Archívum

„A pestszenterzsébeti áll. fiúgimnáziumban éppen személyesen vezettem magánvizsgálatot, amikor az igazgató jelentette, hogy a politikai rendőrség két kiküldötte be akar menni a tanórákra. Az illetőket hozzám utasította. Két feltűnően fiatal férfi jelent meg előttem s kijelentette, hogy a politikai rendőrség nyomozói és a tanórákat ellenőrizni jöttek. Kérdésemre, hogy milyen célból, azt válaszolták, hogy a reakciót kell nyomozniuk. Figyelmükbe ajánlottam, hogy az iskolai tanórákon csak a tanügyi hatóság kiküldöttei jelenhetnek meg. Erre eltávoztak és írásbeli paranccsal jöttek vissza.”

1945 tavaszán egy vesztes háború súlyos következményeivel kellett az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak megbirkóznia. Az egyébként is nehéz belpolitikai helyzet feszültséggel és aggodalommal telítődött a Csehszlovákiából érkező hírek hatására. A csehszlovák politikusok a magyarok soviniszta és irredenta beállítottságának hangoztatásával igyekezték elérni a magyarság eltávolítását az országból, de a kitelepítéshez továbbra nem kaptak nemzetközi támogatást. Ezért rendeletek sokaságával és azok végrehajtásával akarták a nagyhatalmakat kész tények elé állítani…

0000: Hegyi tanár úr motorja és a tatai piarista rendház 1950. évi felszámolása

1950 nyarán számos magyarországi kolostort szálltak meg az Államvédelmi Hatóság emberei, köztük június 18-ának éjszakáján a piaristák tatai rendházát is. Az elhurcolt szerzetesek ingóságainak jó része eltűnt, így Hegyi Ferenc piarista tanár NSU motorja is. A források azt a harcot mutatják be, amit Hegyi Ferenc motorja visszaszerzéséért, illetve a kártérítésért folytatott. A történet különlegességét az adja, hogy egy deportált és megvert szerzetes kártérítést kapjon az állami hatóságok által elherdált vagyonából, ami aligha esett mással az 1950-es években.

„Jelentem, hogy folyó hó 15-én 17 órakor Münnich elvtárs lakásánál – II. Barsi u. 10. – kb. 12 8-14 éves korban lévő gyerekek [!] megdobálták a házat kővel. Véleményem szerint helyesen járt el az őr, hogy nem lőtt, mivel az utcában sok békés járókelő sétált. Én úgy értékelem, hogy gyerekes csíny volt, amit alátámaszt az is, hogy a riadócsoport 3 perc alatt megérkezett, a gyerekek az utcában voltak még, s akkor futottak el, amikor a riadócsoport odaérkezett.”

„A falusiak sokkal bizakodóbbak, mint a városiak, akik (akárcsak Pesten) kb. 1/4 részükben semmit sem látnak elérhetőnek a trianoni határokon túl. […] Ha a határmenti kiigazításokon felül egyes részek kiemelését tekintjük, legtöbben (mind a 79% reménykedő) Csallóköz visszatérésére számít. Közel ugyanannyian, 76% keleti határsávot várnak vissza, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti vidékét. Kolozsvár visszatérését 60% reméli ehhez hozzá, Székelyfölddel 52% számol. Kassára gondol 55%, Burgenlandra 40%, Észak-Bácskára 48%, Temesvidékre 43%.”

„Akkor még nem tudtuk azt, hogy a forradalom legelső percétől fogva a teljes hadsereg és a teljes rendőrség a forradalom, vagyis a nemzet oldalára állt. Magyarországon egyetlen pillanatig sem volt kétséges a hadsereg hovatartozása, forradalom-pártisága, ugyanis az ellenforradalom alapvető fegyveres erejét az ÁVH, vagyis a belbiztonsági csapatok alkották. A katonák, akik minket a repülőtéren üdvözöltek, borotvapengével kivágott jelvényt hordtak, a régi állami címert és arra hivatkoztak, hogy a forradalom oldalán állnak.”

„Az esztergomi híd újjáépítéséhez egyébként a jelenlegi viszonyok között magyar részről úgyszólván semmi érdek nem fűződik. E munkát nem tartom sürgősnek, ennélfogva arra az időre kívánom elhalasztani, amikor a kedvezőbb gazdasági viszonyok a híd újjáépítését szükségessé és az építési költségek előteremtését lehetővé teszik. Annak idején nem fogok elzárkózni az érdekelt két állam közötti tárgyalások megindítása elől, de már most leszögezni kívánom, hogy a híd újjáépítése költségeiből legfeljebb a felét vállalhatom.”

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt május 11.

1904

Salvador Dalí, katalán-spanyol szürrealista festőművész († 1989)Tovább

1915

Gorlicei áttörés.Tovább

1931

A bécsi Creditanstalt bejelenti a csődöt – az európai pénzügyi válság kezdete.Tovább

1945

A magyar Aranyvonatot Salzburgban lefoglalja az amerikai hadsereg.Tovább

1948

Az 1902-ben alakult és 1944 áprilisáig folyamatosan működő Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete, súlyos anyagi helyzetére és a munka...Tovább

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők