Bevezetés

A Rákosi-korszak egyetlen női minisztere Ratkó Anna volt, akinek életútja, politikai tevékenysége szorosan összefonódott az 1953. február 8-án kiadott túlzó és népszerűtlen népességszabályozási rendelettel, a

-, amely valójában nem is nevezhető törvénynek, hiszen a Rákosi-korszakban nem törvények, hanem rendeletek, határozatok útján történt a jogalkotás. Emellett nem helytálló neki tulajdonítani a nevéhez kötődő rendeletet sem, hiszen ő csupán a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának az utasítását hajtotta végre. A rendszer döntési mechanizmusa kizárta ekkor, hogy a népjóléti miniszter meghatározó szerepet játsszon egy ilyen, igencsak politikainak minősíthető rendelet meghozatalában. A levéltári dokumentumok, így a politikai bizottsági határozatok, más pártvezetőségi tanácskozások jegyzőkönyvei, a Központi Vezetőség osztályaihoz érkezett szakvélemények egybehangzóan tanúsítják, hogy Ratkó Annának valójában nem volt köze az 1953-as rendeletekhez, sőt, a szabályozás idején már kegyvesztetté is vált. Ezzel szemben egyértelműen kimutatható Rákosi Mátyás döntő szerepe, így találónak tűnik

Jobbágyi Gábor

	[X] JOBBÁGYI Gábor: Az abortuszkérdés a pártiratokban, 1950–1981. Valóság, 1991. 5. sz. 53–64.

megállapítása, miszerint inkább Rákosi jogszabályokról van szó népesedéspolitikai vonatkozásban.

Ratkó Anna tevékenységének, közéleti szerepvállalásának mozgatórugóit, a róla alkotott véleményeket, kritikákat jobban megérthetjük, ha életpályáját, döntéseit közelebbről megismerjük.

Ratkó Anna 1903. augusztus 19-én az Esztergom megyei Párkánynánán (ma Szlovákia) született tizenhárom gyermekes munkáscsaládba, tizenegyedik gyermekként. A tizenhárom Ratkó testvér mellé a szülők még két elárvult rokongyereket is befogadtak a családba. Édesanyja, Duhovnyi Anna háztartásbeli volt, édesapja szerszám- és géplakatos, a vasasok szakszervezetének alapító tagja. A Ratkó gyermekek közül nyolc fiú az apa mesterségét folytatta, aki 1916-ban, a jobb megélhetés reményében, családjával együtt Budapestre, pontosabban Csepelre, majd Erzsébetfalvára (ma Pesterzsébet) költözött. Még nem volt 12 éves, amikor munkába állt, mivel a családnak egyszerre hat tagját vitték el katonának. Testvéreivel és édesapjával először a Soroksári úti Fegyver- és Gépgyárban dolgozott, mint „gépmunkásnő". 13-14 évesen már belépett a szakszervezetbe, és 14 évesen a Fegyvergyár női munkásainak szakszervezeti bizalmija lett.

Munkásmozgalmi múltját 1917-től datálta az 1979 januárjában elkészült

Egyik szervezője volt az 1919. év eleji dél-budapesti munkásfelvonulásnak, majd részt vett a fegyvergyári megmozdulásokban, sztrájkokban, háborúellenes akciókban, tüntetéseken. 1919 augusztusában elfogták, majd házi őrizetbe helyezték.

A szintén Soroksári úti Hazai Fésűsfonóban, ahol 1921-től cérnázóként, szövőnőként dolgozott, a gyári munkásnők főbizalmija lett. Elnöke volt a Textilipari Munkások Szakszervezete erzsébeti csoportjának, majd 1922-től a Textilszakszervezet Központi Vezetőségébe választották. Egyes források szerint megszerezte a textil-technikusi végzettséget, de ez nem bizonyítható egyértelműen.

1927-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Férjével, Bíró Károly bőripari szakmunkással együtt, aki szintén szakszervezeti vezető volt, 1929-1934 között a

is tagja lett. Pártmegbízatásként a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba is beépültek, hogy a szociáldemokrata párton belül egy kommunista magot hozzanak létre. Hamarosan a KMP Pesterzsébeti Végrehajtó Bizottságának a tagjai közé választották. Férje rendszeresen tartott szemináriumokat, Ratkó Anna inkább a mozgalom gyakorlati embere volt, aki agitált, nőgyűléseket tartott, és tagja lett a szociáldemokrata Országos Nőszervező Bizottságnak. Még ebben az évben - több társával együtt - bérsztrájkot robbantott ki. Mint a sztrájk egyik szervezője, rendőri felügyelet alá, majd közel egy évre feketelistára került, ami azt jelentette, hogy egy hétnél tovább egyetlen munkaadó sem foglalkoztathatta.

1929-től a csepeli Weiss Manfréd Tölténygyár, majd a Ganz Villamossági Gyár munkásaként dolgozott. Munkát elsősorban mozgalmi kapcsolatai révén sikerült szereznie.. Még ebben az évben új munkahelyén főbizalminak választották.

1942-től csatlakozott egyes illegális kommunista akciókhoz. A főváros ostroma után már az MKP tagjaként vett részt a politikai életben. Ratkó Anna azon kevesek közé tartozott, akik nő létükre a vezető politikai körök közelébe jutottak. Az országos szintű szervezetek közül először a

megszervezésén dolgozott. Időközben az újonnan alakult Textilmunkások Szakszervezetének főtitkárává is megválasztották. 1945. december 2-án a magyar szakszervezetek XVI. közgyűlésén a Szakszervezeti Tanács alelnöke lett.

1945-ben hathónapos pártiskolát végzett, és a Magyar Kommunista Párt 1945. májusi értekezletén póttagként bekerült a Központi Bizottságba. A III. pártkongresszuson, 1946. szeptember végén rendes taggá választották. A két munkáspárt 1948-as „egyesüléséig" folyamatosan részt vett a testület munkájában, 1956-ig pedig az utódpárt, az MDP Központi Vezetőségében tevékenykedett.

1945. április 2-án Budapesten delegálták az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon újra mandátumot szerzett, és a Nemzetgyűlés jegyzője lett. Az 1947-es, majd az 1949-es választásokon is bejutott a törvényhozásba. A kommunista hatalomátvétel után, az 1949. június 11-én a megalakult - második Dobi István kormány - népjóléti minisztere lett.

A Népjóléti Minisztériumot az 1944. december 21-én Debrecenben megalakult ideiglenes kormány - az Ideiglenes Nemzetgyűlés döntése értelmében - hívta életre a 9/1945. (I. 10.) ME. sz. rendelettel, amelynek végrehajtása a 335/1945. (II. 17.) ME. sz. rendelet alapján zajlott le. A minisztérium létrehozását a Magyar Kommunista Párt szorgalmazta, és irányítását mindvégig kezében tartotta. Vezetésével először

(1945-1947), majd

Olt Károlyt

	[X] Olt Károly (1904–1985) politikus: 1946–1947-ben az MKP Káder Osztályának vezetője. 1947–1949 között népjóléti miniszter. 1949–1950-ben az Országgyűlés elnöke, majd az Elnöki Tanács titkára. 1950. február 24-től 1956. október 24-ig pénzügyminiszter. 1956. november 12. és 1959. január 2. között a Minisztertanács titkárságának a vezetője.

(1947-1948), végül Ratkó Annát bízták meg (1949-1950). A Minisztérium létrehozását az egészségügyi és hadigondozási feladatok nagy számával indokolták, feladatául pedig a szociális és egészségügy irányítását jelölték meg, ügykörét azonban külön jogszabállyal nem határozták meg. Tevékenységét három szervezeti főcsoportban, a központi igazgatás, a szociálpolitika és az egészségügy területén fejtette ki. 1945-1951 között a minisztérium az Akadémia u. 1-3. sz. alatt működött, majd az Akadémia utca 10. sz. alá költözött.

A Népjóléti Minisztériumban a kezdetektől fogva a Független Kisgazdapártnak volt a legnagyobb létszámú orvosi szekciója, és a szociáldemokrata beállítottságú orvosok aránya is igen jelentős volt. Az igazolási procedúrákat kihasználva Rákosiék már a hatalomátvétel előtt is arra törekedtek, hogy megnyirbálják erejüket. Ratkó Anna ennek az elképzelésnek a szellemében, több, nagy nyilvánosságot kapott fegyelmi határozatot hozott volt kisgazda vagy szociáldemokrata orvosok ellen. Rákosinak az egészségügyben is végrehajtandó kommunista hatalomátvételhez mindenképpen egy jelentős mozgalmi múlttal rendelkező, korábban már megbízhatónak bizonyult munkáskáderre volt szüksége, - olyan kommunistát keresett, aki a hazai viszonyokon edződött és nem emigrációból tért vissza. Elképzelhető, bár ennek írásos nyomát nem találni, hogy Rákosi a posztra eleve női politikust szánt, arra gondolva, hogy a lakosság talán megértőbb lesz az érdekeit sértő intézkedések iránt. Az egyszerű emberek egy része is úgy gondolta, hogy egy női miniszter megértőbben fogadja a kéréseiket, hallgatja meg a gondjaikat. Ezt tanúsítja a forrásokban közölt, Ratkó Annához írt kérelmező levelek sokasága, pl. állást kereső, háztartási alkalmazott; tarcali hadirokkant állást kérő levele; Jugoszláviából menekült család segély iránti kérelme (4. sz. forrás). A számtalan kérelmező levélre többnyire azonban kioktató hangú, az [popup title="empátiát teljességgel nélkülöző," format="Default click" activate="click" close text="„Szocializmust építő társadalmunkban minél többet dolgozik valaki, annál több megbecsülés jár neki.” […] „csak azt tanácsolhatjuk, becsülje meg egyelőre gondtalan megélhetést biztosító munkahelyét”."] elutasító válasz született Ratkó Anna nevében, amelyet rendszeresen a miniszter titkára, Botyánszki András írt alá.

Ugyanakkor elfogadta a felkérést a keresztanyaságra. Bizonyos körökben divat volt politikai vezetőket felkérni keresztszülőségre. Rákosi különösen sok gyereknek volt a keresztapja. Ez nem jelentett egyházi szertartáson való részvételt, sőt az érintett sem ismerte személyesen a „keresztgyereket", de ajándékot küldött, ha elfogadta a megtiszteltetést. Ratkó Anna esetében is erről lehetett szó. (4. sz. forrás)

A 4. sz. forrás Gobbi Hildának, mint a Jászai Mari Otthon Egyesület főtitkárának a kérelmező levelét tartalmazza. A kérés mellett megtalálható a részletes költségvetési terv is. A kérésre adott válasz azonban nem található meg a miniszter iratanyagában, de az ügyet kedvezően bírálták el, hiszen az Ódry Árpád Színészotthon jelenleg is működik Budapesten, a VI. kerület Lendvai utca 13. sz. alatt.

Ratkó Anna a kinevezésre - említett 1979-es interjúja szerint - állítólag így reagált: „Nekem semmi közöm az egészségügyhöz. Rettenetesen letört, amikor felkértek népjóléti miniszternek. Megbíztak, hogy a Népjóléti Minisztériumot szervezzem át Egészségügyi Minisztériummá, és azon belül a volt Népjóléti Minisztérium egy főosztályt képezzen. Rákosi elvtárs azt mondta, hogy nem válogathatom meg, hogy mit akarok csinálni, azt kell tennem, amit a párt kíván. Eggyé kell szervezni az egészségügyet, mert különböző kezekben volt a magyar egészségügy: vasutasok, postások, magántisztviselők. Azt mondta Rákosi elvtárs, hogy tehát nem azért bíztak meg, hogy orvos legyek, hanem hogy szervezzem eggyé az egészségügyet, mert bebizonyosodott, hogy

Annak érdekében, hogy szakmai segítséghez jusson, illetve, hogy hiba ne essék a szovjet modell minél tökéletesebb átvételében, három professzort küldtek a Szovjetunióból:

P. I. Szapozskov és Terian professzorokat, akik a részükre létrehozott kórházban dolgoztak (vagyis a Kútvölgyi úti Állami Kórház és Rendelőintézetben), részben pedig az egészségügy koncentrációjának megvalósításában mint miniszteri tanácsadó működtek közre. Ratkó Anna feladata ismét politikai, nem pedig szakmai jellegű volt, ráadásul személye szinte csak a gyalog szerepe volt ebben a játszmában. Erről egy - a forrásokban is közölt - alig két héttel hivatalba lépése után Komócsin Mihálynak, az MDP Nagy-szegedi Pártbizottsága titkárának a kioktató hangú levele tanúskodik, amelyben egy szegedi munkás-igazgatónő beiktatásakor tartott beszédét bírálja. (3. sz. forrás)

Ez idő tájt egyébként olyan sok helyen tett eleget szónoki felkéréseknek, hogy 1949. július 31-én utasítást kapott az MDP Központi Vezetősége Agitációs Osztályától, hogy a továbbiakban csak a Központi Szónoknyilvántartáson keresztül foglalkozhat ilyen felkérésekkel (2. sz. forrás). Ratkó Anna ezt a felszólítást valószínűleg nem vette komolyan, mert legfontosabb beszédeit az Egészségügyi Minisztérium kis füzetben összegyűjtötte, és

Az éberség szellemében miniszteri feladatai között szerepelt többek között munkáskáderek kinevezése az egészségügyi oktatási intézetek élére, illetve egyes szülészeti klinikák fasisztának minősített vezetőinek leváltása.

Ugyancsak végletekig elfogult, minden szakmai hozzáértést, sőt, empátiát is nélkülöző, ideológiainak minősíthető döntést hozott még olyan apolitikus kérdésekben is, mint például az állami gondozott gyermekek ügye. A Budapest felszabadulását követően állami gondozottá vált - többségükben az orosz katonák nemi erőszakos cselekedetei által fogant - 800 gyermeket rosszul ellátott, szakemberhiánnyal küszködő nevelőotthonokban helyeztek el, és közülük sokan elpusztultak. A minisztériumi szakreferens javaslatára a gyermekek egy része családokhoz került, úgynevezett csecsemő családi telepekre. A korát meghaladóan korszerű intézkedés sok kisgyermek életét mentette meg, Ratkó Anna azonban megvétózta ezt a megoldást, mondván, hogy az örökbefogadó családok szinte kivétel nélkül a régi uralkodó osztályból kerültek ki, márpedig horthysta arisztokrata családokban nem nevelkedhetnek ezek a gyermekek. A miniszter intézkedése nyomán a személytelen, az egyéni kötődések kialakulását gyakran nélkülöző állami otthonokba visszakerült gyermekek körében újra ijesztően megnövekedett az elhalálozások száma. Ilyen, és ehhez hasonló, átpolitizált utasításaival Ratkó Anna gyakorlatilag szinte teljesen szétzúzta a háború után kiépített gyermekvédelmi rendszert - emlékezett vissza egy interjúban

A Népjóléti Minisztérium átszervezését Egészségügyi Minisztériummá a Politikai Bizottság indítványozta az 1950. november 23-i ülésén, amit az Alkotmány 1950. évi IV. tv. módosítása tett szükségessé. Legfőbb okként azt jelölték meg, hogy a minisztérium korábbi formájában a felszabadulás óta elért eredmények ellenére megőrizte a régi rendszer népjóléti szervezetének számos elemét. Ezt felszámolandó és helyettesítendő kell létrehozni a népegészségügyet tervszerűen irányító és szervező, a szocializmust építő népi demokráciánk dolgozóinak

A szovjet mintát követő Egészségügyi Minisztérium a Népjóléti Minisztériumból 1951. január 1-jén jött létre. Feladatkörét a 30/1951. (I. 31.) MT. sz. rendelettel kibővítették, amelynek értelmében a tudományegyetemek orvosi karaiból megszervezték az önálló orvosegyetemeket (Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen), így az orvos- és orvos-továbbképzést, a gyógyszerészképzést, és ezzel együtt az egyetemi klinikák felügyeletét és irányítását is az Egészségügyi Minisztérium vette át. A minisztérium tényleges működését 1951 közepétől szakaszosan kezdte meg, mivel a tanácsi rendszer kialakításával kapcsolatos munkálatok és az államigazgatási rendszer változása különböző feladatok és ügykörök többszöri átcsoportosítását eredményezték. Ezzel magyarázható, hogy az Egészségügyi Minisztérium ügyköre 1951-1953 között többször Feladatait a 172/1952. (IX. 16.) MT. sz. rendelet az alábbiak szerint határozta meg: az egészségügy elvi irányítása, az orvos- és gyógyszerészképzés, a szakorvos- és orvos-továbbképzés, az egészségügyi középkáderek képzése, munkába állítása és nyilvántartása, a gyógyító-megelőző ellátás szervezése, irányítása, a népbetegségek elleni küzdelem, a gyógyfürdők, gyógyforrások, gyógy-és üdülőhelyek egészségének főfelügyelete, az üdültetés, az állami gondozás, a közegészségügy, a járványvédelem, az egészségügyi felvilágosítás, a gyógyszerellátás, az egészségügyi könyv- és lapkiadás, újítási ügyek és állásfoglalás orvosi szakkérdésekben.

A szovjet típusú központosított egészségügyi irányítás legfőbb irányítója ismét Ratkó Anna lett, aki 1950. december 16-tól egészségügyi miniszterként folytatta tevékenységét. Minisztersége alatt teljessé vált a szovjet minta adaptáció nélküli követése. Ezt bizonyítja a legkisebbtől a legnagyobb jelentőségű ügyekben írt minisztériumi utasítások, rendeletek, válaszlevelek garmadája. Egészségügyi miniszterként további politikai feladata volt a zsidó orvosok magas arányának a csökkentése a felsőbb egészségügyi körökben, vezető állásokban. Sok szociáldemokrata - párttagságuk révén - közalkalmazotti vagy egyetemi álláshoz jutott, jó kádernak nem számító orvos volt közöttük. A későbbi években is gyakran keveredett szakmai vitába zsidó származású szakemberekkel, és ilyenkor rendszerint megragadta az alkalmat, hogy hatalmi helyzeténél fogva legalábbis megingassa az illető pozícióit. Példa erre az említett Kun Miklós orvos ügye, aki jobbnak látta vidéken folytatni pályafutását, miután Ratkó Anna egyetlen tollvonással megsemmisítette a minisztériumi szakreferens orvosnak az állami gondozási rendszerre vonatkozó reformintézkedéseit.

Az új vezető garnitúra toborzása és kinevezése hónapokat vett igénybe Ratkó Anna hivatalba lépését követően. Helyettese

volt, tapasztalt kórházvezető, klinikus, közegészségügyi szakember, a szakigazgatásban azonban még ő sem dolgozott a korábbiakban.

1951 tavaszán fegyelmi eljárás indult

akadémikus, debreceni agysebész ellen. Az eljárást Sántha Kálmán egy, az egyetemi hallgatóság előtt nyilvánosan tett állítása indította el, hogy tudniillik a szocialista munkaverseny, és különösen a sztahanovista módszer elmebajt okoz a dolgozóknál. Ezen állítását az MTA Orvosi Osztálya 1951. június 1-én tartott nyilvános ülésén kellett megvédenie, amelyen meghívottként Ratkó Anna is részt vett, és Sántha Kálmán kijelentése cáfolataként hozzászólásában a következőket jelezte: „Napi 12 órát kellett dolgoznia. 28 évig dolgozott különféle gyárakban, különféle elbánás mellett, különféle módszerekkel. Mindig arra kellett törekednie, hogy az akkordot elérje, mert különben nemcsak a keresete volt kisebb, hanem a feje felett lógott a veszély, hogy kidobják. [...] Később az Egészségügyi Minisztériumba került, és arra törekedett, hogy egészen megismerkedjék az egészségüggyel, és komoly szellemi munkát kellett kifejtenie, azonban ez sem ártott meg, hogy egyszerű fizikai munkás komoly szellemi munkát végzett. Igaz, hogy a politikai kérdéseket nem lehet semmilyen kérdéstől elválasztani, a tudomány kérdésétől sem lehet különválasztani. Azt szeretné, hogy tudományos szempontból döntenék meg Sántha tanítását. Állapítsa meg az ülés, hogy milyen hibát követett el. Politikailag is alá kell támasztani, de nem ez a fő kérdés, hanem hogy tudományosan

Már 1952-ben születtek olyan dokumentumok, amelyek feltárták az Egészségügyi Minisztérium vezetésében és munkájában tapasztalt hiányosságokat, de ekkor még nem születettek olyan intézkedések, amelyek Ratkó Anna eltávolítását céloztak volna. (7. sz. dokumentum).

Ratkó Anna népjóléti, majd egészségügyi minisztersége idején jött létre a pártkórház, azaz a Kútvölgyi úti Állami Kórház, amelyet a miniszter többször meglátogatott. (Utóbb Ratkó Annát tették felelőssé a kórház rossz káderpolitikájáért is.)

A szakmai kérdésekben teljesen tájékozatlan miniszter egyes hibás döntései nyomán egyébként iratok sokasága született meg annak érdekében, hogy korrigálják azokat. Ilyen eset volt például, az első ötéves terv egyik legjelentősebb egészségügyi építkezése, a László fertőző kórház hat emeletesre tervezett épületének az erőltetése. A fertőző kórházak egyik legfontosabb kritériuma ugyanis, hogy szükség van bizonyos számú szigorú elkülönítőre, s ez csak a

Mindez azt érzékelteti, hogy bizonyos fokú torzulás következett be, amikor az 1950-es évek mindent felülmúlni szemlélete a kórházügy területén is kampányfeladatot teljesített: a kórházi infrastruktúra lehetőségeit figyelmen kívül hagyva ugyanis növelték a kórházi ágyak számát, sokszor elviselhetetlen állapotokat teremtve a kórtermekben.

Ratkó Anna minisztersége idején, 1953. február 8-án lépett életbe a népességszabályozási rendelet, amelyben megtiltották a terhesség művi megszakítását (abortuszt), és propagandát folytattak a születések számának - akár házasságon kívül is! - növelése érdekében. A „törvényhez" kapcsolódó propaganda jelszó szerint: Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség! (A népnyelv az 1952-1956 között születetteket nevezi Ratkó-gyerekeknek.)

Ratkó Anna megfenyegette azokat a kollégáit, akik a hiányos infrastrukturális feltételrendszert szóvá merték tenni.

Az első könnyítésekre a belpolitikai események hatására került sor. A határozat hatályba lépését követően nem sokkal meghalt Sztálin, az 1953 júniusától hivatalban lévő Nagy Imre kormány pedig nem erőltette a büntető rendelkezések erélyes érvényesítését. Szovjet utasításra enyhíteni kellett a végrehajtáson, és ebben nagy szerepe volt a rendelet rendkívül kedvezőtlen fogadtatásának, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A visszavonás kezdete 1953. október 10-ére datálódik, 1954. január elsejétől pedig újra elismerték a szociális szempontok létjogosultságát is az abortuszok esetében. A végső visszavonáshoz (1956) a szovjet minta (1955) követésének kényszere vezetett.

Ratkó Anna 1953. április 13-ig állt az Egészségügyi Minisztérium élén, kormánytagsága pedig 1953. április 18-án ért véget. Nagy valószínűséggel, már kinevezésekor is tisztában voltak képességeivel, szakmai felkészültségével, de akkor ez nem volt szempont, inkább a párthűség, a mindent végrehajtó pártkatona került előtérbe. Leváltásakor azonban a szokásos gyakorlatnak megfelelően elővették azokat az érveket, amelyeket korábban is tudtak képességeiről és munkájáról, de még nem akarták felhasználni ellene. Leváltását betegségével magyarázták, amint az a közölt dokumentumból is kiderül. (7. sz. forrás)

A vele készült interjú szerint ő kérte felmentését idegkimerültsége és infarktusa miatt. A fellelhető dokumentumok Ratkó Anna betegségére vonatkozóan csupán általánosságokat tartalmaznak, bár ezekből is kiderül, hogy nagyon sok testi problémával küszködött. Kútvölgyi úti kórházbeli kezelőorvosa,

professzor 1953. március végi diagnózisa szerint kétségtelen pszichoszomatikus tünetei miatt orvosi megfigyelés alatt tartották, kivizsgálták. A kórkép pszichés gyengeség, kommunikáció-képtelenség volt. Az orvosokban felmerült annak is a gyanúja, hogy a beteg esetleg - feladatai elől menekülve - szimulált. Akármi is volt a ma már kideríthetetlen igazság, valószínű, hogy Ratkó Anna is, mint oly sokan a túl hirtelen felkapaszkodottak közül, nem tudott megbirkózni a képességeit és képzettségét messze meghaladó feladatokkal. Pártfegyelemből azonban ezt nem akarta és nem is merte kifejezésre juttatni.

Ratkó Annát alapvetően a puritanizmus jellemezte, ezért sokszor - például tárgyalási stílusában, a reprezentálások alkalmával stb. - nem tudott alkalmazkodni ahhoz a körhöz, amelybe beemelték. Miniszteri kinevezésekor a professzorok tisztelgő látogatása alkalmával például a következőket mondta: „Amit a professzor urak mondtak, abból én semmit sem értettem. Vegyék tudomásul, hogy én textiltechnikus voltam, beszéljenek az

Nemcsak ő, hanem az egyszerű emberek is nehezen alkalmazkodtak a hirtelen jött társadalmi, rangbéli változásokhoz: a hozzá írott levelek megszólításában a volt textilipari kollégák megszólításától a „Szeretett Annusunk"-tól a „Kegyelmes Miniszter Elvtársnő"-n, a „Magyar asszonyok vezetőjé-n" és az úttörők „K. Miniszter Néni"-jén át az egyháziak „Miniszter Úrnő"-jéig számtalan árnyalat megfigyelhető.

Kórházi kivizsgálását követően 6-7 hónapig dolgozni sem tudott. Ebből az időszakból olvasható a Magyar Országos Levéltár őrizetében egy Rákosi Mátyásnak írott levele, amely szerint igen labilis lelkiállapotban volt akkoriban. Soraiban szinte gyermeki odaadással igyekezett feltétlen párthűséget bizonyítani, egyúttal elnézést is kérve, amiért betegségével annyi bonyodalmat okozott a pártnak.

A Nagy Imre kormány megalakulásával végleg kikerült a felsőbb politikai körökből. Sokáig jelen volt még ezután is a közéletben, de már csak díszként. A Központi Vezetőségnek például 1956-ig tagja maradt. Felépülését követően nyugdíjba vonulásáig a SZOT titkáraként dolgozott. Életút-interjújából és hivatali levelezéséből arra lehet következtetni, hogy ezen a területen valamelyest újra magára talált. Gyakran keresték meg kéréseikkel hosszú mozgalmi múltjának tanúi, korábbi társai is, hivatkozva a közös múltjukra: „19-es érdemek", pártiskola, akciók stb.

1956-ban, a forradalom idején többször rátörtek pesterzsébeti lakására. Egy ízben, amikor már huzamosabb ideje nem tartózkodott otthon, fegyveresen is rátörtek az üres házra.

Egészségi állapota mind 1953-ban, mind pedig 1956-ban jelentősen megrendült. Moszkvában, Romániában és az NDK-ban utókezeléseken vett részt. SZOT titkársági székéből az Országos Béketanácshoz került. Betegségeire hivatkozva 1957. január elsejével kérte nyugdíjaztatását. Rendkívüli személyi nyugdíjas lett, ettől az időtől kezdve már csak elvétve vett részt központi rendezvényeken. 1968-ig még elnöke maradt a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének.

Hűségét számtalan kitüntetéssel jutalmazták. 1947-ben kapta első állami kitüntetését, a Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát, majd a jelentősebbek közül, 1978-ban a Munka Vörös Zászló Érdemrendet.

1981. július 20-án, Budapesten hunyt el.

Tevékenységére talán leginkább a szerepzavar a jellemző. Mint alacsony iskolai végzettségű, munkásmozgalomban edződött pártkatona megpróbált azokon a posztokon helyt állni, amelyeket számára kijelöltek. Nyilvánvaló, hogy érdemi beleszólása nem sok mindenbe volt, így például a neve alatt elhíresült abortusztilalom bevezetésébe sem. Erre utal egyébként egy interjúban elejtett szóhasználata is: „Egyetértettem a rendelkezésekkel. Háború után voltunk, nagyon sok ember pusztult el, szükség volt sok gyermekre. Egyébként is az a véleményem, hogy a házasság semmit sem ér gyermek nélkül."[21] Mindenesetre ennyi idő múltán is feltűnő a demagógiája: egyrészt a háború okozta emberveszteséggel próbálta meg indokolni az abortusztilalmat, másrészt pedig úgy nyilatkozott, hogy a gyermek/gyermekek a házasság értelme - miközben egyetlen lányuk sem velük, hanem az egyik

A gyermeknevelést is alárendelte az általa magasabbra értékelt közösségi célnak. A meggyőződéses kommunistákat jellemző attitűd miniszteri éveire is igaz volt - ezt tanúsítják a hozzá írt számtalan olyan levélre adott válaszai, amelyekben például, pártiskolai szobájukat szerették volna fiatal nők róla elnevezni vagy fényképet kértek róla úttörők tantermük falának díszítésére, vagy keresztanyaságra kérték fel: „de Ratkó elvtársnő mindehhez elvárja, hogy vállalt feladataikat ne csak teljesítsék, hanem azokat túl is szárnyalják. Csak akkor teheti ki az úttörőcsapat az osztályterembe az általam most küldött fényképet, ha kint vannak Sztálin és Rákosi elvtársak képei is." (4. sz. forrás)

További adalék politikai hitéhez egy 1949-ből származó levél, amelyben a felkínált rózsadombi lakás helyett ragaszkodik Pesterzsébethez, mivel, oda köti mozgalmi múltja, ott jobban megérteti magát az emberekkel, és úgy gondolja, hogy politikailag fontos lenne, hogy Pesterzsébeten lakjam. (1. sz. forrás) Igaz, 1956 után beleegyezik abba, hogy biztonsági szempontból ő is, miként a pártelit többi tagja, Budára költözzön: „Azt mondták, hogy most nem engem féltenek, hanem a Magyar Népköztársaság miniszterét. És, hogy milyen igazuk volt, ez bebizonyosodott

Kétségtelen, szakmai hozzá nem értése enyhíthető lett volna azzal, ha az objektív szakértői véleményeket igénybe merte volna venni. Az akkori pártideológiának megfelelően mindenütt ellenséget sejtett, és ebből következett, hogy politikai alapon többnyire minden szakmai segítséget elutasított. (7. sz. forrás)

Ratkó Anna a személyi kultusz kibontakozása és kiteljesedése idején vállalta a miniszteri pozíciót. Azonban el kell ismernünk, hogy miniszterségének ideje alatt -valószínűsíthetően tőle függetlenül, főként a szakma korabeli vezetőinek szorgalmazására - olyan nagy horderejű és jelenleg is ható változások történtek a magyar egészségügy fejlesztésében, amelyeknek hatásai napjainkban is érezhetőek. Ekkor jöttek létre azok a nagy hírű, országos hatáskörű egészségügyi intézetek, amelyek ma is működnek, például Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) (1951), Munkaképesség-csökkenést Véleményező Orvosi Bizottság (1951), Országos Ideg- és Elmegyógyintézet (1952), Országos Élelmezéstudományi Intézet (1952).

 

A közölt dokumentumok a Magyar Országos Levéltár Népjóléti és Egészségügyi Minisztérium, az MDP KV Titkárság, Rákosi Mátyás titkári iratai és az Adminisztratív osztály Egészségügyi alosztályának iratai, a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, valamint az 1956-os Intézet Oral History Archívumából valók. Ratkó Anna életművének, politikai-közéleti szerepvállalásának teljes bemutatására nem vállalkozhatunk, azonban az itt közölt források betekintést nyújtanak Ratkó Anna életének egy rövid időszakába, és ezen keresztül a Népjóléti- és Egészségügyi Minisztérium világába, valamint abba, hogy a politika és a szigorú pártirányítás, valamint ellenőrzés mindent átszövő döntései hogyan alakították, formálták a korszak szociálpolitikáját és egészségügyét.