Magyarországi német egyesületalapítás Trianon után

„Azután a német birodalomra és Ausztriára való figyelemből is szükségesnek tartja a magyarországi németség nyelvi és kulturális jogainak respektálását. Hatalmi téren a németség ma nem számít, s talán sokáig nem fog számítani. A magyar külpolitikát nem is lehet egyoldalúan a németségre építeni, de ha már más nemzeteknek határozott támogatásával nem dicsekedhetünk, és azoktól egyelőre az ország integritásának helyreállítását nem várhatjuk, a németeket nem szabad ellenségünkké tennünk."

Bevezetés

A trianoni Magyarországon az 1920-as népszámlálás eredménye alapján társadalmi, gazdasági és politikai szempontból nem egységes struktúrájú, lélekszámát tekintve csaknem két milliós német anyanyelvű népességből mintegy 550 ezer fő maradt az új határokon belül. A németség így a 7,6 milliós összlakosság 6,9 százalékát

. Ezek az adatok drasztikus csökkenésre utaltak, de egyben azt is jelentették, hogy 1920 után a németek lettek a legnagyobb magyarországi kisebbség. A hazai németségen belül a római katolikusok aránya kiugróan magas, 81,3 százalék . A zömében mezőgazdasággal foglalkozó Magyarországon maradt németség magyar állam iránti hűsége mellett használta német anyanyelvét, népi kultúrájában élt, és egyfajta lokális önazonosságtudattal rendelkező társadalmi csoportként békésen megfért a többségi nemzettel. Az együttélés egyik alapfeltétele azonban - különösen az első világháború, a német anyanemzettel való találkozása után - oktatási és nyelvi jogainak biztosítása volt, mert ezek egyrészt identitásának sarokpontjai voltak, másrészt alapvetően érintették mindennapjait, és képessé tették a magyar haza iránti szorosabb elköteleződésre. Ezen jogok biztosítása érdekében hozta létre germanista egyetemi tanár, nemzetiségügyi miniszter (1919-1920) a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet (MNNE), amely a Bethlen-kormány politikájának megváltozása kapcsán is jöhetett létre. A trianoni béke 1921 nyári parlamenti becikkelyezését követően a Bethlen-kormány - amelynek konszolidációs politikájába beleillett a nemzetiségekkel szemben követett előzékenyebb magatartás - arra törekedett, hogy a békeszerződés kisebbségvédelmi előírásait . A revíziót távlati célként szem előtt tartó magyar külpolitikai tervek és a nemzetközi körülmények - Németország fokozódó figyelme a térség iránt, a szomszédos kisantant államok kisebbségpolitikája - kapcsán a miniszterelnök magánál tartotta a kisebbségi kérdésben a kezdeményező szerepet, ezért is mutatkozott hajlandónak egy kizárólag nyelvi és kulturális érdekeket felkaroló, kontroll alatt tartható német egyesület támogatására. A szervezet ugyan már 1923-ban nem hivatalosan létrejött, alapszabályainak engedélyezését hosszas egyeztetések előzték meg a kormánnyal. Az alakuló közgyűlést 1924. augusztus 3-án tartották, ahol - a kormány kívánságainak megfelelően - a felvidéki cipszer volt külügyminisztert elnökké, Bleyer Jakabot pedig ügyvezető alelnökké [popup title="választották" format="Default click" activate="click" close text="Unser Fest. Die feierliche gründende Generalversammlung des Ungarländischen Deutschen Volksbildungsvereines. Sonntagsblatt. Wochenzeitung für das deutsche Volk in Ungarn. 4. Jg. [10. August 1924.] Nr. 32. 5."]. A kormányzat Bleyer iránti bizalmatlanságát jelezte Gratz helyzetbe hozása, aki - részben legitimista múltja miatt - a végrehajtó hatalom iránt messzemenő lojalitást tanúsított, ugyanakkor a nyelvi és kulturális jogokért ő is kész volt konfliktust vállalni. Bleyer és Gratz ellentéte, amely az 1920-as években majd az MNNE-n belül folyamatosan éleződött ki, koncepcióbeli eltérést takart. Míg Bleyernél már az 1920-as évek első felétől lényegesen nagyobb szerepet kapott a népközösség (Volksgemeinschaft) elvének képviselete, amely a német néphez való tartozás tudatát emelte ki, egyenrangúnak tekintve azt az államközösséghez (Staatsgemeinschaft) való kötődéssel, addig Gratz a népközösség elvéből következő bármiféle külső beavatkozást elítélt, és elsődlegesen a magyar állammal való kompromisszumokban látta a kisebbségpolitika alakításának eszközét. 

Az MNNE megalakulásával összefüggésben a kormány törekvése egyértelműen arra irányult, hogy minél szélesebb körben egy, a végrehajtó hatalom által ellenőrzött szervezet révén lefedje a hazai németség irányzatait, s ebben számított a katolikus egyház messzemenő támogatására. Bethlen István miniszterelnök a Népművelődési Egyesület létrejötte ügyében úgy tartotta tiszteletben a katolikus klérus féltve őrzött autonómiáját, hogy közben érvényesítette a kormány kisebbségpolitikáját. A magyar katolikus egyház azért is tudott azonosulni - az ideológiai hasonlóságok mellett - a kibontakozó ellenforradalmi rendszer céljaival, mert a területi elcsatolások révén több egyházmegyéje is súlyos veszteségeket szenvedett, így a klérus a revíziós politika majdani sikerében láthatta elvesztett részeinek visszaszerzésének esélyét. A mindenkori esztergomi érsek az ország első főpapja volt, aki tisztsége révén nemcsak egyházmegyéjében és egyházán belül vitt vezető szerepet, hanem közismerten az ország közéletében is. A kisebbségi kérdés kezelésében a magyar hercegprímás személyisége, valamint az ügy iránti érdeklődésének mértéke is kiemelt szerepet játszott. Csernoch János esztergomi érsek (1912-1927) - akinek főegyházmegyéje nagy része Csehszlovákiához került - azon túl, hogy azonosult a területi integritás elvével, komolyan vette azokat a törvényi előírásokat, amelyek a kisebbségi jogokat garantálták. Csernoch János az ellenforradalmi konszolidáció idején teljes mértékben támogatta a tárgyban megszülető kormányzati intézkedéseket, ugyanakkor véleményének kialakításában megfigyelhető volt az álláspontok között kiegyensúlyozó, a kölcsönös érdekeket figyelembe vevő attitűd is, amely a kisebbségi problémákra nyitottan reagáló főpap képét

.


Bethlen István
Bleyer Jakab
Csernoch János

Forrásunk alapján az MNNE megalakulásáról Csernoch János esztergomi érsek már 1924 februárjában pontos információkat kapott Bethlen István miniszterelnöktől, aki elsősorban abban kérte a hercegprímás támogatását, hogy minél több egyházi személy csatlakozzon az egyesülethez. Csernoch válaszában pozitívan reagált a kezdeményezésre, biztosította a miniszterelnököt arról, hogy ajánlani fogja a szervezetbe való belépést püspöktársainak és papságának. Az érsek - azon túl, hogy egyetértett a kormány politikájával - pontosan értette azokat a kül- és belpolitikai körülményeket, amelyek a méltányos kisebbségpolitika irányába mutattak, bár Németország szerepét jelentősen alábecsülte. A főpap levelében nem vetett számot azzal a ténnyel, hogy a magyarországi németségnek szinte alig jött létre saját értelmisége, mert a kiemelkedés útja elsősorban a magyarságba történt asszimilálódása volt. Ebben a kérdésben Bethlen és Csernoch, sőt a magyar állam és a katolikus egyház is azonos véleményen volt, nem helyeselték önálló, a magyarságtól elkülönülő német értelmiség létrejöttét, amely adott esetben külső politikai beavatkozás lehetőségét is hordozhatta. Csernoch arra kérte Bethlent, hogy ösztönözze a helyi közigazgatást a kormány rendelkezéseinek betartására, annak érdekében, hogy a papság ez irányú munkáját se akadályozzák. Ezzel a hercegprímás azt is el akarta érni, hogy az állam adjon neki segítséget, hogy papjai az ő intenciói szerint cselekedjenek ebben az érzékeny kérdésben. Az érsek hosszan jellemezte Bleyer Jakabot is, akinek hívő katolicizmusa, az ország területi integritásához való ragaszkodása személyét kezdetben a klérus egy része számára elfogadhatóvá tette. Csernoch kedvező véleménye annyiban némi naivitást tükrözött, hogy Bleyer politikai kudarcai következtében már igen korán kapcsolatot keresett a német birodalmi kormánnyal, Németországtól remélve a hazai németség helyzetének javulását. 

Az esztergomi érseknek küldött hasonló tartalmú levelet kaptak az egyesület ügyében Bethlentől az üzenetben név szerint említett magyar főpapok

. váci, csanádi és veszprémi püspök örömmel csatlakoztak az MNNE-hez, annál is inkább, hiszen egyházmegyéjükben voltak németajkú . A miniszterelnök nemcsak a belépésre, hanem a Népművelődési Egyesület tiszteletbeli vezetőségi tagságának elfogadására is kérte az említett püspököket. Ellenőrző szerepét nyomatékosítva arra bíztatta őket, hogy ha egyházmegyéjükben olyan jelenségeket , „[...] amelyek kormányhatósági közbelépést igényelnek, engem azokról a nemzetiségi harmónia megóvásának fontos célja érdekében esetről-esetre bizalmasan tájékoztatni méltóztassék." A főpapok akceptálták a kérést. Rott Nándor veszprémi püspök szinte mindnyájuk kisebbségi kérdésről alkotott véleményét kifejezte, amikor egyesületi tisztségével kapcsolatban ezt : [...] minden igyekezettel azon leszek, hogy a nemzetiségi törvények keretén belül a németajkú honfitársak jogos kívánságai kielégítést nyerjenek, de viszont az esetleges külföldi agitátorok, vagy azoknak itteni exponensei hívekre és követőkre ne találjanak." A püspöki kar 1924. április 9-ei ülésén támogatta a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület megalakítását, és egyházi személyek részére ajánlotta a szervezetbe való . Bár a főpapok szerepvállalása lényegében formális volt, a kormányzat az egyesületben való egyházi jelenléten keresztül kiemelt figyelmet fordított a német kisebbség lojalitásának megszilárdítására. Több püspök ugyanakkor nem lépett be a szervezetbe, sőt voltak olyanok, akik kifejezetten bizalmatlanul fogadták az egyesület megalakulását. Így a pécsi egyházmegyét vezető püspök 1925 tavaszán a Népművelődési Egyesület szellemiségét a magyarságtól idegennek, törekvéseit pedig ellenségesnek [popup title="nevezte" format="Default click" activate="click" close text="TILKOVSZKY LORÁNT: Nemzetiségi anyanyelvű oktatás a katolikus elemi népiskolákban (1919–1944). Századok 129. [1995] 6. 1257. "]. Ezzel szemben például győri püspök több alkalommal finom különbséget tett a pángermánizmus és az MNNE , „[...] amelyet legalább látszólag maga a kormányhatalom támogat." Virág , Zichy utóda a pécsi püspöki székben 1927 tavaszán világossá tette, hogy - „a nemzeti érdek szem előtt tartásával" - a Népművelődési Egyesületen belül a Gratz-féle törekvéseket . Ugyanakkor Virág püspök volt az is, aki 1928-ban azért üdvözölte egy helyi katolikus olvasókör megalakulását, mert szerinte ez által feleslegessé válna az MNNE .

Az MNNE megalakulásában játszott kormányzati szerep megkönnyebbüléssel töltötte el a magyar főpapokat, ugyanakkor - az alsópapsághoz hasonlóan - alapvetően tartózkodással figyelték az egyesület magatartását. Ez a bizalmatlanság az idő múlásával csak fokozódott. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a szervezet kulturális, oktatási és nyelvi céljaival olyan problémákat vetett fel, amelyek az eddigi status quo helyett előtérbe helyezték a kisebbségek követeléseit. Mindez olyan kényszerhelyzetet jelentett a katolikus egyházi vezetés számára, amelyben egyrészt a kormány intencióira kívánt támaszkodni, másrészt viszont megkövetelte az autonóm cselekvés jogát is. Ugyanakkor az egyesület tagságát zömében hívő katolikusok alkották, akik közül csak kevesen voltak

vádolhatók. Mivel azonban az MNNE alapszervezetei a hazai német nyelvi és kulturális célok mellett léptek fel, működésük számos esetben helyi konfliktust generált. Így lassan haladó szervezkedésében a vármegyei és helyi közigazgatás gátló munkája, valamint részben a kormányzat óvatos politikája is közrejátszott. Nem véletlen tehát, hogy az MNNE létszáma 1933-as fénykorában is csak 28-30 ezer fő volt, ami a magyarországi németek alig 4-5 százalékát

 

A forrást a mai nyelvhelyességnek megfelelően adjuk közre.

Bleyer Jakab fotója Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótárából való. 

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő