A közsegélyre szoruló hét éven felüli gyermekek gondozásáról szóló 1901:XXI. törvénycikket az uralkodó szentesítette, majd augusztus 10-én...Tovább
Újabb dokumentum Nagy Ferenc és Sztálin találkozójáról
„Itt már kidomborodott, hogy nem alá- és felérendeltségi viszony van a tárgyalófelek között, hanem – amint Sztálin két nappal később egy pohárköszöntőjében mondotta – a Szovjet-Unio népei a legkisebb nemzetet is éppoly tiszteletben tartják, mint a legnagyobbat és pedig azért, mert az a felfogásuk, hogy a legkisebb nemzet is kitermelhet magából olyan egyéneket, s olyan közösségi szellemet, amelyet esetleg egy nagy nemzet, amely talán száz milliókkal rendelkezik, sem tud kitermelni magából.”
Bevezetés
A Nagy Ferenc miniszterelnök vezette magyar kormányküldöttség kilenc napos Moszkvai látogatása után 1946. április 18-án délután két órakor érkezett meg a Mátyásföldi repülőtérre. A delegáció útjáról a sajtó elég szűkszavúan tudósított, ráadásul a delegáció kiutazását is találgatások vették körül. Felröppent ugyanis annak a (rém)híre, hogy esetleg tagállama leszünk a Szovjetuniónak, vagy hogy újabb háború készül és ezért "rendelte magához" Sztálin a magyar kormányfőt. Ezeket a híreszteléseket maga Nagy Ferenc is igyekezett cáfolni az elutazásakor adott repülőtéri nyilatkozatában: "A moszkvai látogatást én kezdeményeztem. Szükségesnek látom, hogy az ország felszabadulása után egy esztendővel látogatást tegyünk annak a nagyhatalomnak a kormányánál, amelynek felszabadulásunkat köszönhetjük." Az április 9-én, délután Moszkvában a szovjet kormány fogadóbizottságában jelen volt Molotov külügyminiszter és Dekanozov helyettes külügyminiszter, majd meglepetésre már másnap, szerdán fogadta a kormányküldöttséget Sztálin "generalisszimusz miniszterelnök".
Annak ellenére, hogy a delegáció megérkezése napján Gyöngyösi János külügyminiszter, majd másnap Nagy Ferenc is sajtótájékoztatót tartott, a tárgyalások részletei mégis csak a miniszterelnöknek az országgyűlés előtt elmondott május 2-i külpolitikai beszámolóját követően kezdtek ismertté válni. Addig tulajdonképpen egyetlen konkrétum látott napvilágot, miszerint - a hivatalos közlemény propagandaszándékoktól sem mentes megfogalmazásában - "a szovjet kormány figyelembe véve a magyar kormány óhaját, beleegyezett abba, hogy Magyarország által a Szovjetunió részére teljesítendő jóvátétel határidejét hat évről nyolc évre hosszabbítsa meg". Igazából ezt sem lehetett teljesen váratlannak tekinteni, hiszen a Szovjetunió korábban már hasonló engedményeket tett Romániának és Finnországnak is. Ráadásul a Párizsi Békeszerződés a nyolc éves határidő kezdetét Magyarország esetében visszamenőleg, 1945. január 20-tól vette figyelembe.
A háborús jóvátételi összegről folytatott tárgyalásokon elhangzott, hogy ennek körülbelül egyhatodát - 50 millió dollárt - a Szovjetunió elengedi. A Párizsi Békeszerződés viszont nem ismerte az itt említett esetleges kedvezményeket. Magyarország végül a Szovjetuniónak 200, Jugoszláviának és Csehszlovákiának összesen 100 millió USA dollár erejéig volt kötelezve a károk megtérítésére. A szovjet fél a határrendezés kérdésében is nagyvonalúnak mutatkozott a tárgyalóasztalnál: a színtiszta magyar területekért folytatott harcában a magyar békedelegációt a legmesszebbmenően támogatni fogja a párizsi értekezleten. Az elhangzott ígéretek a békeszerződés aláírásáig hátralévő nyolc hónapban a legkülönfélébb találgatásokra és értelmezésekre adtak alkalmat. Pedig 1946. április 18-19-én, a moszkvai tárgyalásokkal éppen egy időben a győztes hatalmak külügyminiszter-helyettesei - közöttük Dekanozov, aki néhány napja jelen volt a magyar küldöttség fogadásán is - Párizsban véglegesítették a magyar-román határral foglalkozó tervezetüket. Ez viszont megállapította: "Az 1940. augusztus 30-ai bécsi döntést ezennel semmisnek és érvénytelennek nyilvánítjuk. Ezzel helyreáll a Románia és Magyarország között 1938. január 1-ével érvényes határ."
A tárgyalásokkal kapcsolatos információkhoz főként azok a vezető politikusok juthattak, akik pártjainak koalíciós miniszterei maguk is tagjai voltak a kormányküldöttségnek. Gerő Ernő közlekedési miniszter illetve Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettes már megérkezésük napján tájékoztatták a megbeszélések részleteiről az MKP illetve a SZDP szűkebb vezetését. Ezt, a Szakasits-féle beszámolót ismertette egy héttel később Révész Ferenc a Központi Híradó Rt. szociáldemokrata pártcsoportjának tagjaival, amelynek jegyzőkönyve a Magyar Rádió Irattárában maradt fenn. A tájékoztatás bizalmas jellegét az előadó maga is hangsúlyozta: "talán mostani fejtegetéseimben is messzebb mentem, mint amennyit el lehetett volna mondani. De olyan dolgok ezek, amiket nem árt, ha ilyen kisebb körben az elvtársak tudomására hozunk."
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt július 27.
1901
1944
A brit és amerikai légierő pusztító bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellen.Tovább
1944
A zugligeti Szép Ilona villamos kocsiszín melletti a Nagy Béla-féle cukrászdában a detektívekkel folytatott tűzpárbajban életét vesztette...Tovább
1949
Az első sikeres szovjet kísérleti atomrobbantás.Tovább
1955
A szovjet csapatok kivonulnak Ausztriából.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.
Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.
Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.
Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.
A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. július 9.
Miklós Dániel
főszerkesztő