Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.Tovább
Szigorúan titkos "magyar-angol"
„A beszervezési beszélgetés terve: A beszélgetés elején általános személyi kérdéseket beszélnénk meg vele, majd fokozatosan áttérünk politikai kérdések tárgyalására. A beszélgetések ezen részében igyekszünk tőle reánézve kompromittáló adatokat szerezni. Igyekszünk politikai beállítottságát konkrétan megállapítani. A beszélgetés ezen részénél segítségét kérjük a Magyar Népköztársaság részére politikai információk adására. Az erre a kérdésre való reagálásától tesszük függővé a vele való további mélyebb értelmű politikai beszélgetést, illetve a segítségadás konkrét formában való feltárását.”
Bevezetés
Ha egy asztaltársaságban az ötvenes évekről esik szó, két téma szinte biztosan terítékre kerül: az egyik a magyar labdarúgás aranykorszaka, az Aranycsapat és világraszóló sikerei, a másik pedig egy sokkal borúsabb terület, a lefüggönyözött fekete autók, a verőlegények által keltett félelem, rettegés. Manapság mindkettő ún. slágertéma. Hiszen nem olyan rég, a múlt évben emlékeztünk dagadó mellkassal az angolok elleni, 50 évvel ezelőtti 6:3-as futball győzelemre, s most egy hasonlóan örömteli futballtörténeti esemény van soron - a sajnos ritkábban emlegetett - 1954 tavaszi visszavágó a Népstadionban, a brit oroszlán számára ugyancsak megsemmisítő 7:1. Másrészt a rendszerváltozást megelőző korszak államvédelmi, állambiztonsági szolgálatainak ténykedése, egyre több szaktanulmányban, önálló kötetben kerül feldolgozásra, nem beszélve a napi politikai vonatkozásokból fakadó közéleti és sajtóvisszhangokról. Kevesebb viszont azon esetek száma, amikor a két fentebb említett téma összekapcsolódva kap helyet diskurzusainkban, pedig tudjuk, hogy az akkori politikai hatalom, felismerve a sikert-sikerre halmozó labdarúgásban rejlő propagandalehetőségeket, mily erősen szorította azt magához.
E közlemény nem vállalkozik másra, minthogy néhány, a korszak árnyékos oldalára jellemző dokumentum közlésével újabb "beszélgetéseket" inspiráljon.
A 2003. évi III. törvény értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2003 nyarán számos ún. K-dossziét (azaz kutató dossziét) vett át az Információs Hivataltól. Az eddig feldolgozott dossziék többségükben az ötvenes, hatvanas évek hírszerző szerveinek nem realizálódott beszervezési kísérleteit tartalmazzák.
A hírszerzés hivatásos tisztjeinek, illetve velük konspirált kapcsolatban lévő követségi munkatársaknak, különböző tudományos, kulturális, illetve kereskedelmi kirendeltségek dolgozóinak feladata volt az együttműködésre alkalmas személyek felkutatása. A lehetőségek nagyon széles skálán mozogtak. Magyar emigránsok, disszidensek, tartós vagy rendszeres külmegbízatáson lévők, jó külföldi baráti vagy családi kapcsolatokkal rendelkező hazai lakosok, vagy akár Magyarország felé lojális külhoniak, mind-mind felmerülhettek potenciális jelöltként, amennyiben beszervezésükkel értékes információk megszerzésére, vagy tevékenységük folytán meghatározott politikai célok elérésére volt lehetőség.
A konkrét célok legtöbbször csak igen elnagyoltan jelennek meg egy-egy dossziéban, "az információk átadása" és "az együttműködés" általános megnevezésén túl néha az emigráns csoportok bomlasztására, tudományos kutatási eredmények, ipari fejlesztések dokumentációjának megszerzésére irányuló törekvésekkel találkozhatunk. Itt kell megemlíteni, hogy a politikai rendőrség látókörébe kerülhettek olyan személyek is, akiket a későbbiekben "csak" futárszolgálatra kívántak alkalmazni, vagy lakásukat, illetve levelezési címüket szerették volna felhasználni.
A jelöltek kiválasztása után megkezdődött ellenőrzésük (ahogy ez a korabeli szakzsargon számtalanszor elhangzott: "tippként foglalkozunk személyével"), amikor is sor kerülhetett környezettanulmány elkészítésére, velük kapcsolatban lévő személyek meghallgatására, múltjukkal kapcsolatos iratok beszerzésére. Természetesen egy nem magyar állampolgárságú személynél a lehetőségek sokszor jóval szűkebbek voltak, ilyen esetekben a baráti országok elhárítási szerveitől megkért információk nyújthattak segítséget. Több alkalommal is ezen csatornák keresztül derült ki, hogy az illető egyén megbízhatatlan, már más baráti titkosszolgálat munkatársa, de az sem volt ritka, hogy egy ellenséges ügynökre találtak rá. Az időközben fedőnévvel ellátott személy tanulmányozása egyes esetekben akár évekig is tarthatott és csak ezt követően kerülhetett sor a beszervezés kísérlet megvalósítására. A felajánlkozás esetét nem számítva a célnak legmegfelelőbbnek ítélt meggyőzési technikát alkalmazták (próbálták alkalmazni), a kelléktár a közös elvi alapok hangsúlyozásától ellenszolgáltatások felajánlásán át a zsarolásig nyúlhatott.
A hazánkba látogató, vagy hivatalos úton lévő külföldiek a negyvenes évek végétől a személyükkel kapcsolatos egyre intenzívebb, nyílt és láthatatlan "érdeklődésre" számíthattak. A magyar politikai rendőrség (amely 1953 júniusa után a Belügyminisztérium és az Államvédelmi Hatóság összevonásával új keretek között működött, de - mint a közölt feljegyzésekben is olvasható - az ott dolgozók államvédelmi rangjukat megtartották) éberségét csak fokozta az 1954 tavaszi magyar-angol futballmérkőzés, amikor is több szakíró, riporter beutazására lehetett számítani. A szállodák ilyenkor még kiemeltebb objektummá léptek elő és a figyeléssel és lehallgatással megbízott államvédelmi beosztottak sűrűbben látogatott munkaterületévé váltak. E napok dokumentumai a német újságíró által a Palace Szálló telefonvonalán elküldött és sajátos módon, a titkos technika révén megőrződött tudósítások. A lefordított anyagból sugárzó szimpátia a csapat és a magyar nép iránt elég volt ahhoz, hogy felkeltse a II. hírszerző osztály figyelmét. Az ezt követő feljegyzések pedig már az illető tanulmányozásának módszertanilag "tipikus" folyamatát vázolják. "Müller Johann" és a fedett munkatársak között kialakult, kialakított kapcsolat, a megszerzett adatok, személyes benyomások mérlegelése, majd pedig megkörnyékezésének kidolgozása nem volt ritkaság számba menő.
De, hogy ez a történet miként is végződött? Itt nem közölt iratok szerint 1954. novemberében végül idő hiánya miatt a végső akciót nem tudták előkészíteni. Majd pedig 1963-ban, mikor a III/I. Hírszerző Csoportfőnökség felülvizsgálta a dossziét és operatív értéke híján annak megsemmisítése felmerült, egy határozat - mutatva, hogy egy nyugati (mai divatos szóval élve) véleményformáló értelmiségi egykor tapasztalt lojalitása, még évtizednyi idővel később is "jól jöhetett"- így fogalmazott: "Mint nyugatnémet újságíró, érdekes lehet a számunkra. Anyagát rendezzük."
A dokumentumok minősítése megszűnt, azokat a helyesírási hibák javításával, és az adatvédelmi szempontok figyelembevételével teszem közzé. Így a dossziéban szereplő német állampolgár teljes nevét elhagyom, annak helyét csak a kezdőbetűkkel jelzem.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 23.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő