„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

Menekülés önerőből: a cselédkártya

Solymár Magda Szatmárnémetiben született, 1941-ben megélhetési okokból költözött fel Budapestre. Középiskolás kora óta korrepetálásból, nyelvtanításból, gépírásból, nevelőnői állásból tartotta fenn magát. Mikor munkaadói csillagos házba kerültek, akkor szembesült azzal, hogy az elkövetkező hónapok nemcsak megélhetését fenyegetik, hanem az életét is. Egy lengyel ismerősétől, aki a varsói gettóból kigördülő egyik transzportról szökött meg, és lógott át Magyarországra, hallott a gettóban tapasztalt kegyetlenségekről és gyilkosságokról. Elhatározta, ennek ő is megpróbál valamilyen módon elébe menni. Ehhez az ötletet szintén ez az ismerős adta, amikor elmesélte, hogy az elfogott embereknek csak egy kis hányada tudott elmenekülni.

Solymár Magda története azon kevés esetek közé tartozik, akik szinte teljesen önerőből, minimális baráti segítséggel, bármiféle szervezett csoportba való beágyazódás nélkül jutottak hozzá a hamis személyazonossághoz. A menekülés általa választott útja, a háztartási alkalmazottként való elhelyezkedés a tipikus női stratégiák egyike volt:

„A budapesti gettó alakulásakor sokan szereztek pénzért hamis őskeresztény papírokat, és elkezdődött a bujkálás. Nekem sem pénzem, sem megélhetésem nem volt - hogy valahol meghúzzam magam, hiszen a betevő falatom sem lett volna meg -, így hát kapóra jött egy, a fenti mintát alkalmazó lehetőség. Nevezetesen már korábban kaptam egy másod-unokatestvéremtől, Boross Elemér, akkor jó nevű magyar írótól (persze zsidó-magyar) egy cselédkönyvet, amit egy náluk szolgáló cseléd hagyott ott, azért, hogy ezzel utazzak haza nővéremhez/bátyámhoz Nagybányára vagy Szatmárra, hiszen látszott, hogy megélhetésem nincs biztosítva /ez még a gettó előtt volt/ [...] Akcióba kezdtem tehát. A szomszédban egy ismerős fényképésznő átretusálta a nálam lévő cselédkönyvbeli Bartalos Gizella fényképét - aki nagyon hasonlított rám - az én arcvonásaimra, azonban ez a keresztény fényképésznő utolsó pillanatban megijedt és az egészet kiradírozta. Erről több napos gyakorlással sikerült a bélyegzőt feláztatni, a pecsétet leutánozni s egy tényleges igazolványképemet, a B. G. fényképe helyébe csúsztatni, s ezzel hirdetésre elmentem állást szerezni, ami nem volt könnyű. Mikor különböző okok miatt állást kellett váltanom, cselédszerzőkhöz is fordultam, a probléma, csupán az élelmiszerjegyekkel volt, hiszen ilyen néven Budapesten nem volt bejelentett személy. A szerencsés véletlen folytán, barátaim révén (Kürti Magda, ma is itt él) szerezhettem élelmiszerjegyeket, melyeket leadtam a munkaadóimnak. Egyébként, miután Kürtiék papírokkal bujkáltak, úgy tudtunk találkozni, hogy megbeszéltünk egy uccát, ahol bizonyos szokványos plakátok találhatók voltak, s ezeken hagytunk firkantmányokat, üzeneteket, valamelyik legközelebbi találkozásunkhoz, vagy azt, hogyha bajban vagyunk, stb. Többször kellett állást változtatnom e jegyek beszerzési nehézsége miatt is, hogy ne váljak gyanússá, mert nincs élelmiszerjegyem, de más ok miatt is éreztem, ha veszélyessé vált a helyzetem. A jelenlegi lakásom közelében, a Csévi u. 24. alatt történt, hogy a miniszteri tanácsosné - miután eltörtem egy ónix lámpát - barátnőjével franciául közölte, hogy Gizike mit művelt, s hogy már bombázás sem kell..., s hallom, hogy visszakérdezi barátnőjét: »valóban létezik olyan, hogy zsidók hamis papírokkal megmenekülnek gettótól, deportálástól?« s hogy ezeket fel kell jelenteni. Ezt követően persze azonnal továbbálltam. Utolsó helyemen egy dzsentroid, horthysta tisztnél szolgáltam, aki megjárta a szovjet frontot s kinyilvánította, mind a zsidókat, mind a szovjeteket, de a nyilasokat is gyűlöli és mindezektől óvott engemet is. Ez nem tartott vissza attól, hogy amikor csak lehetett, bementem a cselédkönyvemmel a gettóba és vittem élelmet, s amit kértek barátnőimnek és ismerőseimnek."

Magda Budapesten szabadult fel. Vidéki rokonairól egymás után kapta a tragikus híreket. Anyai részéről egyetlen hozzátartozója sem élte túl a holokausztot, valamennyiüket a visszacsatolt erdélyi városokból, Szatmárnémetiből deportálták

.

 

 

Ezen a napon történt november 27.

1931

Bemutatják a Székely István rendezte Hyppolit, a lakájt, az egyik legsikeresebb magyar filmvígjátékot.Tovább

1945

Az ENSZ tagja lesz Norvégia.Tovább

1956

A magyar kormány bejelenti, hogy a tsz-ekből bárki szabadon kiléphet.Tovább

1962

Nyers Rezsőt az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkárává, Biszku Bélát a KB adminisztratív ügyekért felelős titkárává választják, és ezért...Tovább

1965

35 ezren tüntetnek Washingtonban a vietnami háború ellen.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők