Képgaléria megtekintéseNémet csapatok jelennek meg Luxemburgban, válaszul Franciaország mozgósítja haderejét.Tovább
"Legkitűnőbb ember a levéltárban!"
A levéltárat felügyelő belügyminiszter 1911-ben jelentésre szólította fel Tasnádi Nagy Gyula országos főlevéltárnokot, hogy az intézmény ügyforgalmáról és tevékenységéről tájékoztatást adjon. Tasnádi, Gr. Khuen-Héderváry Károly m. kir. miniszterelnöknek mint belügyminiszternek adott válaszából bepillantást nyerhetünk a levéltár akkori mindennapjaiba, legfőbb teendőibe, megismerhetjük, hogy kik és milyen szakmai hozzáértéssel látták el az akkori feladatokat. A dokumentumok jelentősége, hogy az államtitkári leirat már Csánki Dezső főlevéltárnokságát készítette elő.
Bevezetés
Az 1874-1875-ben újjászervezett Magyar Országos Levéltár élén csaknem 30 évig, 1903-ban bekövetkezett haláláig állt. A témával foglalkozók egyetértenek abban, hogy a levéltár huszonnégy fős személyzetét, amelynek soraiban feszültségek lappangtak, sőt, ezek olykor felszínre is törtek, Pauler erős kézzel kordában tartotta. Halála után megváltozott a helyzet: utódlási harc kezdődött, romlott a munkahelyi légkör, a nemességi ügyek intézésében anomáliák keletkeztek. Végül, miután a posztra kiszemelt a Közös Pénzügyi Levéltár igazgatója (az 1870-es, 1880-as években az Országos Levéltárban dolgozott) és , a Haus- Hof- und Staatsarchiv aligazgatója nem vállalta el a megbízatást, 1904. április 1-jével a 70 éves a rangidős országos levéltárnok kapott főlevéltárnoki kinevezést. Ezt valamennyi levéltári tisztviselő megnyugvással fogadta, hiszen Óváry előrelépésével a rangsorban utána következők is magasabb kategóriába kerülhettek. Még 1904-ben kirobbant egy oklevél-hamisítási ügy, amelybe allevéltárnok is belekeveredett, mert azokhoz a belügyminisztériumi nemességigazolásokhoz, amelyek - a prágai bíróság büntetőítélete szerint - hamisított okleveleken alapultak, ő készítette elő az Országos Levéltár szakvéleményeit. Pettkó ekkor még elkerülte a büntetést, de 1910-ben újabb hamisítási vádak merültek fel vele szemben, fegyelmi eljárás alá vonták, felfüggesztették állásából, majd 1913-ban el is bocsátották a levéltárból.
Az igazgatási ügyek intézése ebben az időszakban már-már elviselhetetlen terhet rótt a levéltár tisztviselőire. A közigazgatási és jogszolgáltatási célú rendszeres iratkölcsönzések, a városi és községi címerek, pecsétek szakvéleményezése, egyes közjogi kérdések megvilágítása és a családtörténeti tájékoztatások is sok munkát adtak, a legnagyobb terhet azonban a nemességigazolási ügyek intézése jelentette. Különösen 1896-tól, amikortól a belügyminiszter a nemességgel összefüggő minden ügyben kikérte az Országos Levéltár szakvéleményét. Ugyancsak igazgatási célú feladatnövekedést okozott az, hogy a helységnevek megállapításáról és az Országos Községi Törzskönyvbizottság felállításáról rendelkező 1898: IV. tc. az Országos Levéltárnak újabb szakvéleményezési teendőt adott. Ilyen körülmények között a napi 5-6 órás munkaidőben dolgozó levéltári tisztviselők a kutatószolgálatot még el tudták látni, a tényleges szakmai munkára (rendezés, segédletkészítés) azonban alig maradt idejük. A visszavonuló Óváry Lipót úgy látta: az intézményt mentesíteni kellene e súlyos tehertől, és hogy „megfelelhessen tulajdonképpeni feladatának, okvetlenül szükséges kikapcsolni onnét a nemességi ügyeket."
Óváry - Andrássy Gyula belügyminiszter felszólítására - 1907 júliusában beadta nyugdíjazási kérelmét, és szabadságának letelte után, 1908 februárjában nyugállományba vonult. Ideiglenesen a hatvanadik életévében járó, rangidős vette át a levéltár vezetését, akit 1909. január 22-én főlevéltárnokká neveztek ki, annak ellenére, hogy az ötvenegy éves ekkor már - komoly támogatókkal a háta mögött - saját főlevéltárnokságát igyekezett elérni. A levéltári feladatok körében nem történt változás, a személyi légkör azonban tovább romlott, s ez kedvezőtlenül hatott a munkateljesítményekre. Csánki hivatalos levéltári munkát keveset végzett, mert a minisztérium külön megbízásokkal látta el, és ő volt Pettkó Béla fegyelmi ügyének a vizsgálója is. Gyakorlatilag pedig áskálódott Nagy Gyula ellen. A komoly kapcsolatrendszerrel rendelkező Thallóczy Lajost is ostromolta főlevéltárnoki kinevezésének támogatását kérő leveleivel. De nem nyerte el Thallóczy remélt támogatását, sőt, azt a tanácsot kapta tőle, hogy várja ki az időt, amikor Nagy Gyula nyugállományba kíván vonulni. Erre nem kellett sokáig várni. A főlevéltárnok helyzete egyre rosszabbá vált.
Ezt a helyzetet tükrözi az alább közölt két 1911. évi irat: a levéltárat felügyelő belügyminiszter (a belügyi tárcát akkor a miniszterelnök, Khuen-Héderváry Károly vezette) nevében Nagy Gyulát jelentéstételre felszólító utasítás és a főlevéltárnok arra tett jelentése. Előbbiből érződik: kész helyzet elé akarták állítani a levéltár vezetőjét, utóbbiból pedig kiderül: a hivatali ügyek összetétele, intézésének nagyságrendje, a terhek megoszlása a tisztviselők között, az ügyviteli munka jellegzetessége, és nem utolsósorban az, hogy mi a véleménye Nagy Gyulának munkatársai felkészültségéről, szorgalmáról, hivatástudatáról. Teljesen világos, hogy az intézmény kiemelkedő történettudományi munkásságot folytató munkatársai (a jelentés írásakor Csánki Dezső az MTA rendes, Nagy Gyula, és levelező tagja) milyen jellegű munkát végeztek munkaidejük zömében.
A jelentés megérlelte a Belügyminisztériumban már korábban alakulgató véleményt: Nagy Gyulának - aki egyébként szolgálati idejét már „kitöltötte" - mennie kell! De ki jöjjön utána? Erre a kérdésre az első válaszféle az volt, amit Bosnyák Zoltán belügyi államtitkár kék ceruzával ráírt a jelentésre, a Csánki Dezső minősítését tartalmazó bekezdés mellé: a „legkitűnőbb ember a levéltárban!".
Hónapokon belül eldőlt minden. Csánki hamar elégtételt kapott a kedvezőtlen minősítésért: 1911 decemberében hivatali főnöke előzetes tudta nélkül osztálytanácsosi címmel ruházták fel, és személyi pótlékot is kapott. Nagy Gyula - kicsit talán durva a szó - megalázása 1912 márciusában teljesedett be, amikor egy év szabadság kivételére szólították fel. Ezt ő azonnal megtette. Március 12-én felmentették a munkavégzés kötelezettsége alól, és egyúttal Csánki Dezsőt bízták meg a levéltár ideiglenes vezetésével. Tasnádi Nagy Gyula tényleges nyugdíjazása azon a napon történt meg, amikor Csánki Dezsőt az uralkodó kinevezte a Magyar Országos Levéltár főlevéltárnokává. E posztot - 1919-től főigazgatóként, a proletárdiktatúra idején bekövetkezett rövid megszakítással - 1932. szeptember 30-ig töltötte be. Vita nem fér hozzá, hogy az intézmény egyik legjelentősebb vezetője volt.
Az alább közölt két irat lelőhelye: MOL - Y 1 - I. 436 1/2 /1911; MOL - K 148 (Belügyminisztérium elnöki iratai) - 1911 - 14. tétel - 6173. (6742/1911.).
Az iratokat a mai helyesírás szerint, a rövidítéseket feloldva közöljük.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt augusztus 02.
1914
1934
Hindenburg német elnök halála után Adolf Hitler megszerzi az elnöki és a kancellári hatalmat is (vezér és nemzeti kancellár lesz).Tovább
1945
Véget ér a potsdami konferencia, többek közt megállapodás születik a mai lengyel-német határról (Odera-Neisse határvonal) és Berlin négy...Tovább
1945
A Beneš-dekrétumok megfosztják állampolgárságuktól a szlovákiai magyarokat.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő