A Hitlerjugend árnyékában

Birodalmi német gyermekek keresztényellenes atrocitásai Magyarországon 1942-ben

„Már hónapok óta itt élnek közöttünk azok az úgynevezett „Hitler-ifjak", akik Németországból jöttek ide, és élvezik vendégszeretetünket. - Mi természetesen a legnagyobb szívélyességgel fogadtuk őket és azt a keveset, amit a mai nehéz megélhetési viszonyok között összegyűjthettünk úgy élelmiszerekben, mint ruházatban, testvériesen megosztottuk velük. - De mi önfeláldozásunkért a jutalom? Ezek az ifjak, a fiúk épen úgy, mint a leányok, titokban összebújnak a mi gyermekeinkkel és megfertőzik a lelküket, hogy az ő úgynevezett nemzetiszocialista tanaiknak megnyerjék."

Bevezető

1940. augusztus 30-án nemcsak az Észak-Erdélyt és Székelyföldet olasz és német döntőbíráskodással Magyarországhoz csatoló második bécsi döntés született meg, hanem az ún. magyar-német népcsoportegyezményt is aláírták a Belvedere-kastélyban. A megállapodás birodalmi érdekek mentén

a magyarországi németség kizárólagos képviseletének kérdését. Míg 1924-ben, a magyar kormány bábáskodásával jött létre a hazai németek nyelvi, kulturális és oktatási jogaiért küzdő, a két világháború közötti kabinetekkel számos konfliktust felvállaló, de a magyar állam iránt alapvetően lojális, és nevével fémjelzett Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (MNNE), addig az alig másfél évtizeddel később alakult Volksbund der Deutschen in Ungarn (Magyarországi Németek Népi Szövetsége, ) már Berlin árnyékában, a nemzetiszocialista eszmék fogságában vergődött, önmagát tekintve a magyar asszimilációs politika egyedüli alternatívájának.  Az 1940-es bécsi egyezmény értelmében a Volksbund vált a hazai németség egyetlen, a magyar kormány által elismert legitim szervezetévé: az egyesület teljes szervezkedési szabadságot kapott, beleértve a nemzetiszocialista ideológia széleskörű terjesztését is.  A revíziós döntések és az 1941 tavaszi, további területi visszacsatolások révén jelentősen megnőtt - 480 ezerről közel 720 ezer főre - a magyarországi németek létszáma. Így - különösen a népi öntudattal rendelkező, jól szervezett bácskai németség és az észak-erdélyi szászság révén - megerősödött a Volksbund szervezeti háttere, rajta keresztül pedig a német kormány országra gyakorolt nyomása is. Ennek egyik jele - a Szovjetunió elleni háborúban való magyar részvétel mellett - az 1942 tavaszától legalizált   volt, amely lehetővé tette a hazai németség fokozott  a háborús cselekményekbe.

 

 

              

A Volksbund hetilapja, a Deutscher Volksbote 1942. november 6-i számának képes tudósítása a birodalmi fiatalok hazautazásáról

 

Kállay Miklós

A már Kállay Miklós vezette kormány 1942 áprilisában engedélyezte a Volksbund ifjúsági szervezete, a Deutsche Jugend (DJ) működését, jóllehet a szervezetbe csak a Volksbund-tagok gyermekei léphettek be. A németországi bemutatkozó látogatásra készülő miniszterelnök a Volksbund-propaganda mérséklését remélte a DJ engedélyezéséért cserébe. A DJ felügyeletét - a Belügyminisztérium helyett - a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium gyakorolta, amely az ifjúsági szervezet leértékelését jelentette a kormány részéről. Néhány héttel az engedély kiadása után a 12 és 23 év közötti fiatalok katonai előképzését biztosító Levente Egyesület és a Deutsche Jugend megállapodást kötött, amelynek értelmében a jövőben a DJ önálló levente-egységet alkotott, leventeparancsnokaikat a Volksbund választotta ki. A DJ a képzésben nemzetiszocialista elveket vett figyelembe, így - a magyar szervezettől eltérően - a valláserkölcsi nevelés teljesen háttérbe szorult. Ugyanekkor került sor a népi németek munkaszolgálatának bevezetésére, amely a Volksbund közreműködésével gazdasági és szociális téren is csatasorba állította a hazai németeket, és demonstrálta a térség németségének egységfrontját és összefogását a háborús időszakban. Az intézkedés bevezetésére a magyar kormány kényszerű beleegyezésével került sor, így a Volksbund égisze alatt a fenti feladatokat koordináló „Haza gazdasági hadiszolgálata" (Wirtschaftlicher Kriegsdienst der Heimat, WKH) és a Német Népsegély (Deutsche Volkshilfe, DV) megalapítására is. A Volksbund célja - Berlin támogatásával és törekvéseinek megfelelően - gyakorlatilag a magyar kormány felé irányuló kötődés lazítása és a birodalmi németség, ill. a nemzetiszocialista állam iránti fokozottabb függés biztosítása volt, túlmutatva az 1940-es bécsi népcsoportegyezmény keretein is.

Német birodalmi gyermekek egy budaörsi vendéglátó családnál (magántulajdon)

Német birodalmi fiú a budaörsi Kőhegyen álló keresztnél (magántulajdon)

A szociális elköteleződést és a birodalomhoz való tartozást volt hivatott demonstrálni az az akció is, amelynek keretében a Kállay-kormány évente tízezer Németország északnyugati területein élő, angol bombatámadások által sújtott 10-14 éves gyermek magyarországi elhelyezését

Az intézkedés célja egyrészt a szoros német-magyar együttműködés demonstrálása volt, másrészt a Volksbund számára jó alkalmat kínált a nemzetiszocialista eszmék terjesztésére, azok körében is, akik nem voltak a szervezet tagjai. Az első csoportok 1942. május 7-én érkeztek Budapestre a Német Népsegély keretében működő, gyermekek vidéki foglalkozó szervezet, a „Kinderlandverschickung" (KLV) szervezésében. Ellátásukról a német állam gondoskodott, de pénzügyi támogatásukban szerepet vállalt a magyar kormány is. Bár a Kállay-kormány az ország területén elszigetelten, a Volksbund kikapcsolásával kívánta elhelyezni a fiatalokat, ám végül döntően az egyesület által kijelölt - dél-dunántúli, bácskai és Buda-környéki - németek lakta településeken kaptak ideiglenes lakóhelyet. A gyermekek - a hazai németek földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve - viszonylag nagy létszámban (100-200 fő) kerültek egy-egy helységbe, ahová nevelőkkel, illetve nemzetiszocialista fiú- és lányszervezetek (Hitlerjugend, Bund Deutscher Mädel) vezetőivel érkeztek, tág teret nyitva ezáltal a náci eszmék terjesztésének. A fiatalok többségét falvakban és községekben családoknál ún. nevelőszülőknél („Pflegeeltern") helyezték el, egy részük pedig táborokban maradt. Ha a csoportok városokba érkeztek, mindig szabályos rendben, katonásan, zárt sorokban fel. A gyermekek részt vettek a települések mindennapi életében; különböző helyi sportversenyeken, rendezvényeken jelentek meg. Túl azon, hogy az üdültetési akció elsődleges szándéka a nemzetiszocialista elvek terjesztése volt, valamint a sajtóban megjelenő propaganda is ezt, a magyar állami kereteken túlmutató „nagynémet összetartozást" erősítette a birodalmi németek és a magyarországi német népcsoport testvériségének sugalmazásával, bizonyára voltak helyek, ahol - az ideológiai hátteret nem elsődlegesnek tekintve - jó kapcsolat a Németországból érkező fiatalok és a szállásadó családok gyermekei között. Egy korabeli újságcikk szerint 1944 nyaráig mintegy 28 ezer birodalmi német fiatal szervezett keretek között, hajóval vagy vonattal Magyarországra, turnusonként mintegy féléves időtartamra.

 

    

A Deutscher Volksbote 1943. január 29-i száma a birodalmi gyermekek magyarországi tartózkodásáról

 

    

Ezen a napon történt július 30.

1919

Román csapatok átkelnek a Tiszán, és megindulnak Budapest felé. Két nap múlva elbukik a Magyar Tanácsköztársaság.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők