Szigorúan titkos "magyar-angol"

Bevezetés

Ha egy asztaltársaságban az ötvenes évekről esik szó, két téma szinte biztosan terítékre kerül: az egyik a magyar labdarúgás aranykorszaka, az Aranycsapat és világraszóló sikerei, a másik pedig egy sokkal borúsabb terület, a lefüggönyözött fekete autók, a verőlegények által keltett félelem, rettegés. Manapság mindkettő ún. slágertéma. Hiszen nem olyan rég, a múlt évben emlékeztünk dagadó mellkassal az angolok elleni, 50 évvel ezelőtti 6:3-as futball győzelemre, s most egy hasonlóan örömteli futballtörténeti esemény van soron - a sajnos ritkábban emlegetett - 1954 tavaszi visszavágó a Népstadionban, a brit oroszlán számára ugyancsak megsemmisítő 7:1. Másrészt a rendszerváltozást megelőző korszak államvédelmi, állambiztonsági szolgálatainak ténykedése, egyre több szaktanulmányban, önálló kötetben kerül feldolgozásra, nem beszélve a napi politikai vonatkozásokból fakadó közéleti és sajtóvisszhangokról. Kevesebb viszont azon esetek száma, amikor a két fentebb említett téma összekapcsolódva kap helyet diskurzusainkban, pedig tudjuk, hogy az akkori politikai hatalom, felismerve a sikert-sikerre halmozó labdarúgásban rejlő propagandalehetőségeket, mily erősen szorította azt magához.

E közlemény nem vállalkozik másra, minthogy néhány, a korszak árnyékos oldalára jellemző dokumentum közlésével újabb "beszélgetéseket" inspiráljon.

A 2003. évi III. törvény értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2003 nyarán számos ún. K-dossziét (azaz kutató dossziét) vett át az Információs Hivataltól. Az eddig feldolgozott dossziék többségükben az ötvenes, hatvanas évek hírszerző szerveinek nem realizálódott beszervezési kísérleteit tartalmazzák.

A hírszerzés hivatásos tisztjeinek, illetve velük konspirált kapcsolatban lévő követségi munkatársaknak, különböző tudományos, kulturális, illetve kereskedelmi kirendeltségek dolgozóinak feladata volt az együttműködésre alkalmas személyek felkutatása. A lehetőségek nagyon széles skálán mozogtak. Magyar emigránsok, disszidensek, tartós vagy rendszeres külmegbízatáson lévők, jó külföldi baráti vagy családi kapcsolatokkal rendelkező hazai lakosok, vagy akár Magyarország felé lojális külhoniak, mind-mind felmerülhettek potenciális jelöltként, amennyiben beszervezésükkel értékes információk megszerzésére, vagy tevékenységük folytán meghatározott politikai célok elérésére volt lehetőség.

A konkrét célok legtöbbször csak igen elnagyoltan jelennek meg egy-egy dossziéban, "az információk átadása" és "az együttműködés" általános megnevezésén túl néha az emigráns csoportok bomlasztására, tudományos kutatási eredmények, ipari fejlesztések dokumentációjának megszerzésére irányuló törekvésekkel találkozhatunk. Itt kell megemlíteni, hogy a politikai rendőrség látókörébe kerülhettek olyan személyek is, akiket a későbbiekben "csak" futárszolgálatra kívántak alkalmazni, vagy lakásukat, illetve levelezési címüket szerették volna felhasználni.

A jelöltek kiválasztása után megkezdődött ellenőrzésük (ahogy ez a korabeli szakzsargon számtalanszor elhangzott: "tippként foglalkozunk személyével"), amikor is sor kerülhetett környezettanulmány elkészítésére, velük kapcsolatban lévő személyek meghallgatására, múltjukkal kapcsolatos iratok beszerzésére. Természetesen egy nem magyar állampolgárságú személynél a lehetőségek sokszor jóval szűkebbek voltak, ilyen esetekben a baráti országok elhárítási szerveitől megkért információk nyújthattak segítséget. Több alkalommal is ezen csatornák keresztül derült ki, hogy az illető egyén megbízhatatlan, már más baráti titkosszolgálat munkatársa, de az sem volt ritka, hogy egy ellenséges ügynökre találtak rá. Az időközben fedőnévvel ellátott személy tanulmányozása egyes esetekben akár évekig is tarthatott és csak ezt követően kerülhetett sor a beszervezés kísérlet megvalósítására. A felajánlkozás esetét nem számítva a célnak legmegfelelőbbnek ítélt meggyőzési technikát alkalmazták (próbálták alkalmazni), a kelléktár a közös elvi alapok hangsúlyozásától ellenszolgáltatások felajánlásán át a zsarolásig nyúlhatott.

A hazánkba látogató, vagy hivatalos úton lévő külföldiek a negyvenes évek végétől a személyükkel kapcsolatos egyre intenzívebb, nyílt és láthatatlan "érdeklődésre" számíthattak. A magyar politikai rendőrség (amely 1953 júniusa után a Belügyminisztérium és az Államvédelmi Hatóság összevonásával új keretek között működött, de - mint a közölt feljegyzésekben is olvasható - az ott dolgozók államvédelmi rangjukat megtartották) éberségét csak fokozta az 1954 tavaszi magyar-angol futballmérkőzés, amikor is több szakíró, riporter beutazására lehetett számítani. A szállodák ilyenkor még kiemeltebb objektummá léptek elő és a figyeléssel és lehallgatással megbízott államvédelmi beosztottak sűrűbben látogatott munkaterületévé váltak. E napok dokumentumai a német újságíró által a Palace Szálló telefonvonalán elküldött és sajátos módon, a titkos technika révén megőrződött tudósítások. A lefordított anyagból sugárzó szimpátia a csapat és a magyar nép iránt elég volt ahhoz, hogy felkeltse a II. hírszerző osztály figyelmét. Az ezt követő feljegyzések pedig már az illető tanulmányozásának módszertanilag "tipikus" folyamatát vázolják. "Müller Johann" és a fedett munkatársak között kialakult, kialakított kapcsolat, a megszerzett adatok, személyes benyomások mérlegelése, majd pedig megkörnyékezésének kidolgozása nem volt ritkaság számba menő.

De, hogy ez a történet miként is végződött? Itt nem közölt iratok szerint 1954. novemberében végül idő hiánya miatt a végső akciót nem tudták előkészíteni. Majd pedig 1963-ban, mikor a III/I. Hírszerző Csoportfőnökség felülvizsgálta a dossziét és operatív értéke híján annak megsemmisítése felmerült, egy határozat - mutatva, hogy egy nyugati (mai divatos szóval élve) véleményformáló értelmiségi egykor tapasztalt lojalitása, még évtizednyi idővel később is "jól jöhetett"- így fogalmazott: "Mint nyugatnémet újságíró, érdekes lehet a számunkra. Anyagát rendezzük."

A dokumentumok minősítése megszűnt, azokat a helyesírási hibák javításával, és az adatvédelmi szempontok figyelembevételével teszem közzé. Így a dossziéban szereplő német állampolgár teljes nevét elhagyom, annak helyét csak a kezdőbetűkkel jelzem.