Diszkórobbanás a KISZ Központi Bizottságában

A 16-20 éves fiatalok „általában elutasítják a hagyományos tánczenét, szemben állnak a cigány-zenés szórakozással, a magyar nótával és az operettel. Kevesen kedvelik körükben a jazzt, a sanzont, a népzenét és a népzenei feldolgozásokat. Csökkent a népszerűsége a hatvanas évek közepén felvirágzott koncert-beatnak, a country-popnak, a folk-beatnak. A diszkózás és kemény rock kedvelése mellett népszerű szórakozási formáik: a klubba járás, a sport- és eszközjátékok rendszeres használata, a presszózás, a motorizációhoz és a technikához kapcsolódó hobby-tevékenység.”

Bevezetés 

A terem sötétségét átszelő, a parketten, majd a falon végigkúszó, a szivárvány színeiben tündöklő fénynyalábok, flitteres blúzban, szűkszabású ingben és farmernadrágban lazán-hajlékonyan mozgó vidám fiatalok. Hát igen, valami hasonló kép lebeg(ett) előttünk a nyugati civilizáció egyik legközkedveltebb exporttermékéről, a diszkóról. A körülményeket tekintve a szombat esti láz magyar változata a hetvenes-nyolcvanas években persze egy kicsit másnak tűnt (legalábbis vidéken mindenképp), de az általa közvetített életérzés valóban internacionalista volt. A fülbemászó zene és a végtelenségig leegyszerűsíthető tánc könnyed kikapcsolódást kínált a budai klubban ugyanúgy, mint a kisvárosi "művközpontban". Nem is vonhatta ki magát hatása alól szinte egyetlen generáció sem, a klubdélutánokon és tinidiszkókban kört alkotva táncoló általános iskolás korosztálytól, az ismerkedni vágyó, első, második... szerelmüket kereső "érettebb" fiatalokon át, a flörtölő középkorúakon keresztül, a későn hazajáró gyermekért aggódó idősebbekig.

A pártállami vezetés, amely a szabad idő eltöltésének kérdését kezdetektől árgus szemekkel figyelte, a szórakozás ezen formájának térnyerését és az ennek következtében meginduló társadalmi folyamatokat nem hagyhatta figyelmen kívül.

A hetvenes évek elején a Nyugattal való kapcsolatok elmélyüléséből fakadó változások a lakosság számottevő részére hatással voltak. Így a fiatalok szocialista nevelését zászlajára tűző ifjúságpolitika reagálási kényszerbe került. A kérdés az volt, hogy kezében tudja-e tartani a változó társadalom növekvő igényeit, illetve - ahogy az későbbiekben egyre inkább érezhető volt - együtt tud-e haladni az új hullámokkal.

Az első lépés az MSZMP Központi Bizottságának 1970. február 18-19-én elfogadott állásfoglalása volt, amelyben tartva az önszerveződő, vagyis a "nem kívánatos" tartalmú és módszerekkel élő csoportoktól, megerősítették, hogy inkább a "szocialista töltetű, legális" formákban kívánják látni továbbra is a kikapcsolódásra vágyó fiatalokat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy életkortól függően mindenkinek, a számára megadatott szórakozásáért felelős szervezetben kellett elképzelnie lyukas órái, napjai hasznos eltöltését: az általános iskola alsóosztályosainak, és a felsősöknek a második világháborút követően életre hívott Kisdobos-, illetve Úttörő Szövetségben, majd a középfokú tanulmányok megkezdésétől az 1957-ben zászlót bontott Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ). Mindezek mellett fakultatív programként választható volt az elkötelezettebbek számára a paramilitáris Ifjú Gárda, vagy a számos hobbitevékenységnek (lövészet, ejtőernyőzés...) otthont adó Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ). Az évtized derekán a KB 1974. március 19-20-i közművelődési határozata ugyancsak elismerte a művelődés, a szórakozás és a sportolás fontos társadalmi szerepét, ezért nagy hangsúlyt helyezett ezek "tervezésére, irányítására és befolyásolására", majd az 1976. évi V. törvény a kérdéskör átfogó szabályozását célozta meg.

A vezető testületi dokumentumok mindegyike előirányozta a szabadidő helyes eltöltéséhez szükséges feltételek gyors javítását, azonban az évtized végéhez közeledve sem változtak számottevően a kikapcsolódás körülményei. 1978 januárjában a KB Agitációs és Propaganda Bizottsága, az 1974-es közművelődési határozat végrehajtásának számbavételekor, állásfoglalásában megjegyezte: "A szórakozás lehetőségei valamelyest javultak. A szórakoztatás összehangolt fejlesztése, színvonalának emelése érdekében az illetékes állami szervek megtették az első lépéseket. Általában szegényesek és esetlegesek azonban még az igényes tömegszórakoztatás módszerei és formái, s változatlanul alacsony szintűek a szolgáltatások és a környezeti feltételek a vendéglátóipari szórakozóhelyek zömében." A könnyűzene iránt jelentkező tömeges igény kielégítése pedig még nagyobb kihívások elé állította a felelős szervezeteket. Erre az időszakra jellemző adat, hogy 1978-ban a művelődési otthonokban (amelyekből ekkor körülbelül 2600 volt az országban) több mint 35 ezer műsoros rendezvényen közel 8 millió látogató, az egyéb szórakoztató programokon 8,8 millió fő vett részt (ehhez jöttek még az Országos Rendezvény Iroda (ORI) által szervezett és a vendéglátóipar által kínált táncos alkalmak), de a magas számok ellenére az államilag nyújtott szórakozási lehetőségek mégis kevésnek bizonyultak. A kérdéskörben érintettek, úgymint a megyei tanácsok, a szakszervezetek, a Hazafias Népfront, vagy az ifjúságpolitikai csúcsszerv, az Állami Ifjúsági Bizottság mellett, a fiatalokkal való kapcsolatok első vonalában lévő KISZ volt a legszorítottabb helyzetben. A szövetség a hetvenes években számos akciót indított el hangzatos címekkel, ilyen volt az "Egyetemisták és főiskolások művelődéséért", az "Edzett ifjúságért", vagy az 1979-es mozgalmi évben meghirdetett "Művelt ifjúságért, korszerű műveltségért" program, nem beszélve az egész országra kiterjedő ifjúsági klubmozgalom üzemeltetéséről és az általa levezényelt "Forradalmi Ifjúsági Napokról" (FIN). Azonban az új divatszerű szokásokra, mint a rockkoncert-látogatás, a táncház mozgalom és a diszkó, gyors válaszokat kellett adnia, ha nem akarta, hogy a fiatalság jelentős részét végérvényesen szem elől tévessze.

Ilyen körülmények hatására született 1980-ban a KISZ KB Kulturális Osztályán az itt közölt dokumentum, amely elutasítva mind a konzervatívnak minősített hagyományos tánczenét, mind az agresszívnak és gyakran rendszerkritikusnak bélyegzett rockzenét, a diszkó-kultúra felkarolásában és befolyásolásában vélte felfedezni az ifjúság megnyerésének új eszközét. A korszakra oly tipikus nyelvezetű írás olvasása közben gondolatban visszaröppenhetünk fiatalkorunk színhelyeire, vagy éppen az átélés varázsa nélkül, egy "ifjúság(szórakoztatás)politikai" pillanatképpel találkozhatunk.

Ezen a napon történt november 29.

1903

Megnyítják a Nyomorék Gyermekek Otthonát Budapesten.Tovább

1923

Franciaország és a Szovjetunió megnemtámadási és semlegességi szerződést köt.Tovább

1945

Kikiáltják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Tovább

1947

Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté.Tovább

1970

Befejeződik az MSZMP X. kongresszusa.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő