Közvélemény-kutatás vagy szociológiai kémkedés?

„Jelenleg Magyarországon több intézmény (szerv) végez különböző célú közvélemény-kutatást vagy szociológiai felmérést. Az állambiztonsági kérdésekkel összefüggő közvélemény-kutatás célját figyelembe véve, elsősorban a Magyar Rádió és Televízió (MRT) Tömegkommunikációs Kutató Központ közvélemény-kutatásai és az MTA Szociológiai Kutató Csoport által folytatott és tervezett szociológiai felmérések, illetve ezen intézményeknél meglévő lehetőségek hasznosíthatók.”

Bevezetés 

Egy adott termék, tévéműsor vagy párt iránti szimpátiánk, ellenérzéseink rögzítéséért nap, mint nap, szemünk láttára zajlik a küzdelem. Barátságosan közeledő kérdezőbiztosok az utcai forgatagban, egy kedves hang a telefonvonal másik végén, egy nyájas embertársunk az ajtónk előtt. Mivel a társadalmi visszajelzés számos esetben döntően befolyásolja egy gazdasági társaság, vagy éppen egy politikai szerveződés létét, jövőjét, felértékelődése szemmel látható. A hírek, az adatok, az információk alkotta hadizsákmányért persze nemcsak a kivilágított frontvonalban cikázó jól ismert közvélemény-kutató szervezetek versengenek, hanem a homály köpönyegébe burkolódzó titkosszolgálatok is.

A rendszerváltoztatás előtti politikai rendőrség munkájának (is) alapja volt az információszerzés. A titkos technikák (telefon-, lakáslehallgatás, levélellenőrzés, stb.) felhasználásáról, a lakosság különböző mértékű együttműködéséről (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs, informátor, stb.), vagy éppen a fedett állományú tisztek tevékenységéről már számos fórumon szó esett, tudományos feldolgozásuk produktumaival a szakirodalomban egyre gyakrabban találkozhatunk. Idővel azonban a tájékozódás "klasszikus" módozatai mellett - eddig kevésbé ismert - modernebb technikák jelentek meg. A speciális úton szerzett, operatív elemzések adatait ugyanis, a hatvanas években újjáéledő szociológiatudomány tárgykörébe tartozó módszerek segítségével próbálták kiegészíteni, pontosítani.

A belügyminiszter 1967. július 29-én kiadott 020. számú parancsa rendelkezett a III. (állambiztonsági) Főcsoportfőnökség keretén belül szerveződő III/4. Elemző és Értékelő Osztály felállításáról. E szervezeti módosítással egy "céltudatosabb, tervszerűbb, a társadalmi-politikai követelményeknek minden vonatkozásban megfelelő állambiztonsági-operatív tevékenység" megalapozására törekedtek, azaz - mint az a parancshoz illesztett végrehajtási utasításokból megtudható - folyamatos feldolgozás mellett kívánták kiértékelni az állambiztonsági intézkedéseket, azok hatásait, eredményeit. S mindezt az adatszolgáltatás és adatfeldolgozás új rendszerének fokozatos bevezetésével, amely magában foglalta az elemzés és értékelés centralizálásából adódóan a rendszeresített adatlapokon rögzített, előírásszerűen kódolt információk gépi feldolgozásának megszervezését is. Az időről-időre központilag meghatározott megfigyelési területekről, az ún. "vonalakról" (pl. nyugatnémet-, amerikai-, egyházi-, osztrák-, ifjúságvédelmi vonal) készített anyagok, valójában a régi jelentési rendszer egy modernebb változatát képviselték, azonban az igazi újdonságot a közvélemény-kutatás állambiztonsági felhasználása jelentette.

Az első itt közölt dokumentum a III/4. Osztály által 1967 szeptemberében készített javaslat (és mellékletei), amellyel az állambiztonság célja az elvégzett munka hatékonyságának, és az arról kialakított véleményeknek a felmérése volt. A társadalmi támogatottság megismerésének sajátos példája ez, hiszen a mintavétel a politikai vezetőrétegre, illetve annak is csak egy szeletére terjedt ki, azokra, akik az elhárítással munkavégzésük során érintkeztek, vagyis a korabeli szakzsargont használva: "hivatalos kapcsolatok" voltak. Külön figyelmet érdemel e csoport kiválogatásának mechanizmusa és társadalmi lefedettsége: a pártbizottsági titkároktól, az ún. "elhárítási szempontból I-II. kategóriába sorolt objektumok" vezetőin keresztül a miniszterekig. Ugyanakkor az is látható, hogy a jórészt teszt-jellegű kérdőív módszertani megalapozottsága (anonimitás lehetősége, zárt-árnyalt kérdések, kódolás, stb.), az állambiztonsági munka és az arról alkotott vélemények valóban tudományos igényű feldolgozását célozta.

Az 1967 végére tervezett "akció" 1968-ban realizálódott. Igaz, nem pontosan az előbbi javaslatban felsorolt kérdések kaptak ott helyet, és a felmérésbe bevont intézmények száma is változott, a mindezidáig fellelt egyetlen összesítő lap azonban jól mutatja - még ha megfelelő kritikával is kell kezelnünk az eredményeket - az állambiztonsági szervek tevékenységének alapvetően pozitív megítélését. Kiegyenlített válaszadás csak a szerv információs összeállításaihoz való hozzájutás kérdésében történt, azonban a megkapott anyagokat a megkérdezettek közel 70%-a munkavégzése során hasznosíthatónak vélte. Másrészt a különböző intézményekből a kutatásba bevont személyek eltérő száma (1-től 14 főig) sem lehet véletlen, az egyes szakterületek állambiztonsági súlyát jelezheti: kiugró volt a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (14), Művelődésügyi Minisztérium (10) és a Magyar Rádió és Televízió (10) válaszadóinak száma.

A felmérés első eredményei (az 1967-ben rögzített távlati elképzeléseknek megfelelően) 1969-ben már szélesebb minta alapján készülő kutatások lefolytatását indokolták. Az év decemberében készített előterjesztés tanúsága szerint egy nagyobb társadalmi merítéssel a visszajelzések beszerzésén túl, az állampolgárok érdeklődésének felkeltését is szorgalmazták, vagyis állambiztonsági propagandacélokat kívántak elősegíteni. Ugyanakkor ezek a felmérések módszertanilag is újat jelentettek, hiszen a már működő propaganda- (vándorkiállítások, a Kék Fény című TV-műsor), vagy igazgatásrendészeti csatornákon (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal, Útlevél Osztály), illetve a fentebb tárgyalt hivatalos kapcsolatok kérdőíves megkeresésén túl, a civil szervezetekkel való együttműködés lehetőségét is kihasználták. A Magyar Rádió és Televízió Tömegkommunikációs Kutató Központjának (ami az MRTV közvélemény-kutató osztályából nőtt ki, és az egyetlen olyan szervezet volt ekkor, amely a lakosság körében végezhetett felméréseket) kiépített kérdezőbiztosi hálózata, bejáratott módszerei, vagy a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Csoportjának tudományos kapcsolatrendszere az információszerzés újabb lehetőségét kínálta a politikai rendőrség számára.

Így találkozhatunk itt (az előterjesztés mellékleteként) a vezető beosztású személyek körében végzett vizsgálódások újabb dokumentuma mellett a "Politikum a közgondolkodásban" című országos felmérésről szóló tájékoztatóval. Az előbbi újdonsága, hogy a III. Főcsoportfőnökség illetékesei és a 43 megkeresett között élőszóban lezajlott beszélgetések kiértékelésén túl, az elhárítási munkával kapcsolatban felvetett kritikákkal, panaszokkal, sőt javaslatokkal is megismerkedhetünk. Ilyen volt például a Csepel Vas- és Fémművek vezető köreiből származó igény, miszerint vagy a megszüntetett állambiztonsági kirendeltséget állítsák vissza, vagy újabb SZT-tiszteket foglalkoztassanak a gyár területén.

A másik csatolt forrás, a Tömegkommunikációs Kutató Központtal "kooperációban" készült közvélemény-kutatást örökíti meg, amelynek során az állambiztonság kérésére másfélszáz olyan budapesti lakost is kikérdeztek, akik terhelt múltjuk miatt (horthysta fegyveres testületek, 1945 előtti és utáni polgári pártok tagjai, osztályidegen származásúak, az 1956-os események résztvevői) az operatív nyilvántartásban szerepeltek, de büntetőeljárás nem folyt ellenük és konspirált kapcsolatban sem álltak a politikai rendőrséggel. A tömegtájékoztatás, a politika és a közélet területét érintő kérdésekre adott válaszaikból szemezgető, azokat komolyabb elemzés nélkül közlő irat természetesen nem tekinthető egy önkényesen meghatározott "társadalmi csoport" értékeit, gondolkodását bemutató forrásnak. (Persze kérdéses lehet, hogy a Belügyminisztérium munkatársai mennyire vehették réteg- specifikusnak például azt az - egyes munkakörök társadalmi megbecsülésére vonatkozó - eredményt, amikor is a rangsoroláskor a válaszadók többsége az üzemmérnököt a legelső, míg az üzemi, vagy megyei párttitkárt a legutolsó fizetési kategóriában látta volna szívesen.) A jelen esetben fedőszervként használt kutatóközpont tájékoztatója - kiegészítve a kérdőív egy példányával - inkább mint egy "félhivatalos" állambiztonsági módszer lenyomata válik kordokumentummá.

A közölt dokumentumok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában találhatók, szigorúan titkos minősítéssel.

Ezen a napon történt szeptember 28.

1922

Benito Mussolini bevonul Rómába („Marcia su Roma”).Tovább

1939

A szovjet-német megállapodás értelmében felosztják Lengyelországot. A Szovjetunió megkapja Litvániát.Tovább

1988

Lezajlott az első ún. figyelmeztető sztrájk a JATE BTK-n, amelyet a hallgatók a felsőoktatás radikális és következetes megújításáért...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő