Források  

Hadiüzemi tájékoztató előadások 1.

3. sz. előadás
MUNKÁSSORS A SZOVJETUNIÓBAN

Jól tudjuk, hogy a Szovjethatalomnak kezdettől fogva világforradalmasító céljai voltak. Ennek elérésére kellett az óriási fegyverkezés. A hadiipari program megvalósítása csak úgy volt lehetséges, hogy a munkásságot kímélet nélkül agyonhajszolták. A költségeket úgy teremtették elő, hogy a munkássággal és a földművesekkel igen magas adókat fizettettek.

Ebből is láthatjuk, mennyivel előnyösebb a helyzete a mi gyári munkásaiknak.

Az orosz nép nehezen törődött bele a szovjeturalomba. Fegyverrel a kezében szállt szembe a hatalom bitorlóival. Az ellenforradalmi mozgalmak 1923. évben értek véget. A példátlan kegyetlenséggel és vérveszteséggel megvívott harcokat szörnyű pusztulás követte. Az egész országban éhínség pusztított. Városok, falvak váltak a tűz martalékává. A lakosság nagy része összetákolt kalyibákban keresett menedéket.

A Szovjet a városi romokat eltakarította és helyükbe hatalmas bérkaszárnyákat emelt. A városi lakosság ide zsúfolódott össze. A sebtében összerótt épületek a tisztaság és közegegészség legelemibb kívánalmainak sem feleltek meg. Egy-egy szobában 2-3 családot zsúfoltak össze.

A Szovjet, hogy a rosszul táplált, példátlan lakásviszonyok által sújtott munkásságot fokozottabb termelésre kényszerítse életbeléptette a Stachanow munka-rendszert. Ez pedig nem más, mint a munkásság erejének végsőkig való kiuzsorázása.

A rendszert Stachanow Nikoláj bányamunkásról nevezték el, aki állítólag rendkívüli teljesítménnyel lepte meg feletteseit. Az elfásult orosz tömegek felrázására Sztalin a jámbor Stachanow-ból rendszert csinált. Minden üzemben teljesítmény-versennyel gyötörték a kimerült embereket. Aki pedig nem bírta az iramot, nem kapta meg régi munkabérét. Arra pedig, aki ellenkezni mert, a szakszervezetből való kizárás várt. Ezzel a szerencsétlen munkás elvesztette élelmiszerjegyeit, ami pedig egyenlő volt az éhhalállal!

Az üzemekben példátlan szigorúsággal bántak a munkásokkal. A legkisebb késésért egyhavi egyhavi, negyedévi bérelvonással sújtották a vétkeseket. Az igazolatlanul elmaradókra 6 havi börtöntől 5 évig terjedhető fegyház várt, ahonnan alig volt visszatérés.

A kazáni munkásküldöttség tagjait, akik a csökkentett munkaidő bevezetését és a terrorista zászlóaljak eltávolítását követelték, agyonlövették.

Az asztrakáni sztrájk alkalmával a cseka gépfegyvereinek 2000 munkás esett áldozatul, mert gyülekezési engedélyt kértek. Trockij annakidején kijelentette, "Ezért a követelőzésért kíméletlenül meg kellett büntetni őket"

Míg a vörös vezérek termelési biztosok a márványlapokkal borított palotákban dőzsöltek a végsőkig kihasznált munkásság nyomorgott. A szó nem elég ennek a mérhetetlen süllyedésnek a jellemzésére. A fénykép is csak homályos tükre annak, amit orosz földön láttak honvédeink. Arról a förtelemről, nyomorról, elfásult közönyről közvetlen közelről kell meggyőződni!

A szovjetipari népbiztosság a szövetkezeti áruházak beállításával új eszközt létesített arra, hogy a szerencsétlen munkásembereket még jobban kiuzsorázza. A szövetkezeti áruház tulajdonosa nem más, mint az állam. Az állam a nagykereskedő és egy személyben a munkaadó. Természetesen olyan árakat szabott az árukért, amilyet akart és munkástömegeknek olyan árut adott, amilyen éppen volt.

Az áruház-rendszerben nyilvánult meg az igazi osztályuralom, olyan mértékben, amilyen nincs egész Európában.

Az egyenlőséget hirdető bolsevizmus a lakosságot 3 osztályba sorozta. Az első osztályba tartoznak a népbiztosok, a szövetkezeti és hadiipari vezetők, valamint a Cseka tagjai. A második osztályba tartoznak a tisztviselők, a kommunista párt tagjai és a katonák. Az első osztálybeliek potom áron kapták a legfinomabb külföldi szöveteket, selymeket, élelmiszereket, csemegéket és italokat, a másodosztálybeliek megfelelő áron a közepes tömegcikkeket, a harmadosztálybeliek, a munkásság és a kolhoz földművesek, méregdrágán fizették meg a silány tömegárut. A második osztályba besorozott a felsőbb osztály áruházába be sem léphet! Ez aztán az egyenlőség!

Az orosz munkásság anyagi helyzetét a legjobban jellemzi az, hogy átlagos keresete csak éppen annyira elég, hogy eltengődjön.

Sztalin a kommunista párt XVII. kongresszusán bejelentette, hogy az orosz szakmunkás havi átlagkeresete 287 rubel. Ha ezt a keresetet összehasonlítjuk a beszerzési árakkal a 45 rubeles sapkával, a 140 rubeles pulloverrel, a 600 rubeles csizmával, vagy egy rend ruha 700-1000 rubeles beszerzési árával, fogalmat alkothatunk magunknak az elnyomott orosz munkásság égbekiáltó nyomorúságáról!

Fentiekből az következik, hogy a rabszolgatartó Szovjet csak arra törekszik, hogy a munkásságból kipréselje a legnagyobb munkateljesítményt s ezzel szemben csak annyit adjon, hogy az emberek éhen ne haljanak...