Csongrád megye 1954-ben - belügyi szemmel

„Az osztály aktívan foglalkozik a volt cionistákkal is, valamint azon személyekkel, akik az izraeli követséggel tartanak fenn kapcsolatot. Az osztály rendelkezik olyan adatokkal, mely szerint Makó városában kb. 60 személy rendelkezik elővízummal Izraelbe való kivándorlás céljából. Ezen személyek közül beszervezést fogunk eszközölni annak érdekében, hogy az izraeli követségen keresztül majd kijuttassuk Izraelbe.
A Vatikán külföldi centrumának felderítése céljából tanulmányozás alá vonjuk „Keresztes” fedőnevű ügynökünket, aki hosszabb ideig Rómában tanult.”

Bevezetés 

Az országgyűlés 1953. július 3-4-én tartotta meg az 1953. május 17-i választások utáni első ülését, amelyen újjáválasztották a kormányt. A kormány új elnöke Nagy Imre miniszterelnök országgyűlési beszéde elsősorban a június 28-án elfogadott Központi Vezetőségi határozat harmadik, a közvetlen teendőket tartalmazó részére épült. Ezt az alapszöveget azonban Nagy kibővítette, politikailag itt-ott áthangolta. Így például kijelentette: "a most összeült országgyűléssel fejlődésünkben új szakasz veszi kezdetét, amelyben fokozottabban kifejezésre kell jutni a nép szuverenitásának, a parlament nagyobb szerepének az állami élet törvényes irányításában, a felelős kormányzás alapelveinek és célkitűzéseinek meghatározásában, valamint az országgyűlés alkotmányos jogainak gyakorlásában".

Az állam irányító szervei 1953 júliusában hozzáfogtak az igazságszolgáltatás továbbfejlesztéséhez, a törvényesség és a jogrend "megszilárdításához", valamint a sérelmek orvoslásához. Július első felében törölték a beadás elmulasztása miatt kivetett kártérítéseket, elengedték a beadási hátralékokat, csökkentették a termelőszövetkezetek beadási kötelezettségeit. A minisztertanács július 23-án megszüntette a belügyminiszter helyi tanácsok feletti felügyeleti jogkörét. Július 25-én az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet adott ki a közkegyelem gyakorlásáról. Hatálya a két évet meg nem haladó politikai büntetésekre terjedt ki, kivéve a háborús, népellenes, népi demokratikus államrend elleni, a népköztársaság megdöntésére irányuló bűnöket és a hűtlenséget. Július 26-án felszámolják az internáló táborokat, megszüntetik a kitelepítéseket. Július 30-án az Elnöki Tanács újabb törvényerejű rendeletével létrehozta a Legfőbb Ügyészséget, és elrendelte az ügyészi szervezet országos kiépítését.

A Központi Vezetőség júniusi határozatának a belügyi szervekkel foglalkozó része már előrevetítette az átfogó szerkezeti átalakítás valószínűségét, a ÁVH korábbi struktúrájának nagymértékű átalakítását. A korábbi helyzetet élesen bírálva a Központi Vezetőség az "adminisztratív módszerek elharapózásával" és a lakossággal szembeni önkényeskedésekkel magyarázta a büntetések és adminisztratív intézkedések aránytalanul magas számát.

Amikor Gerő Ernő 1953. július 4-én a minisztertanács első helyettesi poszt mellé a belügyminisztérium vezetését is megkapta, már tudta, hogy az ő feladata lesz az Államvédelmi Hatóság betagolása a Belügyminisztériumba. A magyar pártküldöttség 1953. június 13-i moszkvai látogatásuk során ugyanis már szembesültek azzal az állásponttal, hogy az ÁVH rossz munkavégzésére az egyetlen válasz a Belügyminisztériummal való egyesítés lehet. Ráadásul ez a "mintaértékű" szervezeti integráció Sztálin halála után a Szovjetunióban igen gyorsan be is következett. Az Államvédelmi Hatóságot létrehozó 4.353/1949. (XII. 28.) MT. sz. rendeletet a Minisztertanács az 500/6/1953. (VII. 11.) MT. sz. határozatával helyezte hatályon kívül, így az ÁVH mint önálló szerv megszűnt illetve összeolvadt a Belügyminisztériummal.

Az összevonással párhuzamosan csökkentették a központi létszámot, ugyanakkor növelték a vidéki államvédelmi területen dolgozók számát. A belügyi kollégium 1953. augusztus 25-i ülésén határoztak a BM egységes területi - vagyis vidéki és budapesti - szerveinek létrehozásáról, megállapítva, hogy "az államvédelmi munka egyes területén, mint pl. ipari és mezőgazdasági szabotázs-elhárítás, kémelhárítás vonalán, az operatív munkások létszáma nem elegendő. Egy sor fontos járásban egyáltalán nincsenek államvédelmi szervek, ahol vannak, viszont rendkívül gyengék. Így igen fontos területek jelenleg hálózattal, operatív munkával egyáltalán nincsenek biztosítva." A területi szervek átszervezésének a célja "megerősíteni, megjavítani vidéken mindenekelőtt az államvédelmi szervek operatív hálózati munkáját. Minden fontos területet, objektumot át kell fogni hálózattal, hogy időben megakadályozzuk, megelőzzük az ellenség romboló tevékenységét. [...] Megteremteni a szervezeti előfeltételét annak, hogy a területi pártbizottságok fokozottabb ellenőrzést és irányítást gyakoroljanak az illetékes BM szervek munkája felett. Célszerű létszámcsökkentés, megtakarítás egyes területeken, a bürokrácia és a felesleges anyagi kiadások megszüntetése." Ennek jegyében hozták létre a fővárosban és valamennyi megyében a Belügyminisztérium egységes megyei főosztályait. Ezzel egységes vezetés alá helyezték az államvédelmi, rendőrségi, tűzrendészeti, a légoltalmi valamint a büntetés-végrehajtási szerveket.

Az MDP Politikai Bizottsága 1954. áprilisi 28-i ülésén átfogó értékelését adta munkájának, illetve levonta a Belügyminisztérium és az Államvédelmi Hatóság összevonásaiból adódó tapasztalatokat. Továbbra is fenntartotta a Politikai Bizottság korábbi célkitűzéseit, mindenekelőtt azt, hogy az államvédelmi és belügyi szerveknek elő kell segíteni a Központi Vezetőség júniusi határozatának és a kormányprogramnak a megvalósítását, illetve hogy az államvédelmi, belügyi szervek munkájában következetesen meg kell valósulnia a pártellenőrzésnek.

A Politikai Bizottság szerint az egységes Belügyminisztérium létrehozása jelentős anyagi megtakarítást is eredményezett - és éppen ez volt a hivatalos magyarázata az integrációnak. Az államvédelmi szerveknél a központi és vidéki szervek létszámának a megyék illetve a járások javára történő megváltozását olyan tényezőnek tekintette a határozat, mint amely "döntő szervezeti feltétele az országban lévő ellenséges kategóriák szélesebb átfogásának, az operatív hálózati munka, a megelőzés, az ellenség időbeni felderítésének és leleplezésének, az ellenség ellen folytatott harc eredményei növelésének". Így ugyanis az erők elosztása jobban alkalmazkodik az ország, a főváros, az egyes megyék, járások és városok adott operatív helyzetéhez.

A Politikai Bizottság az átszervezés során elért egyik legfontosabb eredménynek azt tartotta, hogy a munka súlypontja - az államvédelmi és a rendőri szervek munkájában egyaránt - az operatív-hálózati munka irányában tolódott el. Ez azonban a következő "káderproblémákkal" járt: 1. Az átszervezés vidéken nagyobb számú államvédelmi operatív beosztott beállítását tette szükségessé. 2. Az operatív-hálózati munkában új, tapasztalt vezetőket és beosztottakat kellett külföldi munkára kiküldeni. 3. "A volt ÁVH áruló vezetőjének [ti. Péter Gábor] és társainak leleplezése után, valamint az átszervezés során viszonylag nagy számban kellett elbocsátani az államvédelmi munka területéről politikai, erkölcsi és egyéb okoknál fogva alkalmatlan személyeket". A megyékben egyébként 518 új beosztottat vettek fel államvédelmi-operatív munkára "a párt megyebizottságainak segítségével", a rendőri és egyéb belügyi szervektől pedig 268 főt vettek át. Ezzel együtt az államvédelmi-operatív szerveknél - döntően a megyéknél - 334 fő operatív beosztott hiányát jelentették.

1953 első felében - tehát amikor már sor került az addig önálló Államvédelmi Hatóság és a Belügyminisztérium összevonására - jött létre a belügyminiszter véleményező és tanácsadó szerveként a BM Kollégium. Feladatai körébe tartozott a területi szervek beszámoltatása is. Ennek kapcsán került sor a kollégium 1954. szeptember 7-i ülésén a Csongrád megyei Főosztály (tulajdonképpen a megyei Rendőrkapitányság) jelentésének tárgyalására.

A BM Kollégium 1953. augusztus 25-i ülésén született döntés arról, hogy a megyei szervek vonatkozásában Csongrád megyében egy főosztályvezetői, egy operatív helyettesi és egy rendőrségi helyettesi (megyei rendőrkapitány) vezetői státuszt biztosítanak, miközben tizenkét megyében két operatív helyettest is kineveztek. 1953. szeptember 8-án fogadta el a kollégium a megyei vezetőkre tett előterjesztést - akik az 1954-es jelentéstétel időpontjában is a megye vezetői voltak. Csongrád megyében főosztályvezetőnek Vörös-Balog István rendőr-alezredest, a Csongrád megyei rendőrkapitányság vezetőjét, operatív helyettesének Kelemen Miklós államvédelmi századost, a Csongrád megyei államvédelmi osztály helyettes vezetőjét, rendőri helyettesnek pedig Farkas Frigyes rendőr őrnagyot, a Pest megyei rendőrkapitányság helyettes vezetőjét javasolták. Utóbbit annak ellenére, hogy e napirend vitájában Gerő Ernő belügyminiszter nyomatékosan kérte, hogy "megyei vezetőket a megyék területéről kell biztosítani". Ráadásul az előterjesztés a nyugati és a déli határ-menti megyékbe kifejezetten államvédelmi és nem rendőri területről kívánt főosztályvezetőt javasolni.

A Jelentés felvázolta a megye általános gazdasági, társadalmi helyzetét, amelyből az operatív helyzet sajátosságaira figyelve körvonalazódtak az "ellenséges vonalak" jellegzetességei, illetve a Főosztálynak ebből adódó feladatai. Csongrád megye területén - 5 városban, 59 községben és az Alföldre jellemző tanyavilágban - 1954-ben mintegy 440 000 lakos élt. A megye döntően mezőgazdasági jellegű volt, bár 46, főleg könnyűipari gyárában kb. 18 000 dolgoztak. Jelentős volt az iskolai tanulók és a felsőoktatásban tanulók száma, és speciális helyzet adódott a Jugoszláviával való déli szomszédságból.

A beszámoló az 1953. szeptemberétől 1954. júniusig terjedő időszak, immár egyesített szervezeti keretek között működő belügyi munkájának összegzését tartalmazza. Kiemelt jelentőséget tulajdonít Szegeden helyzetének, annak ellenére, hogy a megye székhelye ekkor Hódmezővásárhely. Az operatív helyzetet figyelembe véve ezt az ellenséges elemeknek - volt csendőrök, katonatisztek, leventeoktatók, a korábbi jobboldali pártokhoz tartozók, szociáldemokraták, a délszláv nemzetiség, "megbízhatatlan" értelmiségi körök stb. - Szeged városba történt koncentrálódásával indokolja a jelentés. Az ellenséges elemek széles katalógusából a Csongrád megyei Főosztály nem csak a Jelentés beszámolási időszakában, de az annak nyomán kiadott belügyminiszteri utasítás végrehajtása során is tulajdonképpen két ellenséges kategóriára fordított kiemelt figyelmet. Ezek a jugoszláviai ügynökök illetve az aknamunkájukkal a mezőgazdaságot továbbra is veszélyeztető kulákok.

Ezen a napon történt április 18.

1949

Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább

1951

Aláírják a párizsi szerződést. Létrejön az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Unió alapja.Tovább

1955

Hegedüs András a miniszterelnök.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők