„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

A dokumentumok köre

A hamisított irat olyan gyűjtőfogalom, amelybe sokféle dokumentumtípus tartozik, és maga a hamisított jelző mögött is különféle tartalmak húzódnak meg. A minden elemében valódi irattól a minden elemében hamisig, sokféle átmeneti típus létezett. A hamisítók lehetőségeikhez mérten választották ki, melyiket veszik igénybe vagy állítják elő. Természetesen ez időben változhatott és a legtöbb esetben változott is: egy új kapcsolat, iratforrás, eszköz, technikai eljárás mind hozzájárult a folyamat tökéletesedéséhez és a használat biztonságosabbá válásához.

Ide sorolhatóak azok a valódi iratok és igazolványok, melyek adatai, aláírásai és pecsétjei hitelesek voltak, a kitöltött sorok viszont nem a felhasználó személyére vonatkoztak. Ezek után jönnek az olyan igazolványok, melyeken a bélyegzőlenyomatok és az aláírások ugyan hitelesek, de az adatok kitaláltak, megközelítőleg a tulajdonosra illőek voltak. Ilyen módon főként hadiüzemi igazolványok, polgári személyi lapok, zsoldkönyvek, bejelentő lapok, anyakönyvi kivonatok készültek. A kényszer és a sürgető igények miatt keletkeztek hamisított pecséttel ellátott és hamisított aláírással megerősített iratok is, gyakorta gépelve, stencilezési eljárással, jobbik esetben nyomdai szedés

. A hivatalos szabvány szerint, a valódi iratokat másolva, sok gonddal szerkesztették meg ezeket is. A hamisítás utóbbi módja leginkább a katonai igazolványokat érintette (nyílt parancs, élelmiszer- vagy járműutalvány, belépési, utazási ).

4. A hamis igazolások egyike. Halasy Kálmán kocsikísérő, nyilas pártszolgálatos személyazonosságával valójában egy I. világháborús frontszolgálatáért Károlyi-csapatkeresztet kiérdemlő hadnagy bujkált Budapesten 1944 decemberében. „Kálmán" túlélte a háborút.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.23.4.

Igazából irat-együttesekről, legalább két-három összeillő dokumentumról beszélhetünk. Egyetlen hamis iratra nem épülhetett egy egész személyazonosság. Jellegzetes iratcsoportot alkotott az anyakönyvi kivonat keresztlevéllel, lakóhelyi igazolással. Ha előbbi létező személyé volt, utóbbit könnyű volt beszerezni, ha nem, azt is hamisítani kellett. A változó rendeletek, a körülményekből adódó, kényszer szülte, sűrű név- és lakáscserék tovább bonyolították a helyzetet. Tehát sokféle és sokszor változó állományról volt szó.

A teljesség igénye nélkül álljon itt egy lista a hamisított okmányokról: születési- és házassági bizonyítvány, keresztlevél, polgári személylap, ki- és bejelentőlap, egyetemi index, érettségi bizonyítvány, tanintézeti igazolvány, fényképes üzemi belépő, hadüzemi felmentést igazoló irat, rendőri bejelentő, leventeigazolvány, katonai igazolványi lap, zsoldkönyv, leszerelési jegy, SAS-behívó, menetlevél, katonai szabadságos levél, nyílt parancs, katonai alkalmatlanságot bizonyító

.

Az iratok elkészültével nem zárult le a folyamat, tesztelni is kellett azokat, kipróbálni, megállják-e a helyüket egy-egy igazoltatás alkalmával. Ennek sikerrel zárulta után az okmányok eljuttatása a célszemélyekhez sem volt kisebb és veszélytelenebb feladat. A lebukás az átadás-átvételnél is fenyegető volt.

Aki 1944-ben a bujkálás és az illegalitás mellett döntött, annak papírjaival elsősorban azt kellett bizonyítania, hogy nem zsidó, másrészt férfiként, hogy nem katonaszökevény. A nem zsidó származást anyakönyvi kivonatokkal igazolták. A legfőbb veszély forrása az utcai igazoltatás volt, amely a legváratlanabb helyzetekben is bekövetkezhetett, erre felkészülve a legtöbben ezeket a nyomtatványokat mindig maguknál tartották. Akik valódi irat nélkül dolgoztak, azoknak minden személy családját és felmenőit újra kellett tervezniük. A hamisítók gyakran erdélyi hivatalok pecsétjét használták, mert azokat nem tudták ellenőrizni: „Kérem az olvasót, hogy ha a Maroscsúcsi Lelkészi Hivatal pecsétjével találkozik egy esketési anyakönyvi kivonaton, fogadja kellő aggállyal az azon szereplő házasság valódiságát" - emlékezik vissza a hamisítók egyike, Bauer Miklós.

A saját lakásából az adott személynek mindenképpen be kellett jelentkezni valamilyen más lakcímre. Ez a férfiak számára mutatkozott nehéz feladatnak, ugyanis számukra a bejelentkezéshez - egy albérlet esetében is - szükség volt az illetékes rendőrszoba által szabályszerűen lebélyegzett kijelentőlapra is, melyet a házfelügyelőnek is be kellett mutatni. Erre jó módszernek mutatkozott a női bejelentő lapok

. Akinek az adott lakcímen a tartózkodási papírjai rendben voltak, annak élelmiszerjegyekkel is rendelkeznie kellett.

5. Állandó lakás bejelentését igazoló szelvény Róna Istvánné sz. Farkas Ibolya részére, pecséttel, Féja Géza aláírásával.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.37.37.

Katonaköteles korú férfinak veszélyes volt az utcán civilben mutatkoznia, főleg az 1944 nyarától kezdődő, tömeges munkaszolgálatos behívások idejétől kezdve. A hamisításnak kedvezett, hogy zsidók és nem zsidók igazolására ugyanazon okmányok szolgáltak. A honvédségi iratok közül elsősorban a zsoldkönyvek és az alkalmatlansági bizonyítványok voltak fontosak. Az előbbi, mellyel honvédként lehetett megbújni, biztonságosabbnak mutatkozott, az alkalmatlanságot igazoló dokumentumok figyelembevételére nem volt garancia.

6. Katonai zsoldkönyv üres formanyomtatványa.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.52.7.

 

A szükséges dokumentumok körébe a mindennapi életben használatos, úgynevezett nem hivatalos iratok is beletartoztak, ezek megléte csak tovább növelte a személyazonosság hitelességét. Egy névre szóló zálogjegy, vagy egy cédula a tisztítóból legalább annyira legalizált, mint egy hivatalos

.

Tulajdonképpen többrendbeli közokirat-hamisításról volt szó, ennek értelmezése azonban az egyik résztvevő

„senki számára nem okozott semmilyen törvényességi gondot, semmiféle erkölcsi skrupulust. Az emberbaráti segítségnek, a pusztításon alapuló hatalom törvényei kijátszásának egyetemes törvényei annakidején erősebbnek bizonyultak."

 

Ezen a napon történt november 28.

1909

Ünnepélyesen felavatták a budapesti József Nádor Műegyetem épüle-teit.Tovább

1924

A Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó megszálló francia és belga csapatok is.Tovább

1943

Teheránban találkozik Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin.Tovább

1960

Mauritánia deklarálja függetlenségét Franciaországtól.Tovább

1971

Az anglikán egyház történetében először avatnak nőket pappá.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők