„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

Étlap ihlette alternatív megoldások

A már említett Bauer Miklós ugyan az illegális kommunista mozgalomhoz csatlakozott, irathamisítási tevékenységét illetően azonban a kezdeti támogatás igénybe vétele után jobbára egyedül dolgozott, és maga tökéletesítette módszereit. Anyakönyvi kivonatokhoz a cionisták módszerével jutott. Seress Géza tanította meg az iratok „kimosására", ami annyit tett, hogy a valódi iratokból kimosták a tintát, és más adatokat vittel fel rájuk.

Bauer az Egyetemi Könyvtárban kémiai szakkönyvekből képezte magát, hogy minél jobb vegyszerre találjon. Végül hipermanganáttal oldotta a tintát, majd káliumbiszulfittal vagy nátrium-metabiszulfittal tüntette el a hipermangánt. Az iratok mosása és szárítása után valamilyen csontvégű eszközzel kellett a papírt simítani, simára préselni, akkor lehetett új adatokkal kitölteni. Bauer szerint a fennmaradt papírokon észrevehető a hamisítás nyoma, mert hetven év alatt másképp sárgult azokon a helyeken, ahol „mosva" volt, mint ahol érintetlen maradt. Az akció idején azonban nem lehetett különbséget észrevenni a papír színében. A hamisítási munkálatok lebonyolítását az ismeretségi kör jómódú tagjai finanszírozták. A Bauer-házaspár által készített iratok az egyik mozgalmi tag szerint tökéletesek voltak, és ezekkel senki sem

.

9. Bauer Miklós szüleinek hamis papírjain a Bíró Demeter és Bíró Demeterné nevek szerepeltek és - az elterjedt gyakorlatnak megfelelően - erdélyi menekültnek adták ki magukat.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gy/332.

A technika fejlesztéséhez az ötletet az éttermi étlapok adták. Bauer az ún. hektográf tintával hektográf lapon húsz-huszonöt példányban sokszorosított étlapok mintáját próbálta átültetni. A háborús áruínségben azonban ezek a lapok kifogytak a papírüzletekből, ezért megtanulta készítésüket. Ezzel a módszerrel csak nagyon friss pecsétet, vagy hektográf tintával írt pecsétet lehetett másolni. Ezért a kapott, szerzett iratok pecsétjeit hektográf tintával át kellett írni, hogy sokszorosítani lehessen. A nehézséget az akkori pecsét dupla köre okozta: ebben az időben a hatósági pecséteket két koncentrikus kör vette körül, amelyekből az egyik vastag, a másik vékony volt. Végül egy dupla körzővel sikerült az eredetivel megegyező pecsétmásolatot készítenie. Szerszámkészlete ún. karikázó géppel is bővült, melyet a fényképek igazolványokba helyezéséhez használt fel.

A német megszállás után Bauer is illegalitásba vonult. Fiatal férfiként katonának adta ki magát, hogy budapesti tartózkodását legalizálni tudja. Monogramját megtartva a Bálint Mihály nevet választotta, és egyetemi végzettségű hadapród őrmestert „csinált" magából, aki egy haditudósító alakulat tagjaként tevékenykedett éppen Budapesten. 1944 végén egy nyílt parancsot hamisított, mely szerint alakulata parancsnoka elrendelte, a főváros kiürítése esetén őt hátrahagyják, hogy mint haditudósító fényképezze a bevonuló szovjet csapatok gaztetteit. Ezt az iratot egy leragasztott borítékban tartotta, amelyre ráírta: „Csak tiszt bonthatja fel!", „Nur für Offiziere!"

10. Bauer az úgynevezett nem hivatalos iratokból is gyártott, mert jól tudta, annál támadhatatlanabb a kreált személyazonosság, minél többféle irattal van alátámasztva.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gy/332.

Érdekes adalék, hogy egyik albérletükben, ahová már katonaruhában költözött be feleségével, a rájuk félve néző, magukat cseh menekülteknek kiadó lakók kislánya egyszer elszólta magát előttük: „Anyu, a csillagos házban sokkal jobb volt!" Természetesen nem lett következménye az esetnek, ugyanakkor saját kilétüket nem fedhették fel, és azt sem, hogy a családnak egyáltalán nincs félnivalója tőlük. Egyik menekült könnyen veszélybe sodorhatta a másikat, a távolságtartás mindenki számára biztonságosabbnak mutatkozott.

Bauernek a már említett bejelentkezési lapokat is meg kellett szereznie. A következőképpen játszotta ki a rendszert, és jelentkezett be a Fehérvári út 19-be: „Feleségem elvitte kijelentkező lapját a XI. kerületi Mészöly utcai XXVII. számú rendőrőrszobára, és Pál Mina néven kijelentkezett. A kijelentkező lapra tehát megkapta a rendőrségi bélyegzőt. Ezután a Pál névben a P betűt B betűre kerekítettem, hozzáírtam az int betűket, így lett a Pálból Bálint. A Minában az n betű szárát meghosszabbítottam, hogy h betű legyen belőle, hozzáírtam az ly betűt, feltettem az a-ra az ékezetet, és a Mina máris Mihály lett! Ezzel megtörtént az átoperálás. Hogy a munka tökéletes legyen, megállapítottam, hogy a Fehérvári útival azonos rendőrségi körzethez, azonos rendőrőrszobához tartozik a XI. kerületi Váli út is. Nos, Pál Mina a Váli út 4-be jelentkezett be, mégpedig úgy, hogy a Váli szóban a v betűt a lehető legkisebbre írtam. Ezután elébe írtam a Fehér szót, az l betűt r betűvé írtam át, a 4-es számot fent bezártam, hogy 9-es legyen belőle, elébe írtam egy 1-est, és a Váli út 4.-ből máris Fehérvári út 19. lett!"

Ami az anyakönyvi kivonatokat illeti, azokat egyszerűen megvásárolta a Kókai térképészeti Intézet üzletében, amelynek nevét a nyomtatványokon találta meg. Egy trükkel hivatalos célúvá tette kérését, így több száz példányhoz jutott, amelyekkel jó időre ellátta magát. A katonai iratokkal hasonlóképpen járt el, a Stadium Nyomdából igényelt zsoldkönyveket, katonai alkalmatlansági

.

 

Ezen a napon történt április 19.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő