Frontnapló a Gyalui Havasokban folyt harcokról

Szeptember 23.

Egész kellemes lett volna az éjjel, de hajnalban megeredt az eső. Azonban magamra húztam a sátorlapot, és aludtam tovább.

Ébresztő 7-kor géppuskaszóra. A Jábris-halmot akarta megtámadni egy szakasz orosz, de az előttünk levő kúpon a 12-esek harcelőőrse tűzzel rajtuk ütött, mire azok géppuskájukat otthagyva elszaladtak. Így tettek szert a 12-esek egy orosz géppuskára.

Reggel még hallatszott egy-két ágyúlövés, néhány gép is szálldogált, de 10 óra tájban minden elcsendesült. Még egy puskalövést sem hallani. Félek, hogy ez vihar előtti csend. Dél felé már lehetett néhány lövést hallani, de viszonylagosan mégis csend honolt.

A bunker délre elkészült. Egész csinosan nézett ki, de kisült, hogy kicsi lett 14 embernek. Nosza, nekiláttunk még egyet csinálni.

Reggel úgy belaktam borjúpörkölttel, hogy nem tudtam ebédelni. Pedig jó disznósült volt ebédre. Hiába, jó dolga van most a katonának!

Délután már megtudtuk a csend okát. Ellenséges erők, kb. egy századnyi szivárgott föl a Jára-völgy túlsó oldalán levő gerincre. Figyelőimnek jelentése szerint löveget is vontattak. Csak ez kellett a zászlóalj-parancsnokságnak. A gazdasági részleggel együtt azonnal összecsomagoltak, és az est beállta előtt leköltöztek Kisfenesre. Az ütközetvonat kivételével az anyagot is levitték.

Alig, hogy lefeküdtem, 3 hatalmas robbanás hallatszott a völgyből. Már azt hittem, hogy a tüzérek lőttek be bennünket. Jönnek az árkászok, és tőlük tudom meg, hogy Járavizén az út volt fölszerelve hatalmas töltettel, érintőgyújtással, az robbant fel ellenséges behatás következtében.

 

Szeptember 24.

Vasárnap. Szép napos reggel. Ássuk tovább a bunkert. 11 órakor jelentik, hogy ellenséges csapatok és vonatoszlop menetel az 1180. magassági pont tájékán. Az aknavető már gyúrja őket. Főhadnagy úr azonnal riadót rendelt el. Az egész tartalék a János-halomra! Átvettem a parancsnokságot, felszivárogtunk a csúcsra. Géppuska-sorozatok pattognak a hátunk megett [!]. Telefonjelentés jön: a Hajdú-vonal elé gránát-, és aknavetőtüzet kérnek. Pár perc múlva már sivítanak a gránátok. Nemsokára jön a jelentés: a Hajdú-vonal előtt minden csendes. Lotz: Tüzet szüntess! Az egyik vető tovább tüzel a Gábris-halom melletti nyeregre és magaslatra. Egyszercsak a hátunk megett megszólalnak a sorozatvetők. Gyúrják a sorozatokat. Valószínűleg a mieink. Néha szólnak a géppuskák is. Jól meg lehet különböztetni a német perregő sorozatait és az ellenség lassúbb durrogását. Aknavetőnk is tüzel tovább. Helyzetjelentés érkezik: az ellenség a Boros 1062-ről a saját akna- és sorozatvető tűzre lehúzódott a Jára-völgybe. Hirtelen suhogás hallatszik. Egy aknagránát becsapódott a völgybe, ahol a bunkert építettük. Pár percre rá egy másik. Én egy kis lyukba húzódtam, és írom e sorokat. Ismét gránát, a Gábris-halom oldalába csapódott. Megint egy, valamivel közelebb hozzánk. Kényelmetlen valami ez az akna. Halljuk a suhogást és nem tudjuk hová csapódik. Most egymás után három jött. A szemben lévő oldalról veretik a volt parancsnokság környékét. Ismét egy, már nem is számolom. Eddig örültünk, hogy az itteni partizánoknak nincs aknavetőjük. De úgy látszik, szereztek. Most már ezzel is számolhatunk. A becsapódások mindig közelebb jönnek. Az idő ½ 2. Ma gránátot kaptunk ebédre. Most csend van nálunk, mindenki húzódik a lukjába. Most jön a telefonjelentés: a Hajdú-vonalat szétverték, 5 sebesült van. Egy negyedórányi csend után ismét kaptunk egy sorozatot. Most a repülőgépek vették át a szót. Bombáznak és alacsonytámadással söprik végig az állásokat. (Most kénytelen vagyok az írást abbahagyni, mert a tűzharc mozgásba ment át.)

Az ellenség szemből már nem tudott tovább támadni, oldalba igyekezett eltolódni. Különösen a Gábris-halmot szorongatják nagyon. Jött a jelentés: Nagyobb ellenséges erők vonulnak fel a Hegytető 1180-as magassági pont tájékán, és a János-halom, vagyis a mi állásunk felé tartanak. Egyszer csak hatalmas géppuska- és puska tüzet kaptunk. A hadnagy úr lefeküdt a német gránátvetőnk mellé és küldte a gránátokat a Hajdú-vonalban felszivárgó ellenségre. Én ott feküdtem mellette, egy bunker ajtajában. A golyók csak úgy fütyörésztek mellettünk. Jön Takáts Zoli és elhív hátra, hogy vegyem át a parancsnokságot a hátunkban elhelyezett emberek felett, mivel a románok bekeríteni igyekeznek bennünket. Alig mentem el, kb. 5 perc múlva bevágott a bunker mellé egy akna. Ha ott lettem volna, mellém csapódik, azonban a hadnagy úr és lőszerese a bunker másik oldalán feküdtek, és mégcsak repeszt sem kaptak, egyedül Takáts Zoli, aki időközben visszament, egy kis légnyomást. De hátul sem voltam valami biztonságban. Időközben elfoglalták a Gábris-halmot és onnan kaptunk gyilkos oldalazó tüzet. A golyók állandóan a fejem felett süvítettek, vagy csapódtak a földbe, és nem volt semmi fedezékem. Szabadon feküdtem a hegyoldalban a hírvivőmmel. Amikor aztán az orrom elé fél méterre csapott be egy lövedék, felhúzódtunk egy vastagabb fatörzs mögé. Figyeltem a Kisfenes felé vezető országutat és a környező magaslatokat. Kb. 300 méterre tőlem egy román raj szivárgott le a műútra. Közben állandóan verették aknával az úttól jobbra lévő erdős hegyoldalt. A visszavonulás útját akarták elvágni. Az 1. század a Gábris-halomról már vonult vissza Kisfenes irányába. A figyelőim egy század erejű ellenség közeledését jelentették. Az aknavetőink pedig hallgattak. Egyszer csak rohannak le az embereim a völgy felé. Akkor már tudtam, hogy nyakunkon az ellenség. Be vagyunk kerítve. Akit meg tudtam fogni, magam köré gyűjtöttem az erdőben. Jön Takáts Zoli és átvette a parancsnokságot az összeszedett 16 ember felett. Én elmentem a főhadnagy úrnak jelenteni a helyzetünket. Ott volt a bunkerban a hadnagy úr mellett, aki még akkor is eregette a vetőjéből a gránátokat. Azt a parancsot kaptam, hogy kitartani a sötétig azután szivárgás hátra Tordaszentlászló irányába. Visszamentem, de már nem tudták 17-en tartani a hegyet. A Gábris-halomról már rohant le az ellenség, a másik oldalról is 100 méterre voltak tőlünk a románok. Visszavonulás! Kaptuk a parancsot. A szerelvényeinken már osztozkodtak lent a románok. Találtam az úton egy gazdátlan hátizsákot, felkaptam a hátamra. Legalább legyen valami. Az idő délután 5 óra. Másztunk egyik hegyről le a másikra föl. A fejünk felett állandóan suhogtak a gránátok. Mi azonban mentünk tovább. Már nem számított semmi sem. Folyt rólunk az izzadtság. Éhesek voltunk, elcsigázottak, reggel óta senki sem evett. Pihentünk, amikor 10 gránátot hallunk a fejünk felett átsivítani, de becsapódást egyet sem. Mindjárt eszünkbe ötlött: a mi otthagyott aknáinkkal lőttek utánunk, de nem tudták, hogy azokban biztosítószög is van. Így egy sem robbant. Este 9-ig mentünk árkon-bokron át, koromsötétben. Az volt a tervünk, hogy Tordaszentlászló előtt meghúzódunk és megvárjuk a főhadnagy úrékat. Egy bokros helyen letelepedtünk. Kiállítottuk az őrséget, a többi lefeküdt a puszta földre. Pokróca, köpenye alig volt hármunknak, de viszont nagyon fáradtak voltunk. Kolozsvár felett ellenséges gépek egymás után dobálták a

. Sokszor 6 is égett. Szépen látszottak a géppuskák és gépágyúk tűzkígyói. Egy darabig néztem ezt a tűzijátékot, majd elaludtam.

 

Szeptember 25.

Alig derengett, amikor felkeltünk. Előttünk Tordaszentlászló, mellettünk Kisfenes. Elindultunk befelé Szentlászló irányába. A kisfenesi faluvég felett megálltunk és figyeltünk. Itt akartuk bevárni a főhadnagy úrékat. A falu szélén magyar katonákat láttam. A hírvivőmmel bementem a faluba tájékozódni. Legnagyobb örömömre ott találtam Takáts Jóskát a századjával, az aknavetőkkel és néhány más századhoz tartozó megkerült emberrel. Azonnal visszaküldtem a hírvivőt Takáts Zolihoz, hogy ők is jöjjenek ide. Reggelire csak egy darab kenyeret kaptunk, de volt a fákon elég szilva.

Éppen le akartam pihenni, amikor kaptam a parancsot, hogy 4 emberemmel menjek ki felderítő járőrbe. A 750. magassági pont tájékán katonákat láttak, állapítsam meg kicsodák, azon kívül vegyem fel az összeköttetést a túlsó oldal 786. magassági pontján levő szakaszokkal. A terep nehéz, az út hosszú, mi pedig fáradtak voltunk, de mennünk kell, mert biztonságunk ezt követeli. Alig hogy elindultunk, a konyha mellé bevágott 3 akna. Szerencsére senkinek sem történt baja, de a konyha Magyarfenesig meg sem állt.

Felderítésünk folyamán tüzet sehol sem kaptunk, és a kérdéses helyen ellenséget nem észleltünk. A másik oldalon csak gránátbecsapódást hallottam, és géppuskával is lőttek. Odavezetett az utunk. Fent a tetőn megtaláltuk a szakaszunkat. Tőlük balra lévő kopár hegyet verették aknával a románok, mert azon szivárgott fel valami magyar csoport. Odalőttek géppuskával is. Az Aranyos patak völgyében vezetett az utunk. Rengeteg német zuhanóbombázó húzott el fölöttünk vidáman fickándozva. Valószínűleg már megszabadultak bombaterhüktől. Lejjebb a patak medrében német utászszázad gyülekezett, ugyanide szivárogtak magyar utászcsapatok is. Az úton egy hegyi ágyús üteg ment tüzelőállásba. A románok állandóan aknáztak. Úgy látszik, nagy támadás van kialakulóban. Délután 3 óra volt, mire beértünk a faluba. A sok koplalás után gyenge ebéd várt bennünket: gyümölcsíz kenyérrel. Szerencse, hogy a híradósok főztek valami jó ebédet, és abból jóllaktam. Éppen [olvashatatlan] vetkőzni, hogy jól megfürdöm, amikor a 4-esek zászlóalj parancsnoka hívatott magához beszámolni a felderítés eredményéről. Ezzel is végeztem. Már levetkőztem ingre-gatyára, hívatnak a telefonhoz. Ivánka százados úr a dandár vezérkari főnöke érdeklődött, hogy mit végeztem. Megdicsért a kimerítő felderítésért. Most már nyugodtan mentem fürdeni. Le is mosakodtam tetőtől talpig. Mondhatom nagyon jól esett, hiszen csak néha kerül le rólam a ruha. A doktor fogott egy tyúkot és nekiláttak a szakácsok, hogy megfőzik vacsorára. Már fentem a jó tyúkpecsenyére a fogamat.

Ismét nehézfegyver-századparancsnok

. Az embereknek szállásról gondoskodtam. Rájuk is fért egy nyugodt éjszaka. Pedig a helyzet nem úgy állt, hogy nyugodtan lehetett volna aludni. Az aknagránátok egymás után suhogtak el felettünk. A géppuskák már a falu szélén szóltak. Az ég is mind jobban felhősödött. 7 órakor beütött a krach. Riadó! Azonnal felkészülni bevetésre. Rendeztem a századomat, kiosztottam a lőszert, és vártam a további parancsot. A vacsora szokás szerint elmaradt. Már én is alig álltam a lábamon, és most egy éjjeli bevetés. Fél óra múlva egy 40 lehetőleg önként jelentkezőkből álló harccsoport megalakítására kaptam parancsot. Fegyverek: két golyószóró, egy gránátvető, puska, kézigránát. Feladatom: lezárni a falu alsó Járavize felé eső bejáratát. Fegyverek lesállásban, emberek fülelőknek kiállítva. Na, ez kellett még. Közben megeredt az eső. Az embereknek sem lőszerük, sem sátorlapjuk. Elindultunk. Legnagyobb meglepetésemre egyben örömömre egy német utászszakaszt találtam a falu végén. Ők nem tudtak az érkezésünkről, viszont mi sem róluk. Önállóan megszervezték a falu lezárását, és biztosítását, mi csak erősítést adtunk hozzá. Így is sikerült az embereim egy részét pihentetni. 10 óra tájban megjött a vacsora, egyúttal a reggeli és a holnapi ebéd is, valamint kenyér és cigaretta. Igenám, csakhogy nem volt mibe kivenni, mert csajkája nincs senkinek. Találtunk a házban a falon néhány tányért, és abból ettük meg a vacsorát, reggelit, ebédet együtt. Én egy darabig elbeszélgettem a kamerádokkal, majd helyszűke miatt a padlón aludtam.

 

Szeptember 26.

Reggel szét kellett osztanom a szakaszomat. Egymás után kaptam a parancsokat, hogy ide küldjek 20 embert, oda egy felderítő járőrt. Beérkezett 15 ember, pihentetni kell. Egész elosztó lettem. Az emberek nagy része tegnap este óta kint volt az állásokban, legtöbbje köpeny és sátorlap nélkül. Az eső pedig állandóan szakadt. Délben jött a dandár német összekötő tisztje, és a német utászszázad parancsnoka. Kérdezték, hogyan van elosztva a szakaszom. Rettentő mérgesek lettek, amikor megtudták, hogy a gránátvetőt nem küldtem fel a hegyre, hanem magamnál tartottam, tartaléknak. Fel kellett hát küldenem a gránátvető rajomat is. Jelentettem, hogy az embereim erőállapota nagyon gyenge, mert a felszerelésük hiányos, és vasárnap óta nem kaptak élelmet. Erre parancsot kaptam élelem harácsolására. Nos, ha csak ez hiányzik, akkor nem lesz ennivalóban hiány. Elküldtem a szakaszomból három páncéltörőt azzal, hogy disznó és baromfi nélkül vissza ne jöjjenek. Közben én egy jó meleg szobában berendezkedtem, ágyat rendbe hozattam, azzal, hogy éjjel jót fogok aludni. Megérkeztek az embereim egy disznóval és 2 tyúkkal. Nekiláttunk disznót perzselni, tyúkot kopasztani. Jó vacsorára volt kilátás. Sajnos azonban csak kilátás maradt. A románok a délután folyamán annyira előreszivárogtak, hogy este belőttek a faluba. Azonnal riadó! Az egész tartalék fel a hegyperemre. Jött a német hadnagy, kiadta a holnapi napra a parancsot: Reggel támadást intézünk az út baloldalán lévő ellenséges állások ellen. Részt vesz a német utászszázad, az én szakaszomból két raj az én parancsnokságom alatt. Útközben felvesszük a támpontokon lévő egységeket is. Jobbról az úton harckocsik támogatnak. Ébresztő 5 órakor, indulás ½ 6-kor. A tartalék éjjelre is kint marad figyelőben a gerincen, és felváltva virrasztanak.

Kimentem ellenőrizni, hogy a rajok a helyükön vannak-e. Legnagyobb megdöbbenésemre Szilágyi szakaszvezetőt és Kun őrvezetőt az egyik házban találtam, néhány emberükkel melegedni. Pisztollyal zavartam fel őket a hegyre, és megígértem, hogy hadbíróság elé fogom őket állíttatni. Ilyen súlyos helyzetben ekkora fegyelmezetlenség végzetes lehet. Sajnos még mindig vannak, akik nem értik meg az idők komolyságát, és mindennél előbbre való saját kényelmük. 2 óra volt, amikor lefeküdtem.

 

Szeptember 27.

5 óra, ébresztő. Még egész sötét van. Az eső zuhog. Összegyűjtöm a szakaszomat, és ½ 6-kor elindulunk csatárláncban föl a 666. magassági pontra. Jobb és bal szárnyon németek, középen a szakaszom. Fent arcvonal változtatás jobbra. Átfésüljük a bokros terepet. Sehol semmi. A 756. magassági pontban csatlakoznak hozzánk a 2-es hegyik. Megyünk tovább előre. Elérjük a tegnapi román állásokat. Teljesen üresek. Úgy látszik az éjjel hátrább vonultak. Tovább! Csuromvizesek vagyunk. Rajtam és a legtöbbjén sem köpeny, sem sátorlap. Úgy vacogok, mint a kutya. Előttünk egy nagy erdős hegy, a tetejéről füst száll fel. Valószínűleg ott vannak a románok. Megyünk előre. A hegytől balra egy egyedül álló kúpon mozgás látszik. Nincs több mint 200 méterre. Az alakok nyugodtan sétálnak. Mi is állunk egy kis dombon, és nézzük őket. Lőni nem merünk, mert hátha saját. Egy felderítő járőrt akarunk kiküldeni. Egyszer csak futkosás támad fent, pár pillanat múlva tüzet kapunk. Most már tudjuk, hogy románok. Levágódunk, és mi is tüzelünk. A gránátvetőket magam mellé tüzelőállásba rendelem, de nehezen akarják megnyitni a tüzet. Közben állandóan lövöm puskával a hegyet. A balszélső gránátvetőm gyönyörűen lő. Két géppuskát elnémított. De suhogás hallatszik, majd hatalmas reccsenés. Akna. Bevágott a kis domb másik oldalára. Most már zuhog. Az egyik telibe találta a gránátvető lőszeresládáját. Felrobbant. Lőnek már az erdős hegyről is. A németek futnak hátra, utánuk a mieink. A jobbszélső gránátvetős őr, Borbély bácsi még mindig lő, pedig már senki sincs a közelében, de azt mondja, nem enged a románok kezére egy gránátot sem. Most már én is megyek hátra. De a terep teljesen nyílt és a románok géppuskával lőnek utánam. Körülöttem pattognak a lövedékek úgy, hogy az általuk felvágott sár az arcomba freccsen. Találtam egy gázálarc tokot. Felveszem, kézigránátok vannak benne. Többször elcsúszom a felázott talajon. Már alig lihegek, de futnom kell, mert folyton lőnek utánam, és fedezőhely nincs. Végre beérek egy sziklacsoport mögé. Ott már vannak németek és magyarok. Ottmaradok. Várjuk a román ellentámadást. Minden tagomban remegek, nincs egy száraz darab rajtam. Hideg szél csapkodja az arcomba az esőt. Félórája fekszünk vacogva a szikla tövében. A románok nem jönnek. Erre mi is hátrébb szivárgunk. Találkozunk egy német hadnaggyal, gyűjti össze a németjeit.

Tőle kapom a parancsot, hogy a 33-asok vonuljanak le a faluba. Szedem össze az embereimet. Örülünk, hogy megszáradhatunk. Talán ki is pihenhetjük magunkat. Már egészen a falu felett voltunk. Egyszer csak suhog felettünk egy akna, bevágódik mellénk, nem robban. Utána másik, harmadik. 10-et számoltam meg, mind körénk esett. De egy se robbant. Na, ez szerencse. Leértünk a körletünkbe. Azonnal levetkőztem meztelenre, nem volt egy száraz darab rajtam. A legényem szerzett román gatyát és inget, azt húztam magamra, míg az enyém megszárad. De nem tudtam fél óráig pihenni. Jött Takáts zászlós: az összes 33-asok a parancsnokságra. Ismét magamra húztam vizes ruháimat.

 

A parancsnokságon egy 3 rajos lövészszakasz megalakítására kaptam parancsot. Kijelölték a körletemet, az embereknek pihenő. De nem nekem. Alig voltam kész a szakaszommal, hívattak a parancsnokságra. Magammal kellett vinnem a körletparancsnokokat és az egyes szakaszok névsorát. Főhadnagy úr rettentő durva hangon fogadott, és alaposan leszidott bennünket. Oka a vasárnapi visszavonulás volt, hogy jóformán halott és sebesült nélkül hagytuk fel támpontunkat, és emiatt vele a dandárnál szóba sem álltak.

9 órakor ismét meg kellett jelennem a parancsnokságon jelenteni az őrség felállítását.

Szeptember 28.

Reggel ½ 7-kor főhadnagy úr megszemlélte a szakaszokat jobban, ismét letolt bennünket a sárga földig, és tizedeléssel fenyegetőzött újabb visszavonulás és szerelvény-, fegyverzet elhagyás esetén. Utána büntetésből fél óra fegyelmező volt, majd ismét pihenő. Már előre örültem, hogy ma jól kipihenem magamat. Volt még egy kis disznóhúsunk, csináltunk finom ebédet. 11 órakor azonban jött a hideg zuhany. Riadó! Szakaszommal támadásba megyek. Jelentkezés Harkay hadnagy úrnál 12 órakor. Ő a századparancsnok. Támogat az úton három német 15 cm-es rohamlöveg.

½ 2-kor indult a század biztosított menetben, támadásra. Útközben megtudtam a részleteket. Egy megerősített szakasz erejű román csoport van beásva az országúttól jobbra lévő 695-ös harántgerincen. Ha kiérünk, az erdőből szépen lehet látni őket. Az erdő szélén szétbontakoztunk támadáshoz. Az én szakaszom balszárnyra került. Itt voltak a gránátvetők is. Azok nyitották meg a tüzet. Rövid idő alatt már mindkét oldalon szóltak a fegyverek. Élénk tűzharc fejlődött ki. Akarom előrevinni a szakaszomat, de nem mozdul senki. Pisztollyal lövök közébük, mire pár métert előreugranak. A jobbszárny lemaradt. Átszaladok Égető Bercihez, hogy kissé előrelendítsem őket. Visszajövet látom, hogy a legényem fekszik és nyög. Térdlövést kapott. Hátrahúzom a bokrok közé, melléállítok egy embert, és futok előre a szakaszomhoz. Megint dekkolnak, és egyik sem mozdul. Rohamot ordítok, de egy erős ütést érzek a jobb lágyékom alatt. Meglőttek. Sántikálva megyek hátra. Erősen lőnek utánam, de több nem talál. Szólok két emberemnek, hogy segítsenek. A vérem erősen folyik. Már egész vörös a nadrágom. A csizmámban is szotyog a lábam a vértől. Mind erőtlenebb leszek. Végre fedett helyre jutunk. Már nem bírok tovább menni. Itt bekötöznek, de vibrál a szemem, a lélegzetem elakad és folyik rólam a hideg veríték. Sok vért vesztettem. Kötözés után kissé jobban lettem, de menni már nem tudtam. Az egyik derék 4-es honvéd a hátán vitt le a faluba. Oda, ahol tegnap volt a körletem. Ahogy letesznek az ágyra, zuhog körülöttünk az akna. Gyerünk le a pincébe. Itt van az egész ház népe. Az asszonyok siratnak. Nemsokára még 2 sebesültet hoznak: Rurugy szakaszvezetőt, a gépszakasz parancsnokát és egy gránátvető kezelőt. Az elsőnek a lábszára, a másiknak a keze feje volt átlőve. Megjött a doktor is, de már nem sok dolga akadt, mert be vagyunk kötözve. Kapunk egy szekeret, felraknak rá, beszállítanak a faluba. Ott már vár a sebesültszállító autó. Beraknak, és este már Szászfenesen vagyunk. Átkötöznek, tetanuszoltást kapok [?], majd továbbszállítanak Kolozsvárra. Este 9 órakor már bent fekszem a tábori kórház tiszti szobájában.

 

„Egy kis jószerencse, semmi más." (Zrínyi Miklós)