Az Amerikai Egyesült Államokban és újra itthon

Amerikai utazásával kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy annak hátterében több tényező is állt. Egyrészt a már említett többszöri meghívás is szerepet játszott abban, hogy Jávor Pál és felesége az utazás mellett döntöttek. Másrészt befolyásoló tényezőként hathatott, hogy Jávort 1945 után a Nemzeti Színház nem vette vissza tagjai közé. Keserűségének ad hangot a Színház című lapban 1946. október 8-án - tehát hét nappal elutazásuk előtt - megjelent nyilatkozata, mely az akkor „népi demokratikus" korszak színjátszásának a bírálata is egyben: „Valamennyi színházi probléma közül legégetőbb a magyar színészet hallatlan nyomora. Dilettánsok és műkedvelők orgiáznak mindenfelé, minden tömegmegbízott színigazgatónak csap föl, nyilatkozik, bírál és következtetéseket von le. [...] De ha meg kérdezné az ember ezeket a „színigazgatókat" melyik darabban szerepel Mercutio, és ki is volt tulajdonképpen Sztanyiszlavszkij, azt hiszem, csak hümmögnének, és a vállukat vonogatnák." Utazásával és a számára tett ígéretekkel kapcsolatban gyanútlan és kissé meggondolatlan volt. Amerikába történő indulása előtt úgy nyilatkozott: „Nem meggazdagodni megyek ki Amerikába, hanem azért, hogy százezer dollárt hozzak haza a magyar gyerekeknek."

Jávor Pál színművész (1957)

A washingtoni követség iratai között 1956-ból származik az a dokumentum, amely elsőként tesz konkrét említést arról, hogy Jávor Pál véglegesen haza kíván telepedni. A forrás - a Jávor Pállal 1956. október 17-én történt beszélgetés során megemlíti, hogy már 1948-ban és 1949-ben is foglalkozott a hazatérés gondolatával. Ekkor szánta rá magát arra a lépésre, hogy telefonon beszéljen 

, a magyar színházi élet megkerülhetetlen szereplőjével, aki elmondása szerint hűvösen viszonyult Jávorhoz és tervéhez.(Lásd az 1/a. forrást!)

Jávor tehát Amerikában kényszerült maradni, kezdeti sikereit azonban nem követték egyértelmű eredmények, az emigráns magyarság kulturális közegében nem találta a helyét. Fellépései mellett, két turné között - anyagi gondjaik enyhítésére - külön munkákat kellett vállalnia, mindezek mellett még maradt energiája, hogy cikkeket írjon az amerikai magyar nyelvű lapokban. Zádor Tibor washingtoni ideiglenes ügyvivő jelentéséből képet kaphatunk Jávor Pál információiról az amerikai magyarságot illetően, mint például 

 íróról alkotott saját véleményéről, továbbá a követség feltételezéseiről Jávor Pál Major Tamással folytatott telefonbeszélgetéséről. A jelentés beszámol arról, hogy Jávor Pál az „Amerika Hangja"-nál is dolgozott, ahonnan az ominózus telefonbeszélgetés miatt elbocsátották, a követség joggal feltételezte, hogy az amerikai titkosszolgálat feltehetően lehallgatta Jávor telefonbeszélgetéseit, amit pedig a kinti, a kommunista hatalomhoz nem lojális magyar emigráció Jávor ellen használt fel. Már az első dokumentumok között megfigyelhető Jávor vissza-visszatérő elhatározása hazatérésével kapcsolatosan. Bános Tibor szerint - erről a rendelkezésünkre álló források érintőlegesen tesznek említést - Jávor Pál 1956 késő nyári Tel-Avivi vendégszereplése alkalmával az izraeli magyar követség beosztottjai tették fel számára a kérdést, melyre oly régóta várt: „Művész úr, miért járja maga a világot, miért nem jön haza?" Ekkor döntötte el véglegesen, hogy hazatér Magyarországra, bár maga is sejtette, hogy régi vágya teljesüléséhez még egy kis időnek el kell telnie.

Jávor Pál leveleiben és az ügyéről készített külügyminisztériumi jelentésekben kezdettől fogva rendre visszatérő kérdés a hazai színészéletben vállalat szerepvállalása és magyarországi kötődése, melynek egzakt kifejezői Jávor Pálnál a színészi szerződés és a hozzá oly közel álló volt lakásuk, az ún. Jávor-villa a Pasaréti út 8. szám alatt. A washingtoni követség - természetesen a központ utasításainak megfelelően - rendkívül óvatosan ügyelt arra, hogy Jávor Pál felmerülő kéréseivel kapcsolatosan semminemű ígéretet ne tegyen. Kétségkívül nehezen értelmezhető a Külügyminisztérium azon magyarázata, hogy az ország nehéz gazdasági-pénzügyi helyzete miatt nem tudja finanszírozni Jávorék utazását Magyarországra. Feltételezhetjük, hogy a külügyet mindössze taktikai megfontolások, a követséget pedig az utasítás végrehajtása vezérelte, ugyanis Jávor levelében többször is felajánlotta, hogy utazásának költségeit utólag Magyarországon kiegyenlíti. A legfontosabb természetesen az volt, hogy Jávor hazautazásával kapcsolatban a magyar kormánynak semmiféle aggályai nem voltak. Sőt, kifejezett támogatásáról biztosította Jávorékat. Ezt alátámasztva, a külügy illetékes osztályvezetője, Szigeti Károly egyenesen 

 példáját felemlítve a következőket írta a követségnek, amellyel feltehetően nem volt más céljuk, mint hogy „érzelmileg" és erkölcsileg is alátámasszák a magyar külügy szavahihetőségét: „Követségünk megemlítheti Jávornak, hogy a múlt év közepén Argentínából hazatért Páger Antalnak is nagyjából hasonló problémái voltak, azonban ezek mind rendeződnek, és a művész a közeljövőben már fel is lép, valószínűleg a Néphadsereg Színházában (volt Vígszínház). Említést tehetnek Kiss Ferencről, akit háborús bűnösként annak idején elítéltek. Nevezett szabadulása után azonnal elhelyezkedett, a debreceni Csokonai Színház legkiemelkedőbb művésze és a napokban a budapesti Nemzeti Színházban lép fel a Bánk bán címszerepében." (Lásd a 2/a. forrást!)

A fennmaradt levelezésből kitűnik, hogy voltak olyan periódusok Jávorék amerikai tartózkodása alatt, amikor anyagi nehézségeik voltak, szerény körülmények között éltek - ellentétben Bános Tibor állításával -, aki életrajzi könyvében arról ír, azzal, hogy Jávor dolgozott, felesége szervezte a turnéit, és az előadások szüneteiben Jávor hanglemezeit, fényképeit árusította, nem voltak anyagi gondjaik. A követségen készült egyik jelentés - melyet Jávor Pállal és feleségével folytattak a követség munkatársai - részletesen beszámol az 1956-os forradalom- és szabadságharc leverését követően az Egyesült Államokban menedéket talált magyar menekültek hangulatáról. Jávor ekkor, mint az egyik ilyen menekülttábor tolmácsa dolgozott, ami azért különös, hiszen nem tudott jól angolul, ami miatt előfordult, hogy szerepeket kellett tőle elvenni. Elképzelhető azonban az is, hogy mindössze a legszükségesebb és fontosabb információkat kellett angolra fordítania. Mindent egybevetve, a dokumentum Jávor szavain keresztül részletesen beszámol az '56-os magyar menekültek táborbeli csoportosításáról, elhelyezkedései esélyeiről, valamint egyes emigráns szervezetek, azon belül is a 

 szervezettségéről. (Lásd az 1/c. forrást!) A jelentés olvasása során azt feltételezhetjük, hogy Jávorban kisebb kételyek merültek fel a hazautazását illetően. Erre utalnak a jelentés készítőjének a szavai, mely szerint: „Úgy gondoltuk, hogy ha pillanatnyilag, tekintettel az otthoni nehéz helyzetre, nem is akarnak hazamenni, a kapcsolatot érdemes velük továbbra is fenntartani, ezért beszélt Nyulasi elvtárs nekik az új magyar filmgyártásról, a magyar filmek külföldi sikereiről. Ekkor említette Jávor, hogy hallott egy nagyon jó magyar filmről, a Körhintáról. Mivel ez a film éppen megvan a követségen, felajánlottuk, hogy levetítjük neki." (Lásd az 1/c. forrást!) A dokumentumból is jól látható a washingtoni magyar követség taktikája, miszerint Jávorra úgy próbáltak meg hatni, hogy a magyar filmgyártásról beszéltek neki óvatosan abba az irányba terelve, hogy visszatérjen a hazatérés gondolatához. A követség jelentését elismerően nyugtázták Budapesten, sőt hozzátették, hogy a Jávorral fenntartott kapcsolat a követség információszerzését is elősegíti a magyar menekültekről.

Ennek megfelelően Nyulasi Antal követségi titkár levele az otthonról kapott utasítások alapján készült és jól megfigyelhetők benne a budapesti utasítások tartalma. Jellemző a központ és a követség álláspontjára, hogy kezdetben azt kívánták elfogadtatni Jávorral, hogy Budapestre történő hazatérésekor saját magának szükséges megteremtenie egzisztenciáját, amelyhez természetesen minden erkölcsi segítséget megadnak a hazai szervek. Ehhez tartozott a Pasaréti út 8. szám alatti lakásuk, melyben ekkor a budapesti amerikai követség dolgozói laktak, s amelyet 1952-ben államosítottak. Hasonlóan égető kérdés volt Jávor Pál számára magyarországi karrierjének folytatása, amelyre mindig is vágyott, egyfajta elégtétel a távolban eltöltött évekért, a nélkülöztetésért. A követség kezdetben egyértelműen tudtára adta Jávornak, hogy neki kell személyesen tárgyalnia itthoni szerződéseiről, amint hazatér Budapestre. Ehhez kezdetben a követség és az itthoni szervek nem kívántak jelentősebb segítséget nyújtani annál, minthogy csak támogatják a szereplését. (Lásd a 2/a. forrást!)

Kétségkívül az egyik legfontosabb washingtoni jelentés a követség ügyvivője és Jávor Pál 1957. áprilisi találkozásáról készült. (Lásd az 1/e. forrást!) Ebben Zádor Tibor úgy összegezte a találkozást, hogy azon Jávorék arról kívántak meggyőződni, hogy hazatérésük után nem illeti-e őket vád arra vonatkozóan, hogy „[...] a nehézségek elmúlta után jöttek learatni a babérokat". Fontos hangsúlyoznunk, hogy a dokumentumok tanúsága szerint a követség tájékoztatása szinte mindig tárgyilagos volt, és nem tettek konkrét ígéreteket. Érdekes momentum azonban, ahogy a követség és Jávorék megállapodnak abban, hogy a nyilvánosság előtt hazatérésük legfőbb céljának a honvágyat fogalmazzák meg és azt, hogy Jávorból igazán „otthon tud valaki lenni". Ezt más megközelítésben megerősíti feleségével többször folytatott beszélgetése is. Egyik alkalommal, amikor Jávor a Hudson-parti sétájáról szomorúan tért haza, kérdezte felesége megkérdezte, mit történt. Jávor a következőképpen válaszolt: „Tudod, mit mondott [Zilahy] Lajos? Az író és a színész sánta kutya lesz, ha elveszti anyanyelvét." A másik, mindenképpen meghatározó érvelése a magyar külügynek Jávor Pál hazatérésével kapcsolatban a következő volt: „hazamenetelük Amerikából a jelenlegi helyzetben, amikor közel 200 ezer embert hagyta el az országot, nyilvánvaló politikai állásfoglalás, melynél elismerőbbet senki sem tudna tenni ilyen körülmények között Magyarország, a jelenlegi magyar rendszer iránt. Ha hazamennek és kérdezni fogják őket, ezt fogják mondani a sajtónak is. (Lásd az 1/e. forrást!) A magyar külügynek 1957 feszültségekkel teli nehéz hónapjaiban kétségkívül pozitívumként volt értékelhető a Jávor-ügy megoldása és hazatérésének sikerét a Kádár-rendszer kiegyezési politikájának sikereként kívánták a hazai és a nemzetközi közvélemény elé tárni.

Jávor Pál hazautazási szándéka és egyes konkrétumok azonban 1957 májusára kitudódtak, erről Jávor 1957. május 29-én írt levelet Nyulasi Antal követségi titkárnak. (Lásd a 2/c. forrást!) Az utazási szándék napfényre kerülésében feltehetően nagy szerep jutott annak, hogy éppen Jávor volt az, aki az ügyet magyarországi színésztársainak írt levelében „megszellőztette". Ennek hatásaként számtalan szidalmazó levelet kapott Magyarországról és az Egyesült Államokban is. Jávornak ez a cselekedete hozzájárult ahhoz, hogy kapcsolata a követséggel 1957 júniusára rendkívül hűvössé vált. Jávor a követség útján a hazai szervektől konkrétumokat és garanciákat várt az utazást és jövőjét illetően, a követség ellenben Jávor lépéseit várta, hogy megbizonyosodjon valós szándékairól.(Lásd a 2/d-e forrást!) A levelezések között talán a legdrámaiabb Jávor Pál datálás nélküli levele, így nem tudjuk pontosan, hogy a hideg hangvételű levelek között pontosan mikor keletkezett, de feltehetően június végén készülhetett. Ebben Jávor teljes csalódásának adott hangot és érzései, kétségei felerősödtek, levele tanúsága szerint mélypontra került. (Lásd a 3/a. forrást!) Minden kétséget kizáróan a Jávor Pál levelére adott követségi válasz hatással lehetett Jávor álláspontjának - és hozzáállásának - felülvizsgálására. Ebben a követség munkatársa, Zádor Tibor egyáltalán nem egy ideiglenes ügyvivőtől, a magyar külügy képviselőjétől megszokott hangnemben válaszolt Jávorék sértődöttséget tanúsító levelére, hanem inkább egy távoli barát hangnemében. Zádor szerint Jávor Pált felesége befolyásolja, de ugyanakkor kifejezésre juttatta azt is, hogy egyetlen ország sem tette volna meg 11 évvel ezelőtt eltávozott bármely állampolgára érdekében azt, amelyet a magyar kormány már idáig megtett Jávorék hazatérése érdekében. A levél vége nyilvánvalóan emocionálisan is hatott jávorra: „Őszintén sajnálom, hogy Jávor Pál végleg elkallódik." (Lásd a 3/b. forrást!) Ezzel a levélváltással úgy tűnhet, hogy mindkét fél pozitív értelemben lezárta az ügyet, de ez ekkor még nem volt egyértelmű. A levélváltás hírére és Jávor álláspontjára válaszként Budapesten feltételezhetően egy új stratégia mellett döntöttek. Ennek megfelelően konkrét lépéseket tettek Jávorék utazását illetően, például hajó- és vonatjegyének megváltása, vagy budapesti szerződtetésének kérdésében. (Lásd a 4/a-b. forrást!)

A fordulópontot minden bizonyára e levél megírása és a külügy magatartásának átgondolása jelenthette ebben a „patthelyzetben". A hazautazásukat 1957. augusztusra tervezték, a hűvössé vált viszony miatt egyértelművé vált: az utazás elmarad, legalábbis későbbre tolódik. Pedig a 1957. június végére a külügy beszerezte a szükséges jegyeket, és gondoskodott az itthoni szerződtetésének intézéséről. Jávorék hazautazásuk előtt azonban még egy kisebb utazást terveztek Kanadába felesége fiának meglátogatása céljából, ahol Jávor Pál - a külügy által vitatottan - idegösszeroppanást kapott, így az utazás hosszabb időre eltolódott. Jávor Pál csak július 23-án ült írógép elé ülni. Levelében részletesen taglalta az utazása körüli bonyodalmakat, a Magyarországról és az USA-ból kapott kéretlen leveleket, amelyek nagyon megviselték.(Lásd a 4/a-b. forrást és mellékleteiket!)

A követség irataiban fennmaradt egyik levélváltás között viszonylag jelentős, több, mint egyhónapos időkiesés mutatkozik. Jávor Pál levelét 1957. július 23-án írta a washingtoni magyar követségnek, majd ezt követően 1957. szeptember 2-án. Feltehetően mindez kanadai látogatásukkal függött össze. Addig is a követség a Jávorhoz közelálló 

 nyert információkat. (Lásd a 4/c. forrást!) A magyar külügy folyamatosan figyelte az amerikai magyarság életét, amit az Aczél György művelődési miniszterhelyettes részére megküldött jelentésmásolat is bizonyít. (Lásd a 8/b. forrást!) A szerző, Zádor Tibor követségi ügyvivő részletesen beszámol az amerikai magyar színészek próbálkozásairól pénzügyi nehézségeik megoldására. Ilyen próbálkozás volt egy New York-ban alapítandó magyar színház ügye, melyben Jávorra már nem számítottak. A jelentés kiemelte, hogy a Sárossy Szüle Mihály vezette színtársulat még Jávor szerepeltetése ellenére sem tudott létezni, annak ellenére, hogy az USA szervei az ún. magyar kérdés felszínen tartására az '56-os magyar emigráció egyes kulcsszereplőit kívánták felhasználni, köztük például . A jelentésnek kiemelt értéket tulajdonít az a körülmény, hogy az ENSZ Ötös Bizottságának jelentését alig egy hónappal korábban, 1957. szeptember 14-ei ülésén fogadta el az ENSZ Közgyűlés. (Lásd a 8/b. forrást!)

Az események Jávor Pál kanadai útját követően ismét felgyorsulni látszottak, Jávor maga is több alkalommal lépéseket tett arra, hogy a követség munkatársaival érintkezésbe lépjen. Nyulasi Antal 1957. szeptember 17-én kelt levelében már hivatalos jelleggel közölte, hogy amennyiben hazatér, egy budapesti színház szerződtetné Jávort és a magyar hatóságok közreműködnek lakásának visszaszerzésében is. Valószínűleg ez a két tényező lehetett az, ami megerősítette Jávort eredeti szándékának megvalósításában. Nyulasi Antalnak írt levelében előre hangsúlyozta, hogy a Sárossy Szüle Mihály által elmondottak „nem bírtak hivatalos jelleggel" azaz nem a saját véleményét tükrözték. (Lásd az 5/b-c. forrást!) Továbbmenve Jávor első ízben adott meg időpontot a hazautazásukkal kapcsolatban, amelyet 1957. október 16-át követően jelölt meg. Jávor levelében kifejezetten hangsúlyozta, hogy ebbéli elhatározásában felesége is egyetért. Ahhoz, hogy a követség végleges képet alkothasson Jávor szándékáról, még egy utolsó, „tisztázó" beszélgetésre is sor került Jávor Pál, a követség munkatársai és Sárossy Szüle Mihály között, ahol Jávor továbbra is kiállt amellett, hogy hazautazik. Ebben a követség munkatársai felvetették annak lehetőségét - mivel Jávor Pál Kanadában fog turnézni - hogy október 16-át követően a Báthory lengyel hajóval utazzanak haza Kanadából, amely lengyelországi Gdyniában köt ki és november 10-én indul. A követség intézkedett a hajó- és vonatjegyek megváltásáról és arról is, hogy Lengyelországba érkezésüket követően is kapjanak segítséget a továbbutazáshoz Budapestig. (Lásd a 6. sz. forrást!) Ezt követően a levélváltások között az utazás technikai részleteit tartalmazó levelek találhatók a források között, így például Jávor azon levele, amelyben szám szerint hét kérdést tesz fel Zádor Tibornak és Nyulasi Antalnak. A kérdések közül az egyik leginkább szembetűnő az, amelyben Jávor azt kérdezi, hogy kihez kell fordulniuk Budapesten, ha esetleg megfeledkeznének róluk. A kérdés önmagában is sokatmondó és továbbra is jól mutatja a bennük rejlő bizonytalanságot, bizalmatlanságot az ismeretlennel szemben. (Lásd a 7. sz. forrást!) Bizalmatlanságukra, kétségeikre a követség ismeretlen levélírója - feltehetően Zádor Tibor - annyiban reagált, miszerint „Budapesten nem fognak megfeledkezni Önökről. Remélem, hogy ezt a feltevés nem a velünk való ismeretség alapján alakították ki." (Lásd a 8/d. forrást!)

A további követségi dokumentumok jól érzékeltetik azt, hogy a követség munkája azzal, hogy Jávor Pál november 10-én visszautazik Magyarországra, még nem ér véget. A követség kérte a központot, hogy a kulturális szervek részéről valaki várja őket, valamint, hogy a sajtó ne kérjen politikai nyilatkozatot tőle:„Jávor nem az a típusú ember, aki ebben a kérdésben okosat tudna mondani. Hazatérésének oka a honvágy és magyar művészek nyugati érvényesülési lehetetlensége. Ezen a vonalon lehet kérdéseket feltenni neki csak úgy, mint menekültekre nézve." (Lásd a 8/c. forrást!) A dokumentumból az is kitűnik, hogy Sárossy Szüle Mihály Jávorra gyakorolt hatásának nagy jelentőséget tulajdonítottak, de kimondatlanul is megnyugtatták a központot, hogy emiatt Jávor nem fogja még egyszer elhalasztani az utazásukat. Fontos megjegyeznünk, hogy a követség visszatekintve a Jávorral folytatott levelezés időtartamára azt a következtetést vonta le, hogy Jávor komoly döntések meghozatalában nem volt képes, ezért az első időben a hazai megbeszéléseknél felesége jelenléte is szükséges. A követség felhívta arra is a figyelmet, hogy Jávorék hazaérkezését követően a budapesti színházi szerződést mielőbb kössék meg vele, azért is, [...] „hogy érezze a megbecsülést és - szemben amerikai tartózkodásával - azt, hogy nem kallódik, hanem foglalkoznak vele."

1957. november 10-én Jávor Pál és felesége a Báthory nevű lengyel gőzös fedélzetén elindultak Montrealból Európába. Jávor Pál részére kérdésként merült fel, hogy a feladott poggyászaira ráírja-e a rendeltetési helyét vagy sem, hiszen nem szerette volna, ha kíváncsiskodók veszik körül. A követségtől kapott instrukciók szerint nem volt szükséges Budapestet megjelölni, hiszen a hajó úgysem Budapestre megy, ezért feltehetően egy angliai várost jelöltek meg a csomagokon. Jóllehet ennek a körülménynek nem tulajdoníthatnánk nagy jelentőséget, Jávornak ez rendkívül fontos volt. Többek között így vélekedett a Külügyminisztérium is, hiszen még első utazásának tervezésekor és a hajójegyek kiállításakor a jegyeken szándékosan elírták Jávorék nevét.(Lásd a 4/a. forrást!)

Jávor Pált és feleségét a gdyniai megérkezést követően a varsói magyar nagykövetség munkatársa várta, aki gondoskodott a csomagjaik továbbszállításáról, és átadta részükre a Budapestre szóló vasúti jegyeket. A varsói nemzetközi gyorsvonat 1957. november 25-én érkezett a Nyugati pályaudvarra, ahol régi barátai, 

, Bárdy György és mások is várták. „Mikor azonban itthon megjelent a vasúti kocsi ablakában, ismerősei és barátai összerezzentek. Arca beesett, szürkés volt: rajta a fizikai és szellemi fáradtság és kimerültség jelei." Súlyos, nem sokkal később végzetes gyomorbetegségéről akkor senki sem akart tudomást venni, csak az utazás izgalmaival és fáradtságával magyarázták állapotát. Hazatérése után az ígéreteknek megfelelően a Jókai és a Petőfi Színházban kapott szerepeket és szerződést, továbbá visszakapta Pasaréti úti villáját is. A Külügyminisztérium nem emelt kifogást a tulajdonjog visszaállítása ellen, így Jávor és felesége hamarosan beköltözhetett egykori villájába. (Lásd a 8/e. forrást!)Hazatérése utáni első fellépése a Jókai Színházban volt 1958. január 22-én Erdődy János és Tabi László: Szegény jó Márton című vígjátékában. A közönség megjelenésekor felállva tapsolt, az őt körülvevő legenda még mindig élt. Életének mérlege azonban továbbra is kettősnek mutatkozik. A politikai vezetés ugyanis nem volt megelégedve Jávor színészi alakításaival, és ebből eredően kiemelt honoráriumban sem kívánta részesíteni. Az erről készült feljegyzésben - éppen a Szegény jó Márton című vígjátékban mutatott alakításáért - úgy említették Jávort, mint aki nem tartozik az élvonalbeli művészek közé. Az  történő fellépését pedig nem nézték pozitív szemmel. (Lásd a 9. sz. forrást!). Jávort e megjegyzések ellenére több szereppel bízták meg, és több alkalommal vidéki fellépéseket is vállalt. Betegsége azonban rendkívül gyorsan eluralkodott rajta. 1958 májusában rosszul lett, és a Városmajor utcai klinikára szállították, ahol megműtötték, de az operációt egy évvel később meg kellett ismételni. Ekkor már nem játszott szerepeket. Kétségkívül elégtételt jelentett számára, hogy a Művelődésügyi Minisztérium Színházi Osztályának két magas rangú tisztviselője meglátogatta, és hivatalosan közölték vele: a Nemzeti Színház régi vágyának megfelelően visszaszerződteti. Az újabb fellépésre azonban már nem került sor. A színészlegenda 1959. augusztus 14-én hajnali 4 órakor elhunyt, temetésére a Farkasréti temetőben került sor, ahol utolsó útjára tízezrek kísérték el.

 

Fotók: Fortepan