Bevezetés

Az általunk közölt magyar és orosz levéltári források a két világháború közötti Magyarország politikai és társadalmi köreiben jól ismert szélsőjobboldali érzelmű politikus, Rátz Kálmán Szovjetunióban tett útjának egyes részleteit örökítik meg

Amikor levéltári kutatásaink során először találkoztunk ezekkel a dokumentumokkal, rögtön felvetődött bennünk a kérdés, hogy vajon mit kereshetett a nyilas párt vezetésének egyik prominens tagja Moszkvában, nem sokkal azelőtt, hogy a náci Németország oldalán Magyarország is belépett a Szovjetunió elleni háborúba? Milyen célja lehetett egy szélsőjobboldali politikus utazásának egy olyan országba, amely a világ közvéleményének szemében a „bolsevizmus fő fészkének" számított, s a vezetői által képviselt társadalmi eszmerendszer gyökeresen szemben állt a nyilas politikai ideológiával? Mindezek a kérdések annál is inkább elgondolkodtatnak bennünket, hogy a Horthy-korszak egészében a szovjet fővárosban szolgálatot teljesítő magyar diplomatákon kívül - a különféle kereskedelmi delegációk tagjait nem számítva - parlamenti képviselőként Rátz Kálmán volt az egyetlen magyar politikus (ha úgy tetszik, hivatalos személy), aki eljutott a Szovjetunióba, és ott gazdasági és kulturális kérdésekről tárgyalt.

Persze a fentebb megfogalmazott kérdéseinkre könnyelműen lehetne azt a választ adni, hogy semmi különös nincs abban, ha egy nyilas képviselő a bolsevik államba utazik, hiszen a „szélsőség mindig vonzza a szélsőséget", vagyis a szélsőséges hatalmi ideológiák képviselői közötti együttműködés, azok totalitárius és elnyomó jellege miatt teljesen érthető, sőt, törvényszerű. Noha az önkényuralmi rendszerek hatalomgyakorlási mechanizmusa között valóban vannak bizonyos hasonlóságok, ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása ennél jóval összetettebb és bonyolultabb.

Rátz Kálmán 1888-ban született Komáromban. Elemi iskolai tanulmányai után katonai pályára lépett, és a nagytekintélyű Ludovika Akadémián avatták tiszté. Az első világháború kitörését követően az egyik honvéd huszárezred tisztjeként vezényelték a keleti frontra, ahol többször is megsebesült, majd orosz fogságba esett. Azt nem lehet tudni pontosan, hogy mikor esett fogságba, az mindenesetre biztos, hogy már 1916-ból ismeretes olyan fénykép, amely a tomszki hadifogoly-táborban készült róla fogolytársaival együtt. A fogolytáborból 1917 novemberében vagy decemberében több bajtársával együtt megszökött, akikkel hosszú szibériai menekülőút után az akkor még orosz fennhatóság alatt lévő Finnország és Svédország határán keresztül próbálkozott hazajutni. Itt azonban elfogták őket, s visszairányították Szentpétervárra, ahonnan csak valamikor 1918 első felében tudtak ismét megszökni. Rátz Kálmán valószínűleg még az első világháború ideje alatt jutott vissza Magyarországra, ahol az őszirózsás forradalom kirobbanása után rögtön bekapcsolódott az ellenforradalmi mozgalmakba, egyik alapítója és szervezője volt a Magyar Országos Véderő Egyesületnek (MOVE). 1919. február 13-án letartóztatták, s a fogházból csak a Tanácsköztársaság bukása után szabadult ki.

Az 1920-as években tevékenyen részt vett az irredenta mozgalmakban, de az 1930-as évek legelején szembefordult a kormánnyal, s különféle baloldali körökkel, újságírókkal, tudósokkal és művészekkel (például Madzsar József, Hollós Korvin Lajos, Agárdi Ferenc, József Attila stb.) is

1935-ben azonban már a Gömbös Gyula miniszterelnök nevével fémjelzett kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja (NEP) programjával lett parlamenti képviselő. Az 1930-as évek második felében ismét eltávolodott a kormánypárttól, s 1939-ben a Nyilaskeresztes Párt színeiben jutott parlamenti mandátumhoz. A politikai pályafutása során újabb éles fordulatot jelentett, hogy szembekerült a nyilas mozgalom meghatározó személyiségével, Szálasi Ferenccel, ezért 1941-ben kilépett a pártból. Félhivatalos kormánytámogatással Független Magyar Szocialista Párt néven egy nyilas ellenpártot is alapított. Életének későbbi alakulásáról még annyit érdemes megemlíteni, hogy a háború idején fokozatosan németellenes irányba fordult, ezért 1944-ben a Magyarországot megszálló németek letartóztatták, és Mauthausenbe hurcolták. Kiszabadulása után visszatért Magyarországra, ahonnan azonban 1948-ban emigrálni kényszerült. 1951-ben Svájcban halt meg.

Az életrajzából mindenek előtt az orosz fogságban eltöltött éveit kell kiemelni, ugyanis későbbi publikációs tevékenysége, s az általa Oroszországról írt könyvek sokasága is azt [popup title="igazolja," format="Default click" activate="click" close text="Főbb művei: Az oroszországi csehszlovák légió története. Bp., [1930].; A pánszlávizmus története. Bp., 1941.; Utópista szocialisták. Bp., 1941.; Oroszország története. Bp., 1942."] hogy hadifogságának emléke végigkísérte egész életét. Az Oroszországban a hadifogsága idején, majd az 1917. évi októberi forradalom utáni zűrzavaros polgárháborús időkben tapasztalt borzalmak miatt, akármelyik politikai ideológia is határozta meg a gondolkodását és társadalomszemléletét, a Szovjetuniót és a szovjet rezsimet mindig is reálisan és pragmatikusan közelítette meg. Folyamatosan igyekezett elmélyíteni az orosz történelemmel és a Szovjetunió belpolitikai viszonyaival és külpolitikájával kapcsolatos ismereteit, nem lehetett tehát véletlen, hogy később a nyilas párton belül „orosz szakértőnek" tartották, igaz, ehhez ő maga is hozzájárult, hiszen mindvégig ekként aposztrofálta saját közírói tevékenységét. Megközelítésmódját jól érzékelteti az a cikke is, amit az októberi forradalom 15 éves évfordulóján közölt a kormány félhivatalos orgánumában, a Pesti Naplóban. Ebben szükségszerűnek vélte a cári rendszer megroppanását, majd a Kerenszkij-féle polgári kormányzat bukását és végül a bolsevikok hatalomra jutását. Úgy vélte, hogy a bolsevikokon kívül az akkori Oroszországban nem létezett más jelentős hatalmi centrum, amely a társadalom nagy többségének akaratát, a háborúból való kiválást felvállalta volna. Ugyanebben a cikkében az 1930-as évek Szovjetunióját Európa későbbi sorsát meghatározó hatalmi tényezőként 

Az általunk közölt egyik forrás szerint szovjet vendéglátói előtt Rátz azzal is büszkélkedett, hogy a polgárháború idején a vörösök oldalán harcolt a cseh légió ellen. A cseh légió történetéről írt művében többször is utal arra, hogy a magyar nemzetiségű hadifoglyokból több önálló zászlóalj is alakult, s körülbelül 30 ezer magyar hadifogoly küzdött a Vörös Hadsereg kötelékében. A magyar hadifoglyok többsége azonban nem ideológiai meggyőződésből csatlakozott a vörösökhöz, hanem azért, mert az Antant oroszországi politikájának eszközeként használt cseh légió, a magyar és német nemzetiségű foglyok hazaözönlését megakadályozandó, fegyvertelen és védtelen magyar foglyok ezreit gyilkolta meg. A magyar katonák tehát a csehek ellenében, valamiféle védelmet remélve tömörültek a Vörös Hadsereg soraiba.

A jelenlegi szakirodalom adatai szerint Rátz Kálmán és társai már 1917 végén elmenekültek Tomszkból, majd Leningrádban

tehát egyelőre nem állapítható meg, hogy mire 1918 tavaszára-nyarára Szibériában és Turkesztánban a cseh légió és a Vörös Hadsereg csapatai közötti összecsapások kicsúcsosodtak, valóban harcolhatott-e a vörösök oldalán. Az mindenesetre biztos, hogy a harcok lefolyását rendkívül precízen és nagy részletességgel és átéléssel ismerteti említett művében. Azt kell tehát mondanunk, hogy Rátz 1941 tavaszán nem egy „hétköznapi" nyilas politikusként, s nem is egy, a Szovjetunióról csak felszínes ismeretekkel rendelkező „átlagpolitikusként" utazott szovjet földre, hanem olyan parlamenti képviselőként, aki egyéni tapasztalatai és önképzése folytán alapos ismeretei voltak a szovjet rendszerről, és tisztában volt a Szovjetunióban uralkodó viszonyokkal.

Rátz Kálmán röviden vázolt politikai pályaképén végigtekintve rögtön látható az is, hogy ez a pályaív rendkívül ellentmondásos volt. Persze nem kívánjuk azt állítani, hogy a szemléletváltások mindegyike „pálfordulásszerű" volt, és egyik napról a másikra következett be, hanem azok kikristályosodását nyilván számtalan politikai folyamat, személyes mozzanat előzte meg, és befolyásolta. Sajnos nem tudtuk megállapítani, hogy 1941-ben pontosan mikor lépett ki a nyilas pártból, de nem tartjuk kizártnak, hogy ez már moszkvai útja előtt megtörtént, s az útjához nyújtott visszafogott kormányzati támogatást is éppen az új, bizalmas kormányzati hátszelet élvező szélsőjobboldali pártalakulat létrehozásának köszönheti. El kell mondani még azt is, hogy a jelenlegi történeti kutatások szerint a nyilas párt számtalan prominense a párt megalakulása és megerősödése idején, az 1930-as évek végén, „forradalmárnak" tartotta magát, s leginkább azért közeledett a nyilas mozgalomhoz, mert a nemzeti keresztény ellenforradalmi rendszer radikális szociális átalakítását

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a Szovjetunió 1939. augusztus 23-tól a magyarországi nyilas mozgalom legfőbb külpolitikai támaszának számító náci Németország szövetségesének minősült. A magyarországi nyilas sajtóban, s annak legfőbb orgánumában, a Magyarságban, ettől az időponttól kezdve a szovjet államot elítélő cikkeket felváltották a Szovjetunióval szemben visszafogott, a szovjet külpolitika törekvéseit megértő, ill. a szovjet rezsim és a náci rendszer állameszményének azonos elemeit kidomborító tudósítások. Nyilvánvalóan a német külpolitika döntésének helyességét a nyilas vezetőknek sem lehetett megkérdőjelezniük, s azt meg kellett magyarázniuk a társadalmi

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi is volt Rátz Kálmán szovjetunióbeli útjának konkrét célja, akkor a forrásokat olvasva az kristályosodik ki számunkra, hogy leginkább az általa képviselt vállalatok importigényeit szerette volna érvényre juttatni, s kereskedelmi üzleteket kívánt kötni különféle ércek és színesfémek magyarországi behozatalára. Egyúttal sejthető az is, hogy Rátz Kálmán valójában egy olyan önjelölt parlamenti képviselő volt, aki politikai pozícióját fel kívánta használni a Magyarország és a Szovjetunió közötti, általa elégtelennek ítélt kapcsolatok elmélyítésére. Ennek lehetett egyik útja a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok erősítése. Tudható például, hogy az Országgyűlés képviselőházának 1940. november 13-i ülésén elmondott felszólalásában bírálta a kormányt, lassúnak minősítve a magyar-szovjet gazdasági közeledés ütemét. Egy sokkal offenzívabb gazdasági behatolást javasolt a szovjet piacra a vízi szállítási útvonalak fejlesztésével, kereskedelmi jogkörrel rendelkező új konzulátusok megnyitásával a Fekete-tengeri szovjet kikötővárosokban és a nagyobb ipari központokban, ill. 

A források azonban arra is egyértelműen utalnak, hogy sem a magyar diplomáciai apparátus, sem a szovjet gazdasági és kulturális szakemberek nem tartották partnernek őt, a magyar diplomaták kellemetlennek ítélték a jelenlétét, és burkoltan igyekeztek ellehetetleníteni moszkvai ténykedését, a szovjet vezetők pedig nem kívántak vele nagy horderejű kérdésekről tárgyalni, sőt, inkább elzárkóztak a támogatásától vagy az igényeinek kielégítésétől. Mindez Rátz vízumának kiadása körüli bonyodalmakból is érezhet?. A vízumon ugyanis a budapesti szovjet konzulátus - szándékosan vagy véletlenül - tévesen regisztrálta a határátlépési pont helyszínét, és Volóc-Lavocsnye határállomások helyett más földrajzi pontot jelölt meg, ezért a szovjet határőrök nem engedték belépni a Szovjetunió területére. Ez azért is lehet gyanús, mivel az 1941. március 3-i magyar-szovjet vasútforgalmi egyezmény értelmében a két ország közötti vasúti forgalom kizárólag Lavocsnyén keresztül bonyolódott le. Rátz tehát a határállomásról kénytelen volt visszafordulni és Budapestre utazni. Bárdossy László külügyminiszter április 5-én arra utasította Kristóffy József moszkvai magyar követet, hogy sürgősen járjon el a szovjet hatóságoknál az új A hétvégi szünet miatt azonban a magyar követ csak április 9-én értesíthette arról felettesét, hogy a Külügyi Népbiztosság helyesbítésre utasította a budapesti szovjet  így Rátz csaknem egy hetes kényszerpihenő után tudott ismét nekivágni az útnak.

Az általunk közölt magyar és orosz levéltári források eredeti tagolásán és elrendezésén nem változtattunk. Az orosz nyelvű dokumentumokat saját fordításunkban közöljük. Az iratokban előforduló rövidítéseket feloldottuk. A magyar és orosz tulajdon- és intézménynevek írásmódját egységesítettük. A közismert művészek (például Bartók Béla, Kodály Zoltán stb.) nevéhez nem írtunk jegyzetet.