Kirekesztett beolvadás

Kiutak a jelenből

Nem jótékonyságról van szó, hanem népi felépítő-munkáról

Az átszervezett és erőinek kifejtésére egyesített magyar zsidóságnak tisztában kell lennie azzal, hogy jövő sorsának meghatározásánál gyökeresen szakítania kell eddigi módszereivel. A lelki átállítódás mellett gyakorlatilag is oly elhatározásokat kell megérlelnie, amelyeknek súlyosságát csak azok a rendkívüli körülmények igazolják, amelyek közt létrejönnek. A magyar zsidóság jövőjének átfogó rendszeres irányításához, megszervezett átépítéséhez kell elérkeznünk. Ma már nem jótékonysági vagy szociális kérdésekről van szó (még ha a gyakorlati keresztülvitel során ezekkel igen gyakran szoros kapcsolatnak kell is létesülnie), hanem népi, felépítő munkáról. Ezért nem meglepő, ha éppen a cionista zsidók lesznek azok, akik a zsidó közösségért végzett munkájuk gyakorlatával, felelősségérzetével és szeretetével elsőnek ajánlják fel erejüket e feladatok megoldásához. Nincs és nem is lehet vita afelett, hogy a világ zsidóságának mai helyzetében Palesztina felépítése mellett a zsidó tömegek elhelyezésének és életlehetőségeinek más megoldásait is meg kell találni; nincs és nem is lehet tehát versengés sem a Palesztina-munka vagy a diaszporai népi-munka közt mindaddig, amíg a világ csaknem összes országainak - és köztük egyelőre Palesztinának is -kapui csak igen szűk rést nyitnak a beáramló tömegek befogadására.

A magyar zsidóság útja az elkövetkezendő években bizonyos mértékben a kivándorlás felé fog haladni. De éppen azért, mert a tömegek akut kétségbeesésében első megoldásként a kivándorlás gondolata ötlik fel, meg kell vizsgálnunk: feltétlenül szükséges-e a kivándorlás, illetve feltétlenül el kell-e készülnünk oly jelentős magyar-zsidó rétegek kivándorlására, mint amily tömegekkel Kelet- és Közép-Európa számos más országából ma számolnunk kell.

 

Szükséges-e kivándorolni?

Bizonyos az, hogy a magyar zsidóság egyes, igen széles rétegei számára - ehelyütt csupán gazdasági szempontból tekintve - a kivándorlás nem jelenthet gyakorlati megoldást. Életük javát leélt, eddigi foglalkozásukban végleg meggyökeresedett zsidó testvéreink csak vajmi ritkán és rendkívül kényszerítő körülmények közt találhatnák meg más világban a megelégedett élet lehetőségeit. Ezek számára tehát - még ha ez egyes esetekben igen fájdalmas is lehet -gyökeres változási tervek nem szerkeszthetők. De a fiatalabb generációval kapcsolatban is megfontolandó: vajjon helyes-e, szabad-e a pánik-hangulatban levő tömegeket a nagy világba kiengedni? Bizonyos, hogy nem szabad. Kell és a magyar zsidóság erőfeszítése kétségkívül meg is fogja találni azokat az eszközöket, amelyekkel a változott tendenciák dacára életlehetőség nyílik olyan széles rétegek számára, amelyek ma a legnagyobb bizonytalanságban néznek a jövő elé.

Ezen csoportok leszámítása után is fennmarad azonban egy széles és javarészben élete delén innen levő réteg, amely részére objektív és szubjektív alapon is csupán a kivándorlás fog végleges megoldást nyújthatni. Hová menjen ez a kivándorolni kényszerült tömeg? Bizonyos, hogy a zsidó fiatalság igen jelentős része kivándorlása célpontjául nem tudna más helyet elképzelni, mint Palesztinát.

 

A palesztinai kivándorlás feltételei

Nem csupán azért, mert ez ma az egyetlen ország a földön, ahol - bár határok közé szorítva -a kormányhatalom kifejezett céljai közé tartozik zsidók bevándorlásának elősegítése; hanem azért is, mert épen a palesztinai bevándorlás és az ott folyó építő-munkába való bekapcsolódás oly lelkierőket mozgathat meg, oly boldogságot nyújthat, amely sokak és elsősorban az ifjúság számára az élet egyéb kellemességeinél többet ér, sőt mindent pótolhat. A magyar zsidó ifjúság palesztinai bevándorlása elé azonban eddig magas gátat vont a hazai zsidóság nemtörődömsége, közömbössége, elzárkózása az egyetemes zsidóság erőfeszítéseitől. A magyarországi cionista mozgalom szervezeti ereje, a két országépítő alap: a KerenKayemethLeisrael és a KerenHajesszod bevételei nem foglalták el azt a helyet a többi országok zsidóságának impozáns eredményei mellett, mint amelyet a magyar zsidóság számát és jelentőségét tekintve joggal elvárhattak volna tőle. Így a KerenKeyemethLeisrael, amely a palesztinai föld népi tulajdonul való visszaváltását célozza, csak elenyésző számban tudott letelepedési lehetőséget adni földjein a magyar-zsidó fiatalságnak, és ugyanily alacsony volt a mindenkori bevándorlási kvóta is, amely magyar zsidók részére rendelkezésre állott.

 

Palesztina Hivatal

Ha tehát a magyar zsidóság ma Palesztina irányába, mint a jobb jövő országa felé tekint, úgy a nagyobb tömegű kivándorlásnak minden megelőző feltétele, hogy a Magyar Cionista Szövetség, a magyarországi KerenKayemeth és KerenHajeszod rendkívüli megerősödést mutassanak fel; csak ezek alapján és jogán fogja a JewishAgency magyarországi Palesztina Hivatala szélesebb tömegek bevándorlását és letelepedését lehetővé tehetni és szakszerűen irányíthatni. Hogy a Palesztinába készülő zsidó fiataloknak lelkileg és testileg felkészülve, szakmai kiképzéssel és a héber Palesztina életébe való fenntartás nélküli beilleszkedéssel kell és szabad csak az „alijá"-raindolniok, az épp oly természetes, mint az, hogy a magyar zsidóságnak végre megfelelő tág és a feladathoz méltó lehetőségeket kell teremteni ezen előfeltételek megszerzésére (zsidó ifjúsági szervezetek kiépítése, nyelvi és szakmai kiképzés, stb.)

 

Az ifjúság korlátlan számban mehet Palesztinába

Éppen a mai palesztinai bevándorlási lehetőségek nyújtanak szinte korlátlan módot 14-18 év körüli ifjúság bevándorlására, feltéve, hogy valamely palesztinai iskolában vagy a „Jugendalijában" elhelyezést nyernek és részükre havi cca. 3 fontsterling 2 éven át garantálva van.

Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy sok-sok magyar zsidó számára Palesztina ma nem jelent kivándorlási lehetőséget. Hová menjenek ezek, ha csupán a kivándorlás maradna hátra? A világ összes országai aggódva nézik azoknak a zsidó tömegeknek felkészülődését, amelyek a szó legszorosabb értelmében vett kényszerítő körülmények nyomása alatt kelnek ismét vándorútra. Lehet-e tehát ma nyílt kapukat várni a magyar zsidó fiatalság számára bárhol is a világon?! Csak a legnagyobb felelősségérzet és lelkiismeret hangján szabad e kérdéshez szólni! Csak alapos és gondos tanulmányozás, megbízható helyszíni információk és kapcsolatok alapján irányítható a magyar zsidóság egy része a tengerentúli országok felé, hogy ott új exisztenciát [!] teremtsen magának. Ezért tehát sürgős és legelső feladatunk az összes erők összefogásával megteremteni külföldi zsidó mintára a magyar zsidóság centrális vándorlási szervét, hogy ez - nagy zsidó vándorlási intézményekkel karöltve - utat mutasson a hozzá fordulóknak.

Ha a fiatalság és a magát új életre átállítani tudó generáció egy része hajlandó is a maga egyéni zsidókérdését kivándorlással megoldani, rendkívül súlyos hiba volna, ha ez a mozgalom nem haladna karöltve a másik nagy népi feladattal: a foglalkozásbeli átrétegződéssel.

 

Átrétegződés

Tény, hogy ez a nehezebb feladat. Diákokat, kereskedelmi alkalmazottakat, ügyvédjelölteket és orvostanhallgatókat, írókat és színészeket meg kell tanítani arra, hogyan kell a gyalut kézbe venni, vagy cipőt talpalni, betegeket ápolni vagy traktort kezelni. Azonban úgy a kivándorlóknak, mint az itthon maradók tekintélyes részének jövő sorsa ennek a kérdésnek a megoldásától függ. Nem mintha azt hinnők, hogy még vannak olyan foglalkozási ágak Magyarországon, ahol a zsidók odatódulását örömmel vennék; nem mintha azt hinnők, hogy a magyar zsidó fiatalság útja a magyar rögön való szántásvetés felé fordulhatna. Nem, sajnos, ebben nem hiszünk! De erőink végső megfeszítésével kell megvalósítanunk azt, hogy minden kivándorló meg tudja állni a helyét a világban, ha kell ipari vagy mezőgazdasági fizikai munkával is, és a magyar gazdasági életben is be tudjon tölteni olyan gazdasági feladatokat, amelyekben még bizonyos számban elhelyezhető. Ha azonban a fentiekben a kivándorlási tanácsadásra mondottuk volt, hogy nagy felelősséggel jár, úgy nem vitás, hogy a foglalkozási átrétegződés, pályaválasztás hasonlóképpen csak az aggódó, a távolabbi jövő perspektíváját is figyelő felelősség mellett kezelhető. Nem egyes egyének vagy egyesületek ad hoc akciói indíthatják meg ezt a folyamatot, hanem meggyőződésünk szerint a magyar zsidóság megteremtendő központi kivándorlási szervének kell ezt a nagy feladatot is egységesen irányítania.

 

A gazdasági önsegély

Külön fejezetet jelent a magyar zsidóság jövő életének elképzelésében a gazdasági önsegély szervezeteinek felállítása azon százezrek számára, akik továbbra is itt fogják kenyerüket megkeresni, és ebben hathatósabb segítségre szorulnak majd, mint eddig. Sürgősen fel kell tehát állítani ennek a munkának a kereteit, segély- és hitelszövetkezeteket kell létesíteni a kisiparos-kiskereskedő üzleti nehézségeinek az áthidalására, a középosztály zökkenőinek kiküszöbölésére; önállósítási alapot kell létesíteni azon fiatalok számára, akik iparban, kereskedelemben vagy szabadfoglalkozásokban e támogatás nélkül semmiképpen sem tudnának a saját lábukra állni. A zsidó állásközvetítés szisztematikus kiépítése ma már elengedhetetlen követelmény, csakúgy, mint a zsidó karitatív munka mielőbbi teljes centralizálása és szervezeteinek racionalizálása.

 

Mit tett a német zsidóság?

Tévedne, aki tagadásba venné azt, hogy egy félmilliós népcsoport gazdasági és szociális struktúrájának megváltoztatása, átépítése nem jelent súlyos, komoly feladatot. Csak bámulattal tekinthetünk e nehéz órákban azokra az intézményekre, amelyeket a külföldi zsidóság, elsősorban németországi zsidó testvéreink megteremtettek. Önbizalmat ad nekünk is, ha tudjuk és látjuk, hogy a németországi zsidóság minden árnyalatát felölelő „Reichsvertretung der Juden in Deutschland" égisze és irányítása alatt milyen nagyvonalú munka folyik e téren is. A „Hilfe und Aufbau" jegyében folyó munka öt év alatt négy és fél millió márkát fordított kivándorlási munkára és ezzel 70 000 embert, vagyis a zsidó kivándorlás 50%-át támogatta és segítette. Három millió márka felhasználásával több mint 15 000 embert neveltek át ipari pályára és 65 munka és kiképző telepet tartanak fenn 2100 munkahellyel. A zsidó iskolaügy fejlesztésére 2 és fél millió márkát fordítottak. A gazdasági produktív segélyezés során 25 000 ember kapott összesen 1 millió márka összegű támogatást. Szociális segélyben több mint 8000 ember részesült, 1 750 000 márka összegben. Öt év alatt összesen több mint 13 000.000 márka jutott így a közösség erőfeszítése és a külföldi segélyszervezetek támogatása útján a németországi zsidóság megsegítésére. Ez csupán a Németországban kiadott összeget jelenti a külföldön német zsidók támogatására kiadott segélyösszegeken kívül. Ez a gigantikus teljesítmény - amely természetesen a hitközségek és egyéb szervezetek munkáján felül létesült - bizakodóvá tehet bennünket, hogy a magyar zsidóság is elég erős lesz ezek megalkotására. De nem lehet kétséges, hogy az ilyen, generációk sorsát befolyásoló munka jelentős áldozatokkal jár. A ma még jómódú zsidóságnak -a nagytőkének és a polgárság szerény összegyűjtött garasainak - áldozata és bekapcsolódása nélkül csak tervezgetés lehet a legőszintébb jóakaratból is. Minden okunk megvan annak a feltételezésére, hogy a külföldi zsidóság ezúttal sem fogja eltaszítani a magyar zsidóság kérő kezét - noha ez fordítva vajmi gyakran megtörtént -és segíteni fog bennünket, de bizonyos, hogy csak akkor, ha mi magunk is megtesszük kötelességünket.

 

Rendszert a megvalósításban

A magyar zsidóság együttes feladataihoz joggal elvárja tehát azon magyar zsidók áldozatait, akiknek még módjukban van adni. Kapkodás és felhevült, pillanatnyi túlbuzgalom helyett komoly rendszerességgel kell így elindulnunk a feladatok végrehajtására.

 

Fokozott zsidó kultúrmunka

A zsidó kultúrmunka jelentőségét nem az új „zsidótörvény" szabja meg. Fontosságát determinálja az ősi zsidótörvény, amely a sok évezredes kultúrértékek ápolását tekinti a zsidó nép örökkévalósága legfőbb biztosítékának. A zsidó kultúra magába foglalja mindazokat a szellemi kincseket, amelyek a zsidóságnak a legkülönbözőbb életformák között tartalmat, öntudatot, erőt és bizodalmat adtak.

 

Az igazi zsidótörvény

Ez volt a talaja a hontalanságban, védőbástyája az üldöztetésben és történeti összekovácsolója a szétszórtságban. „Izrael magával vitte mindenűvé hazáját a Tórában" - mondja egy keresztény történetíró. „Nem a kívülről bezárt gettókapuk őrizték meg a zsidóságot, hanem a belülről őrködő törvény" - írja AchadHaam.

Mikor a zsidóság bizonyos rétegeit elszédítette az emancipáció, amelyben a zsidókérdés végleges megoldását látták, úgy vélték, hogy az asszimiláció érdekében teljesen szakítani kell a zsidó kultúra minden maradványával. A zsidó történeti tudat elhalványítása, a héber nyelv kiküszöbölése vagy legalábbis templomba szorítása, a zsidó vallás nemzeti elemeinek eltagadása és elhomályosítása, az ősi Cijonnal való szakítása és a jövendő Cijon újjászületési hitének megtagadása az asszimiláns zsidóságnak szinte dogmája lett.

 

Van-e zsidó kultúra?

„Zsidó kultúra contradictio in adjecto", ellentét önmagában, - hangoztatta egy „előkelő" magyar zsidó író, mert „a kultúra minden felekezeti fogalom ellentéte". Ilyen messze ment bizonyos magyar zsidó réteg, amely minden külső műveltségnek valósággal sznobja lett, csak az ötezer éves zsidó műveltséget nem ismerte el. A zsidó tudást egyszerűen „felekezetiségnek" degradálták. Így nőtt fel egy zsidó nemzedék nálunk, amelynek idegen volt a héber betű, a Szentírást csak a bibliázó Ady-idézetekből ismerte, és a zsidó történelem adatait antiszemita pamfletekből merítette.

Hogy mindez az önmegtagadás nem használt, sőt mohóságával intellektuális körökben csak bizalmatlanságot keltett, azt ma az asszimiláció csődjének klasszikus korában bizonyítani fölösleges.

A cionizmus gondolatával szinte együtt lépett fel a zsidó kultúra ápolásának követelése. Zsidó kultúra nélkül megszakad a kapcsolat Cijonnal, amely a zsidó múltnak és zsidó jövőnek, eszmei és etikai kincseinek foglalatát kell, hogy jelentse. A zsidó reneszánsz jelszava minden vonalon: „vissza a zsidósághoz.!" A zsidó közösséghez való akaratot pedig alá kell támasztani a héber nyelv, a zsidó miliő, a zsidó nevelés pilléreivel, amelyen az új jövőhöz vezető hidak épülnek.

Az új helyzet, amelybe a magyar zsidóság került, bizonyára fogékonyabbá teszi a zsidó értékek megbecsülése iránt. A zsidó értékekkel szemben elfoglalt negatív álláspontját pozitív feléjehajlás fogja felváltani.

 

A zsidó reneszánsz jelszava

Át kell állítani egész nevelési rendszerét a zsidóság belső kiélése irányában. A mélységes csalódáson keresztül esett ifjúság lelkét meg kell erősíteni minél több zsidó élettartalommal, hogy örök értéknek lássa és tudja azt, amiért szenved és kálváriás útja végén ne üres semmi tátongjon eléje. Fel kell vértezni kétségeiben a jövő reményével és hittel, hogy nincs elhagyatva, hanem egy nagyhívatású népnek a gyermeke, kinek tizenhétmillió testvére él szétszórtan a földkerekségen, és egy félmillió immár új nemzeti otthont épít az Ősök újjászülető földjén. Ami a diaszpórában épül, sokszor homokra építésnek bizonyul, majd itt, majd ott sodorja el a gyűlölet viharja, de minden külső erődítménynél szilárdabb az a belső bástya, amely a zsidó szellem örök gránitjából emelkedik köréje.

 

Ujjá kell szerveznünk nevelési rendszerünket

Át kell formálni az egész zsidó iskolaügyet. Zsidóbbá és gyakorlatibbá kell tenni. Tanítani kell az élő héber nyelvet már az elemi iskolától kezdve, most már gyakorlati szempontból is. (Az élő hébernek ma már nemcsak Palesztinában veheti hasznát.) És középfokú iskolákban minél több nyelvkurzust és minél több gyakorlati szaktanfolyamot kell bevezetni. A vallásoktatásnál ki kell, hogy domborodjék a zsidó vallás speciális helyzete, hogy itt nem dogmákról van szó, hanem elsősorban történeti tudat továbbplántálásáról. Minden zsidó ünnep tele van nemzettörténeti vonatkozásokkal, emlékekkel és emlékeztetésekkel. Amellett minden soviniszta túlzástól Izrael kiválasztottsága is, a Próféták tanítása szerint az egyetemes emberi gondolat szolgálatára szól.

 

A zsidó iskola reformja

És figyelemmel kell kísérni a serdülő érettebb ifjúságot is és feltárni előtte a zsidó kultúra értékeit, s megismertetni vele a zsidóság helyzetét az egész diaszpórában. Délibábok kergetése helyett közelebb kell vinni a valósághoz. A zsidó történelem előadását át kell itatni a szociológiai adottságok ismertetésével.

 

A felnőttek kulturális élete

S meg kell szervezni a kulturális életet a felnőttek számára is. Zsidó ismeretterjesztő könyvsorozatot kell kiadni, hogy megismerjék a zsidóságot, mint a szépség és bölcsesség forrását azok, akik most csak a szenvedés formáját látják benne.

A zsidó sajtónak apologetikus tevékenységét át kell állítania a tanítás, belső irányítás és az egyetemes zsidóság helyzetéről való felvilágosítás szolgálatába.

 

A kulturális autonómia

Elő kell készülni a kulturális autonómia eshetőségére is, hogy a zsidóság saját kebelén belül a maga eszközeivel ápolhassa irodalmát, művészetét, úgy, mint a németországi zsidóság Kulturbundja teszi, amely felöleli a zsidó tudásnak és művészetnek minden ágát, tudományos és színielőadásokat, kiállításokat és versenyeket rendez, s pezsdülő életet visz bele a sújtott zsidó tömegekbe.

Ez a tevékenység elég területet hagy a szórakozás számára is, amit természetesen komoly időnek megfelelően meg kell nemesíteni, át kell lelkesíteni.

 

Zsidó sport

A cionizmus a zsidó újjászületést nemcsak lelkiségben látta, hanem a testi erő fejlesztésében is. Nagy hivatás vár tehát a jövőben is a sportkörökre és egyesületekre, de ezeket is a zsidó önérzet ápolásának eszközeivé kell emelni.

 

Autoemancipáció

Mélyíteni kell a zsidóságban a faji öntudatot, az emancipáció siratása helyett az autoemancipáció érzését kell fokozni, ami belső felszabadulást, önbecsülést, méltóságot és szilárd etikai talajt ad. Emelkedett lelket s minden kihívástól visszariadó előkelő tartózkodást von ez maga után, amiből aztán becsülés és tisztelet fakad. Mélyíteni kell a zsidóban a zsidó érzést, amivel együtt jár a zsidó felelősségérzés, az a tudat, hogy minden cselekedete az egész faj rovására íródik.

És meg kell csillogtatni az új Palesztinából jövő fénysugarakat, minden szív, minden lélek sarkában, hogy kiemelje a csüggedés sötétségéből. Az a nagy héber kulturális fellendülés, amelynek Palesztinában irodalom, művészet, tudomány terén tanúi vagyunk, a Biblia nyelvének és a Biblia életének feltámadása, az új makkabeusi nemzedék heroikus építőmunkája, kell, hogy öntudat-gyarapító elemként éljen és hasson a magyar zsidóság régi és új nemzedékében egyaránt.

Minél mélyebben sújtják a zsidóságot, annál inkább van szüksége lelki felemelkedésre, hogy ne veszítse el önmagát. És nem szabad, hogy kulturális téren is oly készületlenül érjen bennünket a csapás, mint a gazdasági élet területén.

 

A zsidó ifjúság kérdése

Az összes kérdések közül, amelyek ma a zsidóságot foglalkoztatják, vagy legalábbis kell, hogy foglalkoztassák, az ifjúság kérdése a legsúlyosabb. Nem csak azért, mert minden nagy társadalmi megrázkódtatás elsősorban a fiatalság világképének teljes megváltozását hozza magával, hanem mert a zsidó sors alakulása exisztenciálisan is elsősorban az ifjúság végső érvényesülésének és munkalehetőségeinek útját zárja el.

Sok ezer zsidó kenyérkereső fogja elveszíteni életének praktikus alapjait és sok ezer ifjú, ma még pályája előtt állva, néz tanácstalanul a következő napok elébe.

A kérdés nehézsége éppen abban rejlik, - s ez igen fontos szempont, - hogy nem pusztán gazdasági kérdés ez, mint ahogy nem pusztán gazdasági motívumok mozgatják azokat az intézkedéseket sem, amelyek ily súlyosan sújtják ezt a fiatalságot. Ha tehát megoldásokat próbálunk keresni, akkor a gazdasági vonatkozások mellett feltétlenül helyet kell adnunk a szellemi, nevelői, valamint a társadalmi vonatkozásoknak is.

A cionista mozgalom, mint a zsidó nép fiatalságának és megifjodásának mozgalma született meg, és elsősorban az ifjúság volt az, amelynek megoldásokat adott, éppen mint a zsidó jövőre irányuló törekvés. Nézzük meg tehát, mit mondhat a cionizmus a fiatalságnak, ama súlyos helyzetben, mely előtt a magyar ifjúság áll. Ha valaha, úgy most végzetes lenne minden olyan szemlélet, amely a pillanatnyi helyzet sürgőssége miatt megfeledkeznék arról, hogy a nagy összefüggéseket keresse és az utóbbi időkben divatossá vált ifjúsági jelszavakat a helyzethez való hozzámérésük nélkül elfogadná.

 

Az ifjúság problémája a legfontosabb

Ami legelsősorban felötlik a megoldások keresésénél az a sajnálatos tény, hogy a magyar fiatalságnál szétszórtabb, szervezetlenebb és társadalmi, valamint lelki arculatában zavarosabb ifjúság aligha van. Hosszú évek mulasztásait érezzük ma abban is, hogy híjával vagyunk egyelőre minden megbízható adatnak a fiatalság szociális rétegződéséről és helyzetéről, és vizsgálódásainknál csak általános keresztmetszettel dolgozhatunk.

 

A nagy összefüggések

Az ifjúság kérdése lényegében nem választható külön a zsidókérdés általános vonatkozásaitól és alaptörvényszerűségeitől. A kérdés itt is ugyanaz, hogy mit tegyen az a zsidó, aki egyrészt a gazdasági és a társadalmi élet bizonyos területén, amelyre őt történeti sorsa vetette, nem kívánatos elemmé minősítve, elvesztette lába alól fizikai lét-alapját, másrészt lelkileg kiközösítve abból a közösségből, amelyhez tartozónak vallotta magát, egyedül áll, saját zsidó közösségétől elidegenedve és elszakadva.

 

Az igazi átrétegződés

A cionizmus legalapvetőbb gazdasági felismerése volt a zsidóság egészségtelen gazdasági elhelyezkedése. Maga a fogalom is a cionizmus szótárából került ki és terjedt el. Nem szabad azonban elhaladnunk ama tény mellett, hogy cionista elgondolásban az átrétegződés egész mást akar jelenteni, mint a most divatossá vált jelszó. A cionista átrétegződés nem csupán gazdasági és politikai indítóokokból táplálkozott, hanem erkölcsi természetű is volt, és olyan időben jelentkezett, mikor az még nem volt kényszerűség, mit ma. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk, mikor átrétegződésről beszélünk. S ha a zsidó fiatalság ma átrétegződik, és bizonyos mértékben ezzel új életet teremt magának, úgy kell, hogy ez a cselekvése az összeomlott asszimilációban gyökerező egész magatartásának megváltozását is jelentse.

 

A jelszavas átrétegződés nem oldja meg zsidó ifjúság problémáit

Ha reálisak akarunk lenni, meg kell állapítanunk, hogy az átrétegződés, bár feltétlenül szükséges több szempontból is - nem oldja meg a zsidó fiatalság összes exisztenciális kérdéseit.

Ebből tragikus konzekvenciák folynak és további megoldásként a kényszerű elvándorlás maradna csak. Ezen a ponton az átrétegződés szükségessége még mindig fennforog, miután a bevándorlási országok a tőkéseken kívül rendszerint az ipari és a mezőgazdasági képzettségű rétegeket igénylik.

 

Mit jelent a kivándorlás az ifjúság számára?

Míg a felnőtt, idősebb rétegek sem megfogyatkozott erejük, sem egy határozott formák között leélt élet megszokása folytán nem képesek teljes mértékben arra, hogy életüket a történeti tanulságok jegyében alakítsák, addig az ifjúság, amely előtt még az egész élet áll, kell, hogy érezze magában a nagy zsidó és emberi igazságok feszültségét. Az ifjúságnak tudnia kell, hogy átrétegződésének és új életre való törekvésének belső értelmét az adja meg, ha kapcsolatba kerül a népi újjászületéssel. Minden zsidó vándorlásnak, de elsősorban a fiatalság útra kelésének napjainkban csak az adhat értéket, ha a nemzeti önfenntartás, a zsidó népiség megőrzése és ápolása és a zsidó értékekben termékeny friss élet akarata hajtja. A munka héber neve: avoda, szolgálatot is jelent, s a zsidó fiatalság munkája is akkor jelent csak értéket, ha az szolgálat a zsidó népért, annak új életrendjén belül. Az a hősies munka, amelyet a zsidó fiatalság Erec Izráelben, Palesztinában végez, tiszteletet parancsoló példája lehet az egész zsidó ifjúságnak és kell is, hogy az legyen.

 

Gyakorlati kérdések

A praktikus megoldásoknál meg kell különböztetnünk a még nevelés alatt álló, részben még tanuló ifjúságot az idősebb rétegtől. Ha felelősségteljesen gondolkozunk, nem jelenthetjük ki általában, hogy a tanuló ifjúság hagyja el az iskolák padjait és keressen elhelyezkedést a gazdasági életben. Hanem inkább meg kell állapítanunk, hogy zsidó nevelőrendszerünk hiányos, és nem felelt meg eddig sem a zsidó élet belső és külső realitásának, - az adott helyzetben pedig teljesen felmondja a szolgálatot. A tanuló korban levő ifjúságnak igenis szüksége van iskolákra, de ezt össze kell kötni a modern szakmai nevelés fokozatos bevezetésével, oly módon, hogy a kvalitatív kiválasztódás mégsem váljék teljesen lehetetlenné. Ma, amikor a jeruzsálemi héber egyetem, a haifai technikum és legkülönfélébb szakiskolák egész sora korlátlanul nyitva áll a galuti ifjúság előtt is, nem kell lemondanunk az intellektuális foglalkozásokról sem, még ha kiképzésünk a galutban nehézségekbe ütközik is.

Másként áll a helyzet a már ipart tanuló, vagy a középiskolai tanulmányait abbahagyó és ipari pályára készülő ifjúsággal.

 

Pályaválasztási tanácsadó

Ennek a rétegnek szociális megsegítése és rendszeres irányítása pályaválasztási tanácsadók útján, amelyek nemcsak az alkalmasság[i] vizsgákat és az orvosi gondozás munkáját végeznék, hanem pályakutatással is foglalkoznak, elsőrangú feladat. Tanoncotthonok felállítása az eddiginél sokkal nagyobb mértékben, továbbá egyéni tanuló helyek helyett az ipariskola rendszer elengedhetetlen követelmények, mert nem csak a szakkiképzésben jelentenek tökéletesedést, hanem e réteg társadalmi beállítottságát is inkább képesek a zsidó élethez alakítani.

 

Jugendalija

A tanuló és tanoncifjúság alijája (Palesztinába való áttelepítése) tisztán pénzkérdés, miután a 18 éven aluli ifjúság bevándorlása semmiféle korlátozásba ütközik. Ehhez azonban megfelelő áldozatokra van szükség a galuti zsidóság részéről, részint, mert az ifjúsági alija (Jugendalija) megköveteli, hogy az egyes alijázókról valamiféle anyagi gondoskodás történjék, másrészt, mivel az erec izraeli iskolák és kiképző telepek is csak akkor tudják befogadni az ifjúságot, ha arra megfelelő anyagi alapok rendelkezésre állanak. (A német zsidóság sokszáz serdülőt és ifjúságit helyezett el így, és most indult az osztrák Jugendalija is.)

Az idősebb és esetleg állásuk elvesztése miatt átrétegződésre kényszerült fiatalság helyzete már jóval nehezebb. Valamely új foglalkozásra átállítódni nemcsak a szakma kisebb-nagyobb fokú elsajátítását jelenti, hanem az egész személyiségnek a munkára, mint az egyén életének centrumára való beállítását is. Éppen ezért kétes értéke van az ipari „tanfolyamoknak", ha nem előzte meg alapos szakmai kiképzés a tanfolyamon való részvételt. Az viszont, hogy egy húsz és harminc év közötti fiatalember tanoncfizetéssel és a tanoncállapot egyéb járulékaival kezdjen szakmát tanulni, csaknem elképzelhetetlen, mert nem tudja magát eltartani.

 

A cionista ifjúság átképzése

Ennek a rétegnek szakmai átképzése vagy úgy oldható meg, mint a kormány akciója, mely az átképző tanfolyamok résztvevőinek anyagi ellátásáról is gondoskodik, legalább részben, vagy úgy, ahogyan a cionista ifjúsági mozgalom kiképző telepei oldották meg: az együttlakással és a kölcsönös támogatással. Ez utóbbi forma nevelői szempontból is előnyösnek bizonyult, mert a foglalkozás-változtatással együtt járó új társadalmi helyzetbe való beleilleszkedés nehézségein túlsegítette az egyént. Érthetetlen módon nem talált támogatásra és védelemre mégsem azoknál a fórumoknál, amelyek ma a muszáj átrétegződés legbuzgóbb hirdetői.

 

Tanulófarm

A mezőgazdasági átképzés még nehezebben megvalósítható feladat és feltételezi egy tanulófarm sürgős létesítését. Itt kitűnő mintával szolgálhat a hollandiai zsidóság, amelynek 20 év óta működik ilyen intézménye a legkitűnőbb eredményekkel, ahová a legutóbbi hónapokban számos magyarországi chaluc is felvételt nyert.

Mindezekhez azonban a szociális és kulturális intézményeknek egy, ma csaknem teljesen hiányzó országos hálózatára van szükség, amelyet egyáltalán nem helyettesítenek a mai rendszerű jótékonysági intézmények, amelyek a felületes karitászra vannak beállítva. Ezek az intézmények szorosan együttműködnének a szociális munkások, pedagógusok, ifjúsági vezetők gárdájával, ahogyan ezt a miénknél jóval kisebb zsidó közösségeknél is látjuk.

  

Az átrétegződés szociális és pedagógiai probléma

Mert meg kell jegyeznünk, hogy az „átrétegződés" nem puszta tanonc-elhelyezési kérdés, hanem bonyolult szociálpolitikai és szociál-pedagógiai feladat.

 

Szellemi magunkra-utaltság

Felvetettük szellemi magukra utaltságunk problémáját is. Kétségtelen, hogy a ránk váró események és feladatok különleges lelki diszponáltságot igényelnek a fiatalságtól, s elsősorban azt, hogy magára utaltságában megtalálja az utat egymáshoz minden rétege az ifjúságnak, és mint tudatos csoport viselkedjék. Ennek külső kifejeződése lenne az országos ifjúsági mozgalom. Első rendeltetése ennek az lenne, hogy a cionista ifjúsági mozgalmak mintájára átmenetileg a zsidó közösség élményét nyújtsa az ifjúságnak, és így megóvja lelki egyensúlyát attól a veszélytől, amellyel az állandó külső nyomás fenyegeti. Ez természetesen magával hozná a bekapcsolódást a cionista ifjúság nagyszerű telepítő és kultúrmunkájába, melytől távol tartották a magyar zsidó ifjúságot.

Egy ily módon megszervezett és felkészült zsidó fiatalság nyugodtabban szemlélné jelenét, mert ismerné annak törvényszerűségeit, több erővel és nagyobb vállalási kedvvel vágna neki a jövőnek, mert tervszerűséget érezne életében, és mert tudná, hogy az, ha nehéz és küzdelmes lesz is, nem lesz szegény termékeny erőkben.

 

A zsidó nép jövője

A zsidó nép jövőjét az az ifjúság jelenti, mely egészségesen, mely egészségesebb és őszintébb zsidó légkörben felnőve, leszámol a múlt bűneivel, - az az öntudatos nemzedék, mely tudja is, hogy népének jövője az ő feladata, és amelynek a zsidóság nem teher és szerencsétlenség, hanem vállalása annak a nagy munkának, amely Erec Jiszráélben egy széthulló és pusztuló nép megváltásáért és újjászületéséért folyik a valóságos élet talaján.

 

Befejezés

Testvéreink! Amikor a Magyar Cionista Szövetség az elmondottakban felfogását ismerteti a magyar zsidóság széles rétegei előtt azokban a kérdésekben, amelyek elé az ún. zsidótörvény brutális hirtelenséggel állított bennünket, nem arra akar rámutatni, hogy mennyire igaza van, amikor az eseményeket, a zsidóság életét nem a néhány évtizedes emancipáció, hanem az évezredes zsidó történelem szemüvegén át nézi és értékeli. Nem akarunk mi híveket verbuválni azzal, hogy az asszimiláns politika csődjét, a zsidóság vezetőinek hibáit hangoztatjuk. Ellenkezőleg - mint a zsidó sorsközösség tudatos képviselői - azt kívánjuk, azt hirdetjük és kiáltjuk minden erőnkből: elérkezett az időpont, hogy összefogjunk és a fejbevertek kábultsága, a jajveszékelés és kapkodás helyett szembe nézzünk a helyzettel.

A magyar zsidó önérzetesen nézhet nemzsidó honfitársa szemébe, abban a felemelő tudatban, hogy nem csak a kereskedelemben és az iparban, ahol a vezetés szerepe jutott osztályrészeül, hanem még a mezőgazdaságban is - tanú erre sok mintagazdaság, a Duna-Tisza homokbuckáin telepített szép szőllőgazdaságok, a magtermelés, - becsülettel és a haza javára állta meg a helyét, s gyarapította jólétét. A kisszámú kiváltságos, az 1-1% szerencsefia mellett, a zsidó tömeg a pult mögött, az íróasztalnál, a műhelyekben rengeteg munkával, fejtöréssel, istenadta tehetségének felhasználásával kereste több-kevesebb szerencsével a megélhetést; sokan a magyar kultúrának lettek a napszámosai. Nyelvükben, hazaszeretetünkben megnemalkuvóan magyarok mind-mind, s mi cionisták tudjuk legjobban - még népi öntudatukban is. Mi cionisták vagyunk csak, akik zsidó népiségünket önérzetesen valljuk.

Most mi állunk ki testvéreink, mi cionisták, és azt mondjuk Nektek: mi magyar zsidók találjunk egymásra, magunkra, mert az idő kereke fordult és testvéreink egy része a kerék alá került, és mind többen és többen kerülnek alá menthetetlenül a törvény parancsára és éppen - szorul a szívünk és lázong a bensőnk, amikor leírjuk - épen népünk virága, a zsidóság féltve őrzött kincse, a serdülő gyermekek és a fiatalság. Ő értük, a megmentésükre kell haladéktalanul munkához látnunk!!! Szomorú elégtétel számunkra, hogy az átrétegződés fogalma régi ismerősünk. Városunk nagy szülötte, Herzl Tivadar, évtizedekkel ezelőtt hangoztatta ennek hasznosságát, és előbb-utóbb elkerülhetetlenségét a zsidóság számára ott, ahol tömegekben él. Látnoki lélekkel jósolta ezt meg a magyar zsidóknak is egy barátjához intézett levelében.

Testvéreink! Nem kergetünk délibábokat. Nagyon jól tudjuk, a magyar zsidóság túlnyomó többsége számára áll a költő szava: „áldjon vagy verjen a sors keze, itt élned, halnod kell!" Hadd hallják ezt tőlünk cionistáktól is! Azonban fiatalságunk megmentésére minden lehető eszközzel részben átrétegzés, részben kivándoroltatás útján a magyar zsidó együttérzésének olyan elementáris erővel kell az elkövetkező nehéz időkben megnyilatkoznia, ami elhalványítja annak a szép összetartásnak emlékét is, amely a numerus clausus bevezetése után főiskolai hallgatóink iránt megnyilvánult. Ma ezrek és ezrek kenyeréről, illetve jövőjéről van szó. Aki egy kicsit gondolkodik, annak rá kell jönnie, hogy ma egy világtörténelmi fordulatot jelző gazdasági és társadalmi átalakulás közepette, a zsidóságot a régi rendet feszegető erők elé dobják. Abban a reményben teszik, hogy tehetségével ezen erőket lassítja vagy felőrli, anyagi és más javaival jóllakatja. Éppen ezért kell a tehetőseknek közülünk egy materiális, mint szellemi téren olvasatlanul áldozniuk a zsidó menhelyek megteremtésére. Nem utolsó sorban saját jól felfogott érdekükben. Testvéreink! A zsidó nagy, világot átfogó szolidaritás, amire annyi százezer testvérünknek van máris szüksége, és még többnek lehet a jövőben, csodákat mívelt! Azt mondják ellenségeink, világhatalomra való törekvés ez. Mi tudjuk: a hibájukon kívül elesetteknek, a hatalom elnyomottjainak a segítése, és ha lehet, a megmentése ennek egyedüli programpontja. De ne felejtsétek, csak annak a zsidóságnak van joga erre apellálni, amely maga is megtette kötelességét. Igen - büszkén valljuk - tízezer és tízezer zsidó család asztalán gyújtják meg a péntekesti gyertyákat Angliától Új-Zélandig, Fokvárostól Valparaisóig azok helyett, amelyek Németországban elaludtak, és mondanak hálaimát szívet melegítő fényüknél amerikai és angol testvéreikért a Mindenhatóhoz, aki őket segítségükre küldte. Nekünk magunknak kell segítenünk a zsidótörvény áldozatain és mindent elkövetni, hogy az ötéves átmeneti idő pusztítását a zsidó sorokban elviselhetőbbé tegyük. Mi cionisták az élmunkások szerepét akarjuk vállalni a nagy feladat megoldásánál, és ha a zsidó gyárosnál gyáva húzódozásba ütközünk, elmegyünk keresztény magyar testvéreinkhez, el a magas kormányhoz, hogy segítsenek magyar zsidó munkásokat, magyar zsidó parasztokat nevelni, és megbélyegezzük a szívtelent, akinek gyávasága csak rövidlátóságával vetekszik.

Tudjátok-e mi történik Palesztinában? Az éj sötétjében útra kél húsz fiatal zsidó, néhánynak a vállán a puska. A hajnal hasadása az új település kitűzésénél találja őket, a felkelő nappal már teherautók és új munkásrajok érkeznek és felcsendül az ének, miközben szorgos kezek fabódékat, körülöttük sóderrel töltött dupla deszkakerítéseket emelnek, amelyek a puskagolyót állják. Délben már ott vannak az asszonyok, és főzik a szabadtűzön az első ebédet. Este már nemcsak a lakóbarakkok állnak, hanem az őrtorony is a kis fényszóróval, amelyről a terepet kémlelni és veszély esetén segítséget kérni lehet. A néhány héttel ezelőtt született Chanuta telepen első éjjel már az arab terroristák támadása is bekövetkezett, és két alacsony sírhant jelzi az ő munkájukat. Az egyik vértanú, Jehuda Brenner öreg édesapja mondja az imát az elföldelésnél: a Mindenható ezt az áldozatot kívánta tőlem, áldott legyen a neve. A traktor másnap vígan töri az ősi földet, ott van már a kezdő jószágállomány, és új élet serdül.

Testvéreink! Azt a zsidó embertípust mutatjuk be Nektek, amely a mi, és erre semmi jogcím nincs, mert a technika fejlődésével, a népművelés a fizikai munkásnak is nívós szellemi kielégülést tud nyújtani. Vegyünk példát a német zsidóságról, amely nagyszerű átképzési munkát folytat mintegy hatvan intézmény útján. Akkor, amikor a zsidótörvény indoklásában a magyar zsidóság nagy tömegeit bélyegzi meg, mi cionisták az évezredes zsidó történelem szemüvegén át nézve olyan társadalmi és gazdasági fejlemények lehetőségeit látjuk nyugodt megfontolás után, amelyek azt kiáltják velünk felétek:

Testvéreink! Azt a zsidó embertípust mutatjuk be Nektek, amely a mi ideálunk. Nem Palesztinába küldünk benneteket. Oda is jutnak bizonyára közülünk; mi a zsidó tömegek reneszánszának útját vetítjük lelki szemeink elé. Akármennyire a könyv népe vagyunk is, és a szellemiség felé hajlunk, ma öngyilkosságot jelent a szellemi proletariátus tenyésztése, és erre semmi jogcím nincs, mert a technika fejlődésével, a népművelés a fizikai munkásnak is nívós szellemi kielégülést tud nyújtani. Vegyünk példát a német zsidóságról, amely nagyszerű átképzési munkát folytat mintegy hatvan intézmény útján. Akkor, amikor a zsidótörvény indoklásában a magyar zsidóság nagy tömegeit bélyegzi meg, mi cionisták az évezredes zsidó történelem szemüvegén át nézve olyan társadalmi és gazdasági fejlemények lehetőségeit látjuk nyugodt megfontolás után, amelyek azt kiáltják velünk felétek:

Testvéreink, fogjunk össze, ütött a tizenkettedik óra!!!

A MAGYAR ZSIDÓSÁG ÚJ UTJA. A MAGYAR CIONISTA SZÖVETSÉG ÁLLÁSFOGLALÁSA. 1938. kiadja a Magyar Cionista Szövetség, 24 p.

Jelzet: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár XVII-I-A 1938 (78.87)