„Az iratmosás kora." A vegyész-művész vonal

A hamisítók egy csoportja saját szaktudását kamatoztatta. A hamis papír gyártás egyik elterjedt módja a fent részletezett „iratmosási" eljárás volt. Ennek kiindulópontja egy hivatalos formanyomtatvány, melynek rovatait valós adatokkal töltötték ki és szabályos pecséttel, aláírással hitelesítették. Első lépésként elő kellett állítani a megfelelő összetételű vegyszert, ami úgy oldja le a tintaírást a blankettáról, hogy minden egyebet meghagy rajta, természetesen nyom nélkül. Így az üressé vált helyekre felkerülhettek az irat felhasználójára szabott fiktív adatok.

Egy vegyészmérnök-testvérpár, Lengyel Piroska és Lengyel Sándor 1944-ben a budapesti Egger-féle gyógyszergyárban

. Sok zsidó barát és ismerős vette őket körül. A németek bevonulása után ennek a társaságnak egy része szinte azonnal menekülni kényszerült, nem volt kérdéses számukra, hogyan az új helyzethez:

„1944. március 19. után barátaink egy része veszélybe került részben politikai okokból, részben zsidó származásuk miatt. 48 órán belül eljárást kellett kidolgozni bátyámmal, Lengyel Sándorral, aki vegyészmérnök, mint jómagam, tintaírás eltávolítására, mert a forgalomban lévő vegyszer nem volt elég hatékony, és pusztán birtoklása is veszélyt jelentett. Az eljárásra számos ismerősünket megtanítottuk, és számukra 10 hónapon át vegyszereket szereztünk az Egger Gyógyszergyárból, ahol akkor dolgoztunk. A vegyszerek nevét nem mondtuk meg a használóknak, nehogy a későbbiek során visszaéljenek vele. Eljárásunkat üldözöttek érdekében használták többek között: Bíró Gáborné, Boldizsár Iván író, Graber Margit festőművész, Kandó Gyula és felesége, Ata (aki pecséteket is rajzol), Kmetty János festőművész, dr. Máday István idegorvos, Mathéné Laknek Klára újságíró, Örley István író, Rayman Katalin író. Különösen szoros együttműködésben dolgoztunk unokanővéremmel, Dániel Annával és férjével, Kerékgyártó Jánossal, akik nemcsak alkalmazták az általunk kidolgozott eljárást, hanem számos menekültnek szereztek helyet és lakásukban rejtegették Lengyel Béla tanárt, szökött munkaszolgálatost."

Lengyel Piroska egy üzemben dolgozott Matkovics Kálmán gyári munkással, aki szintén részt vállalt az üldözöttek bujtatásában az általuk gyártott

. Egy alkalommal nagyon közel kerültek a lebukáshoz: „Anyámmal közvetlen veszélybe kerültünk azáltal, hogy Matkovics Kálmánt, aki a Mária Valéria nyomortelepen rejtegetett egy orvos-házaspárt és családjukat, a nyilasok decemberben elfogták, és átadták őket a Gestaponak. Ekkor az orvos-házaspár kiadta azoknak nevét és címét, akik segítettek neki, többek között a miénket és Kandóékat is. Szerencsére az akkor már körülzárt Budapesten szétbombázták a szovjetek a Svábhegyi Gestapo házát. Matkovicsék és az orvos család is kiszabadult a romok közül. Így nem került sor arra, hogy anyámért és értem eljöjjenek."

A hamisítványok kiállták az 1944-es év legkritikusabb hónapjainak próbáját is, senki sem bukott le, vagy halt meg azért, mert bárki kétségbe vonta volna a „Lengyel-műhely termékeinek" hitelességét.

A rokonsághoz tartozó Dániel Anna és Kerékgyártó János 1939-ben kötött házasságot. A mentéshez való csatlakozásukkal a helytálló értelmiségiek táborát gyarapították. 1944-1945-ös tevékenységéről lányuk emlékezett meg:

„A zsidóüldözések korszakában életük kockáztatásával embereket rejtettek lakásukon.  Elbeszélésekből tudom, hogy sokszor olyanoknak is menedéket nyújtottak, akiket személyesen nem is ismertek azelőtt, ismerősök ismerősének ismerősei voltak. Előfordult, hogy a vészkorszakban Édesanyám hálóingben, pongyolában tartózkodott a lakásban, súlyos betegnek tettetve magát, és ha házkutatást végeztek náluk, Édesanyám »súlyos betegként« lefeküdt az ágyba, melynek ágyneműtartójában egy üldözöttet rejtettek.

Hamis papírok beszerzésével, előállításával is foglalkoztak. Ekkoriban Édesapám postafőtiszt beosztásban dolgozott (sajnos nem tudom, hol, mert erről nem maradt fenn irat a családi iratok között). Valószínű, hogy beosztásának köszönhetően üres nyomtatványokat »emelt el«, és töltött ki, ennek köszönhető Lengyel Béla egyetemi tanár »Nicolich Béla postai műszaki segédtiszt« nevére szóló hamis okmány, vagy Nemes Nagy Ágnesék »Mészáros Vilmos másodosztályú postatiszt« névre szóló hamis

. A hamis okmány aláírásában felismertem Édesapám betűit. Az üres, lepecsételt református halotti anyakönyvi blanketta eredetéről sajnos nem tudok semmit, Édesanyám elmenetele után találtam meg az iratok között.

11. Üres, református halotti anyakönyvi kivonat az 1940-ben visszacsatolt szalárdi (ma Románia) református lelkészi hivatal pecsétjével, melyet a hamis iratok elkészítéséhez használtak fel. Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2012.55.2

Édesanyám unokatestvére, Lengyel Piroska vegyész (a Világ Igaza cím megtisztelő birtokosa) volt, ekkoriban az Egger Gyógyszergyárban dolgozott. Vegyszereket szerzett, amelyekkel okmányok feliratát tüntették el, az »új« okmány kitöltését Édesapám vállalta. Édesanyám mesélte, hogy egyszer éppen okmánygyártással foglalatoskodott Édesapám, amikor csöngettek. Váratlan házkutatás volt, berontott két ember. A hamis iratok az asztalon voltak... Édesapám átölelte az egyik németet, »Bruder, Bruder« felkiáltással lesöpörte az asztalon lévő iratokat és lábával belökte az asztal mellett álló régimódi, alacsony lábú szék alá.

Pár napig oltalmat jelentett a házban bujkáló üldözöttek számára az, hogy Édesapám legidősebb testvére, Mihály nyilas karszalagos volt. A ház előtt álldogáló »nyilas testvér őrző szeme« biztosítékot jelentett a házban tartózkodók számára, hogy nem zaklatják őket. Az is igaz, hogy Édesapám megfenyegette a testvérét, ha elárulja, hogy üldözöttek is vannak a házban, a háború végeztével fel fogja jelenteni. (A háború befejezése után Mihály Argentínába menekült, a család soha nem emlegette, és semmi további információn nincs róla.) [...] A háború, az üldöztetések borzalmairól szüleim nem beszéltek. Tetteikért soha elismerést nem vártak, mert ahogy egyszer Édesanyám

: »olyan idők voltak ezek, amikor az ember nem tehetett mást.«"

A Lengyel-testvérek egy nagy létszámú baloldali, liberális, értelmiségi aktivista csoporthoz tartoztak, amely a nyilas terror idejére vált a legaktívabbá, ekkor mutatkozott a legnagyobb igény tevékenységükre, amely egyúttal ezekben a hónapokban járt a legnagyobb veszéllyel is. A már megemlített Kandó Gyula festőművész és

szintén részt vállaltak a hamisításban, zsidókat bujtattak és pénzzel támogatták őket. Ata egyik zsidó barátnőjének adta saját papírjait, mikor annak csillagos házba kellett költöznie. Bíró Gáborné hatványozottan kiszolgáltatott helyzetben volt ekkoriban: férje munkaszolgálatát töltötte, ő pedig kisbabáját hordta a szíve alatt. Az Alföldi utcai szülészeti klinikán adott életet kislányának, ahol csak a főorvos, dr. Probstner Artúr tudta róla, hogy papírjai nem valódiak, és meg is őrizte titkát. Ezután a házaspár az anyát és kisbabáját magukhoz vették. Hamis iratokat adtak a nőnek. Eljátszották, mintha az újszülött az ő gyerekük lenne (ami az anyakönyvi bejegyzés alapján igaz is volt), a nő pedig egy megesett lány, akinek újszülöttje meghalt, és a kisbaba szoptatós dajkájaként szegődött el a családhoz. Hétszer változtattak lakhelyet a háború alatt, de a látszatot végig sikerült fenntartani. Mind ez idő alatt - a lehetőségek maximális kihasználása jegyében - saját lakásukban más bujtatott zsidók .

Szőnyi István festőművész szintén e körhöz tartozott. Baross utca 21. száma alatti műtermében nyolc zsidót bujtatott. A stúdió okirat hamisító- és elosztó központként is működött. Felesége és három gyermekük is teljes értékű társak voltak az akcióban. A művész egyik lánya, Jolán szintén vegyészként hamisított igazolványokat. Az öttagú család - Szőnyi. István, Szőnyiné Melinda, Triznya Mátyásné Szőnyi Zsuzsa, Komáromyné Szőnyi Jolán és Szőnyi Péter - 1984-ben kapta meg a Yad Vashem embermentésért adományozott

.

Nemes Nagy Ágnes - 1944 áprilisában Lengyel Balázs íróval kötött házassága révén - Lengyel Piroska sógornője lett. A vele készített interjús kötetben erre az időszakra is

:

„Kabdebó Lóránt: Említette a német bejövetelt, azt a félelmet, ami ekkor elemi erővel érkezett el személyéhez. Milyen életrajzi eseményt tudna még említeni? Hogyan alakult ez a személytelen félelem személyes félelemmé, utána pedig tudatos világnézetté?

Nemes Nagy Ágnes: Nem is azt mondanám, hogy világnézetté, hanem inkább cselekvéssé alakult ez a személytelen szorongás. Mert március 19-e után elkövetkezett életemben az a sajátos korszak, amit én úgy nevezek, hogy az iratmosás kora. Egyre több embernek kellett hamis papírokat szerezni, hogy élni tudjanak. Na, most, a hamis papír előállításának nagyon jó módja az, hogy az ember fog egy régi papírt, lemossa, és az új szöveget ráírja. Igen ám, de a papírlemosáshoz valamennyire érteni kell. Ehhez vegyész kell. Volt egy ilyen vegyész a környezetemben, sógornőm volt, Horváthné Lengyel Piroska vegyészmérnök, aki kiváló módon alkalmazta az egyébként több vegyész által kidolgozott eljárást. Mostuk tehát nagy szorgalommal a papírokat, és meg kell jegyeznem, hogy nem csak vegyészek mosták. Piroskának például az egyik legjobb tanítványa Örley István volt. Örley István író, sajnos igen korán elpusztult. És a halálában éppen ezeknek a hamis papíroknak is volt bizonyos szerepük. Örley ugyanis a könyvtárban, a könyvekbe szokta volt eldugni a hamis papírokat, de aztán mindig elfelejtette, hogy milyen könyvbe dugta. Ez idegesítette, és többek között ezért is mozdult el a kiszemelt jó óvóhelyéről, hazament a Molnár utcába, és itt, a Molnár utcában ölte meg Budapest ostromának egyik utolsó bombája.

Hát hogy is ment ez az egész, hogy is volt ez az iratlemosással, hogyan, mi módon jutattuk el az iratok ezekhez meg azokhoz? Összefoglalva csak azt mondhatnám, hogy nagyon különös helyeken járt akkor az ember. Jártam vadidegen lakásban, ahol azt kellett kérdezni, megjött-e a gyapjúszövet, és akkor kiadták a pecsétet. Jártam nyilas lakásban, jártam lelkészi hivatalban, jártam sárgacsillagos zsidó házban. Jártam olyan helyeken, ahol azelőtt soha, vittem az élelmiszert, meg a zoknit, meg a svájci mentesítő iratokat. [...] Aztán ezeken a különös utakon nagyon sok különféle emberrel lehetett találkozni. Lehetett találkozni papokkal és munkásokkal, grófnőkkel és kommunistákkal, történelmi nevű utásztisztekkel és parasztasszonyokkal. Volt ez minálunk is, csak nem szabad elfelejteni."