A Hitlerjugend árnyékában

Birodalmi német gyermekek keresztényellenes atrocitásai Magyarországon 1942-ben

„Már hónapok óta itt élnek közöttünk azok az úgynevezett „Hitler-ifjak", akik Németországból jöttek ide, és élvezik vendégszeretetünket. - Mi természetesen a legnagyobb szívélyességgel fogadtuk őket és azt a keveset, amit a mai nehéz megélhetési viszonyok között összegyűjthettünk úgy élelmiszerekben, mint ruházatban, testvériesen megosztottuk velük. - De mi önfeláldozásunkért a jutalom? Ezek az ifjak, a fiúk épen úgy, mint a leányok, titokban összebújnak a mi gyermekeinkkel és megfertőzik a lelküket, hogy az ő úgynevezett nemzetiszocialista tanaiknak megnyerjék."

Bevezető

1940. augusztus 30-án nemcsak az Észak-Erdélyt és Székelyföldet olasz és német döntőbíráskodással Magyarországhoz csatoló második bécsi döntés született meg, hanem az ún. magyar-német népcsoportegyezményt is aláírták a Belvedere-kastélyban. A megállapodás birodalmi érdekek mentén

a magyarországi németség kizárólagos képviseletének kérdését. Míg 1924-ben, a magyar kormány bábáskodásával jött létre a hazai németek nyelvi, kulturális és oktatási jogaiért küzdő, a két világháború közötti kabinetekkel számos konfliktust felvállaló, de a magyar állam iránt alapvetően lojális, és nevével fémjelzett Magyarországi Német Népművelődési Egyesület (MNNE), addig az alig másfél évtizeddel később alakult Volksbund der Deutschen in Ungarn (Magyarországi Németek Népi Szövetsége, ) már Berlin árnyékában, a nemzetiszocialista eszmék fogságában vergődött, önmagát tekintve a magyar asszimilációs politika egyedüli alternatívájának.  Az 1940-es bécsi egyezmény értelmében a Volksbund vált a hazai németség egyetlen, a magyar kormány által elismert legitim szervezetévé: az egyesület teljes szervezkedési szabadságot kapott, beleértve a nemzetiszocialista ideológia széleskörű terjesztését is.  A revíziós döntések és az 1941 tavaszi, további területi visszacsatolások révén jelentősen megnőtt - 480 ezerről közel 720 ezer főre - a magyarországi németek létszáma. Így - különösen a népi öntudattal rendelkező, jól szervezett bácskai németség és az észak-erdélyi szászság révén - megerősödött a Volksbund szervezeti háttere, rajta keresztül pedig a német kormány országra gyakorolt nyomása is. Ennek egyik jele - a Szovjetunió elleni háborúban való magyar részvétel mellett - az 1942 tavaszától legalizált   volt, amely lehetővé tette a hazai németség fokozott  a háborús cselekményekbe.

 

 

              

A Volksbund hetilapja, a Deutscher Volksbote 1942. november 6-i számának képes tudósítása a birodalmi fiatalok hazautazásáról

 

Kállay Miklós

A már Kállay Miklós vezette kormány 1942 áprilisában engedélyezte a Volksbund ifjúsági szervezete, a Deutsche Jugend (DJ) működését, jóllehet a szervezetbe csak a Volksbund-tagok gyermekei léphettek be. A németországi bemutatkozó látogatásra készülő miniszterelnök a Volksbund-propaganda mérséklését remélte a DJ engedélyezéséért cserébe. A DJ felügyeletét - a Belügyminisztérium helyett - a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium gyakorolta, amely az ifjúsági szervezet leértékelését jelentette a kormány részéről. Néhány héttel az engedély kiadása után a 12 és 23 év közötti fiatalok katonai előképzését biztosító Levente Egyesület és a Deutsche Jugend megállapodást kötött, amelynek értelmében a jövőben a DJ önálló levente-egységet alkotott, leventeparancsnokaikat a Volksbund választotta ki. A DJ a képzésben nemzetiszocialista elveket vett figyelembe, így - a magyar szervezettől eltérően - a valláserkölcsi nevelés teljesen háttérbe szorult. Ugyanekkor került sor a népi németek munkaszolgálatának bevezetésére, amely a Volksbund közreműködésével gazdasági és szociális téren is csatasorba állította a hazai németeket, és demonstrálta a térség németségének egységfrontját és összefogását a háborús időszakban. Az intézkedés bevezetésére a magyar kormány kényszerű beleegyezésével került sor, így a Volksbund égisze alatt a fenti feladatokat koordináló „Haza gazdasági hadiszolgálata" (Wirtschaftlicher Kriegsdienst der Heimat, WKH) és a Német Népsegély (Deutsche Volkshilfe, DV) megalapítására is. A Volksbund célja - Berlin támogatásával és törekvéseinek megfelelően - gyakorlatilag a magyar kormány felé irányuló kötődés lazítása és a birodalmi németség, ill. a nemzetiszocialista állam iránti fokozottabb függés biztosítása volt, túlmutatva az 1940-es bécsi népcsoportegyezmény keretein is.

Német birodalmi gyermekek egy budaörsi vendéglátó családnál (magántulajdon)

Német birodalmi fiú a budaörsi Kőhegyen álló keresztnél (magántulajdon)

A szociális elköteleződést és a birodalomhoz való tartozást volt hivatott demonstrálni az az akció is, amelynek keretében a Kállay-kormány évente tízezer Németország északnyugati területein élő, angol bombatámadások által sújtott 10-14 éves gyermek magyarországi elhelyezését

Az intézkedés célja egyrészt a szoros német-magyar együttműködés demonstrálása volt, másrészt a Volksbund számára jó alkalmat kínált a nemzetiszocialista eszmék terjesztésére, azok körében is, akik nem voltak a szervezet tagjai. Az első csoportok 1942. május 7-én érkeztek Budapestre a Német Népsegély keretében működő, gyermekek vidéki foglalkozó szervezet, a „Kinderlandverschickung" (KLV) szervezésében. Ellátásukról a német állam gondoskodott, de pénzügyi támogatásukban szerepet vállalt a magyar kormány is. Bár a Kállay-kormány az ország területén elszigetelten, a Volksbund kikapcsolásával kívánta elhelyezni a fiatalokat, ám végül döntően az egyesület által kijelölt - dél-dunántúli, bácskai és Buda-környéki - németek lakta településeken kaptak ideiglenes lakóhelyet. A gyermekek - a hazai németek földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve - viszonylag nagy létszámban (100-200 fő) kerültek egy-egy helységbe, ahová nevelőkkel, illetve nemzetiszocialista fiú- és lányszervezetek (Hitlerjugend, Bund Deutscher Mädel) vezetőivel érkeztek, tág teret nyitva ezáltal a náci eszmék terjesztésének. A fiatalok többségét falvakban és községekben családoknál ún. nevelőszülőknél („Pflegeeltern") helyezték el, egy részük pedig táborokban maradt. Ha a csoportok városokba érkeztek, mindig szabályos rendben, katonásan, zárt sorokban fel. A gyermekek részt vettek a települések mindennapi életében; különböző helyi sportversenyeken, rendezvényeken jelentek meg. Túl azon, hogy az üdültetési akció elsődleges szándéka a nemzetiszocialista elvek terjesztése volt, valamint a sajtóban megjelenő propaganda is ezt, a magyar állami kereteken túlmutató „nagynémet összetartozást" erősítette a birodalmi németek és a magyarországi német népcsoport testvériségének sugalmazásával, bizonyára voltak helyek, ahol - az ideológiai hátteret nem elsődlegesnek tekintve - jó kapcsolat a Németországból érkező fiatalok és a szállásadó családok gyermekei között. Egy korabeli újságcikk szerint 1944 nyaráig mintegy 28 ezer birodalmi német fiatal szervezett keretek között, hajóval vagy vonattal Magyarországra, turnusonként mintegy féléves időtartamra.

 

    

A Deutscher Volksbote 1943. január 29-i száma a birodalmi gyermekek magyarországi tartózkodásáról

 

    

Ezen a napon történt február 29.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők