Balassagyarmat megvédi határait a csehszlovák csapatokkal szemben, ezzel elnyeri a Civitas Fortissima címet.Tovább
Frontnapló a Gyalui Havasokban folyt harcokról
„Pihenőt rendeltek el, én is lefektettem a szakaszomat. A fiúk eddig derekasan megállták a helyüket. Csak az búsít bennünket, hogy nincsenek fegyvereink. Mindössze 1 puska, 1 pisztoly és egy csomó kézigránát van a szakaszban. A puska a legényemé, a pisztoly az enyém, kiadtam fejenként 2 kézigránátot. De micsoda páncéltörők vagyunk mi löveg nélkül? Szinte úgy hiányzik, mint a fél kezünk."
Bevezetés
Eredetileg repülő akart lenni, el is végezte a vitorlázó-repülő iskolát, és beadta a kérvényét a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalaphoz. Mivel a korabeli nagykorúságot (24 évet) még nem érte el, édesanyja beleegyezését kellett volna kérnie. Ezt azonban nem kapta meg. Édesapja akkor katonai szolgálatát töltötte.
1942 karácsonyát otthon töltötte, majd a szabadság után Gyimesfelsőlokra tért vissza, ott végezte el a tartalékos tiszti iskola első évfolyamát 1943. január elejétől május végéig. Ezután visszakerült alakulatához, amelyet időközben Borgóprundra, az új laktanyába irányítottak át. Innen 1944. január elsején Rahóra irányították át a tartalékos tiszti iskola második évfolyamára. Miután ezt elvégezte, hadapród őrmesterként visszakerült Borgóprundra.
A naplóban leírt események után kalandos körülmények közepette sikerült túlélnie a háborút. Sebesüléséből felgyógyult, német birodalmi területre került, ahol amerikai fogságba esett. Onnan tért haza, 1946-ban. Továbbtanult, könyvvizsgáló lett, nyugdíjazásáig pénzügyi területen dolgozott. 1947-ben megnősült. Ma is jó egészségben él, unokái vannak.
***
A naplóban jól nyomon követhető a kezdeti lelkesedés, amely még 1944 kora őszén is övezett egy Románia elleni támadást. Az egyszerű honvédek is szívesen mentek harcba. Gábris Ernő alakulatának frontszakaszán, vagyis az Erdélyi-szigethegységben (Érchegységben) nem folytak komoly harcok, erre a terep nem is nagyon adott lehetőséget. A fő csapásirány mind a magyar-német, mind pedig a román-szovjet részről először a Kolozsvár-Torda irány volt, illetve délebbre Makó-Arad vonala. A tordai csatában először a magyar erők lényegében önállóan szétverték a szembenálló román hadsereget, és felszabadították Tordát. Ezután a beérkező szovjet erők rövid állóháborúra kényszerültek, végül a déli frontszakasz összeomlása után ki kellett vonulni a magyar-német erőknek. Az Arad környéki hadműveletek később indultak meg, itt a szovjet páncélosok már néhány nap alatt beavatkoztak, és gyorsan szétverték a páncélelhárítással jószerivel nem rendelkező magyar erőket.
Mindeközben a két csatamezőt összekötő hegyvidéki harcokra kevesebb figyelem irányult, és a magyar hadtörténetírás legújabb szintéziseiben sem került fókuszba az itt vívott küzdelem. A napló tehát hiánypótló munka.
Ne lepődjünk meg, amikor a naplóban megjelenik a zsákmányoló magyar honvédek képe. A román lakosságot ellenségnek tekintették, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a régi ellenállási hagyományokkal - Horea-Closca, Avram Iancu - rendelkező román (móc) lakosság többsége is ellenséges érzülettel viseltetett a magyar honvédek irányában. Ráadásul a „szerzés", más néven „faszolás" a magyar honvédségen belül is bevett fogalom volt (sőt, még a Néphadseregben is az maradt). Az a brutális kegyetlenség azonban hiányzik a fosztogató magyar honvédekről készült leírásokból, amellyel más korabeli hadseregek - akár a román, vagy a szovjet - sajnos bőven rendelkeztek. A szövegben olvasható kihágásokkal szemben így tehát a szovjetek elkövetetett tömeges megerőszakolások vagy a román hadsereg olyan bűncselekményei állnak, mint amilyen a közeli bihari frontszakaszon fekvő Magyarremetén végrehajtott tömeggyilkosság volt. Ezekhez képest az itt olvasható zsákmányolás - bár nem igazán felemelő híradás - mégiscsak eltörpül.
A napló tehát nem a legfényesebb magyar hadikrónika. Már csak azért sem, mert a rosszul felszerelt, gyengén képzett, tisztekkel alig rendelkező alakulatok a zavaros irányítás mellett nem igazán tudtak a győzelmet a markukban érző román erőkkel szemben sikeresen tevékenykedni. Ettől függetlenül a román irreguláris és reguláris erők ezen a fronton nem érték el céljaikat. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a jól vezetett, felszerelt, a pozíciókat előnyösen kihasználó magyar erők máshol kiválóan helytálltak - például a Kárpátok erődrendszerében, az Árpád-vonalban.
A szövegben derekas helytállásról és a pőre túlélési vágyról egyaránt olvashatunk. A napló tehát az emberi helytállás és a gyarlóság közös tanúságtétele. A háborúba vetett emberi sors lenyomata, az iszonyatos forgószél által felkapott magyar ember visszaemlékezése.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 29.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/5-6.
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idén utoljára jelentkezik friss lapszámmal. Az idei utolsó, összevont lapszámunkban megjelent forrásismertetések országunk határain belülre és kívülre kalauzolják az olvasókat. A publikációk foglalkoznak az első világháború után évekig rendezetlenül maradt magyar-osztrák határkérdés utóéletével, a második világháború alatt Magyarország határaitól távol zajlott Don-kanyarbeli harcokkal, a Budapesten, azonban hivatalosan az Egyesült Államok területén tartózkodó Mindszenty József menedékével, valamint a kárpátaljai magyarság identitásának kérdésével.
Az idei harmadik számunkban jelent meg Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára) forrásismertetése, amelyben a szerző a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének az utóéletéről mutatott be egy dokumentumot. Az ismertetés időközben kétrészesre bővült: mostani számunkban egy újabb irat kerül bemutatásra, amely a magyar felkelők okozta károk megtérítésének az ügyéhez szolgáltat további információkat.
Egy másik ismertetés folytatása is friss számunkban kapott helyet. Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) Tuba László hadnagy harctéri naplóját adja közre. A második rész a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a Don menti tevékenységét mutatja be 1942. június 28-tól szeptember 12-ig. Az eddig publikálatlan napló a zászlóalj történetének egyedülálló forrása, mivel mindezidáig kevés korabeli kútfő volt ismert a csáktornyai egység doni működésére vonatkozóan.
Mindszenty József bíboros menedékének ügyét Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy sajátos szempontból világítja meg. A szerző az Associated Press korabeli tudósítója, Anthony Pearce cikkei, megnyilvánulásai – illetve a magyar állambiztonságnak adott jelentések – alapján elemzi, hogy az újságíró milyen módon kezelte, adott hírt a budapesti amerikai követségen tartózkodó Mindszenty helyzetéről.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) egy, a kárpátaljai magyarságra vonatkozó sajátos elképzelést, valamint annak utóéletét mutatja be. Balla László az 1970-es évek közepén publikált cikksorozatában fejtette ki álláspontját a „szovjet magyarok” fogalmáról, a „szovjet magyarság” mibenlétéről. Balla elgondolása nem okozott osztatlan sikert, és mint a bemutatott külügyi dokumentumok is bizonyítják: a magyar-szovjet viszonyra is kihatással volt.
Az idei utolsó számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kézirataikat. Köszönjük továbbá a 2024. évben, a korábbi számainkba ismertetéseket küldő szerzőinknek is a bizalmát, amiért megtisztelték szerkesztőségünket írásaikkal. A jövőbe tekintve: az ArchívNet 2025-ben is várja a forrásismertetéseket a 20. század gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténetére vonatkozóan.
Budapest, 2024. december 18.
Miklós Dániel
főszerkesztő