Homokként pergett el a pénz

Kudarc Líbiában

1980 áprilisában a magyar állam 1000 lakás kivitelezésére szerződött Líbiával. Rögtön kiviláglott, hogy a helyi körülmények között, a magyar vállalkozások nem képesek „megélni”. A hatalmas határidőcsúszás miatt a Líbiai Lakásépítési Titkárság 1984. május 5-én levélben tudatta a magyar féllel, hogy a továbbiakban nem kíván együttműködni az építő vállalattal. Ezt követően a Minisztertanács döntése értelmében azonnal le kellett állítania a líbiai lakásépítést, és 1984. augusztus 15-ig le kellett vonulni a helyszínről.

Határozat

A Minisztertanács 3227/1984. sz. határozata az ÉMEXPORT Fővállalkozó Vállalat líbiai polgári lakásépítési vállalkozásáról és a további intézkedésekről.

A Minisztertanács megtárgyalta az ÉMEXPORT Fővállalkozó Vállalat líbiai polgári lakásépítési vállalkozása helyzetéről és a további intézkedésekről előterjesztett tájékoztatót, valamit a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság e tárgyban készített jelentését és az alábbi határozatot hozza:

  1. Az ÉMEXPORT Fővállalkozó Vállalat a folyamatban lévő levonulást a líbiai polgári lakásépítési vállalkozáson fejezze be. A helyszínen csak az építkezések és a vagyon megőrzésével megbízott dolgozók maradhatnak.

    Felelős: építésügyi és városfejlesztési miniszter
    Határidő: 1984. augusztus 15.

  2. A levonulás befejezése után be kell jelenteni a líbiai Lakásépítési Titkárságnak, hogy az ÉMEXPORT a bekövetkezett veszteségek miatt tönkrement és megszunt, ezért a vállalkozást nem tudja folytatni. Egyidejuleg közölni kell, hogy a két ország közötti kapcsolatokra figyelemmel az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium kész az előállított helyzetet megtárgyalni, az abból adódó problémák mindkét fél érdekeit kielégítő megállapodással történő rendezésére.

    Felelős: építésügyi és városfejlesztési miniszter
    Határidő: 1984. augusztus 15 és szeptember 30 között

  3. A tárgyalások során csak olyan megoldások javasolhatók, amelyek pénzügyi kihatása nem haladja meg a kormánybiztos által a Gazdasági Bizottság felhatalmazása alapján korábban a LAMKÉV részére felajánlott kondíciókat.

    Felelős: építésügyi és városfejlesztési miniszter
    külkereskedelmi miniszter
    pénzügyminiszter
    Magyar Nemzeti Bank elnöke
    Határidő: folyamatos

  4. Az érintett miniszterek és a Magyar Nemzeti Bank elnöke illetékességüknek megfelelően tegyenek meg minden intézkedést a levonulás zavartalan végigvitelére és a felmerülő problémák tárgyalásos úton történő rendezésére. Törekedni kell a veszteségek minimalizálására, valamint arra, hogy pótlólagos kedvezőtlen hatások a kétoldalú kapcsolatokban ne jelentkezzenek.

    Felelős: építésügyi és városfejlesztési miniszter
    külkereskedelmi miniszter
    pénzügyminiszter
    Magyar Nemzeti Bank elnöke
    Határidő: folyamatos

  5. Az érintett miniszterek és országos hatásköru szervek vezetői a Központi Népi ellenőrzési Bizottság vizsgálat-tapasztalatainak felhasználásával tekintsék át az építőipari export vállalkozások helyzetét, vonják le a szükséges tanulságokat és gondoskodjanak azokról az intézkedésekről, amelyek biztosítják a hasonló esetek elkerülését. Fel kell tárni és a Minisztertanács elé kell terjeszteni a fejlődő országokban eddig végzett építési export fővállalkozások tapasztalatait.

    Felelős: építésügyi és városfejlesztési miniszter
    külkereskedelmi miniszter
    pénzügyminiszter
    Magyar Nemzeti Bank elnöke
    Határidő: 1984. október 31.

  6. Gondoskodni kell a líbiai polgári lakásépítési vállalkozás következményeinek és tapasztalatainak összegezéséről. E célra megfelelő szakértői csoportot kell létrehozni.

    Felelős: Gazdasági Bizottság elnöke
    Határidő: folyamatos

  7. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, a külkereskedelmi miniszter, a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegyen intézkedéseket a személyi felelősségre vonás megindítása érdekében. A Központi Népi ellenőrzési Bizottság elnöke a személyi felelősség tisztázásához rendelkezésre álló vizsgálati megállapításokat bocsássa az érintett szervek vezetőinek rendelkezésére.
    A Minisztertanács felkéri a legfőbb ügyészt, hogy a személyi felelősség megállapítása érdekében indított eljárásokat kísérje figyelemmel, különös tekintettel arra, hogy a felelősségre vonás minden indokolt esetben megtörténjen és a cselekménnyel arányos legyen. Az érintett szervek vezetői e cél érdekében a legfőbb ügyésszel és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökével muködjenek együtt.

    Felelős: építésügyi és városfejlesztési miniszter
    külkereskedelmi miniszter
    pénzügyminiszter
    Magyar Nemzeti Bank elnöke
    Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke
    legfőbb ügyész
    Határidő: folyamatos

  8. 8. A legfőbb ügyész a rendelkezésére bocsátott adatok alapján vizsgálja meg a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségét, buncselekmény alapos gyanúja esetén tegyen intézkedést a büntetőeljárás megindítása iránt.

    Felelős: legfőbb ügyész
    Határidő: folyamatos

1984. aug. 2.

Ezen a napon történt július 22.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő