Egy „MUK-kanás”

Kődobálás Münnich Ferenc házánál 1957. március 15-én

„Jelentem, hogy folyó hó 15-én 17 órakor Münnich elvtárs lakásánál – II. Barsi u. 10. – kb. 12 8-14 éves korban lévő gyerekek [!] megdobálták a házat kővel. Véleményem szerint helyesen járt el az őr, hogy nem lőtt, mivel az utcában sok békés járókelő sétált. Én úgy értékelem, hogy gyerekes csíny volt, amit alátámaszt az is, hogy a riadócsoport 3 perc alatt megérkezett, a gyerekek az utcában voltak még, s akkor futottak el, amikor a riadócsoport odaérkezett.”

Bevezetés

Az 1956-os forradalmat követő első március 15-ét a "Márciusban Újra Kezdjük!" - közkeletű rövidítéssel MUK - jelszavával felszított feszült hangulat jellemezte. 1957 elején a forradalmat eltipró hatalom politikai győzelmének kihasználásával a kemény politikai fellépés fokozására készült. Ehhez jó ürügynek kínálkozott a forradalmi erők vélt aktivizálódása. Nagy "mukkanásoktól" ugyan nem tartott a hatalom, de a MUK valós veszélyként történő feltüntetése lehetőséget teremtett a nyílt fellépésre, a terror fokozására, s a későbbiekben a forradalom miatti megtorlás intézményessé és tömegessé tételére.

A fegyveres testületek részére parancsok sokasága szabályozta a szükséges intézkedéseket. A belügy megelőző támadásokkal készült a "várható" eseményekre. A MUK-kal kapcsolatos rendelkezések közé tartozik Münnich Ferencnek - mint fegyveres erők minisztere egyik utolsó intézkedéseként - a Belügyminisztérium szervei részére 1957. február 28-án kiadott parancsa, amellyel a márciusi "harcban" a proletárdiktatúra védelmében minden eszköz használatát megengedettnek nyilvánította. A bizonyítási kényszertől túlfűtött belügyi apparátus megelőző intézkedései, monstre razziái eredményeként Budapesten 2676 személyt vettek őrizetbe és országosan 2652 főt internáltak. Az őrizetbe vételek és kihallgatások során oly mértékű túlkapásokra, visszaélésekre került sor, amelyeket még az eseményeket értékelő belügyi vezetői értekezleten is szóvá tettek. A durva erőszak és a nagyfokú készültség azonban hatásosnak bizonyult, s a március 15-e körüli napok a belügyi összefoglaló jelentések szerint különösebb esemény nélkül zajlottak le.

A Kormányőrség parancsnokának most közreadott 1957. március 16-i jelentése egy, a belügyi összefoglalókban nem említett előző napi eseményről született. Az irat szerint egy tucatnyi kamasz 1957. március 15-én délután öt órakor kővel megdobálta Münnich Ferenc lakását.

A jelentés készítője a korábban az államvédelmi apparátus részeként működött Párt- és Kormányőrség utódaként a forradalmat követően létrehozott, s az időszakban a Belügyminisztériumon belül önálló szervként tevékenykedett Kormányőrség 1956 decemberében kinevezett parancsnoka. A fegyveres testület ekkoriban 350 fős állománya látta el a párt és állami vezetők védelmét, személyi- és lakásbiztosítását. A kényelem mellett a könnyebb védhetőség is fontos szempontot jelentett a vezetők önálló, villajellegű épületekben történt elhelyezésében. Így költözött Münnich Ferenc is kezdeti parlamenti bentlakásos időszakot követően a Rózsadombra. Személyét és lakását állandó őr vigyázta.

A "támadás" célpontjául szolgáló ház birtokosa 1957. február 28-ig a fegyveres erők és közbiztonság ügyeit vitte Kádár János ideiglenes kormányában, ezt követően a miniszterelnök első helyettese lett. Neve a fegyveres erők minisztereként ismert volt a nyilvánosság előtt - s Kádár Jánoséval együtt - 1957 márciusában a közvélemény nagy része számára egyet jelentett a forradalom leverésével és a kibontakozó megtorlással, a fegyveres erőszakszervezetekkel, a karhatalommal és a rendőrséggel, s ezek eljárásaival, a letartóztatásokkal, a közbiztonsági őrizettel (internálás), s mindazzal, ami ezeket jellemezte.

Münnich házának megdobálása normál körülmények között sem tekinthető pusztán meggondolatlan csínytevésnek. Az adott helyzetben a hatalom különösen nem tekintette annak, amit - a jelentés készítőjének szavaival szemben - az esetet követően meghozott intézkedések sora is bizonyít. A géppisztolyos riadócsoport azonnali kivezénylése a rózsadombi villához, s ennek a jelentés szerint három perc alatt történt megérkezése, a túlzott buzgalomból adódott sebesülés, az esemény hatására az összes vezetői lakásokon lévő őrség megerősítése, a járőrök sűrítése, a lakások környékének fokozottabb ellenőrzése, folyamatosan portyázó civil ruhás őrség kivezénylése, majd minderről közvetlenül a belügyminiszternek készített jelentés nem egy csínytevés, hanem egy politikai akciótól való félelem következményei. Az intézkedések sokasága a felfokozott várakozásról, a legapróbb politikai színezetű fellépésre is lesújtani szándékozó feszültségről árulkodik. A kormányőrség parancsnoka némileg ellentmondásba is keveredik önmagával, amikor a tettet utóbb gyerekes csínynek minősíti, míg egy bekezdéssel korábban az őr eljárását (hogy ti. nem lőtt) azért ítélte helyesnek, "mivel az utcában sok békés járókelő sétált", s nem azért, mert azt gyerekek követték el. A szöveg logikája szerint a fegyverhasználat elmaradására az esetleges vétlen áldozatok szolgáltak indokul, ad abszurdum, ha nincsenek járókelők az őrnek lőnie kellett volna a kődobálókra, függetlenül az elkövetők korától és szándékától. Az iratból nem kapunk választ arra a különösen érdekes kérdésre, hogy a villákból álló kis rózsadombi utcácskába, hogy kerülhetett "sok békés járókelő", s mit csináltak azok legkevesebb három percen keresztül, amikor a gyerekek a szemük előtt, épp a hatalom második emberének lakását dobálták, miként arra sem, hogy a gyerekek okoztak-e kárt a lakásban. Az önigazolási szándékkal írt jelentés szerzője a járókelők számát illető állítását eltúlozhatta, mentve az őrt, indokolva a riadóztatást, míg az utóbbi esetben vagy megfeledkezett a kárról, ami kevésbé valószínű, hisz ez csak erősítené a beavatkozás szükségességét, vagy ténylegesen nem esett kár, ami viszont szintén az incidensre adott eltúlzott válaszlépések közvetett igazolása számunkra.

A jelentés még aznap Münnich belügyi utódja, Biszku Béla belügyminiszter elé került, aki valószínűleg elégedett volt az eseményt követően tett intézkedésekkel, mert az iraton csak a láttamozása olvasható, egyéb intézkedésre utaló feljegyzés nem. Az egy lapnyi terjedelmű írógéppel írt jelentés irattárba helyezésre vonatkozó utasítás már más személy tollából származik.

A Münnich Ferenc rózsadombi villájánál történt 1957. március 15-ei kődobálás az azt követő intézkedések sorozata ellenére sem tekinthető komoly politikai megmozdulásnak, inkább a forradalom utóvédharcának külön fejezetét képező, kamaszok által elkövetett, naiv spontán cselekedetek (fal- és plakátfirkálások, vöröszászló-gyalázások stb.) sorába tartozik. Ezek a korántsem veszélytelen akciók azonban, miként az ismertetett esetből is kitűnik, jóval többet jelent(h)ettek egy-egy gyerekcsínynél: környezetük gondolat- és érzelemvilágát, erőszakkal elfojtott politikai véleményét is kifejezésre juttat(hat)ták, félelmet és nem kis bosszúságot okozva a hatalomnak.

Ezen a napon történt október 01.

1901

Megjelent a Lórántffy Zsuzsnna Egylet lapja az Olajág. Céljáról – töb-bek között – ezeket írták: „Légy útmutatója ténfergőknek, vigasz a...Tovább

1903

Megjelent a keresztyén nők lapja, a Mustármag. „Egyebet semmit sem kívánunk e lap által cselekedni – olvashatjuk a beköszöntőben –, mint...Tovább

1938

Németország annektálja a Szudétavidéket (Csehszlovákia 1/3-ad részét).Tovább

1939

A német haderő bevonul Varsóba.Tovább

1946

Véget ér a nürnbergi per.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők