Újabb dokumentum Nagy Ferenc és Sztálin találkozójáról

„Itt már kidomborodott, hogy nem alá- és felérendeltségi viszony van a tárgyalófelek között, hanem – amint Sztálin két nappal később egy pohárköszöntőjében mondotta – a Szovjet-Unio népei a legkisebb nemzetet is éppoly tiszteletben tartják, mint a legnagyobbat és pedig azért, mert az a felfogásuk, hogy a legkisebb nemzet is kitermelhet magából olyan egyéneket, s olyan közösségi szellemet, amelyet esetleg egy nagy nemzet, amely talán száz milliókkal rendelkezik, sem tud kitermelni magából.”

Bevezetés

A Nagy Ferenc miniszterelnök vezette magyar kormányküldöttség kilenc napos Moszkvai látogatása után 1946. április 18-án délután két órakor érkezett meg a Mátyásföldi repülőtérre. A delegáció útjáról a sajtó elég szűkszavúan tudósított, ráadásul a delegáció kiutazását is találgatások vették körül. Felröppent ugyanis annak a (rém)híre, hogy esetleg tagállama leszünk a Szovjetuniónak, vagy hogy újabb háború készül és ezért "rendelte magához" Sztálin a magyar kormányfőt. Ezeket a híreszteléseket maga Nagy Ferenc is igyekezett cáfolni az elutazásakor adott repülőtéri nyilatkozatában: "A moszkvai látogatást én kezdeményeztem. Szükségesnek látom, hogy az ország felszabadulása után egy esztendővel látogatást tegyünk annak a nagyhatalomnak a kormányánál, amelynek felszabadulásunkat köszönhetjük." Az április 9-én, délután Moszkvában a szovjet kormány fogadóbizottságában jelen volt Molotov külügyminiszter és Dekanozov helyettes külügyminiszter, majd meglepetésre már másnap, szerdán fogadta a kormányküldöttséget Sztálin "generalisszimusz miniszterelnök".

Annak ellenére, hogy a delegáció megérkezése napján Gyöngyösi János külügyminiszter, majd másnap Nagy Ferenc is sajtótájékoztatót tartott, a tárgyalások részletei mégis csak a miniszterelnöknek az országgyűlés előtt elmondott május 2-i külpolitikai beszámolóját követően kezdtek ismertté válni. Addig tulajdonképpen egyetlen konkrétum látott napvilágot, miszerint - a hivatalos közlemény propagandaszándékoktól sem mentes megfogalmazásában - "a szovjet kormány figyelembe véve a magyar kormány óhaját, beleegyezett abba, hogy Magyarország által a Szovjetunió részére teljesítendő jóvátétel határidejét hat évről nyolc évre hosszabbítsa meg". Igazából ezt sem lehetett teljesen váratlannak tekinteni, hiszen a Szovjetunió korábban már hasonló engedményeket tett Romániának és Finnországnak is. Ráadásul a Párizsi Békeszerződés a nyolc éves határidő kezdetét Magyarország esetében visszamenőleg, 1945. január 20-tól vette figyelembe.

A háborús jóvátételi összegről folytatott tárgyalásokon elhangzott, hogy ennek körülbelül egyhatodát - 50 millió dollárt - a Szovjetunió elengedi. A Párizsi Békeszerződés viszont nem ismerte az itt említett esetleges kedvezményeket. Magyarország végül a Szovjetuniónak 200, Jugoszláviának és Csehszlovákiának összesen 100 millió USA dollár erejéig volt kötelezve a károk megtérítésére. A szovjet fél a határrendezés kérdésében is nagyvonalúnak mutatkozott a tárgyalóasztalnál: a színtiszta magyar területekért folytatott harcában a magyar békedelegációt a legmesszebbmenően támogatni fogja a párizsi értekezleten. Az elhangzott ígéretek a békeszerződés aláírásáig hátralévő nyolc hónapban a legkülönfélébb találgatásokra és értelmezésekre adtak alkalmat. Pedig 1946. április 18-19-én, a moszkvai tárgyalásokkal éppen egy időben a győztes hatalmak külügyminiszter-helyettesei - közöttük Dekanozov, aki néhány napja jelen volt a magyar küldöttség fogadásán is - Párizsban véglegesítették a magyar-román határral foglalkozó tervezetüket. Ez viszont megállapította: "Az 1940. augusztus 30-ai bécsi döntést ezennel semmisnek és érvénytelennek nyilvánítjuk. Ezzel helyreáll a Románia és Magyarország között 1938. január 1-ével érvényes határ."

A tárgyalásokkal kapcsolatos információkhoz főként azok a vezető politikusok juthattak, akik pártjainak koalíciós miniszterei maguk is tagjai voltak a kormányküldöttségnek. Gerő Ernő közlekedési miniszter illetve Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettes már megérkezésük napján tájékoztatták a megbeszélések részleteiről az MKP illetve a SZDP szűkebb vezetését. Ezt, a Szakasits-féle beszámolót ismertette egy héttel később Révész Ferenc a Központi Híradó Rt. szociáldemokrata pártcsoportjának tagjaival, amelynek jegyzőkönyve a Magyar Rádió Irattárában maradt fenn. A tájékoztatás bizalmas jellegét az előadó maga is hangsúlyozta: "talán mostani fejtegetéseimben is messzebb mentem, mint amennyit el lehetett volna mondani. De olyan dolgok ezek, amiket nem árt, ha ilyen kisebb körben az elvtársak tudomására hozunk."

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 05.

1903

A magyar labdarúgó-válogatott lejátssza második hivatalos mérkőzését Budapesten, a Millenáris sportpályán a cseh labdarúgó-válogatott...Tovább

1937

Colin Powell amerikai tábornok, politikus, külügyminiszterTovább

1944

Hatályba lépett a 1240. sz. kormányrendelet a „zsidók megkülönböz-tető jelzéséről” a sárga Dávid csillagról. Ezt a 10x10 centiméteres...Tovább

1944

Átvette hivatalát Kárpátalja negyedik, s egyben utolsó kormányzói biztosa, Vincze András altábornagy.Tovább

1944

Martonyi János magyar ügyvéd, 1998–2002 között és 2010-től külügyminiszterTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők