"Legkitűnőbb ember a levéltárban!"

A levéltárat felügyelő belügyminiszter 1911-ben jelentésre szólította fel Tasnádi Nagy Gyula országos főlevéltárnokot, hogy az intézmény ügyforgalmáról és tevékenységéről tájékoztatást adjon. Tasnádi, Gr. Khuen-Héderváry Károly m. kir. miniszterelnöknek mint belügyminiszternek adott válaszából bepillantást nyerhetünk a levéltár akkori mindennapjaiba, legfőbb teendőibe, megismerhetjük, hogy kik és milyen szakmai hozzáértéssel látták el az akkori feladatokat. A dokumentumok jelentősége, hogy az államtitkári leirat már Csánki Dezső főlevéltárnokságát készítette elő.


Források

A Jakabffy államtitkár leirata Tasnádi Nagy Gyula országos főlevéltárnoknak
1911. október 12.

6173. szám                                                                             Bizalmas!
Eln.                                                                                           Saját kezéhez!

A magyar királyi országos főlevéltárnok úrnak

Budapest.

Részletesen tájékozódni óhajtok az Országos Levéltár ügyforgalmáról és tevékenységéről.

Ez okból felkérem Nagyságodat, szíveskedjék jelentést tenni a következőkről:

1./ Mennyi volt 1911. évben, szeptember hó végéig az Országos Levéltárba érkező ügyek száma?
2./ Az ügydarabok szakelőadónkint miként és szám szerint mily arányban oszlanak meg?
3./ A szakelőadók a nekik kiosztott ügydarabok feldolgozása tekintetében miként járnak el, jelesül nem mutatkozik-e az lletőknél indokolatlan hátralék? Az erre vonatkozó részletes tevékenységi kimutatások felterjesztését kérem.
4./ Az irodai kezelés körül - különösen a hátralék szempontjából - nem forog-e fenn valamely szabálytalanság?
5./ Van-e hátralék az 1911. évet megelőző időből?
A netán mutatkozó három hónapnál régibb hátralékokról, tárgyi megjelölés mellett, részletes kimutatást kérek, annak egyenkénti feltüntetésével, hogy az egyes hátralékban levő ügydarabok kit és mi okból terhelnek.
6./ Végezetül bizalmas felvilágosítást kérek arra nézve, mennyiben felelnek meg az országos levéltár tisztviselői szakképzettség és szorgalom szempontjából azoknak a követelményeknek, melyek a Levéltár összes tisztviselőivel szemben joggal támaszthatók.

E tekintetben jelentését nem általánosságban, de oly módon és oly formában kérem, hogy abból az Országos Levéltár minden egyes tisztviselőjének egyéniségéről és munkaképességéről alapos tájékozódás legyen nyerhető.

Jelentését 1911. évi október hó 20-ig kérem.

Budapest, 1911. évi október hó 12-én.

                                                           A miniszter helyett:                                                                    
                                                                       Jakabffy [s. k.]
                                                                       államtitkár

Eredeti, írógéppel írt tisztázat.  

Ezen a napon történt június 01.

1910

Megkezdõdik a dualista Magyarország utolsó választása, mely a Függetlenségi Párt bukásával és a Tisza-féle Munkapárt gyõzelmével végzõdik...Tovább

1916

Véget ér a jütlandi csata (más néven skagerraki ütközet), az elsõ világháború legnagyobb tengeri csatája a dániai Jylland-félsziget...Tovább

1941

Brit megszálló csapatok vonulnak be Bagdadba, hogy megelőzzék a nácibarát hatalomátvételt.Tovább

1941

II. világháború: Német csapatok elfoglalják Krétát.Tovább

1950

A Nemzetközi Gyermeknap megünneplése első alkalommal.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő