Egy statisztikus bevételi és kiadási naplóiból

Kovács Alajos, a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal igazgatója

„Mi 9 kor érkeztünk meg a gávai állomásra, félórai gyaloglás után a kézi podgyásszal szállásunkra. [...] Rajtunk kívül csak a háziasszony, középkorú özvegy asszony és 74 éves anyja laknak a házban. Hosszú, nagy udvar, tágas istálló, a kút a ház végén, az árnyékszék még messzebbre (80 lépés) A bútorokon sok sérülés esett, egy csomó láb kiesett vagy kitört, útközben fogni kellett a zötykölődő bútorokat, így is leesett két szekrény, újabb kár. 3 napi virrasztás után végre kialudtuk magunkat egészség elég jó. Most Isten kezében vagyunk, mi lesz még velünk, annak csak ő a megmondhatója!"

Bevezető

Kovács Alajos a magyar statisztika eddigi történetének - mind munkásságát, mind pedig hazai és nemzetközi elismertségét tekintve - egyik legkiemelkedőbb alakja volt.

1877-ben született Gyöngyöspüspökiben, és 1963-ban hunyt el Budapesten. A budapesti tudományegyetemen 1898-ban állam- és jogtudományi diplomát szerzett, s még ugyanebben az évben a Statisztikai Hivatal szolgálatába állt, ahol gyorsan megindult a felfelé vezető úton. Elsősorban a demográfia terén tűnt ki tehetségével. Közreműködött az 1900-as és az 1910-es népszámlálások lebonyolításában, anyagának szerkesztésében, elemzésében és kiadásában. Az 1910-es népszámlálásban már vezető szerepet játszott.

Az I. világháború utáni összeomlást követően részt vállalt a béketárgyalások előkészítésében, sőt a Magyar Békeküldöttség szakértőjeként részt is vett a tárgyalásokon Neuillyben.

 
Kovács Alajos  

Az 1920-as népszámlálást az ő irányításával tartották. Ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

1924-ben - helyettes államtitkári ranggal - a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal igazgatójának nevezték ki, 1936-ban pedig - a Hivatal vezetői státuszának időközbeni megváltoztatása következtében - elnökként ment nyugdíjba. Nyugdíjazása alkalmából államtitkári címet kapott.

Több nemzeti statisztikai társaság (mexikói, finn) tiszteletbeli tagjává, 1926-ban pedig a Nemzetközi Statisztikai Intézet rendes tagjává választották. 1930 októberében a kormányzótól megkapta a Corvin-koszorút. A két világháború között a névmagyarosítás egyik élharcosa volt. Tudományos tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatta. Az 1938-as bécsi döntésnél is részt vett a tárgyalásokon az Imrédy-kormány statisztikai szakértőjeként.

1945 áprilisától a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti osztálya népellenesség vádjával folyamatosan zaklatta. 1945. október 6-án „újra" letartóztatták, és a Toloncházba internálták. Az internálásból 1946. április 13-án szabadult. 1948-ban a népbíróság a háború előtti politikai tevékenységéért öt év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. 1949 novemberében a Népbíróságok Országos Tanácsa büntetését két évre mérsékelte, s ebből 19 hónapot kitöltöttnek vett, ezért végül is 1948. december 7-től 1950. április 4-ig ült börtönben.

1949. április 13-án kizárták a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorából.

1951. június 29-től 1953. augusztus 27-ig - mint volt horthysta államtitkár, illetve a Magyar-német Társaság társelnöke - a Szabolcs-Szatmár megyei Gáva községben kitelepítettként egy egyszobás lakrészben lakott feleségével együtt.

Halála után hagyatéka a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárába került. E hatalmas anyag feldolgozása során kerültek elő sorszámmal ellátott Bevételi és kiadási naplói. 18, ceruzával, saját kezűleg írt napló került elő a hagyatékból, amelyek 1906. augusztus 1-től 1961. november 6-ig, azaz több mint 55 éven át tartalmazzák a szerző családjának bevételeit és kiadásait. (A 13. sorszámú napló még nem került elő, s az is lehet, hogy az adatok feljegyzését Kovács Alajos 1961 novembere után is folytatta.) Már egymagában ezért is hatalmas forrásértékűek e naplók, de Kovács Alajos az „anyagiak könyvelésével" párhuzamosan a napi étkezéseket is feljegyezte a reggelitől a vacsoráig. És ami még ezeknél is érdekesebb, időnként, röviden - „Pro memoria!" vagy "NB" indítással - élete kritikus eseményei is bekerültek a naplóiba.

A 6. számú naplójában a miskolci 10/II. hadtápzászlóaljhoz való bevonulása állomásairól, illetve a zászlóalj tisztikaráról tesz említést. Eközben napról napra nyomon követhetjük kisebb nagyobb kiadásait, vásárlásait. Mivel e tételek hosszú oldalakon való bemutatása türelmet követel az olvasótól, ezért ízelítőül csak egy rövidebb részletet mutatunk be, ami egyúttal utal a szerző életére is. Ezek a feljegyzések jól mutatják, hogy szerzőjük mennyire aprólékos, szinte mániákusan precíz volt. Önkényesen kiemeltünk egy 1915 januárjától áprilisáig tartó bejegyzéssort.

Forrásközlésünk második részében a 15. és a 16. sorszámú naplók beírásaiból, pro memoriáiból közlünk bejegyzéseket, amelyek már a szerző II. világháború utáni sorsát mutatják be. Kovács Alajos az ellene lefolytatott népbírósági eljárásról, elítéltetéséről, valamint a börtönbeli állapotokról, illetve az ott vele kapcsolatba került emberekről ír. Érdemes végigolvasni a névsort, hiszen olyan személyeket találunk ott, akiknek a neve ma is ismerősen cseng. Elég csak Eszterházy Pál hercegre, Hóman Bálintra, Rácz Jenőre, Dálnoki Veress Lajosra utalni, illetve Lénárd Ödön piarista szerzetesre, aki ekkoriban kezdte évtizedekig tartó, többször megszakított börtönéveit. Mellettük neves egyházi személyek, Baranyay Jusztin, Páter Kerkay Jenő is társa volt a börtönben. Találkozhatunk Matolcsy Mátyással is, akit a napisajtó emleget manapság. Érdekes, hogy a naplóíró sok ismert személynél nem utal a foglalkozásra, a kevésbé ismerteknél viszont általában odaírja a hivatali titulust, vagy a szakmai végzettséget.

Később beszámol kitelepítéséről, illetve annak körülményeiről is, amit a napló szenvtelen hangvétele szerint belenyugvással tűr.

A naplórészlet bejegyzéseit a mai helyesírási szabályoknak megfelelően, de a korjelző kifejezések megtartásával közlöm.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt szeptember 16.

1906

Roald Amundsen elsőként éri el a Déli-sarkot.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő