Diszkórobbanás a KISZ Központi Bizottságában

A 16-20 éves fiatalok „általában elutasítják a hagyományos tánczenét, szemben állnak a cigány-zenés szórakozással, a magyar nótával és az operettel. Kevesen kedvelik körükben a jazzt, a sanzont, a népzenét és a népzenei feldolgozásokat. Csökkent a népszerűsége a hatvanas évek közepén felvirágzott koncert-beatnak, a country-popnak, a folk-beatnak. A diszkózás és kemény rock kedvelése mellett népszerű szórakozási formáik: a klubba járás, a sport- és eszközjátékok rendszeres használata, a presszózás, a motorizációhoz és a technikához kapcsolódó hobby-tevékenység.”

Bevezetés 

A terem sötétségét átszelő, a parketten, majd a falon végigkúszó, a szivárvány színeiben tündöklő fénynyalábok, flitteres blúzban, szűkszabású ingben és farmernadrágban lazán-hajlékonyan mozgó vidám fiatalok. Hát igen, valami hasonló kép lebeg(ett) előttünk a nyugati civilizáció egyik legközkedveltebb exporttermékéről, a diszkóról. A körülményeket tekintve a szombat esti láz magyar változata a hetvenes-nyolcvanas években persze egy kicsit másnak tűnt (legalábbis vidéken mindenképp), de az általa közvetített életérzés valóban internacionalista volt. A fülbemászó zene és a végtelenségig leegyszerűsíthető tánc könnyed kikapcsolódást kínált a budai klubban ugyanúgy, mint a kisvárosi "művközpontban". Nem is vonhatta ki magát hatása alól szinte egyetlen generáció sem, a klubdélutánokon és tinidiszkókban kört alkotva táncoló általános iskolás korosztálytól, az ismerkedni vágyó, első, második... szerelmüket kereső "érettebb" fiatalokon át, a flörtölő középkorúakon keresztül, a későn hazajáró gyermekért aggódó idősebbekig.

A pártállami vezetés, amely a szabad idő eltöltésének kérdését kezdetektől árgus szemekkel figyelte, a szórakozás ezen formájának térnyerését és az ennek következtében meginduló társadalmi folyamatokat nem hagyhatta figyelmen kívül.

A hetvenes évek elején a Nyugattal való kapcsolatok elmélyüléséből fakadó változások a lakosság számottevő részére hatással voltak. Így a fiatalok szocialista nevelését zászlajára tűző ifjúságpolitika reagálási kényszerbe került. A kérdés az volt, hogy kezében tudja-e tartani a változó társadalom növekvő igényeit, illetve - ahogy az későbbiekben egyre inkább érezhető volt - együtt tud-e haladni az új hullámokkal.

Az első lépés az MSZMP Központi Bizottságának 1970. február 18-19-én elfogadott állásfoglalása volt, amelyben tartva az önszerveződő, vagyis a "nem kívánatos" tartalmú és módszerekkel élő csoportoktól, megerősítették, hogy inkább a "szocialista töltetű, legális" formákban kívánják látni továbbra is a kikapcsolódásra vágyó fiatalokat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy életkortól függően mindenkinek, a számára megadatott szórakozásáért felelős szervezetben kellett elképzelnie lyukas órái, napjai hasznos eltöltését: az általános iskola alsóosztályosainak, és a felsősöknek a második világháborút követően életre hívott Kisdobos-, illetve Úttörő Szövetségben, majd a középfokú tanulmányok megkezdésétől az 1957-ben zászlót bontott Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ). Mindezek mellett fakultatív programként választható volt az elkötelezettebbek számára a paramilitáris Ifjú Gárda, vagy a számos hobbitevékenységnek (lövészet, ejtőernyőzés...) otthont adó Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ). Az évtized derekán a KB 1974. március 19-20-i közművelődési határozata ugyancsak elismerte a művelődés, a szórakozás és a sportolás fontos társadalmi szerepét, ezért nagy hangsúlyt helyezett ezek "tervezésére, irányítására és befolyásolására", majd az 1976. évi V. törvény a kérdéskör átfogó szabályozását célozta meg.

A vezető testületi dokumentumok mindegyike előirányozta a szabadidő helyes eltöltéséhez szükséges feltételek gyors javítását, azonban az évtized végéhez közeledve sem változtak számottevően a kikapcsolódás körülményei. 1978 januárjában a KB Agitációs és Propaganda Bizottsága, az 1974-es közművelődési határozat végrehajtásának számbavételekor, állásfoglalásában megjegyezte: "A szórakozás lehetőségei valamelyest javultak. A szórakoztatás összehangolt fejlesztése, színvonalának emelése érdekében az illetékes állami szervek megtették az első lépéseket. Általában szegényesek és esetlegesek azonban még az igényes tömegszórakoztatás módszerei és formái, s változatlanul alacsony szintűek a szolgáltatások és a környezeti feltételek a vendéglátóipari szórakozóhelyek zömében." A könnyűzene iránt jelentkező tömeges igény kielégítése pedig még nagyobb kihívások elé állította a felelős szervezeteket. Erre az időszakra jellemző adat, hogy 1978-ban a művelődési otthonokban (amelyekből ekkor körülbelül 2600 volt az országban) több mint 35 ezer műsoros rendezvényen közel 8 millió látogató, az egyéb szórakoztató programokon 8,8 millió fő vett részt (ehhez jöttek még az Országos Rendezvény Iroda (ORI) által szervezett és a vendéglátóipar által kínált táncos alkalmak), de a magas számok ellenére az államilag nyújtott szórakozási lehetőségek mégis kevésnek bizonyultak. A kérdéskörben érintettek, úgymint a megyei tanácsok, a szakszervezetek, a Hazafias Népfront, vagy az ifjúságpolitikai csúcsszerv, az Állami Ifjúsági Bizottság mellett, a fiatalokkal való kapcsolatok első vonalában lévő KISZ volt a legszorítottabb helyzetben. A szövetség a hetvenes években számos akciót indított el hangzatos címekkel, ilyen volt az "Egyetemisták és főiskolások művelődéséért", az "Edzett ifjúságért", vagy az 1979-es mozgalmi évben meghirdetett "Művelt ifjúságért, korszerű műveltségért" program, nem beszélve az egész országra kiterjedő ifjúsági klubmozgalom üzemeltetéséről és az általa levezényelt "Forradalmi Ifjúsági Napokról" (FIN). Azonban az új divatszerű szokásokra, mint a rockkoncert-látogatás, a táncház mozgalom és a diszkó, gyors válaszokat kellett adnia, ha nem akarta, hogy a fiatalság jelentős részét végérvényesen szem elől tévessze.

Ilyen körülmények hatására született 1980-ban a KISZ KB Kulturális Osztályán az itt közölt dokumentum, amely elutasítva mind a konzervatívnak minősített hagyományos tánczenét, mind az agresszívnak és gyakran rendszerkritikusnak bélyegzett rockzenét, a diszkó-kultúra felkarolásában és befolyásolásában vélte felfedezni az ifjúság megnyerésének új eszközét. A korszakra oly tipikus nyelvezetű írás olvasása közben gondolatban visszaröppenhetünk fiatalkorunk színhelyeire, vagy éppen az átélés varázsa nélkül, egy "ifjúság(szórakoztatás)politikai" pillanatképpel találkozhatunk.

Ezen a napon történt május 30.

1913

aláírják az első Balkán-háborút lezárandó, a Balkán-félsziget országainak politikai státusának rendezésére a Londoni egyezménytTovább

1919

Megalakul az első szegedi ellenkormány gróf Károlyi Gyula vezetésével.Tovább

1942

Köln éjjeli bombázásával kezdetét veszik a Németország elleni angolszász légitámadások.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők