„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

A Káldori Endre-féle családmentő szolgálat

Káldori Endre azon kevesek közé tartozott, akik irathamisító házi üzem beindítására vállalkoztak. A huszonéves budapesti fiatalember útját a környezetében élő személyek egyengették. Történetéből kiderül, az önmentés szálit katonai és civil személyek segítő cselekedetei szőtték át.

A veszélyes vállalkozása mögött meghúzódó motivációk feltárásához meg kell ismerkednünk azokkal a családi és egyéb körülményekkel, amelyek mind közrejátszódtak irathamisító, mentő- illetve önmentő tevékenysége kibontakozásában. Endre 1919-ben született, pesti kereskedő családban nőtt fel. Tizennégy éves koráig járt iskolába, anyagi nehézségek miatt nem tanult tovább, ehelyett nagybátyja töltőtolljavító műhelyébe szegődött el inaskodni és az írószer szakmát kitanulni. 1941-ben megházasodott, a Budapest 13. kerületében lévő Csáky (ma Hegedűs Gyula) utcai, status quo ante zsinagógában Kásznár Magdolnát vette feleségül.

12.  A felvételen Endrét megmentett rokonai veszik körül. A menyasszony mögött baloldalon édesapja, Kásznár Ignác látható, aki nem élte túl a vészkorszakot. Balján Endre édesanyja, Káldori Sándorné, felette Káldori Sándor. A vőlegénytől jobbra az apai nagymama, Kuttenberg Zsigmondné. A kép bal oldalán (félig látszik): Káldori Endre nagybátyja, Kuttenberg Miska, akit Endre, mint munkaszolgálatost a vagonból mentett ki. A legfelső sorban pedig jobbról a második Kásznár Ignácné, a menyasszony édesanyja, aki Endre „munkássága" nyomán 1944 utolsó hónapjaira Kissné lett.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, Gy/1205.

 

Mire Káldori Endre katonaköteles korúvá érett, addigra a magyar kormány a zsidó legénység helyét már nem a fegyveres honvédek között jelölte ki. Munkaszolgálatát először Hódmezővásárhelyen töltötte, majd századával Erdélybe vezényelték a Szeretfalva-Déda vasútvonal építésére. A habitusát tekintve optimista, jó kedélyű Endre igyekezett mindennek a pozitív oldalát meglátni. Fegyvertelen szolgálata alatt sok régi ismerősével került egy századba, akikkel javarészt a zsidó cserkészcsapatban keveredett barátságba. A fiúk ezeket a hónapokat kalandos időszaknak fogták fel, és élték meg, ugyan sokat és keményen kellett dolgozniuk, de ennivalójuk akadt, és mindig volt kedvük a különféle heccekre, ugratásokra is.

13. Káldori Endre munkaszolgálatos uniformisban feleségével és édesapjával. A felvétel az 1940-es évek elején, az illegalitásba vonulás előtt készült.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, Gy/1205.

 

Mindennek dacára Endrének már 1940 elején is érzékelnie kellett, nem várnak könnyű idők családjára. Felesége édesapja számára is kézbesítettek egy behívót, aki ekkor már elmúlt ötven éves, ráadásul cukorbetegként megsínylette a kötelező szolgálatot. Több nagybátyját is behívták ugyanebben az időben. Az 1944-es esztendőt a fővárosban töltötte, ha hétvégenként hazaengedték, az addig felesége által összegyűjtött, elromlott töltőtollakat javítgatta. Így tudta az 1943 szeptemberében született kislányukkal, Zsuzsannával együtt háromtagúvá gyarapodott családját eltartani.

Budapesten - régi és újonnan szerzett baráti körével együtt - egységét a Váci útra, a hadiüzemmé nyilvánított Rozsdamentesítő és Fémszínező Vállalathoz osztották. Habár fejük felett már gyülekeztek a viharfellegek, ismét jó társaság verődött össze, amelynek tagjai nem engedtek derűlátásukból és életszeretetükből. A fiatal srácok lassan elnyerték parancsnokuk, Somogyi Károly szimpátiáját. Felettesük tisztességesen bánt velük, gyakran hazaengedte őket szabadságra, majd a nyilas hatalomátvétel után egyszerűen szélnek eresztette a század

.

Endrét a Klinger téglagyárból hamis paranccsal kérte ki kilenc munkaszolgálatos társával egyetemben. Ez a kisebb társaság látott hozzá az irathamisításhoz. Ugyan a családi emlékezetben a férfi magányos hamisítóként maradt meg, de minden bizonnyal kapcsolódott valamilyen módon ehhez a néhány fős közösséghez. A pecséteket maguk készítettek el, egy ismerős által jutottak üres anyakönyvi nyomtatványokhoz, melyekhez a bejelentőlapokat a fent részletezett vegytintás módszerrel írták át. A társaság két tagja Somogyi okmányait használta, aki az előállításon túl a tesztelést is elvégezte. Az iratok használhatóságát úgy próbálta ki, hogy azokat oda-vissza „utaztatta" a Ferdinánd hídon, ahol az őrség mindenkit igazoltatott. Az okmányokat csak e fordulók megtétele után merte kiadni a

.

14. Hamisított bélyegzők készítéséhez használt betűkészlet és „Victoria-Typograph" feliratú fémdoboza.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.18.

 

A bélyegzők alapanyagául a felszedett linóleumpadló szolgált, Endre a mintát és a szöveget késsel és borotvapengével metszette ki. Mindenre fel volt készülve, ezért sokféle típust gyártott - nyilas- és honvédségi alakulatok, minisztériumok pecsétjét egyaránt. Mindezen túl az egyik KISKA-alakulattal is laza kapcsolatban állt. Amelyik bélyegző nem az ő gyártmánya, azok - a Somogyi-féle csapat mellett - innen is származhattak. E kapcsolati rendszer volt az alapja a hamis papírok és bélyegzők cserekereskedelmének.

15. Hamisított körbélyegző „NYILASKERESZTES PÁRT HUNGARISTA MOZGALOM KARHATALMI PARANCSNOK" szöveggel és nyilaskeresztes címerrel, illetve „HALÁLFEJES LÉGIÓ 3. DANDÁRPARANCSNOKSÁG" felirattal és halálfejes címerrel.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.10, 2013.56.11.

Endre „családmentő szolgálata" a fővárosra korlátozódott, vidéki rokonait nem ismerte, és valószínűleg erejét és lehetőségeit is meghaladták volna a távol élő családtagok érdekében tett lépések. Közvetlen hozzátartozói közül egyedül apósán - az esküvői felvételen is látható Kásznár Ignácon - nem tudott segíteni. A nyilasok Pestszentimrére hurcolták és - mivel inzulin hiányában rosszul lett, így nem tudta a menetelést folytatni - meggyilkolták. Három nagybátyját egyenként mentette ki a munkaszolgálatból, hamisított papírokkal a vagonokról is leszedte őket. Ezekre az okmányokra a Magyar Királyi Honvédség Vasúti és Hidász Szertár Műszaki Osztályának bélyegzője került, melyekkel a különféle alkatrészek ellenőrzése címén, a pályaudvarokon fel lehetett jutni a szerelvényekre. Honvédségi alkalmazottként - és e szertár szakembereként - eljáró Endre ekkoriban nagy bajuszt növesztett, lovaglónadrágot és csizmát öltött. Munkaszolgálatos nagybátyjait ilyen módon kísérte végig a városon. A villamoson ugyan némi feltűnést kellett a fiatal honvéd és a mellette nyárfalevélként remegő idősebb muszos, de ezek az utazások kivétel nélkül fennakadás nélkül zajlottak.

16. Hamisított körbélyegző „M. KIR. HONVÉD VASÚTI- ÉS HIDÁSZ SZERTÁR PARANCSNOKSÁG" szöveggel és Magyarország kiscímerével.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.2, 2013.56.3, 2013,56,12.

A nyilas hatalomátvétel után Endrének egyre nehezebb és rizikósabb helyzetekben kellett merészségét és találékonyságát kamatoztatnia. Nem „csupán" családtagjait igyekezett menteni, hanem szeretett könyvtárát is biztonságban kívánta tudni. Találékonyságért ezúttal sem kellett a szomszédba mennie.

17. Káldori Endre könyveiben a családi ex librist „Krumpholtzék 1944" bélyeggel ütötte át. Ez a bizonyos Krumpholtz a házban lakó nyilas volt. Endre azt a látszatot kívánta kelteni, mintha már ellopták volna tulajdonát, hogy ezzel a csellel az esetleges valódi lefoglalást elkerülje.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.54.1.

 

Anyósát az óbudai téglagyárból hozta ki hamis paranccsal - ahonnan a csendőrök nem engedték el az asszonyt maradandó „emlék" nélkül, és valamennyi fogát kiverték -, majd Kissné néven egy házban helyezte el, mint kibombázott keresztényt. A nyilas időkben a házmesterek csak „megbízható" személyek lehettek, sok közülük Szálasi-szimpatizáns volt, és szorgalmasan jelentette a hatóságoknak, ha valami „szabálytalanságot" észlelt, például bujkáló zsidót, illegális kommunistát, vagy katonaszökevényt. Merész lépéssel Endre anyósát egyenesen viceházmesternek vetette fel. Jóllehet a szemfüles főházmester átverést szimatolt, gyanakvásának csak annyiban mutatta tanújelét, hogy valahányszor légiriadót rendeltek el, és mindenki levonult az óvóhelyre, ő akkor „Kissnét" rendre fölküldte lemosni a lépcsőket. Éreztette, hogy gyanítja, miről van szó, mégsem jelentett. Az óvóhelyen ülők szintén sejtették, kik húzódnak meg közöttük, de az illetékeseknek benyomásaikról ők sem referáltak, és ebben a helyzetben ez volt a leglényegesebb.

18. Hamisított körbélyegző „BUDAPESTI IV. KERÜLETI ÁLLAMI ANYAKÖNYVVEZETŐSÉG" szöveggel és Magyarország kiscímerével.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.7.

 

Az „aki mer, az nyer", valamint „az a gyanús, ami nem gyanús" taktikák követésének egyébként nem ez volt az egyedüli példája: az egyik nagybácsi zsidó létére légóparancsnokként tevékenykedett, ami saját személyazonossággal ugyancsak lehetetlen lett volna. Endre édesanyját, Káldori Sándornét és anyai nagyanyját, Kuttenberg Zsigmondnét erdélyi menekültekként szállásoltatta el. A család habitusáról sokat elárul az a tény, hogy a nagymama - mit sem törődve a fennálló körülményekkel - ekkor sem volt hajlandó a kóser kosztról lemondani.

19. Hamisított körbélyegző „M. KIR. BELÜGYMINISZTÉRIUM IX/B MENEKÜLTÜGYI OSZTÁLYA" szöveggel.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.56.5.

 

Ez a fajta vagányság jellemezte Káldori Sándort is, akit szintén behívtak munkaszolgálatra. A laktanyába valamilyen ötletből kifolyólag magával vitt egy megjavított írógépet is. A jelentkezésnél leolvasott egy kiakasztott nevet a falról és előadta, hogy őt azért küldték, hogy ezt az írógépet ennek a bizonyos főhadnagynak átadja. El is hitték neki, megkapta a kilépőjét és szabadon távozott. Ekkor azonban eszébe jutott, hogy mégsem kellene azt a jó masinát otthagynia. Nem sokat gondolkodott, visszament, közölte, hogy a parancsnoka megüzente neki, a szállítmányt nem jó helyre hozta. Visszakérte, visszakapta a második kilépőjével együtt és - immáron írógépestől - ismét szabad ember volt.

Október 15-e után - elkerülve a november végi gettóba költözést - anya és kisbabája keresztény rokonaiknál húzták meg magukat. Először Nagytarcsán laktak egy ismerősüknél. Mivel a kislány nagyon sokat sírt, ezért befogadójuk nem vállalta a lebukás kockázatát. Ekkor Zsuzsanna elszakadt édesanyjától, és elkerült egy keresztény nagynénijéhez. Közvetlenül a főváros ostroma előtti napokban, a családi legendáriumban csak Sándor bácsiként emlegetett nyugállományú katonatiszt Falk Miska utcai lakásában is megfordultak, mintegy negyvened magukkal. Az átmeneti, nem éppen makulátlan pedigréjű albérlők állítólag a háború után is többször visszatértek ide és elsétálva a lakás előtt pénzt dugtak „Sandi bácsi"

.

 

Ezen a napon történt január 28.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők