Újabb dokumentum Nagy Ferenc és Sztálin találkozójáról

„Itt már kidomborodott, hogy nem alá- és felérendeltségi viszony van a tárgyalófelek között, hanem – amint Sztálin két nappal később egy pohárköszöntőjében mondotta – a Szovjet-Unio népei a legkisebb nemzetet is éppoly tiszteletben tartják, mint a legnagyobbat és pedig azért, mert az a felfogásuk, hogy a legkisebb nemzet is kitermelhet magából olyan egyéneket, s olyan közösségi szellemet, amelyet esetleg egy nagy nemzet, amely talán száz milliókkal rendelkezik, sem tud kitermelni magából.”

Bevezetés

A Nagy Ferenc miniszterelnök vezette magyar kormányküldöttség kilenc napos Moszkvai látogatása után 1946. április 18-án délután két órakor érkezett meg a Mátyásföldi repülőtérre. A delegáció útjáról a sajtó elég szűkszavúan tudósított, ráadásul a delegáció kiutazását is találgatások vették körül. Felröppent ugyanis annak a (rém)híre, hogy esetleg tagállama leszünk a Szovjetuniónak, vagy hogy újabb háború készül és ezért "rendelte magához" Sztálin a magyar kormányfőt. Ezeket a híreszteléseket maga Nagy Ferenc is igyekezett cáfolni az elutazásakor adott repülőtéri nyilatkozatában: "A moszkvai látogatást én kezdeményeztem. Szükségesnek látom, hogy az ország felszabadulása után egy esztendővel látogatást tegyünk annak a nagyhatalomnak a kormányánál, amelynek felszabadulásunkat köszönhetjük." Az április 9-én, délután Moszkvában a szovjet kormány fogadóbizottságában jelen volt Molotov külügyminiszter és Dekanozov helyettes külügyminiszter, majd meglepetésre már másnap, szerdán fogadta a kormányküldöttséget Sztálin "generalisszimusz miniszterelnök".

Annak ellenére, hogy a delegáció megérkezése napján Gyöngyösi János külügyminiszter, majd másnap Nagy Ferenc is sajtótájékoztatót tartott, a tárgyalások részletei mégis csak a miniszterelnöknek az országgyűlés előtt elmondott május 2-i külpolitikai beszámolóját követően kezdtek ismertté válni. Addig tulajdonképpen egyetlen konkrétum látott napvilágot, miszerint - a hivatalos közlemény propagandaszándékoktól sem mentes megfogalmazásában - "a szovjet kormány figyelembe véve a magyar kormány óhaját, beleegyezett abba, hogy Magyarország által a Szovjetunió részére teljesítendő jóvátétel határidejét hat évről nyolc évre hosszabbítsa meg". Igazából ezt sem lehetett teljesen váratlannak tekinteni, hiszen a Szovjetunió korábban már hasonló engedményeket tett Romániának és Finnországnak is. Ráadásul a Párizsi Békeszerződés a nyolc éves határidő kezdetét Magyarország esetében visszamenőleg, 1945. január 20-tól vette figyelembe.

A háborús jóvátételi összegről folytatott tárgyalásokon elhangzott, hogy ennek körülbelül egyhatodát - 50 millió dollárt - a Szovjetunió elengedi. A Párizsi Békeszerződés viszont nem ismerte az itt említett esetleges kedvezményeket. Magyarország végül a Szovjetuniónak 200, Jugoszláviának és Csehszlovákiának összesen 100 millió USA dollár erejéig volt kötelezve a károk megtérítésére. A szovjet fél a határrendezés kérdésében is nagyvonalúnak mutatkozott a tárgyalóasztalnál: a színtiszta magyar területekért folytatott harcában a magyar békedelegációt a legmesszebbmenően támogatni fogja a párizsi értekezleten. Az elhangzott ígéretek a békeszerződés aláírásáig hátralévő nyolc hónapban a legkülönfélébb találgatásokra és értelmezésekre adtak alkalmat. Pedig 1946. április 18-19-én, a moszkvai tárgyalásokkal éppen egy időben a győztes hatalmak külügyminiszter-helyettesei - közöttük Dekanozov, aki néhány napja jelen volt a magyar küldöttség fogadásán is - Párizsban véglegesítették a magyar-román határral foglalkozó tervezetüket. Ez viszont megállapította: "Az 1940. augusztus 30-ai bécsi döntést ezennel semmisnek és érvénytelennek nyilvánítjuk. Ezzel helyreáll a Románia és Magyarország között 1938. január 1-ével érvényes határ."

A tárgyalásokkal kapcsolatos információkhoz főként azok a vezető politikusok juthattak, akik pártjainak koalíciós miniszterei maguk is tagjai voltak a kormányküldöttségnek. Gerő Ernő közlekedési miniszter illetve Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettes már megérkezésük napján tájékoztatták a megbeszélések részleteiről az MKP illetve a SZDP szűkebb vezetését. Ezt, a Szakasits-féle beszámolót ismertette egy héttel később Révész Ferenc a Központi Híradó Rt. szociáldemokrata pártcsoportjának tagjaival, amelynek jegyzőkönyve a Magyar Rádió Irattárában maradt fenn. A tájékoztatás bizalmas jellegét az előadó maga is hangsúlyozta: "talán mostani fejtegetéseimben is messzebb mentem, mint amennyit el lehetett volna mondani. De olyan dolgok ezek, amiket nem árt, ha ilyen kisebb körben az elvtársak tudomására hozunk."

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt augusztus 02.

1914

Német csapatok jelennek meg Luxemburgban, válaszul Franciaország mozgósítja haderejét.Tovább

1934

Hindenburg német elnök halála után Adolf Hitler megszerzi az elnöki és a kancellári hatalmat is (vezér és nemzeti kancellár lesz).Tovább

1945

Véget ér a potsdami konferencia, többek közt megállapodás születik a mai lengyel-német határról (Odera-Neisse határvonal) és Berlin négy...Tovább

1945

A Beneš-dekrétumok megfosztják állampolgárságuktól a szlovákiai magyarokat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők