Elindul az első Tour de France.Tovább
A MOL dossziéiból Afganisztán történetéhez...
„Szükségesnek tartjuk, hogy teljes nyíltsággal tájékoztassuk barátaink vezetőit arról az akcióról, amelyet az Afganisztán körül jelentősen kiéleződött helyzettel szembenézve hajtottunk végre. Most úgy állnak a dolgok, hogy nagy veszélybe kerültek az 1978 áprilisi forradalom alapjai, az afgán nép demokratikus és haladó vívmányai. Nem szűnik néhány hatalom Afganisztán ügyeibe történő durva beavatkozása, s ráadásul annak méretei növekszenek; afgán területre fegyveres alakulatokat irányítanak, fegyvereket küldenek az ellenforradalmi elemeknek és bandáknak.”
Bevezetés
1973-ban Nader sah unokatestvére, Daud Khan megdöntötte a királyságot és az Afgán Köztársaság élére állt.1975-ben menesztette a kormányból a kommunista minisztereket és nyitott az egyesült Államok felé, majd 1977-ben Moszkvában Brezsnyevvel a szovjet pártfőtitkárral is összeveszett. A Szovjetunió veszélyeztetve látta a térségben a nagyhatalmi egyensúlyt. 1978-ban államcsíny révén a kommunista vezető, Nur Mohammed Taraki alakított új kormányt (Afgán Demokratikus Köztársaság). A kommunista kormányzat intézkedései az országban felkelésekhez vezettek, megszületett a mudzsahedin mozgalom, amely dzsihádot hirdetett a kommunisták ellen. Taraki szovjet segítséget kért, ami elő a Szovjetunió vezetése elzárkózott. Eközben az ország vezetésében is komoly hatalmi harc bontakozott ki. 1979-ben Hafizullah Amin puccsal magához ragadta az ország irányítását, de a szovjetek bizalmát nem sikerült megszereznie. A szovjet vezetők ugyanis attól féltek, hogy Amin eltávolodva a Szovjetuniótól regionális szövetségeseket akar keresni, ami a pakisztáni a kínai vagy az iráni befolyás erősödését jelenthette volna. 1979 novemberében ezért a szovjet hadsereg megszállta az ország stratégiai pontjait. Barbak Karmal szovjet tankokkal vonult be Kabulba, és bár kormányát az ENSZ elismerte, az országon belüli támogatottsága kicsi volt, még saját tisztikarának egy része sem állt mellette. A szovjet csapatok tömeges megjelenése a térségben Washingtont is cselekvésre ösztönözte. 1980. januári beszédében Carter kijelentette, hogy a térség feletti ellenőrzés megszerzésére irányuló bármely külső próbálkozást az USA létérdekei elleni támadásnak tekint, ami háborúhoz vezethet. (Carter-doktrina)
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 01.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő
