Egy statisztikus bevételi és kiadási naplóiból

Kovács Alajos, a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal igazgatója

„Mi 9 kor érkeztünk meg a gávai állomásra, félórai gyaloglás után a kézi podgyásszal szállásunkra. [...] Rajtunk kívül csak a háziasszony, középkorú özvegy asszony és 74 éves anyja laknak a házban. Hosszú, nagy udvar, tágas istálló, a kút a ház végén, az árnyékszék még messzebbre (80 lépés) A bútorokon sok sérülés esett, egy csomó láb kiesett vagy kitört, útközben fogni kellett a zötykölődő bútorokat, így is leesett két szekrény, újabb kár. 3 napi virrasztás után végre kialudtuk magunkat egészség elég jó. Most Isten kezében vagyunk, mi lesz még velünk, annak csak ő a megmondhatója!"

Források

  

1.

Részlet a Bevételi és kiadási napló 6. kötetéből

(1914-1915)

  

Pro memoria!

[1914.] Aug. 22-ére hívtak be katonának Egerbe a miskolczi 10/II. hadtápzászlóaljhoz. Szept. 6-ig voltam Egerben, szept. 7., 8., 9-én Pozsonyban, szept. 10. - decz. 1-ig Nagymegyeren, decz. 1- decz. 23-ig Ekecsen, ill. Apáczaszakállason, decz. 25. - 1915. január 15-ig Lissán (Csehország) január 15. - márcz. 30-ig Milowiczon, márcz. 31. - ápr. 15-ig Plauban.

A

tisztikara a következőkből állt:

  • Zlj. parancsnok: Takács Ferencz ny. őrnagy.
  • segédtiszt: Gara Miklós, főhadnagy, nagybérlő, Girincs (Zemplén)
  • gazd. főnök: Szabó Sándor, alapítv[ányi] tisztviselő, Eger
  • élelm[ezési] tiszt: Hecser Béla, kereskedő, Eger
  • orvos: dr. Davidovics Jenő, orvos, Sátoraljaújhely, később (novembertől) dr. Lóránt Gyula, orvos, Bpest
       

I. század. Parancsnok: dr. Erlach Sándor, ügyvéd, Eger

Szakaszpar[arancsnok]:

Pamlényi Béla, káptalan gazd[a]tiszt, Eger
dr. Krausz Béla, ügyvéd Bpest
Berkó Sándor, járásbíró Gyöngyös
dr. Navora László, t[ör]vényszéki. bíró, Bpest
  

II. század: Parancsnok: Mezei Géza, malomtulajdonos, Eger

Szakaszparancsnokok:

dr. Legeza János, ügyvéd, Sátoraljaújhely (meghalt febr. 10-én)
Kovács Alajos
dr. Csák István, ügyvéd, Mezőkövesd
Wind Géza, építészmérnök Eger
Szántó Géza, urad[almi] főintéző, Kartal
  

III. század, parancsnok: dr. Zselavay János, megyei főlevéltáros, Eger

Szakaszpar[ancsnok]:

dr. Holitscher Márk, ügyvéd, Budapest
Kurcz Jenő, adóhiv[atali] tiszt, Gyöngyös
Bariska Mihály    „    „        „
22-ből 9 zs. [?]                       dr. Székely Dezső ügyvéd

 

[...]

 

 1915. jan. 1.   

Főhadnagyi fizetés január hóra

 62. -

  

Készültségi pótdíj

183 33. -

  

Prágai újság (kétszer)

 36. -

2.

 

Prager Tagblatt előfiz[etés]

   1 23

  

Almádinak bére és két vasárnapi 70 f.

   5 40.

  

4 drb tiszti csillag

   1 20

 4.

 

Polgári fizetés

359 28. -

 5.

 

Családi pótlék

150. -

  

Vasúti jegy Prágába és v[issza]

   1 90. -

  

Képes lap és városi látkép

   1 06. -

  

Ebéd Prágában

   1 26. -

  

Uzsonna  "       

   - 60

  

Mozi       "

   - 80

  

Vacsora   "

   1 60. -

  

Lucerna Kabaret borral

   4 48. -

 6.

 

Szén 1 m[éter]m[ázsa] (q).

   1 80. -

 9.

 

Borravaló portásnak a Kinszky Kastélyban

   - 30

  

1908-as jub[ileumi] érem

   2. -

 10.

 

Almádinak heti pénze

   - 70

  

Sör a táborban

   - 30

 11.

 

Tea        "       reggelire

   - 28

 13.

 

Szén 1 m/m

   1 76. -

 15.

 

Tábori lap

   - 20

  

Uzsonna és vacsora Milowitzban

   1 64. -

 17.

 

Almádi heti pénze

   - 22

 20.

 

Olaj

   - 22

 21.

 

Menetrend

   - 30

 22.

 

Távirat Zsuskámnak

   - 62

  

Almádi heti pénze

   - 70

  

Kocsisnak borravaló

   1 -

  

Sütemény Lissán

   - 40

  

Vasúti jegy Lissától Bécsig

   8 04

 23.

 

Villanyos Bécsben

   - 20

  

Reggeli       "

   - 62

  

Térkép       "

   - 40

  

Vasúti jegy Bécstől Marcheggig

   1 08. -

  

Tízórai Pozsonyban

   - 50

  

Újság         "         és Bécsben

   - 40

  

Villanyos Bpesten

   - 12

 24.

 

Perronjegy   "

   - 20

  

Vasúti jegy Marcheggtől Bécsig (borrav[aló] 12 f[ilér])

   1 20. -

  

Villanyos Bécsben

   - 20

  

Lev[elező] lap  "

   - 04

  

Vacsora          "

   2 40. -

  

Vasúti jegy Bécstől Lissáig

   8 04

  

Ruhatár Bécsben

   - 30

 25.

 

Reggeli Lissán

   - 70

  

Borravaló kocsisnak

   1 -

 26.

 

Express levél Zs[uská]nak és Budaynak

   - 80

 29.

 

Uzsonna Lissán

   - 50

 31.

 

Étkezési pénz januárra (1-20 á 1.35, 21-31 á 1.10)

 39 10. -

  

Fűtési és vil[any] átalány 15-31-re á 0.50 K[orona]

   8 -

 febr. 1.

 

Főhadnagyi fiz[etés] februárra

183 33. -

  

Kész[enléti] pótdíj

 56 -

  

Kosztért Baroknak

 63 94. -

  

Fűtésért, világ[ításért] [Baroknak] (jan. 15-31-re)

   8 -

  

Étkezde felszereléséhez hozzájárulás

 29 16. -

  

Almádinak (bére és hetipénze)

   4 70. -

 5.

 

1898-as jub[ileumi] érem

   1 40. -

  

Vasúti jegy Budapesttől Bécsig Zsuskámnak

   8 96. -

  

Vasúti jegy Bécstől Nimburgig

 10 40. -

  

Vas[úti] jegy Lissától Nimburgig

  - 50

  

Vas[úti] jegy Nimburgtól Lissáig kettőnknek

   1 -

  

Polg[ári] fizetés és lakbér

759 28. -

 7.

 

Vasúti jegy Prágába (1 ½)

   2 85. -

  

Vacsora Prágában

   3 85. -

     - 30
  

Theater Varieté  "

   6 -

 8.

 

Belépti a zsidó temetőbe  

  1 10. -

  

Szálloda

  9 -

 9.

 

Almádinak heti pénze

   - 70

  

Czipősarok javítás

   - 50

  

½ kiló czukor

   - 46

 15.

 

Szobáért 10 napra á 1.64

 16 40. -

 16.

 

A menázsra befizetett pénzből visszakaptam

 30 -

  

Almádi heti pénze

   - 70

 18.

 

Borravaló czipőpuczolásért

   - 30

  

Mozi Prágában

   1 60. -

  

Borravaló kocsisnak

   1 -

 20.

 

Almádinak borravaló Zs[uska] részéről

   2 -

 21.

 

Szobáért 6 napra á 2 K és 2 K borrav[aló]

 14 -

  

Előfiz[etés] az Estre 1 hóra

  1 60

 22.

 

Mosás

  2 28

 25.

 

Borbély

  - 60

 28.

 

Étkezési pénz februárra á. 1.13

 31 64

  

Kész[enléti] pótdíj (járvány pótdíj) utólag jan. 29-f. 28.  á. 2 K.

á. 2k 62 -

  

Fűtési és vil[any] át[alány] febr 1-28 á 50 f

 14 -

 márc. 1.

 

Főhadnagyi fizetés márciusra

183 60. -

  

Kész[enléti] pótdíj márciusra (járv[ány] miatt dupl[a]) á 4 K

124 -

  

Baroknak febr. havi kosztért

 91 28. -

  

       "       "      "   fűtés- vil[ágítás]ért

 14 -

  

Az étkezde helyiségéért febr[uár] hóra

  6 37. -

  

Almádinak bére és heti pénze

  4 70. -

 3.   

Polg[ári] fizetésem

359 28. -

  

Sütemény, czukor a táborba (szolgálat)

   - 60

 4.

Szakácsnőnek és személyzetnek

    1. -

 6.

Női étkezde helyiségért Garának

    2 50

 7.

Biztosító társ[aság]tól az elveszett holmikért

450 -

 8.

Diana sósborszesz

   1 30

 10.

Közg[azdasági] Társaság 1914. évi tagdíja

  20. -

  

Éremszalag

   - 40

 12.

Adakozás a megvakult katonáknak

   4 -

 15.

Mosdószappan

   - 20

  

Benzin

   - 20

  

Citrom

   - 08

 16.

Katonaláda

   6. -

 18.

Személyzetnek az étkezdében Sándor napra

   2. -

 23.

Vasúti jegy Prágába és v[issza]

   1 90

  

Fürdő Prágában

   1 20

  

Ebéd      "

   2 36

  

Sárga fűzős cipő  "

  19. -

  

Képeslap            "

   - 18

  

12 fénykép (lev[elező]lap) utáncsináltatás

   3 20

  

Uzsonna Prágában

   - 80

  

Mozi           "

   1 10

  

Sebesült katonának mozi  "

   - 40

  

Vacsora                        "

   2 24

 25.

Adakozás a Rekonvalestenten Abt[eilung]nak

   2.-

 26.

Postaköltség (csomag haza)

   1 44

  

Előfizetés a Bud[apesti] Hírlapra ápr[ilis]-jún[ius]

   7. -

  

     "        az Estre (1 hó)

   1 50

 30.

Reggeli Lissán

   - 56

 30.

Sonka Lissán

   1. -

  

Ebéd Prágában (Sunchow)

   2. -

  

Sütemény, narancs  „  

   1 10

  

Villanyos

   - 42

 31.

Reggeli Plauban

   - 48

  

Menekülteknek  "

   - 40

  

Petróleum        "

   - 40

  

Ebéd, vacsora  "

   3 70

  

Étkezési pénz márc[ius]ra (1-15 á 1.20, 16-31 á 1-18)

  36 88

  

Fűtés vil[lany] át[alány]       „      (1 - 29  á  50 f.)

  14 50

  

Milowitzi étk[ezési] helyiségért márc[ius]ra

    6 91

  

Almádi bére

    4. -

  

Express levél

    - 40

          ápr.1.

Távirat Zsuskámnak

    - 92

  

Főhadnagyi fizetés ápr[ilis]ra

183 33

  

Készülts[égi] pótdíj     „     á 2 K

    - 60

  

Borbély

    - 60

  

Sürgöny kihordónak

    - 20

  

Koldus

    - 10

  

Névjegy és boríték hozzá

    1 50

 2.

Baroknak márc[ius] havi kosztért

  59 98

  

Baroknak fűtés és világításért

  14 50

 3.

Polgári fizetés

359 28

  

Családi pótlék

150. -

 4.

Almádinak húsvétra és a rendes heti pénze

   2 70

 6.

Rum

   1 50

 8.

Mosás

   2. -

 9.

Vasúti jegy Pilsenbe és v[issza]

   3 90

  

Tízórai Pilsenben

   - 50

  

Ebéd         „   

   2 71

  

Uzsonna    „   

   - 72

  

Képeslap, bélyeg  „ 

   - 90

  

Tiszti sapka         "

   7. -

  

Perronjegy          "

   - 20

  

Városi térkép       „  

   - 60

 10.

Sakkjátékhoz hozzájárulás

   - 56

 11.

Köpönyegjavítás (új bélés)

   4. -

  

Vasúti jegy Marienbadba és v[issza]

   1 20

  

Villanyos Marienbadban

   - 40

 12.

Almádinak heti pénze

   - 70

 13.

Szén (2 mm) és aprófa

   6 60

 14.

Kosztért Baroknak (14 nap)

 28 78

 15.

Távirat Zsuskámnak

   - 80

  

Almádinak

 10. -

  

Étkezdei szolgáknak borrav[aló]

   4. -

  

Étkezdehasználatért

   2 50

  

Étkezési pénz ápr[ilis] 1-15.

 18 27

  

Szabó Sándortól a köpönyegért

 50. -

  

Borravaló kocsisnak

   1. -

  

Uzsonna Gmündben

   - 48

  

Hordár Bécsben

   - 80

  

Kocsi        "

   4 40

  

Vacsora    "

   2 99

  

Hordár      "

   1. -

  

Újság       "

   - 28

  

Kalauznak "

   1. -

 

Április 16-ától újra itthon, hála legyen a jó Istennek!

 

[ápr] 16.

   

Hordár Bpesten

  2. -

 

 

Kocsi

  3 60. -

 

 

Hídpénz

  - 40

 

 

Ajánlott levél

  - 45

 

 

Bélyeg, E. U. [?]

  - 56

17.

 

Villanyos, alagút

  - 40

 

 

Villanyos

  - 48

 

 

Perronjegy

  - 20

 

 

Datolya, czukros narancshéj

  - 60

 

 

Mozi (Tivoli)

  1 80. -

 

 

Ruhatár

  - 10

 

 

Levelezőlap

  - 30

18.

 

Propeller

  - 52

 

 

Hadi egészségügyi kiállítás

  1 -

 

 

Kapupénz a portásnak

  - 40

19.

 

Villanyos

  - 12

20.

 

Villanyos

  - 28

 

 

Az Est

  - 06

 

 

 

Az új Fräulein jött ápr[ilis] 21-én.

 

 

21.

 

Fräuleinnek 20 napi fizetése

 20 -

 

 

Nyugtabélyeg

  - 64

22.

 

Propeller

  - 10

 

 

Áprilisi fiz. többlet

 91 24. -

 

 

Baksának pénzhozatalért

  - 50

 

 

12 pár harisnya gyerekeknek

 15 12. -

 

 

Glacé kesztyű

  3 40. -

 

 

Ernyőtok

  1 20. -

 

 

3 pár kézelő

  2 10. -

23.

 

Otthon mozi

  1 90. -

 

 

Kéregető

  - 20

 

 

Kapupénz

  - 10

24.

 

Mozi (Helin) gyerekekkel

  1 60. -

 

 

Oltástapasz

  - 40

25.

 

Villanyos Újpestre és v[issza]

  2. -

 

 

 

Az új Fräulein jött ápr. 26-án.

 

 

26.

 

Új Idők ¼ év

  3 50. -

 

 

Anya és Csecsemővédő egyesület tagdíj

  4 -

 

 

Sorsjegyrészlet

  6 -

 

 

E. U. [?]

  - 06

 

 

Fräulein 5 napi fizetése

  5 -

 

 

Kis ágyú Lórántkának

  2 -

 

 

Ijj és nyíl Titikének

  - 70

 

 

Labda Elemérkének

  - 60

 

 

Patron

  - 10

30.

 

Délutáni díj

 74 67. -

 

 

Stat[isztikai] szöv[övetség] részlet (2)

  6 -

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő