A Belügyminisztérium feladatai az 1956 utáni első választások lebonyolításában

„Az 1958. novemberi országgyűlési és tanácsválasztások jelentős feladatok elé állítják a Belügyminisztérium szerveit is. Ebben az időben számolni kell az imperialista hírszerző szervek, valamint egyéb ellenforradalmi elemek aktivizálódásával, fokozott propaganda tevékenységével, huligán és egyéb alvilági elemek zavart keltő cselekményeivel. Ezenkívül a Belügyminisztérium szerveinek el kell látni a választással kapcsolatos rendészeti és biztosítási szolgálatot is.”

Bevezetés

1958 őszén országgyűlési és tanácsválasztások előtt állt az ország. Magyarországon a fordulat évétől kialakított zárt, kötött, lajstromos választási rendszerben a népfrontpolitika szemlátomást mindig sikeresen közvetítette a választók felé a párt (káder)politikájának elvárásait. Az 1949-es országgyűlési választásokon a 402 képviselőből még csak 285 volt a Magyar Dolgozók Pártának a tagja, 1953-ban viszont a 298 főre csökkentett létszámú törvényhozásba 206 párttag került be. És bár az 1958 - 1962 között működő országgyűlés képviselői helyei 338-ra növekedtek, az arányok mégis tovább "javultak": már csak 62 pártonkívüli juthatott mandátumhoz.

Az eredetileg 1957-ben esedékes együttes országgyűlési és tanácsi választásokat csak 1958. november 16-ára tűzte ki az Elnöki Tanács - furcsa módon igen közel a forradalom második évfordulójához és napra pontosan öt hónappal Nagy Imréék kivégzése után. A változatlanul igen feszült légkört érzékelteti a Belügyminisztérium Politikai Nyomozati Főosztálya 1958 I. félévi vizsgálati jelentése is. Eszerint az év első hat hónapjában politikai jellegű bűncselekmények gyanújával összesen 874 ft tartóztattak le. Az eljárás megindításának hivatalos okai: kémkedés - 25 fő, szervezkedés - 400, izgatás - 106, népellenes bűncselekmény - 2, terrorcselekmények - 7, határátlépés (kísérlete) pedig 137 (49) fő. [BM Politikai Nyomozati Főosztály 1958 I. félévi vizsgálati jelentése. 1958. július 29. Történeti Hivatal Mikrofilmtár 8-1/173/58.]

Érthető, hogy a pártközpontban a választási előkészületek minél alaposabb megszervezését tartották a legfontosabbnak. Figyelmük kiterjedt arra is, hogy egy héttel a választások előtt országszerte felolvas(tas)sák a templomokban a püspöki kar pásztorlevelét, a református egyház zsinati tanácsának üzenetét valamint az evangélikus egyház egyetemes presbitériumának felhívását. Ezekben felszólítják a híveket, hogy a választásokon szavazzanak a Hazafias Népfront jelöltjeire. (Azt nem lehet tudni, hogy mindez közvetlenül összefüggésbe hozható-e azzal a hírrel, miszerint - ahogyan a Népszabadság 1958. szeptember 25-i számában olvasható - "a kormány a római katolikus, a református és az evangélikus egyházat rendkívüli államsegélyben részesítette".)

Természetesen a belügyi szerveknek elsősorban nem egyszerűen a technikai-szervezési feladatok megoldása terén kellett ügyködniük. Tevékenységük alapvetően politikai jellegű volt. A belügyminiszternek 1958. augusztus 30-i parancsa tartalmazta az ide vonatkozó feladatokat. A legfontosabb szerep természetesen a Politikai Nyomozó Főosztályra hárult, hiszen - ahogyan a parancs fogalmaz - "ebben az időben számolni kell az imperialista hírszerző szervek, valamint egyéb ellenforradalmi elemek aktivizálódásával, fokozott propaganda tevékenységével, huligán és egyéb alvilági elemek zavart keltő cselekményeivel."

A választások zavartalan lefolytatásának biztosítására a belügyminiszter igen részletes, átfogó feladattervet fogalmazott meg a Politikai Nyomozó Főosztály számára. Az esemény lebonyolítását mindenek előtt kiemelt súlyú politikai feladatnak tekintették; a politikai szempontból kevésbé súlyos ügyek megoldását a "közrendvédelmi feladatok" körébe sorolta a parancs, bár ennek egyes vonatkozásai már az országgyűlési és tanácstagi választások megszervezésének adminisztratív-technikai feladatait is érintették. A parancs végrehajtása a Belügyminisztérium személyi állományának teljes készültségét igényelte, ami a választás napját megelőző nap délutánjától - 1958. november 15-én 13 óra 30 perctől - az azt követő nap reggeléig - 17-én 8 óra 30 percig - tartott.

A parancs melléklete önmagában is figyelemre méltó. A belügyminiszter ugyanis a választások biztosításával kapcsolatos parancsot tartotta alkalmasnak arra, hogy kibocsátásának időpontja (1958. augusztus 30.) valamint a választások napja (1958. november 16.) közötti - és részben utáni - időszakra eső összes nagyobb politikai eseménnyel és évfordulóval kapcsolatos jelentési kötelezettséget egységesen meghatározza. Ilyen kiemelkedő és figyelemmel kísérendő eseménynek minősült elsősorban az ENSZ kezdődő közgyűlése, a (ellen)forradalom kitörésének és leverésének második valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenegyedik évfordulója.

A választásokról szóló beszámolók szerint a részvétel 98,4 %-os volt, a Hazafias Népfront jelöltjeire a szavazók 99,6 %-a voksolt. Természetesen nyugaton is figyelemmel kisérték a történteket, még ha kimenetelükkel kapcsolatosan senkinek nem lehettek illúziói. A Szabad Európa Rádió legélesebb hangú kommentátora, a "Reflektor"-rovat Gallicus-ának (Mikes Imre) elsősorban a 0,4 %-os "nem" szavazatról támadt mondanivalója: "hetedfél millió voksból mindössze 28 651 elutasító szavazatot engedélyeztek. Ez a képtelen, 99,6 százalékos diadal azután magában hordta a bohózat megsemmisítő bírálatát. [...] A magyar sors, mint 1956 októberében megmutatkozott, sok millió ellenszavazatra, mondhatnók az egész nemzet ellenszavazatára utal. Mégis, az urnákból csak 28 651 'nem' került elő. Olyan elsöprő diadal ez - már tudniillik a kézzelfogható valóság és igazság fölött -, hogy csak a nemzet csendes megvetése és a világ megvető csendje lehetett rá a válasz." [Mikes Imre (Gallicus): Választás Pannóniában. In: Reflektor. Griff, München, 1977. 110-111. o.] Hasonló iróniával értékelte az eseményeket az 1958-ban Londonban megjelent Irodalmi Újság is. "A választásról a legpontosabb beszámolót nyilván a Magyar Nemzet közölte, részben Ortutay Gyula, részben az ismeretlen vezércikkíró tollából. Kiderült belőle, hogy nemcsak az igenlők számaránya ért el rekordot, hanem a szónoklóké is: több mint kétszázezer ember szónokolt párhuzamosan a jelölő gyűlésekre kivezényelt több mint hárommilliónak. De megnyugtató, teszi hozzá a lap, hogy 'túlzott éljenzés' nem volt hallható. Már túlozva éljenezni sem szabad?" [- lt - : 99.6 százalék. Egy választás margójára. Irodalmi Újság, 1958. december 1.]

Az újonnan megválasztott országgyűlés 1958. november 26-án tartotta alakuló ülését. Ezen Dobi Istvánt az Elnöki Tanács, Rónai Sándort pedig az országgyűlés elnökévé választották. A Münnich Ferenc miniszterelnök által 1958. január 28-a óta vezetett kormányt pedig változatlanul, korábbi összetételében erősítette meg az új országgyűlés.

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők