Egy statisztikus bevételi és kiadási naplóiból

Kovács Alajos, a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal igazgatója

„Mi 9 kor érkeztünk meg a gávai állomásra, félórai gyaloglás után a kézi podgyásszal szállásunkra. [...] Rajtunk kívül csak a háziasszony, középkorú özvegy asszony és 74 éves anyja laknak a házban. Hosszú, nagy udvar, tágas istálló, a kút a ház végén, az árnyékszék még messzebbre (80 lépés) A bútorokon sok sérülés esett, egy csomó láb kiesett vagy kitört, útközben fogni kellett a zötykölődő bútorokat, így is leesett két szekrény, újabb kár. 3 napi virrasztás után végre kialudtuk magunkat egészség elég jó. Most Isten kezében vagyunk, mi lesz még velünk, annak csak ő a megmondhatója!"

Bevezető

Kovács Alajos a magyar statisztika eddigi történetének - mind munkásságát, mind pedig hazai és nemzetközi elismertségét tekintve - egyik legkiemelkedőbb alakja volt.

1877-ben született Gyöngyöspüspökiben, és 1963-ban hunyt el Budapesten. A budapesti tudományegyetemen 1898-ban állam- és jogtudományi diplomát szerzett, s még ugyanebben az évben a Statisztikai Hivatal szolgálatába állt, ahol gyorsan megindult a felfelé vezető úton. Elsősorban a demográfia terén tűnt ki tehetségével. Közreműködött az 1900-as és az 1910-es népszámlálások lebonyolításában, anyagának szerkesztésében, elemzésében és kiadásában. Az 1910-es népszámlálásban már vezető szerepet játszott.

Az I. világháború utáni összeomlást követően részt vállalt a béketárgyalások előkészítésében, sőt a Magyar Békeküldöttség szakértőjeként részt is vett a tárgyalásokon Neuillyben.

 
Kovács Alajos  

Az 1920-as népszámlálást az ő irányításával tartották. Ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

1924-ben - helyettes államtitkári ranggal - a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal igazgatójának nevezték ki, 1936-ban pedig - a Hivatal vezetői státuszának időközbeni megváltoztatása következtében - elnökként ment nyugdíjba. Nyugdíjazása alkalmából államtitkári címet kapott.

Több nemzeti statisztikai társaság (mexikói, finn) tiszteletbeli tagjává, 1926-ban pedig a Nemzetközi Statisztikai Intézet rendes tagjává választották. 1930 októberében a kormányzótól megkapta a Corvin-koszorút. A két világháború között a névmagyarosítás egyik élharcosa volt. Tudományos tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatta. Az 1938-as bécsi döntésnél is részt vett a tárgyalásokon az Imrédy-kormány statisztikai szakértőjeként.

1945 áprilisától a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti osztálya népellenesség vádjával folyamatosan zaklatta. 1945. október 6-án „újra" letartóztatták, és a Toloncházba internálták. Az internálásból 1946. április 13-án szabadult. 1948-ban a népbíróság a háború előtti politikai tevékenységéért öt év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. 1949 novemberében a Népbíróságok Országos Tanácsa büntetését két évre mérsékelte, s ebből 19 hónapot kitöltöttnek vett, ezért végül is 1948. december 7-től 1950. április 4-ig ült börtönben.

1949. április 13-án kizárták a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorából.

1951. június 29-től 1953. augusztus 27-ig - mint volt horthysta államtitkár, illetve a Magyar-német Társaság társelnöke - a Szabolcs-Szatmár megyei Gáva községben kitelepítettként egy egyszobás lakrészben lakott feleségével együtt.

Halála után hagyatéka a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárába került. E hatalmas anyag feldolgozása során kerültek elő sorszámmal ellátott Bevételi és kiadási naplói. 18, ceruzával, saját kezűleg írt napló került elő a hagyatékból, amelyek 1906. augusztus 1-től 1961. november 6-ig, azaz több mint 55 éven át tartalmazzák a szerző családjának bevételeit és kiadásait. (A 13. sorszámú napló még nem került elő, s az is lehet, hogy az adatok feljegyzését Kovács Alajos 1961 novembere után is folytatta.) Már egymagában ezért is hatalmas forrásértékűek e naplók, de Kovács Alajos az „anyagiak könyvelésével" párhuzamosan a napi étkezéseket is feljegyezte a reggelitől a vacsoráig. És ami még ezeknél is érdekesebb, időnként, röviden - „Pro memoria!" vagy "NB" indítással - élete kritikus eseményei is bekerültek a naplóiba.

A 6. számú naplójában a miskolci 10/II. hadtápzászlóaljhoz való bevonulása állomásairól, illetve a zászlóalj tisztikaráról tesz említést. Eközben napról napra nyomon követhetjük kisebb nagyobb kiadásait, vásárlásait. Mivel e tételek hosszú oldalakon való bemutatása türelmet követel az olvasótól, ezért ízelítőül csak egy rövidebb részletet mutatunk be, ami egyúttal utal a szerző életére is. Ezek a feljegyzések jól mutatják, hogy szerzőjük mennyire aprólékos, szinte mániákusan precíz volt. Önkényesen kiemeltünk egy 1915 januárjától áprilisáig tartó bejegyzéssort.

Forrásközlésünk második részében a 15. és a 16. sorszámú naplók beírásaiból, pro memoriáiból közlünk bejegyzéseket, amelyek már a szerző II. világháború utáni sorsát mutatják be. Kovács Alajos az ellene lefolytatott népbírósági eljárásról, elítéltetéséről, valamint a börtönbeli állapotokról, illetve az ott vele kapcsolatba került emberekről ír. Érdemes végigolvasni a névsort, hiszen olyan személyeket találunk ott, akiknek a neve ma is ismerősen cseng. Elég csak Eszterházy Pál hercegre, Hóman Bálintra, Rácz Jenőre, Dálnoki Veress Lajosra utalni, illetve Lénárd Ödön piarista szerzetesre, aki ekkoriban kezdte évtizedekig tartó, többször megszakított börtönéveit. Mellettük neves egyházi személyek, Baranyay Jusztin, Páter Kerkay Jenő is társa volt a börtönben. Találkozhatunk Matolcsy Mátyással is, akit a napisajtó emleget manapság. Érdekes, hogy a naplóíró sok ismert személynél nem utal a foglalkozásra, a kevésbé ismerteknél viszont általában odaírja a hivatali titulust, vagy a szakmai végzettséget.

Később beszámol kitelepítéséről, illetve annak körülményeiről is, amit a napló szenvtelen hangvétele szerint belenyugvással tűr.

A naplórészlet bejegyzéseit a mai helyesírási szabályoknak megfelelően, de a korjelző kifejezések megtartásával közlöm.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 07.

1911

Hamburgban megnyílik a Régi Elba-alagút.Tovább

1918

A bukaresti békeszerződés: Románia különbékét köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával). Románia...Tovább

1946

A négy nagyhatalom párizsi külügyminiszteri értekezlete kimondja Magyarország 1938–as határainak visszaállítását.Tovább

1950

Megnyitják a Ferihegyi Nemzetközi Repülőteret.Tovább

1952

Geoffrey W.A. Dummer elsőként publikálja a modern számítógépek alapját jelentő integrált áramkörök koncepcióját.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők