„Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy Szegedről menekültem..."

Irathamisítás és élet a hamis papírokkal 1944-1945-ben

„Délután megjött Piroska nagynéném és meghozta a hamis papírokat édesanyám, Sári nagynéném, meg az én részemre. Csak most tudta meg, hogy már hiába, néhány órával, egy nappal elkésett. Gyorsan összeszedtünk egy pár holmit, beraktuk a »riadós« hátizsákomba és elindultunk ki a gettóból. A gettó egyik kapuja a Wesselényi utca elején, a zsinagógánál volt. Itt várakozásunk ellenére aránylag simán kijutottunk. Úgy látszik, a papírjaink jó hamisítványnak bizonyultak. Út közben betanított, hogy hibátlanul tudjam a papírok szerinti adataimat. Ambrus Iván. Ez lett az új nevem."

Az illegális lakásfoglalás veszélyei

A budapesti Vadász-család egyik tagja valamilyen úton keresztény papírokhoz jutott. Vadász Géza, a család feje 1944-1945-ben munkaszolgálatosként került távol feleségétől, Steiner Ilonától és ekkor nyolc éves fiától, Gábortól. Anya és fia bujkálni kényszerült az üldözések elől. A Csáky (ma Hegedűs Gyula) utcai csillagos házban, ahol 1944 nyarán éltek, november elején megjelent egy nyilas rendőri kísérettel, és az udvarra terelte a lakosokat. Közvetlen környezetükben ekkor történt az első gyilkosság. A házban lakó ortodox zsidó férfit a nyilas felpofozta, aki erre válaszképpen rávágott a botjával, a rendőr mindezt látva azonnal a helyszínen lelőtte az öregurat. A lövést hallva Gábor édesanyjával a pincébe szaladt, ezalatt a ház lakóit mind elvitték. A viceházmesterbe botlottak, fokozott izgalmi állapotukban nem jutott eszükbe más, így azt mondták, a nyilas elengedte őket. Hihetetlen, de a gyenge lábakon álló magyarázatot a vice elhitte.

A csillagos házat ezek után el kellett hagyniuk, és ettől a pillanattó kezdve több helyen próbáltak menedékre lelni. A kisfiút édesanyja a Hőgyes Endre utcában, a francia Marista szerzetesekhez vitte, itt töltött pár napot. Majd a Lónyai utcai Református Kollégiumba kerültek, ahová a Vöröskereszt utalta be őket, itt még a saját nevükön voltak. A családfővel eközben tartották a kapcsolatot, Ilona rendszeresen tudta látogatni őt az Anker köz egyik panziójában, ahová századát ekkor elszállásolták. Egyik alkalommal az asszony azonban már nem találta ott férjét, Gézát a Józsefvárosi pályaudvaron a védett századok egyik tagjaként bevagoníroztak és deportáltak. A háború után tudták meg, hogy a férfi Rohoncon hunyt el.

Közben a magára maradt anya és fia a Kapás utcába költözött egy parasztházba, ekkor már kezükben voltak a hamis dokumentumok. Rácz Júlia és Rácz István László néven várták az ostrom végét. Ilona éjszakánként a családfát tanulta, fiát is többször felébresztette, hogy kikérdezze az új személyi adataikról: hogy hívják, hol és mikor született stb. A beköltözés teljesen törvénytelen volt. A rokonok kifigyelték, hogy az egyik lakásba régóta nem jöttek haza, ezért a háztulajdonosnak azt mondták, őket a távollévő lakó küldte, aki megengedte nekik, hogy itt lakjanak. Egyik napon bekövetkezett, ami reálisan elgondolva várható volt: megérkezett a lakás bérlője, egy bizonyos Nagy úr személyében. Ekkor Gábor és édesanyja vitathatatlanul életveszélybe került. A gyerek nyitott ajtót, nem tudni, milyen beszélgetés zajlott le a közöttük, de ezután a meglepődött férfi elindult a háztulajdonos lakása felé, aki éppen egy - felfegyverzett nyilas - jó barátjával a konyhában beszélgetett. Közben az édesanya egy pillanat alatt rájött, ki lehetett az idegen, aki becsöngetett hozzájuk, aztán szinte szó nélkül távozott. Ilona kirohant a lakásból, mire a férfit utolérte, az már majdnem lenyomta a háztulajdonos asszony ajtaján a kilincset, de az utolsó pillanatban ezt meg tudta akadályozni. Nagy sírás közepette bevallotta neki az igazat, hogy kik ők és mit hazudtak róla. Óriási szerencséjük volt. A férfi előadta a háztulajdonosnak, a nő és a kisfiú az ő vendégei, akik addig maradnak, amíg csak jónak látják. Ezt követően egyszerűen kisétált az épületből. Vadászék soha többet nem látták jótevőjüket, az ostrom után sem akadtak nyomára, a házat pedig elvitte a háború.

 

Ezen a napon történt november 27.

1931

Bemutatják a Székely István rendezte Hyppolit, a lakájt, az egyik legsikeresebb magyar filmvígjátékot.Tovább

1945

Az ENSZ tagja lesz Norvégia.Tovább

1956

A magyar kormány bejelenti, hogy a tsz-ekből bárki szabadon kiléphet.Tovább

1962

Nyers Rezsőt az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkárává, Biszku Bélát a KB adminisztratív ügyekért felelős titkárává választják, és ezért...Tovább

1965

35 ezren tüntetnek Washingtonban a vietnami háború ellen.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők