegét is közölte, mely szerint:]„… Mindszenty bíboros az Egyesült Államok követségén politikai [sic!] menekültként tartózkodik, aki menedékjogot [sic!] igényel. A menedékjogot [sic!][60] hivatalosan meg is kapta … Tájékoztatom, hogy ha az USA követségéről eltávolítja Mindszenty bíborost, ezt Ön az USA Kormányának határozott tiltakozása mellett teszi…” Wailes hozzátette: „Nagymértékben kételkedem abban, hogy a bíboros bármilyen körülmények között elhagyná Magyarországot.” [61]

 

6. Melléklet

 

„A követnek minden észszerű óvintézkedést meg kell tennie annak elkerülésére, hogy a bíboros lépései vagy a levelezése legitim alapot nyújtson a magyar kormánynak annak állítására, hogy a bíboros a követséget politikai lépések bázisaként használja. A követ magyarázza el a tényeket és a körülményeket a bíborosnak és nyerje meg az együttműködését.”[62]