A Belügyminisztérium feladatai az 1956 utáni első választások lebonyolításában

„Az 1958. novemberi országgyűlési és tanácsválasztások jelentős feladatok elé állítják a Belügyminisztérium szerveit is. Ebben az időben számolni kell az imperialista hírszerző szervek, valamint egyéb ellenforradalmi elemek aktivizálódásával, fokozott propaganda tevékenységével, huligán és egyéb alvilági elemek zavart keltő cselekményeivel. Ezenkívül a Belügyminisztérium szerveinek el kell látni a választással kapcsolatos rendészeti és biztosítási szolgálatot is.”

Bevezetés

1958 őszén országgyűlési és tanácsválasztások előtt állt az ország. Magyarországon a fordulat évétől kialakított zárt, kötött, lajstromos választási rendszerben a népfrontpolitika szemlátomást mindig sikeresen közvetítette a választók felé a párt (káder)politikájának elvárásait. Az 1949-es országgyűlési választásokon a 402 képviselőből még csak 285 volt a Magyar Dolgozók Pártának a tagja, 1953-ban viszont a 298 főre csökkentett létszámú törvényhozásba 206 párttag került be. És bár az 1958 - 1962 között működő országgyűlés képviselői helyei 338-ra növekedtek, az arányok mégis tovább "javultak": már csak 62 pártonkívüli juthatott mandátumhoz.

Az eredetileg 1957-ben esedékes együttes országgyűlési és tanácsi választásokat csak 1958. november 16-ára tűzte ki az Elnöki Tanács - furcsa módon igen közel a forradalom második évfordulójához és napra pontosan öt hónappal Nagy Imréék kivégzése után. A változatlanul igen feszült légkört érzékelteti a Belügyminisztérium Politikai Nyomozati Főosztálya 1958 I. félévi vizsgálati jelentése is. Eszerint az év első hat hónapjában politikai jellegű bűncselekmények gyanújával összesen 874 ft tartóztattak le. Az eljárás megindításának hivatalos okai: kémkedés - 25 fő, szervezkedés - 400, izgatás - 106, népellenes bűncselekmény - 2, terrorcselekmények - 7, határátlépés (kísérlete) pedig 137 (49) fő. [BM Politikai Nyomozati Főosztály 1958 I. félévi vizsgálati jelentése. 1958. július 29. Történeti Hivatal Mikrofilmtár 8-1/173/58.]

Érthető, hogy a pártközpontban a választási előkészületek minél alaposabb megszervezését tartották a legfontosabbnak. Figyelmük kiterjedt arra is, hogy egy héttel a választások előtt országszerte felolvas(tas)sák a templomokban a püspöki kar pásztorlevelét, a református egyház zsinati tanácsának üzenetét valamint az evangélikus egyház egyetemes presbitériumának felhívását. Ezekben felszólítják a híveket, hogy a választásokon szavazzanak a Hazafias Népfront jelöltjeire. (Azt nem lehet tudni, hogy mindez közvetlenül összefüggésbe hozható-e azzal a hírrel, miszerint - ahogyan a Népszabadság 1958. szeptember 25-i számában olvasható - "a kormány a római katolikus, a református és az evangélikus egyházat rendkívüli államsegélyben részesítette".)

Természetesen a belügyi szerveknek elsősorban nem egyszerűen a technikai-szervezési feladatok megoldása terén kellett ügyködniük. Tevékenységük alapvetően politikai jellegű volt. A belügyminiszternek 1958. augusztus 30-i parancsa tartalmazta az ide vonatkozó feladatokat. A legfontosabb szerep természetesen a Politikai Nyomozó Főosztályra hárult, hiszen - ahogyan a parancs fogalmaz - "ebben az időben számolni kell az imperialista hírszerző szervek, valamint egyéb ellenforradalmi elemek aktivizálódásával, fokozott propaganda tevékenységével, huligán és egyéb alvilági elemek zavart keltő cselekményeivel."

A választások zavartalan lefolytatásának biztosítására a belügyminiszter igen részletes, átfogó feladattervet fogalmazott meg a Politikai Nyomozó Főosztály számára. Az esemény lebonyolítását mindenek előtt kiemelt súlyú politikai feladatnak tekintették; a politikai szempontból kevésbé súlyos ügyek megoldását a "közrendvédelmi feladatok" körébe sorolta a parancs, bár ennek egyes vonatkozásai már az országgyűlési és tanácstagi választások megszervezésének adminisztratív-technikai feladatait is érintették. A parancs végrehajtása a Belügyminisztérium személyi állományának teljes készültségét igényelte, ami a választás napját megelőző nap délutánjától - 1958. november 15-én 13 óra 30 perctől - az azt követő nap reggeléig - 17-én 8 óra 30 percig - tartott.

A parancs melléklete önmagában is figyelemre méltó. A belügyminiszter ugyanis a választások biztosításával kapcsolatos parancsot tartotta alkalmasnak arra, hogy kibocsátásának időpontja (1958. augusztus 30.) valamint a választások napja (1958. november 16.) közötti - és részben utáni - időszakra eső összes nagyobb politikai eseménnyel és évfordulóval kapcsolatos jelentési kötelezettséget egységesen meghatározza. Ilyen kiemelkedő és figyelemmel kísérendő eseménynek minősült elsősorban az ENSZ kezdődő közgyűlése, a (ellen)forradalom kitörésének és leverésének második valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenegyedik évfordulója.

A választásokról szóló beszámolók szerint a részvétel 98,4 %-os volt, a Hazafias Népfront jelöltjeire a szavazók 99,6 %-a voksolt. Természetesen nyugaton is figyelemmel kisérték a történteket, még ha kimenetelükkel kapcsolatosan senkinek nem lehettek illúziói. A Szabad Európa Rádió legélesebb hangú kommentátora, a "Reflektor"-rovat Gallicus-ának (Mikes Imre) elsősorban a 0,4 %-os "nem" szavazatról támadt mondanivalója: "hetedfél millió voksból mindössze 28 651 elutasító szavazatot engedélyeztek. Ez a képtelen, 99,6 százalékos diadal azután magában hordta a bohózat megsemmisítő bírálatát. [...] A magyar sors, mint 1956 októberében megmutatkozott, sok millió ellenszavazatra, mondhatnók az egész nemzet ellenszavazatára utal. Mégis, az urnákból csak 28 651 'nem' került elő. Olyan elsöprő diadal ez - már tudniillik a kézzelfogható valóság és igazság fölött -, hogy csak a nemzet csendes megvetése és a világ megvető csendje lehetett rá a válasz." [Mikes Imre (Gallicus): Választás Pannóniában. In: Reflektor. Griff, München, 1977. 110-111. o.] Hasonló iróniával értékelte az eseményeket az 1958-ban Londonban megjelent Irodalmi Újság is. "A választásról a legpontosabb beszámolót nyilván a Magyar Nemzet közölte, részben Ortutay Gyula, részben az ismeretlen vezércikkíró tollából. Kiderült belőle, hogy nemcsak az igenlők számaránya ért el rekordot, hanem a szónoklóké is: több mint kétszázezer ember szónokolt párhuzamosan a jelölő gyűlésekre kivezényelt több mint hárommilliónak. De megnyugtató, teszi hozzá a lap, hogy 'túlzott éljenzés' nem volt hallható. Már túlozva éljenezni sem szabad?" [- lt - : 99.6 százalék. Egy választás margójára. Irodalmi Újság, 1958. december 1.]

Az újonnan megválasztott országgyűlés 1958. november 26-án tartotta alakuló ülését. Ezen Dobi Istvánt az Elnöki Tanács, Rónai Sándort pedig az országgyűlés elnökévé választották. A Münnich Ferenc miniszterelnök által 1958. január 28-a óta vezetett kormányt pedig változatlanul, korábbi összetételében erősítette meg az új országgyűlés.

Ezen a napon történt február 29.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők